Akad egy olyan kifejezés az angolban, hogy tourist haunt. Ez leginkább gyűjtőfogalom, valami olyasmit kell érteni alatta, mint turisták által elkerülendő hely, egy rémálom. Szép fővárosunknak - hála ártunk és ormányunk újabb balfaszkodásának - sikerült egy ilyet kialakítani. Alább egy helyszíni beszámoló következik, miként és hogyan is működik a Nagy Nemzeti Vendégriogató.

"Gondtalan nyugdíjas éveidet töltöd Cincinnati, Ohióban, amikor egy szép napon rádöbbensz, hogy végre itt az ideje kirúgni a hámból, és befizetsz életed kalandjára: egy luxushajózásra a Dunán. Kinézel egy utazási irodát, kifizeted az út árát, úgy 15-20 ezer dollárt, átrepülöd az Atlanti-óceánt és fél Európát, aztán Passauban felszállsz egy luxushajóra, és irány Bécs, Pozsony, majd minden desztinációk desztinációja, a csodálatos Budapest.

Aztán rájössz, hogy ezt nem kellett volna. Budapest ugyanis az utóbbi időben mintha mindent megtenne azért, hogy életed luxusutazásából életed rémálma váljon.

A Dunán hajóval érkező turistáknak az utakat szervező irodák rendszerint félnapos, buszos városnézést ígérnek. Budapest látványosságai az út fénypontjának számítanak, különösen, hogy a magyar főváros ezeknek az utaknak a végállomása, innen már nem mennek tovább délnek a hajók.

Turistahajók a Batthyány térnél. Állítólag rontják a városképet, lehet, hogy menniük kell

A városnézés a bejáratott forgatókönyv szerint a Hősök terén kezdődik, a pesti látványosságokkal folytatódik (Andrássy út, Bazilika, Parlament), a fénypont pedig a budai Vár a Mátyás templommal és a Halászbástyáról tárulkozó, pompás kilátással Európa egyik legszebb fővárosára. Elvben. A gyakorlatban azonban úgy néz ki a dolog, hogy a Hősök terén szinte minden hétvégén rendezett különböző programok és a turistabuszok parkolását, közlekedését ellehetetlenítő kerületi, fővárosi és kormányzati intézkedések miatt ez a program vagy teljesíthetetlen, vagy olyan nem várt megpróbáltatásokkal jár, amikről előre értesülve a buszos turisták nagy része messze elkerülné Budapestet.

Az idegenvezetők szerint a helyzet idén tavasszal vált teljesen kaotikussá: az Orbán Viktor Várba költözését előkészítő építkezést miatt június 1-től egyszerre összesen nyolc turistabusz tartózkodhat a Várban. Ez oda vezetett, hogy van olyan turistacsoport, aminek két és fél órát kell várakoznia, hogy feljusson, és mivel az egész városnézés nem több, mint három és fél óra, a program nagy részét a buszban ücsörgés teszi ki, ami nem jól veszi ki magát, különösen ha az ember egy kisebb vagyont fizetett az útért. Ezeknek a csoportoknak a tagjai ráadásul jellemzően 70-80 évesek – nekik van erre pénzük és idejük, mondja egy turisztikai szakember –, sokan közülük bottal, járókerettel vagy kerekesszékkel közlekednek, és az irodákkal kötött utazási szerződéseikben néha külön szerepel, hogy maximum hány métert lehet őket gyalogoltatni.

Csúcsforgalom a Várkert Bazár előtt. Innen indulnak a buszok a Várba, ha megkapják a jelzést

Az új rendszer ehhez képest úgy működik, pontosabban úgy nem működik, hogy a Várba érkező, a Lánchídról már eleve kitiltott turistabuszok kerülő úton, az Erzsébet hídon érkeznek Pestről Budára. A Várkert Bazár előtt, a kiülős helyekkel pont szemben beállnak egy végeláthatatlan sorba – ez az a sor amúgy, ami miatt a Lánchíd utcát és az Ybl Miklós teret egyirányúsították, illetve a legendás módszerrel kitiltották róla a Lánchíd felé tartó bicikliket.

A Várkert Bazár előtt a walkie-talkival felszerelt forgalomirányítók minden busznak kiosztanak egy sorszámot. Ha felszabadul a Várban egy hely, elindulhatnak a Clark Ádám tér felé, fel a Várba, ahol sorszámukkal együtt egy újabb regisztrációs ponton kell jelentkezniük. Eredetileg úgy volt, hogy fél órán belül kellett elhagyniuk a Várat, ez az idő mostanra 10 percre csökkent: ennyi idő alatt kell felérniük, kipakolniuk utasaikat, majd elhagyniuk a Várat.

Ha kipakoltak, amire legfeljebb 5 percük van, az üres buszok a Vár túloldalán, a Dózsa György téren kötnek ki, ahol vagy tudnak parkolni, vagy nem – egy zárt idegenvezetői Facebook-csoport beszámolói szerint csúcsidőben inkább igen, mint nem.

A Dózsa György téren alig férnek a parkoló turistabuszok. Jobb híján a szélső sávban várakoznak, vészvillogóval

A Váron az idegenvezetők 40-50 perc alatt zavarják át a csoportokat, a buszsofőr pedig, aki addig vagy a Dózsa György téren várakozott, vagy ott, ahol éppen tudott, ismét beáll a sorba a Várkert Bazár előtt, és várja, hogy szólítsák.

Az idegenvezető csak akkor szólhat neki, hogy induljon, ha a turistacsoport összes tagját sikerült egybeterelnie. Ha ez megtörtént, a busz kiáll a Várkert Bazár előtti sorból, és az Ybl Miklós téren az úttest bal oldalán, a többi várakozó buszt megkerülve ismét elindul a Clark Ádám tér felé, felszedi a csoportot, és ismét távozik a Dózsa Görgy tér felé.
„Olyan, mint a Benny Hill show, csak idiótább” – mondja egy idegenvezető a kialakult helyzetről.

40-50 perc alatt kell megnézni a Várat. A buszról fel- és leszállásra 5 perc jut

Nem kevés turistáról van szó: az egy hajóval érkezőkkel általában négy, negyven fős buszt lehet megtölteni, és nem ritka, hogy hat-nyolc, vagy akár tíz ilyen hajó is horgonyoz a Dunán, ami azt jelenti, hogy másfél ezer ember indul a városnéző programokra csak ezekről a hajókról, de a Várban egyetlen napon összesen 30 ezer turista is megfordul, és az utasok fele busszal érkezik.

És igaz ugyan, hogy most egyszerre csak nyolc turistabusz tartózkodik a Várban, így viszont minden egyes busz kétszer annyi utat tesz meg, kétszer annyi gázolajat éget el, és kétszer akkora forgalmi akadályt képez, mintha egyszerűen fölmenne, és leparkolna.

Így gondozd a turistádat: kellemes hangulatban, a tűző napon várakoznak a buszos turisták százai a sorszámozott buszukra

A rendszer kialakításakor uralkodó hozzá nem értést jól mutatja, hogy az eredeti tervek szerint a turistákat 66 fős BKV-buszok szállították volna a Várban, amin az idegenvezetők csak hüledeztek, mert állítják, hogy az idős turisták jelentős része nem tudott volna a zsúfolt buszokon kapaszkodni, arról nem beszélve, hogy nem a budapesti tömegközlekedés élményeit várják egy 15-20 ezres luxusutazástól.

A Dísz térnél óriási a tömeg, leülni nem lehet, árnyék nincs, csak egy vécé. Egy nap alatt 30 000 turista is megfordul a Várban

És bár a szakmának a BKV-buszoztatást sikerült megvétóznia, a döntéselőkészítők hozzáértéséről mi sem árul el többet annál, mint hogy egy hivatalos hatástanulmányban az szerepelt, hogy a csoportok 30 másodperc alatt hagyják el a turistabuszt. Ami, ugyebár, lehetséges, de ahhoz le kellen nyitni a busz teljes oldalát. „4-5 perc inkább –mondta erre elképedve egy idegenvezető. - És akkor még senki nem ment vissza a sapkájáért.”

A turisták budapesti buszoztatását nem csak a várbeli helyzet nehezíti meg: a Hősök terén a hétvégi rendezvények nem tudnak hol parkolni a buszok, az V. kerületből gyakorlatilag ki vannak tiltva – nem várakozhatnak a megszokott helyeken, a szállodák előtt, a Mátyás pincénél, a Bazilikánál és a Parlamentnél sem; az a parkoló pedig, ahol a Parlamentet megtekinteni kívánó csoportok meg tudnak állni, közelebb van a Margit hídhoz, mint a Parlamenthez, és az oda-vissza majdnem másfél kilométeres gyalogutat a nem túl jó egészségi állapotban lévő turisták nehezen tudják abszolválni, ha egyáltalán.

Van, hogy fél órát kell várni a buszra, van, hogy többet. Kerekesszékben mondjuk könnyű.

És hogy mi ezzel a baj? A turisztikai iparban dolgozók attól tartanak, hogy Budapest könnyen elveszítheti a régióban elfoglalt kiemelt helyét: most még a magyar főváros az ilyen utak végállomása, egyben fénypontja, de az utóbbi időben Bécs és Pozsony is olyan turisztikai fejlesztésekbe kezdett, hogy könnyen eljöhet a pillanat, amikor a dunai luxushajóutak Ausztriában vagy Szlovákiában véget érnek, Budapest pedig hoppon marad.

Ami nem mellesleg az egész magyar gazdaságot érzékenyen érintheti, a turizmus ugyanis az elmúlt években Magyarország egyik legjövedelmezőbb gazdasági áldozatává vált: az innen származó bevételek a nemzeti össztermék több mint 10 százalékát teszik ki, szemben például az agyontámogatott mezőgazdaság 3-4 százalékával.

Best regards
Holistic wellness
Edith"

Eddig a beszámoló. Egy cseppet azért érdemes országvesztő nagyjainknak belegondolni, hogy ha kivezetik az országot az Unióból -  mert erősen dolgoznak rajta - akkor valszeg a stratégiai partner összeszerelő üzemfenntartók is lefalcolnak, az agyon gyalázott kereskedelmi multikról nem is beszélve. No, ha a turisztikai üzletágnak is annyi lesz, mégis, mi marad nekünk?

Elárulom: az, ami a nótában került megéneklésre.

"Jól bebaszott nekünk a szentkúti búcsú,
Ellopták a csacsit minden szerszámostú’.
Nem maradt egyebünk, csak az apánk fasza,
Azt nyergeljük fel, oszt azon megyünk haza."