A Parlament épületében megemlékeztek arról, hogy az országnak ötödik éve nincs Alkotmánya. Van viszont alaptörvénye. Nem annyira jó, mint amit Charles Lorre egyik művében alkalmaz Kamu-király, de nem is beszél legalább, mint Rejtő esetében az Alapszabály. Habár, lassan az Elátkozott part világa lesz általános.

Nem azért, mert olyan meleg van, hanem mert a nagy állami beruházások, például a Várkert bazár, kapcsán méltán juthat eszünkbe egy Potemkin nevű orosz herceg, aki a látszatkeltés, és a homlokzati építészet nagymestere volt. Márpedig az Elátkozott parton egy egész bennszülött főváros mása épült fel. A megszemélyesült Alapszabály, azaz Lord Peevbrock nagyzási hóbortjával kapcsolatban. Amit a nagyra törő bűnözők kihasználtak. Mondjuk, a nagy magyar stadionkultúrára tekintettel akár a nagyzási hóbort is az eszünkbe juthat, de lordunk még nincs. Bár még lehet. Kamu nevű királyunk sincs (A vigyorgó légionista). Legfeljebb királyi kamuk sorozata. Amilyen az Alkotmánypótló, gránitfoglalatú zsírkőbe karcolt paragrafusgyűjtemény nyomán akár törvényesíthető is. Ellentétben a Micimackóval. Ami legalább szórakoztató. Ha már nem tartalmaz paragrafusokat. Csak verslábakat. A magyar alaptörvény lapjai közül kilógó lólábak helyett.

Mely alaptörvény beiktatását nagy garral megünnepelte a hatalom. Ami már önmagában is árulkodó. Milne művét ugyanis nem Milne családja, és baráti köre ünnepelte meg sok-sok ezer, vagy inkább sok százezer-számra. Ellentétben a hazai alaptörvénnyel, amit a jelek szerint leginkább a Fidesz, és a kormánypárt klerikális lobbi-tagozata volt képes megünnepelni. Elvégre a képviselői napidíjba még ez is belefér. Valamint az olyan dicsérő szók, mint az országos indigó-bajnokság győzteséé. Aki szerint az Alkotmányt leváltó izétől lett morálisabb az ország. Schmitt Pál csak tudja. Elvégre, mint aláíró morális iránytű pontosan mutatja azt a moralitást a plágiumbotrányával, amit a jelen kormányzat szavatolni akar, illetve szavatolni képes. Voltaképpen nem is Schmitt megszólalása furcsa. Inkább az, hogy utána a tudósítások nem azzal folytatódnak, hogy: a képviselők vastapssal és ütemes lábdobogással ünnepelték meg a volt orbanisztáni elnök szavait. Sőt! Még Orbán Viktor megszólalása után is hiányzott ez a közjáték. A nagyzási hóbort erkély-díjas fenoménjének pedig, lássuk be, igazán kijárt volna.

Elvégre egyik kezében az ország, a másikban Európa, a vállán a világ sorsa, fején ott billeg Felcsút, és még így is van ereje, képessége belerúgni mindenbe, ami elé kerül. Egy ekkora mutatványos igazán megérdemelt volna egy kis vastapsot meg lábdobogást. Legalább a Parlamentben. Ha már az alaptörvény beiktatási báljára suttyomban kellett belopakodnia. Az Operába. Mert akkor még nem lehetett előre tudni, hogy egy igazán kezes ellenzéki igazán kezes megmozdulása az, amelyik tiltakozik a demokrácia egyik alap-pillérének a konszenzusos Alkotmánynak az elsöprése miatt. Nem véletlenül pánikolt az amúgy is gyáva vezér, annak idején, az Operánál egybegyűltek miatt. Bukott már meg király is olyan szavazástól, ahol a szavazócédula flaszterből készült. Aztán persze kiderült már akkor is, amikor kis híján elnézést kértek a szervezők a zavarásért, és csendben hazakullogtatták a tiltakozókat. Nyitányaként az azóta oly sokszor megismételt eseménynek. Nagy füst, alig semmi tiltakozással.

Joggal érezhette tehát valamelyik kormánypárti slapaj úgy, hogy élcelődhet az ellenzék kárára. Azt emlegetve, hogy a Fidesz alkotmányozó többséget kapott, míg az ellenzék nem. Azonban a kormányzat pár dolgot permanensen szeret elfelejteni. Az egyik kétségtelenül az, hogy bár megkapták a parlamenti székek kétharmadát, a programjuk igen vérszegényen emlegette az Alkotmány és a Köztársaság megszüntetését. Amellett azt is el szokták felejteni, hogy az erővel való visszaélés lehetősége nem azonos az abszolút igazság birtoklásával. Jól látható ez azon királyok esetében, akiknek ugyan volt hatalmuk, de legfeljebb a főtt szőlőgyökér szellemi képességeivel rendelkeztek. A Horn-kormány önmérsékletét már nem is emlegetem, mert rég volt. Horn Gyula is halott. Valamint az az MSZP is a múlté. A jelenlegitől meg tényleg alig van tartani valója Potemkin nagyherceg poliphitű utódainak.

Azonban Rejtő és Lorre műveit mégis lapozgathatnák ott a Fidesz környékén. Mert akkor tudnák, hogy az ál-Tamaragdában és Kamu király kócerájában is megjelent néhány, a helyi viszonyokat mérsékelt önuralommal rendelkező figura, és az önhitt csirkefogókat kipofozta a nem megérdemelt pozíciókból.