Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Tinnyei István: Az utolsó vacsora

2016. február 21. - Harun al Rasid

Ez az írás 2011-ből való, de szinte semmit nem veszített aktualitásából.

Az Orbán-pitbull, alias Balsai elvtárs újra akcióba lendült, és felmondta a következő házi feladatot: Gyurcsány Ferenc terrorista. „Balsai István a parlamenti honlapon hétfőn közzétett jelentésében úgy ítéli meg, az események kapcsán felvetődik a terrorcselekmény elkövetésének lehetősége is.” És igen, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, ez az idióta szeptember óta alkotmánybíró. Ilyen és ehhez hasonló emberek fognak dönteni országunk és a magyar emberek sorsát nagyban befolyásoló alkotmánybírósági ítéletekről. Balsai szemrebbenés nélkül mondja ki, hogy Gyurcsányt akár terrorizmussal is meg lehetne vádolni, mert a rendőrséget ráuszította a békés demonstrálókra. Alig várom már, hogy mikor fogják Fletót önkéntes merénylőnek is kikiáltani. És azt hazudni róla, hogy a zakója alatt ott volt a bomba-mellény, amit csak azért nem robbantott fel a békés demonstrálók között, mert bedöglött a gyújtószerkezet.

Ha a kedves polihisztor azt mondja, hogy most csinálj hülyét magadból Pistikém, akkor ő boldogan, csaholva megteszi. Felcsúton nem szeretik azokat, akik visszakérdeznek, hogy miért, vagy kekeckednek, hogy de ez tök égő. Ott a parancsot teljesítő bakákat szeretik, mint Kerényi elvtárs (róla kicsit később). Ilyenekből Dunát lehetne rekeszteni a Fideszben. Kéne is. Még hogy Kertész Ákos magyar gyűlölő szavakat írt? Pontosan ezekről az emberekről szólt a genetikai alattvalóság, akik szó nélkül teljesítik a parancsot, akkor is, ha az a józan ésszel, törvényekkel, alkotmánnyal, demokráciával és az alapvető emberi jogokkal szembe megy. A költségtérítés szeretete nagyobb a hazáénál. Az ilyen nevek, mint Balsai, Lázár, Szijjártó pár év múlva a hazaárulás, a szervilizmus és a koprofágia szinonimái lesznek.

Hogy ez a március 15.-ei keltezésű dokumentum miért pont most látott napvilágot, azt csak a történelem ura tudhatja. Meg esetleg a kedves vezető. Mert ha ezt már március óta tudják, mármint azt, hogy Gyurcsány terrorista, akkor mire várt eddig a TEK? Hiszen erre lettek világra hozva, hogy a terroristákat elhárítsák központilag. Nem pedig arra, hogy egy felcsúti bomlott elmének a magánhadseregeként szolgáljanak, a mi adóforintjainkból. Már rég meg kellett volna rohamozniuk Fletóék házát, és a forradalmi jogász-paraszt kormány nevében őrizetbe kellett volna venniük.

Persze ez a jelentés nem tér ki azokra a velejéig tisztességes állampolgárokra, akik annak idején Molotov-koktélokat dobáltak MSZP-s politikusok házaira, vagy éppen rálőttek a házaikra éles fegyverből. Azok nem voltak terroristák, bizonyára ők csak a polgári engedetlenségi mozgalom humánus tagjai. Nem is volt szükség a lefülelésükre. Bezzeg Gyurcsány. Őt Afganisztánban képezték ki, kifejezetten a békés tüntetők elleni szemkilövésre specializálva. Alig várta már Fletó a 2006-os őszt, mert előre tudta, hogy a Fidesz és tulajdonosa puccsot fog szervezni a köztársaság megdöntésére. A vadászfegyverrel célzó rendőröknek könyörgött, hogy: lécci, lécci, lécci, én akarom! És az Afganisztánban kitanult profizmussal emberek százainak lőtte ki a szemét. Volt akinek kettőt, sőt hármat is.

A harc tovább folytatódik nem csak Gyurcsány ellen, hanem az államadósság ellen is. Világszám kormányunk annyira komolyan veszi ezt a harcot, hogy augusztusban újabb félmilliárd eurós hitelt vett fel. „489 millió eurónyi programfinanszírozási hitelt vett fel hazánk az Európai Beruházási Banktól, az viszont nem nyilvános, hogy ezt az összeget mire költöttük el.” Mi közünk hozzá? Nekünk csak vissza kell majd fizetni. Ha a kedves vezetőnek vagy a jobb kezének sürgős pénzhiánya van, és orrba-szájba hiteleket vesznek fel növelve az államadósságot, akkor annak örülnünk kell, mert legalább még van, aki finanszírozza az országot. Hogy milyen kamatra és lejáratra, az se érdekelje a forradalmárokat.

Mindeközben olyan megszorít..ööö,izé, a nép felemelését szolgáló intézkedéseket hoznak sorozatban, melyekre még Bokros Lajos sem mert gondolni legvadabb álmaiban. A jövő évi költségvetés is világbajnok lesz, nem csak az idei. A valóság ugyanúgy elkerüli a tervezett bevételeket, mint idén. Az utazási kedvezmények szűkítésétől kezdve a közszféra 30ezres leépítésén át a bérek befagyasztásáig fantáziadús a spektrum. Ezt bizonyítja az újabb adók emelése is, hiszen vége van már az adóemelések korszakának.20 éve vártuk ezt a kormányt, amely adócsökkentéssel ígérte növelni a fogyasztást. Most, mikor kiderült, hogy az egykulcsos azonnali és radikális varázsadó gyakorlatilag leállította a gazdaság növekedését, úgy tűnik, stratégiaváltás történt. Már sokadszorra. A regisztrációs adó növelése szintén a választók akarata, mint egyes illetékek és jövedéki adók emelése. A szlovák autókereskedők dörzsölik a markukat, mert a bayerzsoltok ezek után pláne szlovák rendszámos autóval fognak közlekedni. Így kell ezt kérem. Ha le akarunk számolni a kamu szlovákiai cégek és gépkocsik özönével, akkor csak meg kell emelni jól a regisztrációs adót meg az átírási illetéket, és akkor mindjárt minden igaz keresztény magyar polgár elfelejti, hogy a szomszédunkban ezeket a sarcokat nem is ismerik.

És visszatérve a szervilizmusra. Kerényi elvtárs jó elvtárs, már az átkosban is az volt. Nem csak csodálatos november hetedikei ünnepségeket tud szervezni, hanem remek színdarabot is gyárt a felcsúti alaptörvénynek.” Írók alkossatok remekműveket” után jön a: művészek csináljatok hülyét magatokból című. Népszerűsíteni kell a zsír alaptörvényünket, mint Sztálin elvtársat anno. Neki is külön „Vörös sarok” volt feldíszítve Rákosi elvtárssal kombinálva minden Putyilov-gyárban. Szeptembertől fel kell állítani minden önkormányzatban az alaptörvény asztalát, és egy szolga elvtársat mellé kell rendelni. Kerényi elvtárs saját ötletét kevesellte, és további baromságokat talált ki. Meg kell művészileg támogatni a zalaptörvényt. Nagy Imre rokonai azonnal tiltakoztak, hogy ne csináljanak rokonuk újratemetéséből szánalmas freskót, vagy egyéb műalkotást. A végén még Stadler József megvenné azt is, mint az Utolsó vacsorát és visszaigényelné az áfát.

Az állampolgároknak három szinten kell hódolniuk az alkotmány előtt Kretényi szerint. Ezek az alap, a közép és a felsőfokú tisztelgések. Kretényi elvtárs mindenkire gondolt. Mi pedig gondolhatunk az édesanyjára. Három szinten hódolhatunk, mindenki elkötelezettsége szerint. A zalaptörvény asztalának a sarkát csókolgatni az első fok, művészeti alkotást kreálni belőle a második. A harmadik fokra csak magas rangú elvtársaknak lehet feljutni. Az már műtárgy. „A kiállított műtárgy a képviselői eskük és az Alaptörvényre való verbális hivatkozások során spiritualizálódik.” Hát kérem, a kreténség a bolsevikoknál határtalan, mint az Univerzum. Nem csoda, hogy Nagy Imre unokáinak is hányingere van.

Jó lenne már azt látni valamilyen (bármilyen) alkotáson, ahogy a fidesznyik csürhe elfogyasztja végre az utolsó vacsorát…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr178407820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zs.ati 2016.02.21. 10:10:08

És ekkor alkották meg a rendvédelmiek ellen a visszamenőleg hatályos törvényt...

Xilit 2016.02.21. 11:30:17

A radiátor és a földön álló szavazatbedobálós doboz kissé rontja a templomi áhítatot. :)

Gyurcsány terrorista nagyon aktív, és olyan beszédet mondott a legutóbbi DK-konferencián, hogy attól vöröslik Orbán király mindkét füle. El is rendeli nem sokára az első számú gyanúsított vagyonvizsgálatát, melynek elvégzése végett a NAV, Matolcsy-vezette fegyveres gárdája hiánytalanul ki is száll Fletó házához. Hát, nem vacsorálni.
De még az is lehet, hogy hajnalban mennek, de még jobb éjjel, a sötétben, senki ne lássa, csak az előre értesített magyaridőkújságírók és - fotóriporterek, mert azt majd látnia kell ország-világnak, hogy az Orbánra nem kicsit, ám nagyon veszélyes Gy-t láncon viszik el. És Viktor, a szája szélét sűrűn nyalogatva, hivatalát is elhanyagolva, ezt fogja nézni éjjel-nappal, amíg csak világ a világ.

Hát, remélem, Gy. gondoskodott a saját és családja védelméről.

CsipkeRózsa 2016.02.21. 14:10:05

@Xilit:

Nem biztos, hogy megteszik, Gyurcsánynak sok támogatója van.

Én azt hittem, hogy amikor Gyurcsány egy menekült családot fogadott be, akkor már eljárás indul ellene. Akkoriban született meg az új törvény, hogy a menekültek segítése bűntett.

Xilit 2016.02.21. 17:34:21

@CsipkeRózsa:

Igen, a törvény elfogadása után pedzegették is az újságírók, hogy jön a haddelhadd.
Abban én is bízom, hogy Gyurcsányt védi a mennyiségében ugyan nem számottevő, ám minőségében annál erősebb szavazó- és szimpátiabázisa.
Én is kiállnék érte.
És azt hiszem, az EU vezetői sem hagynák annyiban.

Nagyon nagy baj , hogy olyan miniszterelnökünk van, akit bármilyen gonoszságra képesnek tartok.
süti beállítások módosítása