Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Balogh József Lino: Új nyilas blöff vagy taktika ?

2016. április 23. - Harun al Rasid

A Jobbiknak nevezett politikai bűnszövetkezet nem ,hogy pártoskodni azaz szelídülni akar , ellenkezőleg . Rájött ,hogy a radikalizálódásban azaz a gyűlölködésben Orbán megelőzte így a szavazatokat vissza kell szerezni. Vona G. a szelídülés meghirdetője egyszerűen tévedett , így tudatosan kiprovokálta önmaga leváltását. Közösségi oldalán írásából sok minden kiderül. " Ha 2018-ban le akarjuk váltani a mostani kormányt, akkor nekünk is erre lesz szükségünk. Mindhárom érintett alelnöknek, Novák Elődnek, Szávay Istvánnak és Apáti Istvánnak is elmondtam, hogy ugyan az elnökségben nem, de a közösségünk egyéb fontos területein továbbra is számítok rájuk, mint országgyűlési képviselőinkre. "

Mit is jelent ez ? Most maradjatok hátul de tehettek bármit ,amit akartok szabadon (masírozás ..stb). Majd ezt írja : " Miért szorítom ki a radikálisokat? A jelenlegi elnökségből együtt kívánok továbbra is dolgozni Sneider Tamással, Volner Jánossal és Z. Kárpát Dániellel. Ők radikálisak vagy nem? Ezt ki dönti el? Mit jelent egyáltalán ez a szó? "

Hoppá ! Sneider Tamás alias Roy az egri börtön viselt skinhead nem radikális? Gyöngyösi Márton egyik legszélsőségesebb párttagról miért nincs szó? No és itt jön a lényeg! " A tagságtól elveszem a döntés jogát? A tagságnak a taggyűléseken joga van alelnökjelölteket állítani, majd a Kongresszuson megszavazni azokat. Én a két esemény között tudom megnevezni azokat, akikről szavazni lehet. Aztán őket vagy támogatják a küldöttek, vagy nem.

De arról kevesebbet beszélünk, hogy a Kongresszus elnököt is választ. Ezen a megmérettetésen szívesen indulok. De nem mindenáron. Itt és most nem én ragaszkodom a pozíciómhoz. ..(..)..Semmi baj. Akkor levonom a konzekvenciát. Rosszul fog esni..(.).De mégis elfogadom majd. Sem a sajtóhoz nem szaladok, sem elégedetlenkedni nem kezdek. Nem fogok kapaszkodni az elnöki székbe. Teszem a dolgomat, csak már nem a Jobbik elnökeként. "

Tehát Vona Gábor lemondani készül de úgy ,hogy látványosan mutatva a szélsőséges szavazótábornak,hogy a Jobbik az igen is radikális és a régi ! Ergó a párt kormányzásra kerülése érdekében lemond. Lehet találgatni ki lesz az új-nyilas párt valódi Szálasija ?

Novák Előd ? Dúró Dóra? Torczkai László?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr358656870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2016.04.23. 14:39:39

Én komolyan gondoltam, hogy Vona meg akarja változtatni a pártot, hogy kevesebb szavazót taszítson el. Úgy látszik, tévedtem.
süti beállítások módosítása