A vörösiszap-katasztrófa ügyében megszületett ítélet sok embernél kiverte a biztosítékot.
Miután a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. ajkai tározójából kiömlött zagy elöntött három települést és tíz ember halálát okozta, az emberek felelőst kerestek, de a jelenlegi ítélet ezt az igényüket nem elégíti ki. 
A bíróság mind a tizenöt vádlottat felmentette, egyben megállapította, hogy a katasztrófa altalaj eredetű stabilitásvesztés miatt következett be, ez ellen pedig a vádlottak nemigen védekezhettek.
Lehet, hogy rossz a hasonlat, de ez valami olyasmi. mint amikor építesz egy házat az utcasorban fekvő telkedre, mely alatt ott húzódik egy barlang, melyet senki sem ismer, aztán egyszer a barlang beomlik és elnyeli a házad, meg még a szomszédaid házait is.
Te pedig ott állsz tanácstalanul, hiszen valakinek csak felelősnek illene lennie azért, hogy életed munkájának eredménye pillanatok alatt elenyészett.
Természetes emberi törekvés ez, az orvosok tudnának erről sokat mesélni, akik mindent megtettek a gyógyíthatatlan kórban elhunyt betegért, a halál bekövetkezte után a feldúlt hozzátartozók mégis rajtuk akarnak bosszút állni a sors igazságtalanságaiért.
Keresik az okot, mely csakis emberi mulasztásban lelhető fel megnyugtató módon.
Utána jöhet a bosszú, - szemet szemért, ugye - és helyreáll a világ rendje.

A szerencsétlenség után a társadalom jelesre vizsgázott, gyűjtést indított az áldozatoknak, az emberek ezerféle módon fejezték ki szolidarításukat az áldozatokkal.
A hatalom is tette a dolgát - kihasználva a társadalmi hangulatot iparszerű, vad lopásba kezdett.
Először is bűnözőket kreált a MAL Zrt tulajdonosaiból és vezetőiből, majd egy laza csuklómozdulattal megfosztotta őket tulajdonuktól, majd vezetőszáron sétáltatta egyiküket-másikukat, hadd lássa a nép, hogy a kormány hatékony - a végén Poci eredményt és ítéletet is hirdetett.
Bizonyította, hogy éber tekintete előtt, mellyel a múltba és jövőbe is lát, a föld mélye sem akadály - azonnal ítélkezett is, mindenféle bürokraták, bírók és szakértők közbejötte nélkül, mondhatnánk, statáriálisan.
A nép egy része elégedetten bólogatott - gyorsaság, hatékonyság, minőség - Vezérünk a legokosabb a világon!
Persze voltak (és vannak) tisztázatlannak tűnő elemei a történetnek, de kicsire nem adunk, nem kellenek ide független szakértők, magyar embernek magyar szakértő, magyar seggbe magyar lófaxt!
Ilyeankor persze mindig akadnak emberek túlfejlett fantáziával, akik azt feszegetik, hogy az ominózus gátroppanás kinek állhatott érdekében, aztán találnak is feltételezhető érintetteket a bányaipar környékén, de ezeket el  lehet intézni egy kézlegyintéssel: izgága fantaszták, diliházba az ilyenekkel.

Közben azért szó esett egy esetleges kisebb robbantásról, majd felépült egy harminc méter talpszélességű, hat méter magas, tetején hat méter széles új gát, melyhez a dolomitot Simicska unokatestvéreinek nevén üzemelő bányákból szállították, a költsége állítólag félmilliárd forint volt.
A kiömlő zagy a tároló tetején felgyülemlett esővíz volt, a maradék anyagot, a voltaképpeni vörösiszapot meg csak csákánnyal lehet megbontani, merthogy az annyira folyékony, mint amennyire Orbán tisztességes.
Azt se feledjük, hogy ekkor - 2010-ben - még nagyon éhes és éppenhogycsak milliárdos volt, hiszen éppencsak megkezdődött a Nagy Harácsolás.
A lakossági adakozásból összejött pénzekkel a mai napig nem számolt el senki, abból fizették az új gátakat, meg a közösségi intézményeket, ami dícséretes, csak a nép a pénzét nem Orbán vállalkozóinak szánta, hanem a károsultaknak, közvetlenül.
Na, addig álljanak féllábon, mire azt megkapják.
Ez az egész ügykezelés úgy undorító, ahogy van, ha valami tovább rombolta a társadalom bizalmát a politikában, akkor ez volt az.
Igaz, a választónak nem a bizalom a dolga, teljességgel elegendő, ha retteg, ha félti a munkahelyét, a családját.

A tisztázatlan ügy az elsőfokú ítélet után is tisztázatlan maradt, de nem ez az első és nem az utolsó.
Ha ebben a büdös életben lesz itt még egy tisztességes kormány és egy tisztességes ügyészség, akkor bőven lesz mit kivizsgálni.
Talán a Budapest Sportcsarnok leégésének ügyénél lehet kezdeni, és lehet folytatni bátran,  a leesett létrától a rendőrautóban bekövetkezett hirtelen szívhalálig, Simon Gábor pénzétől a Testnevelési Egyetem leégett sportcsarnokáig.
Hajdan Hitler hatalomra jutása után leégett a Reichstag, nagy tűz volt.
Felénk inkább apró tüzek vannak, viszont nincs egy akkora kis hangyafaxnyi Dimitrovunk se, mint amekkora a Vezérünk, és ez azért nagy baj.
De a szerződésátruházási módszer valahonnan ismerős: vagy az aláírása kerül a papírra, vagy az agyveleje, mondta a Keresztapa annak, aki nem akarta semmissé tenni hatályos szerződését, de nem is volt több vita.
Nálunk már csak azért sem, mert másnap az önkéntes jogkövető váratlanul elhalálozott.

Szégyen ez az egész, és bár a köztudatba vörösiszap-katasztrófaként épült be, ez azért mégiscsak egy narancsiszap-katasztrófa.
Egyszer - a többi tisztázatlan üggyel együtt - a végére kell majd járni.
Lesz erre társadalmi igény?
Ferenczi Krisztina egyszerre remélte és félte ezt a pillanatot.
Ő is meghalt, még élhetett volna...
Putyin önkényuralmának ellenfeleit stronciummal küldik a halálba, nálunk a narancslé is elég mérgező.
Meglátjuk...

Ha megéljük, persze...