Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Sólyom bevetésen...

2010. május 12. - Harun al Rasid

 

 

Vona Gábor válaszút előtt...

 

 

 

 

 

 

 

 

Sólyomi intő Vonának

A köztársasági elnök elvárja, hogy az Országgyűlés alakuló ülésén ne kerüljön sor semmilyen jogsértésre.

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) a Független Hírügynökség kérdésére nem kívánt reagálni a parlamenti pártok képviselőinek azon felvetéseire azzal kapcsolatban, hogy Vona Gábor az Új Magyar Gárda egyenruhájában akar megjelenni az Országgyűlés pénteki alakuló ülésén. Kumin Ferenc, a KEH főosztályvezetője ugyanakkor jelezte: a köztársasági elnök elvárja, hogy az Országgyűlés alakuló ülésén ne kerüljön sor semmilyen jogsértésre.

Vona Gábor kedden, a parlamenti bizottságok vezető pozicióiról szóló egyeztetésen megerősítette korábbi kijelentését, ami szerint az Országgyűlés alakuló ülésén az Új Magyar Gárda egyenruhájában, vagyis fekete mellényben, árpádsávos pajzs mintával és a hátán oroszlán-hímzéssel vesz részt.

Lázár János a Fidesz frakcióvezetője akkor annyit közölt: reméli, hogy minden képviselő a parlamenti hagyományoknak és a közjogi beállítottsághoz méltóan vesz részt az alakuló ülésen, amelyet ugyanakkor Sólyom László államfő hívott össze és ő is nyitja meg, így az "alakuló ülés értékelése az ő lehetősége".

 

Én régóta Sólyom párti vagyok, neki volt először mersze kimondani hogy morális válságban az ország az öszödi beszéd óta, és ezzel akkor is egyetértettem, mi az hogy...

Sólyom megfelelően képviselte a magyar érdekeinket, bár a szlovákok megsértették, én Sólyom úr mögött álltam képzeletben akkor is, a magyar ellenes nyelvtörvény nem európai cselekedet, inkább balkáni..

Sólyom a magyar gárda megalakulását szótlanul türte, ezt akkor is hibának

tartottam, hiszen részt vettem a gárda megalakulása elleni tüntetésen a Dózsa szobornál,  500 ember gondolta hogy tüntetni kell ellene....

 

Sólyom most pénteken a parlament megalakuló ülésén Vona Gábort kidobathatná a parlamentből, én az ablakot ajánlanám, de lehet az ajtón is

csak repüljön szárnyak nélkűl...

Orbán tekintetére is kiváncsi leszek, amikor kezet fog vele Vona Gábor mikor felesküszik miniszterelnöknek

A törvényes rend mindenkire vonatkozik, Vona Gábor egy betiltott egyenruhát fog felvenni, gondolom azért mert kényszerhelyzetben van, a támogatói elvárják hogy az igéretét betartsa ( a törvénytelent )

A jobbik arcra fog esni, a magyar gárda megszűnik létezni, és ha nincs magyar gárda jobbik sem lesz..

 

Többek között ezért is szavaztam a Fideszre....

 

 


 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása