Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Fékezett habzással

2016. március 02. - Harun al Rasid

Kétségtelen, hogy ami vasárnap Salgótarjánban történt, az azért fékezett habzásnak nem rossz. Mint egy jó mosópornál. Elég vicces volt korábban, ahogy a mosógép fedele alól előhabzott a mosópor. Na, a salgótarjáni választások eredményét amolyan fékezett habzásúnak kellene tekinteni.

Tóbiás elvtárs azonban Salgótarján pirosba borulásáról és nagy szocialista győzelemről lelkendezett. Na, ez a nem fékezett habzású lelkend, ugyanis Salgótarjánban egy derék baloldali - igaz, kicsit kivonatos (MSzP és DK) - ellenzéki összefogás és a helyi polgári összefogás együttese juttatta pozícióba közös jelöltjüket, Fekete Zsoltot. Igaz, már az is kisebbfajta csodaszámba megy, hogy az MSzP és a DK összefog, de úgy tűnik, helyi érdekűen ez működik (nem ártana ezen országos szinten is elgondolkodni). No persze, az is számított, hogy nem egy semmiből előtűnt amatőr, hanem egy régi motoros, az alpolgármester volt a jelölt, akinek azért nem kellett elmagyarázni a város működését.

Mondják, hogy Salgótarján régi baloldali fellegvár, tehát elvárt volt a győzelem. Lehet, hogy baloldali fellegvár – volt, csakhogy 2016-tól 8 éven át fideszes hatalom uralta a várost. Ezen az alapon Simon Tibor behúzhatta volna a győzelmet, de a Fidesz hihetetlen ostoba nyomásgyakorlása – lásd Kövér fenyegetőzése, Kósa misztikus jövendölése, a szokásos lejáratási kampány és a látványos mozgósítások (a teljesen gagyi ételosztásról már nem is beszélve) – a visszájára fordította a helyzetet. Lehet protestszavazásnak nevezni – ekként minősítik Orbánék, vagyis nem ők nyertek, mi vesztettünk – lehet úgy kommunikálni, hogy nem is győztek, csak megtartották Salgótarjánt (Rogán szokásos ócsárló megszólalása), de biza, ez akkor is vereség – nekik, győzelem a baloldalnak.

Csak éppen nem kellene túlhabzani. Mert ez miden, csak nem kizárólagos szocialista győzelem.

Azután itt van még a pénzkérdés is. Az köztudott, hogy az önkormányzatok konszolidációjánál a fideszes vezetésűek tehermegváltást kaptak, a többiek meg azt, ami a paci nemzésre alkalmas része.

Mi több, Tarján is megkapta a normatív támogatást - a fideszes városvezetés 8 éve alatt. Mihelyt baloldali kézbe került a kormányrúd, azonnal 1/3-ára csökkent az állami támogatás, ami pedig az „ egy a tábor, egy a zászló” időkben közel 1mrd jó magyar forintokat tett ki – évente.

Mint a tyúk a takonyra, úgy repültek rá a fideszesek ennek várható eredményére, és fennen harsogták: csődben a város, nézzétek, mit csináltak a balosok! Csakhogy, jelenleg is 600 millió eredménytartalék figyel a város kasszájában. Mit mondjak, én is elfogadnék egy ilyen csődhelyzetet.

A lényeg: a Fidesz nem először szaladt bele hasonló pofonba. Nem roggyantja meg, de bizonnyal fáj neki – egy darabig. Azután majd megtalálja a módját, hogy győzelemnek kommunikálja. Fékezett habzással, persze. Igaz, ezek még Mohácsot is legalább döntetlenre hoznák ki az újrajátszásnál…

Node, most jön a poén: a helyi Jobbik technikai – jelentsen ez bármit – támogatásáról biztosította az új – egyértelműen baloldali – polgármestert. Derül az ég alja?

Egy biztossá vált, méghozzá nem először: a választó nem hülye, hiába is nézik Orbánék annak. Ha tisztességes keretek közt választhat, jól választ.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr968432938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2016.03.02. 19:02:25

Országos választások nem lesznek tisztességesek. Sem országgyűlési képviselői, sem önkormányzati választásoknál.
süti beállítások módosítása