Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Senkik egymás ellen

2010. július 18. - Harun al Rasid

Kedves Tibor!

Miért oly jellemző ránk baloldaliakra, hogy folyton tévesen definiáljuk egymás szavait? Tán hibákból nem tanult szocialista képviselők szintjére szeretnénk lesüllyedni, holmi jelentéktelen pártdíszletbe öltöztetve? Lehet, hogy mostanában ez a módi! Csak én vagyok egy kissé lemaradva, és nem fér bizony bele a fejembe, hogy miért kell folyton OV szellemiségével foglalkozni. OV derék ember - már többször megcsillantotta tehetségét - de azt gondolom, hogy  mélyreható  pszichoanalízisét hagyjuk meg szakembernek, majd az megfelelő ismeretanyaggal a háta mögött  megalkotja tökéletes elemzését.

Kissé furcsa helyzet állt elő: Először is képtelen vagyok megérteni - már-már betegesen kapkodok a válaszok után -, hogy miért kell szavakat nem megfelelő környezetben használni. Ha már veszem hozzá a bátorságot - dacolva az esetleges támadások lehetőségeivel - és egy olyan jelzőt használok egy ember értékeléséhez, amit magam is nehezen értek meg, akkor már ahhoz is legyen elég vér a pucámba, hogy válaszra méltassam a hozzászólókat. Drága barátom ezt nem teszi meg, csak némán hallgat a sötétben.

De láss csodát elvtárs, jön mindjárt a felmentősereg! Tibor, ki sokszor oly hallgatag, most ezerrel nyomja a gombokat. Biztos úgy érzi: most kötelessége van!

Tibor! Amikor meghirdettem a senkigyűlést, miért nem ütögeted gépeden a billentyűket ily szorgosan? Pedig rólad is szó esett, meg szeretett pártodról, kinek még talán adtunk volna egy lehetőséget a tisztára mosáshoz, de ti azt is eljátszottátok!( mennyit hallgattam emiatt:)) Akkor miért nem emelted meg a szavadat, kikérve magadnak a stílusomat, amikor a társadalomban betöltött szerepetekről beszéltem? Tibor, miért nem raktál egy  negatív jelzőt a posztom végére, jelezvén egyet nem értésedet? Hol voltál akkor, amikor nem a Fidesz volt terítéken, hanem a szocialisták lettek kibeszélve? Lett volna lehetőséged kifejteni a véleményedet a senki jelzőre, de te nem tetted meg, máig sem tudom, hogy miért. Bizonyára én egy még nagyobb senki vagyok, és te csak valakikkel állsz szóba, akik olyan fontosnak tartják szavuk hitelességét, hogy kiadott írásukat odadobják az emberek közé: tessék rajta elcsámcsogni.

Kedves Szanyi Tibor, korrekt ez a viselkedés????

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása