Nemrégiben olvastam újra (sokadszor) Lion Feuchtwangernek Az eredmény… című regényét. Ma éjjel – éppen 12 órával  a Szabadság téri Hazatérés Templomának náci rendezvénye elleni tüntetés előtt (https://www.facebook.com/events/675054315967333/) – levettem a polcról, mert emlékeztem rá, hogy egy számomra fontos helyen könyvjelzőt hagytam benne. Most fellapoztam. Martin Krüger halálánál. Az utolsó gondolatsorát nem másolom ide, tessék megkeresni (Nova-kiadás, 1935., Braun Soma fordításában, 160-166. oldal), de ami utána jön, azt igen:

“Ez volt Martin Krüger utolsó gondolata, amit ki lehet fejezni szavakkal. Mert azután fölemelkedett a csöbörtől. Fuldoklott. Talán kiáltani is akart, Pockorny felügyelőnek, valakinek. De nem kiáltott. Csak kezeit emelte a feje fölé. Azután lebukott, előre, félig rézsútosan és felfordította a csöbröt.

Az eltört csöbör zajt ütött. Pockorny felügyelő hallgatózott. De mivel eltompult ember volt és mert újabb zaj nem következett, még egyet ásított és ülve maradt.

Ott feküdt Krüger, karjaival előre, ingben. A csöbör piszka lassan körülötte folyt, aztán megállt.

Hír szivárgott át, talán Amerikából jött, hogy Krüger kiszabadulása küszöbön áll. Ez azzal járt, hogy sokan ismét foglalkozni kezdtek vele. Műtörténészek írtak róla és véleményeiről. Nők előszedték régi leveleit. Emberek, akik szívesen néztek régi képeket, elolvasták könyveit.

Egy minisztériumi előadó fejét törte, milyen formában lehetne legjobban közzé tenni megkegyelmeztetését. Sokan gondoltak Martin Krüger sorsára, történetére és véleményeire, sok papír és sok huzal, mely a föld körül ment, megtelt tudósítással, gyanúsításokkal, nézetekkel róla és további életéről, mialatt ő kihűlve feküdt az odelsbergi sötét zárkában, karjait gyámoltalanul és kissé nevetségesen előrevetve, a felfordított csöbör sarában.”

Vélhetően azért jelöltem meg éppen ezt a helyet a kötetben, amiért mostanában elolvastam, hogy tudniillik a nácizmus keletkezéstörténetét (mert ez a regény az) mindennapjainkkal összevessem. Mindennapjainkkal, amelyek során már-már az igazság szolgátatásba is behatol a politika.

Feuchtwanger öt könyvre bontotta ezt a regényét, az első könyvnek az Igazságszolgáltatás, az utolsónak a Siker címet adta.

Az 1930-ban megjelent, Martin Krüger sorsára fűzött történetnek a címe – Erfolg – szerintem dr. Braun Soma magyarításában helyes, mert noha a német főnév Eredménynek és Sikernek egyaránt fordítható, a kötetben a siker csupán utolsó, maliciózus része az egésznek (hogy tudniilik a Martin Krügerről írt könyvbeli könyv szerzőjének hite szerint a maga művével eléri, hogy hazájában jobbak legyenek az emberek), míg a történet egésze megjósolja, ami majd a német főnév igealakja – erfolgen – szerint bekövetkezik (jelesül a náci birodalom).

AZ EREDMÉNY… (a szó után három ponttal).

A kezdetet – a könyvbeli kezdetet – Feuchtwanger a világháború utáni évek Münchenében láttatja (de nem írja, hogy az első világháború, lévén a másodikról még nem tudhatott), mégpedig a bajor állami múzeum egyik termében néhány hónapig függő

József és testvérei

vagy: Igazságosság

című festményen, amelyen az “alcím is támadóan hatott. A konzervatív újságírók elutasították. A haladók védelmezték a művet, minden lendület nélkül.” Nos, ennek az intézménynek az aligazgatója volt Martin Krüger doktor, akit “fegyelmi úton, alkalmatlanság címén elkergetni ártott volna a város művészi presztizsének és ettől visszariadtak még akkoriban…”, szerencsére az igazságügy miniszternek támadt egy remek ötlete, nevezetesen, hogy pert indíttat ellene. Hamis vád alapján, koncepciós esküszegési büntetőpert, amiért is nem maradhat a tisztségében, s a kép – amely személy szerint az igazságügy minisztert ugyan nem bosszantja, de a kormánynak ellenére van – lekerülhet a falról. Krügert a bíróság hosszabb szabadságvesztésre ítéli. Fiatal csodálója, bizonyos Johanna Krain hiába mozgat meg eget-földet a kiszabadítása érdekében, a művészettörténész a börtönben pusztul el.

Halálának második évfordulóján a róla írt könyvbeli könyv szerzője (aki talán Thomas Mann-t, vagy Bertolt Brecht-et személyesíti meg), amikor a kéziratot nyomdába adja, annak egy másolatát a pert indíttatott egykori igazságügy miniszternek juttatja el. Az meg egy levélben “száraz szavakkal” tudatja az íróval, hogy elolvasta a művét, mi több, látta a Martin Krügerről készült filmet is. Ennyi a siker.

Ezzel szemben a történet korrajza felfedi a húszas évek bajorországi társadalmát, s bemutat olyan eseményeket, amelyek egy évtizeddel később világtörténelmi jelentőségűek lesznek. Bizonyos Martin Kutzner (aki bizonyosan Adolf Hitlert személyesíti meg) megalapítja a náci mozgalmat, majd egy dilettánsan előkészített akcióval (ami bizonyosan az 1923 november 8-ai “sörpuccs”) sikertelen kísérletet tesz a hatalom átvételére.

Ez azért érdekes, mert Hitler későbbi világtörténelmi szerepét a regény írásakor még Feuchtwanger sem ismerhette, csak annyit tudhatott, hogy többé-kevésbé legális eszközökkel törekszik a hatalmat választások révén megszerezni. Mindazonáltal regényében érzékeltetni képes a populizmus, a bűnbakkeresés, az ellenségkép kialakításának, a velük szembeni gyűlölet felkeltésének minden korban létező veszélyeit.

Szereplői kisszerűségük ellenére, illetve éppen ezért alkalmasak arra, hogy a pusztulás szélére taszítsák akár az egész emberiséget.

Mert a világ annak idején – mint a hallgatózó Pockorny felügyelő – eltompultan, és mert újabb zaj nem következett, még egyet ásított és ülve maradt.