Nehéz a blogger élete, van úgy, hogy egyetlen valamirevaló téma nem kínálkozik, de olyan is van, amikor nyakig ül a történelemben.
Itt van ez a menekültkérés is, egyik történés a másik után.
Például Görögország belefullad a náluk ragadt menekültekbe, Törökország rájött, hogy pénzt tud csinálni abból, ha nem csinál semmit, csak ráengedi vagy ráküldi az Unióra a maga kétmillió menekültjét, a román határon is kerít a tyúkperspektívából gondolkodó államférfi, aki most éppen megmenti az Uniót, pedig feltűnést úgy is tudott volna kelteni, ha szellent egy jó recsegőset a tárgyalóasztalnál.
Aztán itt van Ukrajna ügye, ahol feltűntek a dzsihadisták, mint az ukránok kiképzői - eszem megáll, lehet, hogy lesznek nyakazások is?
Észak-Korea atomfegyverrel zsarol, itthon a segghülye polgármester menekültek által a buszon elkövetett nonverbális erőszakról beszél, a parlament névre hallgató cselédsereg megszavazza, hogy az adófizetők pénzét ellenőrzés és korlátozás nélkül költheti a zsiványbanda.
Közben a nép fele nyomorog, összeomlik az egészségügy, az oktatás padlót fogott, lassan már az öt év múlva nyughdíjba menőnek sem tudni, miből fognak nyugdíjat fizetni.
A közalkalmazottakat megegyelik, mint a répát, a demokratikus államrend alapintézményének kapuin belül verőlegények szabályozzák az ügyfélfogadás rendjét, a Vezér közben beköltözik az apukája cégének tulajdonában álló kastély-együttesbe, melynek bérlője Mészáros Lőrinc haverja, ő pedig nem ott lakik, csak a kutyája.
Nem mondom, kutyaólnak nem utolsó - a kutyaszart sem kell nagyon kerülgetni, tizenvalahány hektár csak az udvar.
Hogy ne legyen túl nagy megrázkódtatás a hirtelen környezetváltozás, hát pár milliárdot elkülönítettek a Budai Várban elhelyezésre kerülő Miniszterelnökség berendezésének céljaira, persze ez az elhelyezés csak átmeneti, mert mire megválasztják Nemzeti Főfüttyentőnek, addigra felszabadul Horthy hajdani lakosztálya, természetesen a modern kor igényeihez igazítva néhány milliárdért.
Lesz istálló is, ott majd tud lovagolni is, azt szeret, ezt már tudjuk a bűnöző Sepsi tanyájának látogatása óta.
De lesz majd a lovak állásai között a box falára akasztva néhány kifúrt nádszál is, ha esetleg nosztalgiázni akar a Vezér, hát hadd fújjon fel a seggébe dugott eszközön keresztül egy-két lovat, Lázárt, Rogánt, - hadd legyenek még szebbek, még fürgébbek.
Most mégis inkább arról írnék, hogy nem kellene azért ennyire lemondani a 2018-as választásokról, lehetne talán kicsit tenni is azért, hogy ne legyen reménytelen a helyzet.
Miután Magyarországon az elmúlt negyed században még nem nyert senki választást, csak a győztes ellenfele veszítette el, így erősen bizakodhatunk, hogy a trend töretlen marad...
De azért a népi bölcsesség is azt tartja: segíts magadon, az Isten is megsegít, meg a paraszt is úgy veri cséphadaróval a lábon álló termést a jégesőben, hogy lássuk Uramisten, mire megyünk ketten - szóval nem kellene mindent az Úrra hagyni, akad neki doszt elég dolga ebben a mai őrült világban.
El lehetne kezdeni például harcolni a külföldön élő magyarok választásának újraszabályozásáért.
Erdélyi véreinknek úgy viszik házhoz a szavazólapot, mint Karak a libát Vuknak, míg az Unió országaiban dolgozó magyarok elől még a síneket is felszedik, nehogy megkönnyítsék a dolgukat.
Az elektronikus szavazás nem ördögtől való, ha egy banknál át tudsz utalni néhány milliót elektronikusan, akkor egy szavazat biztonságos eljuttatására is van mód, mondjuk Birmingham-ből Budapestre, gondolom én ezzel az egy agytekervénnyel, amivel rendelkezem.
És akkor talán lehetne egységes szabályokat felállítani valamennyi magyar állampolgár számára, a megfelelő szavazatszámlálási szoftvert pedig bármelyik kereskedelmi televíziótól is bérbe lehetne venni, közjegyző is akadna valószínűleg, ha keresnének...
Nem kellene szállítgatni a szavazólapokat, nem kellene módot adni a trükközésre, de vannak bizonyára, akik sokkal jártasabbak ennek technikai részében, mint én.
Lehet, hogy némelyik pártelnöknek most nóvumot mondok, de a szakértő arra való, hogy jobban értsen egy adott területhez, mint az, aki felkéri.
Lássuk be, nem lehet mindenki olyan univerzális zseni, mint Szeretett Miniszterelnökünk...
Aztán lehetne harcolni a kampányok lebonyolítása ügyében is, hiszen az esélyeket valahogy ki kellene egyenlíteni.
A kormány mindig jobb helyzetben van, mint az ellenzék, de talán mégsem lenne reménytelen korlátozni a kiadásokat, például meghatározni egy óriásplakát kihelyezésének eszmei értékét, a rádió és televízió reklámok értékét, és ehhez igazítani a felhasználható összeg felső határát, igen alacsonyan húzva meg a felső plafont.
Ha valaki túllépi, úgy a szavazatszámlálásnál le kellene tőle vonni szavazatokat, ha tíz százalékot meghaladja a keret-túllépés, akkor az összes megkapott szavazatát érvénytelennek kell nyilvánítani.
A pártok figyeljék egymást a saját választókörzetükben, ma már nem kunszt dokumentálni sem a dogokat.
A magánszemélyek részvételét a kampányban el kell tiltani, bírságolni kellene a szabályszegőket vadul - mondjuk az általuk felhasznált összeg százszorosára.
Ismét kellene a kampánycsend intézménye, a szavazatszedő bizottságok összetételét pedig nyilvánossá kell tenni minden választókörzetben, beleértve azt is, hogy ki delegálta.
Persze akik ezzel hivatásszerűen foglalkoznak, azok jobban tudják, hol szorít a cipő, de az biztos, hogy a választókörzetekkel is kell kezdeni valamit, az pedig nem érv, hogy a kisebb parlament olcsóbb, mert nincs drágább az olyan parlamentnél, melyben gombnyomogató cselédek intézik az ország dolgát.
Mindenesetre azt szeretném javasolni a pártok tagságának, - már amelyiknek van ilyen, ugye - hogy serkentsék arra vezetőiket, hogy kezdjenek el készülni 2018-ra és ne az utolsó percben, egymást szecskává aprítva ötleteljenek.
A választás egységét most kell megteremteni, ha egy egységes választási pártot akarnak gründolni, most kell megállapodni a céljában, az élettartamában, a pártok szerepében - és a párt vezetőjének személyében, aki nem lehet egyik pártnak sem se tagja, sem tisztségviselője.
Létre kell hozni választási klubokat, fel kell mérni az aktivistákat, megértetni velük, hogy a cél felülírja a múltat, a személyes sértettséget, mert első a diktatúra felszámolása.
Mit művel Vikidiki most is az európai csúcson - holnap elad bennünket kilóra, macskatápnak.. (siccc!)
El kell kezdeni a jelöltek kiválogatását, ha lehet, akkor ne a szervilis nyaloncok, az unokatestvérek és szeretők domináljanak, hanem a hozzáértés, a tapasztalat vagy a fiatalos lelkesedés - mindenesetre a megfelelő arányban vegyítve.
Nem kell imádkozni senkinek, de azt világossá kell tenni, hogy a diktatúra leváltása vízválasztó - vagy részt vesznek benne, vagy a diktatúra híveiként lesznek kezelve és említve a kommunikációban.
Ha választási párt lesz, akkor abban szakembereknek kell részt venni, a pártoknak a választási kampány első napjáig lehet beleszólásuk az ügymenetbe, onnan már csak az előre elkészített forgatókönyv szerinti segítségnyújtás lehet a dolguk.
Szóval lenne mit tenni.
A pártok olyanok, mint a - na ó, mondjuk nem, mint az ökrösszekér, legyen inkább szamárkordé.
A pártok vezetői a szamarak, ha csökönyösködnek, hát rá kell késztetni őket a sebesebb haladásra, ha nem hajlandók sebesebben ügetni, hát majd az olaszok megveszik őket szaláminak.
Itt már nincs helye a tökölődésnek a taktikázgatásnak, itt világosan el kell köteleznie magát minden politikusnak, méghozzá már most.
Megy az idő, és bár menet közben kétségtelenül nekünk dolgozik, de nem lenne baj, ha nem húsz év múlva ünnepelhetnénk a győzelmet...
