Vannak, ugyebár, országok, amiket az azokat alkotó nemzetről neveztek el:  Kazahsztán, Tatársztán, Pakisztán, Üzbegisztán, Afganisztán, Türkisztán stb.  Országok, melyek nemzetről vannak elnevezve. Akár nemzetállamnak is lehet nevezni őket.

Azután van itt Közép-kelet Európa perifériáján egy rendkívül önérzetes ország, ami szintén -sztán: Orbanisztán. Nemzetállamiságával a tatárjárás óta komoly gondja van, de ez orbáni ideológusait nem zavarja. Van egy uralkodó nép, az orbáni magyar – aki ráadásul szomszédjai felett állónak is képzeli magát (oláh, tót, szerb, sváb, körkörösen utálva vagyon) a többi meg gyüttment,  Béla király által könnyelműen befogadott gazdasági menekült, nyavalyás hospes, aki még letelepedési kötvényt se vásárolt!

Azért – sztánt képezni az orbáni Magyarországból nem volt egyszerű, de akadtak alattvalók milliói, akik úgy vélték, ők a nemzet képviselői, a többinek meg majd ők megmondják, hogy egyáltalán a nemzethez tartozóak-e, vagy gaz idegenszivüek? Egyet nem értek: akkor miért nem nevezték el Orbanisztánt Magyarisztánnak?

Megmondom. Magyarnak lenni manapság nem nagyon dicsőséges, de inkább szégyenletes dolog. Persze, korábban se volt valami vidám dolog, célzok anno a Mariahilfer üzleteiben kirakott táblákra: Magyar, ne lopj!

Ide idézem Örkény István örök becsű egypercesét:

Körülbelüli száztíz-száztizenöt év múlva, egy szép nyári napon, soron kívül megkondítják majd az ország összes harangjait. Sokan rá se hederítenek, pedig az a csengés-bongás nagy változások hírnöke lesz!

Addigra Visegrádon újjáépül az egykori királyi palota, sosem látott pompával, óriási termekkel, függőkertekkel. Az avatási ünnepségen - azt jelzi majd a harangkongás - néhány aggastyánnak könnybe lábad a szeme. Valóban, az lesz az a perc, az a nagy és régen esedékes perc, amikor véget ér az ezeréves pechszéria.

Visegrád akkor már nem ennek a csöpp kis országnak lesz a székhelye, hanem a Dunai Magyar Köztársaságnak, melynek négy vagy öt tenger mossa partjait. "Dunainak" azért fogják hívni a köztársaságot, nehogy összekeverjék egy másikkal, az Alsórajnai Magyar Köztársasággal. Ez utóbbit akkor se magyarok lakják majd, hanem kopott öltözékű, elnyűtt alsórajnaiak, akik csak kabalából vették föl a magyar nevet.

Le se lehet írni, milyen jó dolog lesz akkor magyarnak lenni! Elég talán annyit mondani, hogy a "magyar" szó - potom száztizenöt év alatt - igévé változik, mely addigra minden élő nyelvbe felszívódik, méghozzá kellemes jelentéstartalommal.

"magyarni" franciául például annyit tesz majd: magamat jól ********. Spanyolul: utcán pénzt találni, érte lehajolni; katalán nyelvjárásban: "könnyedén hajolgatok, amióta kínzó derékzsábámból kigyógyultam." és ha valaki Londonban így szól: i am going magyarni (vagyis szó szerint: megyek magyarni), ez azt jelenti: "ahhoz az isteni nőhöz, akit ott látsz, most odamegyek, megszólítom, belekarolok, hazaviszem és..." (itt egy csúnya szó következik.)

Más példa: "én magyarok, te magyarsz, ő magyarik" (mert ikes lesz az ige) hét civilizált nyelven (norvégül, görögül, bolgárul, baszk nyelven stb.) Azt jelenti majd: "ropogós kacsasültet eszem (eszel, eszik), idei uborkasalátával, miközben Yehudi Menuhin a »csak egy kislány«-t húzza a fülembe."

Továbbá: "anyuka, mehetek magyarni? - magyarhatsz!" - lettül azt jelenti, hogy egy kisfiú elkéredzkedik moziba, s az édesanyja, némi habozás után, elengedi, pedig a filmet csak tizennyolc éven felüliek látogathatják.

De hagyjuk a külföldet! Itthon is sok mindent másként hívnak majd. Például a "vanília" helyett, mely idegen szó, a "háború" megy át a köztudatba, minthogy régi jelentését amúgy is elvesztette. A visegrádi cukrászdában tehát a fagylaltos pult fölött ez lesz kiírva:

eper
puncs
háború
csokoládé

Így fogunk élni. Addig, ezt a pár évet, ki kell bírni.

Ha figyelembe vesszük, hogy Orbán hány évre tervezi saját uralkodását – valamint a magyar nép rendkívüli szervilitását – nem is kell 100 évig várni, és beköszönt a Kánanán.  No persze, a mannagyárak Mészáros Lőrinc tulajdonában lesznek.

Azután itt vannak az izmusok:  marxizmus, leninizmus,  trockizmus, sztálinizmus, kádárizmus, orbánizmus.

Marxizmusból a munkásosztály profitált, leninizmus egy egész országot húzott ki a szarból, a kommunizmus soha nem valósult meg,de legalább nem szedett sok milliós áldozatot, mint a sztálinizmus.

A trockizmus  is csak egy áldozatot szedett, azt is jégcsákányilag. A kádárizmus egy egészen jópofa legvidámabb barakkot eredményezett.

Hanem, az orbánizmus (szinonimája a nepotizmus és a protekcionizmus)…na, idehaza se tett nagy népszerűségre szert, de hát, errefelé könnyű híveket szerezni bármilyen izmusnak: a nép kell, hogy higgyen valamiben – ha már a messiás eljövetele kurvára késik. Még szerencse, hogy áldozatot eddig csekély számban szedett – habár az eszközökben nem válogatós, a létrától kezdve a hátsó ülésen előforduló trópusi méregig elég széles a spektrum – de a lényeg, hogy Orbanisztán jobban teljesít és megvédik a magyarokat.

Az, hogy az orbánizmust  a Lajtától nyugatra vagy pejoratív felhanggal, vagy elítélő értelemben  jegyzik,  annyira nem biztató. A lényeg: a kutya ugat, a karaván halad. Keletre. Mint ahogy az sem, hogy egyáltalán felmerült odaát, mint figyelemre méltó izmus. Na persze, azért a figyelem, mint olyan, nem mindegy, milyen.

Elvégre az orvos is figyeli betege tüneteit.