Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Tinnyei István: Osztódással szaporodva

2016. február 26. - Harun al Rasid

Elérte a KLIK-et is a végzet, fejcsere volt a hivatalban.

Méghozzá az egy fejet kettőre cserélték, de azért az nem biztos, hogy ha az egy fejre eddig jutó észmennyiséget most kétfelé osztják, akkor a siker garantált lesz.

Az mondja a népi bölcsesség, hogy üres kamrának bolond a gazdasszonya, de ez nem marad így sokáig. az egyik fej itt ugyanis Áder húga, az ő szavát talán meghallja majd a Szent Fül...
Hát nem borzasztó, hogy ilyesmiben kell reménykedni?

Most előveszik a második borítékot: "Szervezz mindent át!" - és a sóhivatal osztódással szaporodni kezd, lesz belőle sok-sok kis KLIK, sok-sok helyi kiskirállyal, még több bürokráciával, még kevesebb pénzzel, hiszen az új potentátok javadalmazását is a saját költségvetésükből kell majd kiszorítani.
Viszont megmaradnak a KLIK jogosítványai, a vezetők kinevezésének jogköre például.
Most majd a járás vagy a megye választja ki a politikailag megbízható, eszmeileg szilárd embereket, akiknek kinevezéséhez természetesen az Országos és Nemzeti KLIK egyetértése kell, míg a végső szót természetesen az ország működtetésének madzagjait saját magasztos kezeivel rángató Vezér mondja majd ki.
Mi nem hibázhatunk, nertársak, mi éberek vagyunk, és ott vagyunk minden kilométerkőnél, sőt néha még a kettő között is.

A két új vezető - egyikük a működtetésért, másikuk az átszervezésért felel - munkaköre nem nyugdíjas állás, mindketten rövid távú feladat végrehajtása céljából kapták meg a stallumot, a napi eladatok ellátása mellett idén június végére készen kell lennie az új működési rendnek.

Ez teljességgel nevetségessé teszi a Köznevelési Kerekasztal (mégcsak nem is Nemzeti, hát mi a sz@r ez nertársak?) létét, hiszen ennyi idő egy országos főhatóságnak arra sem elég, hogy megteremtsék az új vezetők munkafeltételeit, budapesti iroda, budai lakás. Audi 8, laptop, új irodabútor,  dolgozószobából nyíló fürdőszoba, tárgyaló - ez maga betart vagy két hónapig.

Ismerkedés a munkaterülettel, annak felfedezése, hogy Pestalozzi nem az olasz társintézmény elnöke, az iroda belakása, a helyi nyallerek tisztelgő látogatásainak fogadása, a Gallóné képével ellátott darts – tábla, továbbá a „Vezér nyakig a búzában” című kép elhelyezése az irodában – további egy hónap, és már itt is van a június, amikorra már készen kellene állnia a kiérlelt tervnek.

Még szerencse, hogy az ilyen típusú intézményeknél mindig akad egy ember, aki a többiek helyett dolgozik, de persze neki könnyű, hiszen az ő birtokában van a szakzsargon és a közhelyszótár is, azokból lehet kibányászni ilyen veretes mondatokat, minthogy:  „Olyan, az állami fenntartás stabilitására épülő szervezetnek kell létrejönnie, amely a tanulók érdekeit tartja szem előtt, épít az iskolák vezetőinek fokozottabb önállóságára és az ezzel járó nagyobb felelősségre. 
Az az elvárás, hogy az iskolát érintő döntéseket helyi szinten hozzák meg, a rendszerben rejlő lehetőségeket optimálisan használják ki és csökkentsék az egyenlőtlenségeket.
Az új szervezetnek biztosítania kell a feladatellátáshoz szükséges forrásokat és érdekeltséget kell teremtenie az iskola vezetésének önállóságából adódó lehetőségek jobb kihasználására”
Hát, ha ettől nem virágzik fel a magyar iskolarendszer, akkor semmitől!

Az új szervezet kettőt koppant a katedrára a nádpálcával és máris kezében a megfelelő mennyiségű pénz.

Namármost az a baj, hogy ha ezt a szöveget beletesszük egy szitába, és kirostáljuk belőle a közhelyeket meg a marhaságokat, akkor nem marad belőle szinte egyetlen névelő sem.

Ami az állami fenntartás stabilitását illeti, arról már van tapasztalatunk, és még mi lesz itt, ha úgy istenigazában megjelennek a dilettantizmus ezidáig az Unió jóvoltából elleplezhető hatásai, a költségvetés repedései, a rossz döntések következményei…
Ami a tanulók érdekeit illeti, arról ezeknek fogalmuk sincs egyrészt, másrészt meg nem is érdekli őket, mert ha érdekelné, akkor nem akarnának szalagmunkára alkalmas ipari robotokat és mezőgazdasági gyalogmunkásokat nevelni.
Az iskolák vezetőit pedig nem kell önállóságra biztatni, tudnak ők önállóan, felelősséggel dolgozni, ha hagyják őket és megadják nekik a megfelelő felhatalmazásokat munkaügyi és pénzügyi téren.
Akkor jó gazdái lesznek az iskolájuknak, nem csak valami távoli hatalom helyi képviselői.
Hát még, ha magukénak tudhatnák tantestületük bizalmát, mert ugyan a Vezér bizalma sem semmi, de hát - mint tudjuk - Isten törvényeit is folyvást megszegik, még hívei is, merthogy az Úr oly messze van…
A döntések meghozatalához hatáskör kell, anélkül az egész annyit sem ér, mint májusi libapotty a legelő zöld füvén.
A hatáskör mellé meg pénz, mert pénz nélkül a legjobb döntést sem lehet végrehajtani.
És ha mindez megvan, akkor minek a KLIK?
Hogy utalja a pénzeket?
Arra ott van az Államkincstár.
Vagy folyamatosan bele akar pofázni abba, amit helyben esetleg már eldöntöttek?
Vagy csak a hatalom édes érzete okán?

Az fel sem merül, hogy ez a banda szép csendesen kiirtotta a társadalomból az önkormányzatiságot, a helyi önkormányzatokat is beleértve.
Merthogy ma már nemigen maradt náluk se pénz, se hatáskör, se semmi, viszont a hivatalok élnek és virulnak, csak azt nem tudja senki, hogy miért nem lehet a társadalmat felnőttnek kezelni?
Szánalmas állapotok, nagy baj lenne, ha ebbe így belemennének a pedagógusok, a szülők, meg a diákok, merthogy ezen a területen ők a szentháromság, mégha azt szeretnék elhitetni is velük, hogy nincs közük a dologhoz.
Dehogy nincs, sőt, nekik van közük a dologhoz igazán, a miniszterelnököt meg a többi léhűtőt meg azért tartjuk, hogy az adónkból, felhatalmazásunk alapján szervezze meg a munkát.
Aki azt hiszi, hogy a választásoknál rablóvezért választunk, vagy korlátlan hatalmú császárt, az igen nagyot téved.

Az csak a baj, hogy míg rá nem jön mindenki a tévedésére, addig meglehetősen nehéz élhető társadalmat építeni.
De azért eljön még ez az idő...
Nem is olyan sokára.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr978422138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása