Melegség járja át a kis szobám, ahogy kinyitom a frissen érkezett brosúrát. Melegség, enyhén sz@rszagú, amolyan, a Németh Szilárd kockás gatyájára asszociáltató. A fejemben csúnya szavak, közönséges, bonyolult mellékmondatok szövevénye kevereg, e káoszban legenyhébb stílusfordulat még csak a "qrvaanyád", de nagy a készlet, mert mi, öregek még az átkosban nevelkedtünk.
Belelapoznék, de az undor erősebb, és vasvilla csak kint a fészerben van. Még ide hallom a postás monológját, aki, ha posztján maradni akar, befogott orral teríti szét ezt a taszító, trágyalétől bűzölgő hazug, ocsmány hazugság-hegyet. "Lesz még Magyar Köztársaság" - mondja a Bródy, de azt nem, hogy mikor. A "parlament"-ben eközben felveri a port a helyben járást gyakorló ellenzéki képviselők lába, én meg mindeközben épp hetvenegy leszek.
Ugyan, hova már???
Egyétek, amit főztetek, minden magyarok.
