Általában, ha valami il-kezdetű, az valaminek a tagadása. A történelem során sok mindent tagadtak már – istent, vallási törvények, királyt, társadalmi szabályokat stb – de egyik sem vezetett jóra, mi több, rendszerint kínokkal teli halál, vagy hosszú várbörtön, kurta vasban volt a tagadók jutalma. Ráadásul se a Föld nem lett lapos, se a tagadott hatalom nem múlt el.

Az illiberális, ugyebár, a liberális ellentettje, kvázi annak tagadása, ahogy az illiberalizmus is szemben áll a liberalizmussal.

Nos, akkor boncolgassuk egy kicsit magát a szót, kezdve a szótőnél, ami nem más, mint maga a liber, minek jelentése: korlátlan, meg nem kötött, szabad, minden kötöttségtől mentes – na, micsoda? – polgár, méghozzá az ókori Rómában. Nem mellesleg a Liber a termékenység őslatin istene.

A liberális pedig – ebből adódóan, szabad emberhez méltóan élő, bőkezű, adakozó, független polgár. Folytatva a szóképzést, a liberalitás a szabad ember gondolkodásmódja. Itt azért már felsejlik az illiberalizmus egyik vonása: tessék mondani, milyen lehet egy illiberális – tehát nem szabad ember gondolkodásmódja?

Liberáció = felszabadítás, feloldás. Liberátor = felszabadító, megváltó (+ angol nehézbombázó), libertas = szabad, nomeg, Rákóczi pénzének a neve.

Maga a fogalom – liberalizmus – a modern Európában a 19. században honosodott meg. 1832-ban Pest-Budán létezett a konzervatív párttal szemben egy liberális párt, olyan tagokkal, mint Wesselényi, Ötvös, Széchenyi, Kossuth, Szalai, Deák, Kemény, Kölcsey. Ők mind-mind liberálisok voltak. Milyen érdekes, ők voltak a nemzeti eszme leg jelesebb képviselői.

Ugye, nem kérdéses, hogy hozzájuk képest a nemzeti eszme mai hordozói kik is?  Persze, a decibelmagyarok harsány illiberálisozása közepette – lévén, hogy nekik a liberális szitokszó – egy cseppet elfeledkeznek arról, vagy ésszel fel sem fogják – hogy ők, a senkik, olyasvalakikkel állnak szemben, akik a nemzet életében Valakik voltak. Érdemes végig gondolni a szótőtől a liberálisig vezető eszmei és történelmi ívet. Ilyesmivel az  illiberális nem büszkélkedhet.  A szótöve is elég egyszerű: Orbán.

Különben is, a rendszerváltás után a gyakorlat azt mutatja, hogy sok önkényuralom illiberális demokráciává alakul - ahogy ez történt Orbanisztánban is. Persze, azért az, hogy egy demokrácia illiberális, eléggé fából vaskarika. Igaz, Orbanisztán demokráciája se teljesen demokrácia, mivel erősen irányított. Noch dazu, "liberális” jelző  a gazdaság szempontjából is fontos, mivel ez takarja a jogállamot, a tulajdon biztonságát, melyek nélkül törvényszerűen felbukkan a korrupció és az oligarchák - ahogy az Orbán gazdaságában  jól érzékelhetően kifejlődött.

Nem ártana hazánk jelenlegi nagyjainak (?!) némi történelmi szemináriumon részt venni, hátha felhagynának ezzel az illiberális baromsággal!