Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Simay E.I.: Hivatalos: Szijjártó nem tépett plakátot

2016. június 03. - Harun al Rasid

Pár nappal ezelőtt az volt a hír, hogy az aktuális magyar külügyér ellátogatott Koppenhágába. Mely alkalomból az ott tanuló magyar diákok igyekeztek meghekkelni az ottani gazdasági tanodában tartott előadását. Mára az is kiderült, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint az ellenkezője sem teljesen úgy lehetett.

Az utóbbi közlemény szerint a „CBS Talks Dánia vezető gazdasági-üzleti egyetemének két éve futó nagysikerű, komoly érdeklődést kiváltó fóruma, ahova kizárólag neves előadókat hívnak meg”. Ami önmagában nem sokat jelent. Nem azért, mert a magyar kormányzati kommunikáció valóságtartalmáról kialakult közvélekedést kell szükségképpen osztania bárkinek is. Az olyan, amilyen. De egy ország külügyminisztere akkor is lehet „neves”, ha szakmailag különben nulla. Az előadónak szaktudásának szóló meghívás az lett volna, ha egy közgazdasági Nobel-díjas előadásához hívják meg azért, hogy koreferátumot mondjon. Szijjártó azonban ettől igen messze van. Így még az is lehet, hogy csak egyszerűen kíváncsiak voltak a magyar külügyérre. Elvégre mégis más a The New York Times portáljának hasábjain olvasni arról az emberről, aki egyetlen nyilatkozattal tudta a saját országának valutáját bedönteni, és megint más élőben látni. Azt a figurát, akiről már akkor is az volt a vélemény, hogy politikai játszódásra használja ki csőddel való fenyegetést. Mely egy ország állítólag felelős politikusától enyhén szólva is felelőtlenség.

Így akár mutogatni való jelenségként is meghívhatták Szijjártót. Akinek az előadását és programját a közlemény szerint nem zavarta meg a néhány diák által rendezett akció. Amit már csak azért is elhihetünk, mert a korábbi képek alapján a kihelyezett hirdetmények jobbára magyar nyelven íródtak. Így az üzenetük elsősorban a még otthon maradt fiataloknak, valamint a magyar médiának szólt. Okkal. A helybeli gazdasági szakembereknek valószínűleg sokkal meggyőzőbbek a számok. Ha már közgazdászok. Márpedig azok a számok növekvő gazdasági exodusról szólnak. Valamint arról, hogy a foglalkoztatottság legjobban a közrabszolga-programnak köszönhetően nőtt. Miközben a kormányzati politika alapvetően egy ellenségkép-kereső, szegényellenes retorikába csatornázza be az egzisztenciális frusztrációt. Lehetőleg mindenkit összeugrasztva mindenkivel. Azért, hogy az általános közutálat tengerében ne legyen annyira feltűnő, hogy Orbánt és stadionjait legalább annyian, ha nem többen rühellik. A születésnapi versikéktől függetlenül.

A külügy közleménye különben kiemelésre méltónak találta, hogy a „provokatív feliratokat a rendezvény megkezdése előtt nem a magyar delegáció tagjai, hanem a rendezvény házigazdái távolították el”. Amivel azért, bár valószínűleg fogukat csikorgatva, elismerték, hogy azok a feliratok valóban ott voltak. S alighanem igencsak eleven pontra ütöttek. Ha szükségesnek látták eltávolíttatni. Hacsak nem azért távolították el a rendezők, mert a kormányzati reklámanyagok stílusában készült néhány ál-plakátot összekeverték a magyar kormány hivatalos szóróanyagával. Mely kormányról pontosan tudható, hogy bármi áron hajlandó hazaüzenni a külföldi haknik alkalmából. Miközben éppen a zömmel magyarul kirakott feliratokat nem okvetlenül értették a helybeliek. Így az is lehet, hogy nem a kormányzati szóróanyaggal keverték össze, hanem a súgtak a rendezőknek a feliratok tartalmát illetően. Mondjuk, a küldöttség tagjai. akik így mégsem saját kezűleg tépkedték le az említett feliratokat.

Pedig kifejezetten érdekes látvány lett volna, amint a delegáció tagjai nekiesnek a tépkedésnek. Utána kioszthattak volna vödröket és seprűket, felmosórongyokat is. Elvégre igazán végezhettek volna egy kis hasznos munkát is, ha már ott vannak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr788775030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása