Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Senkigyűlés

2010. július 06. - Harun al Rasid

Kedves Szanyi Tibor, Gyurcsány Ferenc, és az egész Szocialista Párt vezetősége!

Nyílt levél formájában fordulok Önökhöz, bár sokan  figyelmeztettek előre: hiábavaló próbálkozás a részemről, úgy is süket fülekre találok . Én még is úgy döntöttem,hogy megírom e levelemet – még ha drága árat is fizetek érte – majd csak elolvassa valaki a pártszékházba,  jót mosolyogva rajta az illemhelyiség egyik hátsó fülkéjének  ajtaja mögött. Kezdjük hát rögtön az elején: Én egy senki vagyok, talán ez nem meglepő. Az utóbbi évek történéseiből merítve az sem okoz hatalmas meglepetést sokak számára,  hogy Önök is egy senkik lettek – hiszen ezt osztotta most az élet . Ebből kifolyólag veszem a bátorságot, és egy senkigyűlés összehívását kezdeményezem. Mit is jelent a senkigyűlés? Hát azt, hogy a senkik összejönnek egy sötét pincében, és megvitatják, hogy hogyan lehetnének újra valakik. Jaj bocsánat, a valakiségből kimaradnék, hiszen nem vágyom én közszereplésre, de Önök annál inkább a hatalom visszaszerzésére. Jogosan merül fel a kérdés a kedves párttagokban – és minden kedves olvasóban -, hogy akkor mit keresek én ebben a senkigyűlésesdibe, ha úgy is háttérben kívánok osztogatni?  A válasz egyszerű:  tenni akarok valamit! Igen, igen – jön a szokásos fejringatás -, de mostanság mindenki tenni akar valami orbitálisat, amivel jól oda lehetne pörkölni a kormány segge alá, hogy aztán elmondhassa magáról: most aztán jól megmutattuk nekik. Kérdezem én? Ezekkel a fricskákkal fogjuk visszaszerezni a baloldal elherdált becsületét? Mert kedves szocialista urak,  akkor már most készülhetünk a totális diktatúra hosszantartó évszázadaira. Önök is pontosan tudják, hogy ez a kisded játék – amin most még jót röhögnek - milyen jelentéktelen tényezője annak a most zajló politikai háborúnak, ami majd meghatározza a következő évtizedek erkölcsi irányvonalát . Nem akarok ünneprontó lenni, magam is jót mosolyogtam az elmúlt napok eseményein, de elérkezettnek látom az időt, hogy a romok eltakarítása után végre komoly munka kezdődjön. Természetesen az elmúlt nyolc év tapasztalataiból kiindulva Önökre már nincsen szükségünk. Láttuk, hogy hová vezetnek a felelőtlen kísérletezések, és az elégtelen kommunikációból származó intézkedések. Még is azt mondom: talán adódhat némi szerep a számukra.

Soha nem látott szükségét érezzük annak, hogy a szégyen poraiból egy új alapokkal, és személyekkel rendelkező baloldali tömörülés alakuljon. Ezt kívánja a józan ész, és vele a demokrácia. Ha Önök kezdenék meg ennek a felépítését, akkor ugyan oda zuhannánk vissza, ahol annak idején tartottunk, és megint elvesztegetnék rengeteg időt feleslegesen. Mint bizonyára észrevették, elindultak olyan bizakodó kezdeményezések, amik alapjául szolgálhatnának az általam leírt tömörülés létrehozásának. A munka hatalmas, az idő pedig egyre sürget. Arra kérném ezért Önöket, mint a legnagyobb baloldali párt vezető személyiségeit, hogy lássák tisztán a kialakult helyzet súlyosságát. Olyan időszak elé nézünk, miben a baloldaliság csak egy gyenge lábon álló identitás, már ha nem törnek a szétverésére. Olyan jövőt vetítenek elénk, amiben minden jó és tökéletes lesz, csak felejtsük el az eszmeiségünk  gyökereit. Én talán még túlságosan fiatal vagyok ahhoz, hogy ebbe belenyugodjak, de ahhoz eléggé öreg már, hogy ne higgyek el mindent, amit elém vet a jobboldali érdek. Arra kérem Önöket, hogy tegyék félre a Szocialista Párt törekvéseit, és az ország érdekét vegyék előtérbe.  Nyakunkon van az önkormányzati választás, és már csak egy hajszál kell hozzá, hogy a baloldali értékek hosszú időre eltűnjenek.

A forradalom szavára milliók ülnek le elégedetten: a haza meg van mentve. A haza még nincs megmentve, hiszen a nyomorgások és botrányok utáni időszakot egy diktatórikus kormányzat készül uralma alá vonni, és olyan intézkedéseket készül bevezetni, amivel végérvényesen bebetonozza magát a hatalomba.

Az ígéretek korszaka lejárt! Sem szavak, sem mondatok nem elegek már ahhoz, hogy a kialakult helyzeten változtassunk. Ide tettek, és makulátlan emberek kellenek, akik dacolva az elmúlt időszak szenvedésekkel teli korszakával, egy tiszta baloldali értékrendet képviselnek. Amennyiben Önök segítséget nyújtanak ezeknek az embereknek, úgy feloldozást remélhetnek az emberektől, és tanulva az eddig elkövetett hibákból, egy tiszta baloldali programot követhetnek.

2010. 07. 04.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása