Ami az utóbbi idők okán meglehetősen nehéz is lenne.

Ami az utóbbi idők okán meglehetősen nehéz is lenne.

Anno volt nekünk az Ellenszék Internetes Vélemény Magazin, amit Derecskei Zolival ugyancsak magas színvonalra hoztunk fel és nívós cikkeket közöltünk. Egy baja volt: nem lehetett kommentelni.

Mikor elfogyott a lóvé, megnyitottuk a Nolblog égisze alatt az Ellenszéket, ahol már lehetett kommentelni, amivel nem is lett volna baj, csakhogy, változtak az idők.

Elfogytak – vagy megfélemlítődtek – a gerinces szerkik (mert ne essünk tévedésbe, az, hogy valaki a Népszabadságnál dolgozott, nem jelentett védettséget az orbáni piszkoskodások ellen, sőt), feladták a moderátorok (akik éhbérért gályáztak) és változtak a tulajdonosok, akik egyre távolabb kerültek a baloldali gondolatvilágtól.

Ezt érzékelve átköltöztünk a Kanadai Magyar Hírlapra, ami – akkoron – liberális, szabadelvű internetes médiumnak tűnt. Pörgött is az Ellenszék rendesen. Igaz, hogy sokaknak nem tetszett a stílusom – mivel  moderátori jogot is kaptam, elég sok kriptonácit, neohungaristát és jobboldali gyökeret sikerült nem éppen leányneveldei hangvételemmel álarca levetésére késztetni – de leszartam. Amúgy sem lehetett az olvasóközönségtől mást várni, mert, biza, Kanada magyar diaszpórájának több, mint 60%-a jobboldali, méghozzá gyökösen, menthetetlenül.

Nem éppen kis részben az Ellenszéknek köszönhetően a KMH megkapta a Szabad Sajtó Alapítvány díját, ami azért egy csöppet mókás, mert Kanadában szabad sajtónak lenni nem akkora kockázat, mint idehaza. Éppen ezért volt számomra meglepő, hogy a KMH szép lassan kezdet teret engedni a legordasabb jobboldali hozzászólásoknak – gondolom, a liberalizmus jegyében.

Így egy napon lezártuk áldásos, vagy kevésbé áldásos tevékenységünket a KMH-nál. Indítottak erre engem személyesen a belső  - meglehetősen marginális szerzőtársak általi – támadások, a külső, nemtelen támadások és a tulajdonos közönye – vagy gyávasága.

Nem kívántam a továbbiakban olyan lapnál közreműködni, amit ÉN hoztam ki az ugyancsak semmit mondásból, prezentálva számtalan szerzőtárs és vendégszerző cikkét, felnyomva a maga – érzékeny entellektüell felsőbbség bírálata szerinti „kocsmai stílusával” -  olvasottságát a langyosból az ugyancsak világszerte olvasottra.

Nem kívántam a továbbiakban olyan lapnál közreműködni, ahol a legcsekélyebb védelmet sem kapom meg a főszerkesztőtől  holmi  magát liberálisnak mondó, de a levéltitkot etikátlanul megsértő puncifikációs celebabra ellenében - aki amúgy gátlástalanul ócsárolta a KMH-t -,  mert jajistenem, mit fog szólni a Szabad Sajtó Alapítvány – aminek a KMH-t illető díja első sorban nekem köszönhető.

Nem kívántam a továbbiakban  közreműködni olyan lapnál, ahol egy magától eldurrant szerzőtárs sértegetésemre vetemedett a nagy nyilvánosság előtt.

Nem kívántam közreműködni egy olyan lapnál, ahol Bencsicsek, Lelszik, id. Kissek,  valamint számtalan kőagyú jobboldaliak, újnyilasok és álzsidó elszabadult hajóágyúk gátlástalan elterjedésének megakadályozásáért, a demokrácia és a liberalizmus lerombolásáért  semmit nem tettek meg, cserébe a cenzúra vádjával illettek még hason oldali lila ködös kivándorolt entellektüellek is, és semmilyen főszerkesztői védelmet nem kaptam.

Nem kívántam közreműködni egy olyan lapnál, ahol a diaszpóra valósághű tájékoztatása háttérbe szorult a belterjes villongásokhoz képest. Ez a diaszpóra amúgy is reménytelen. Agymosottak, kőagyúak gyülekezete (elenyésző hányadban a baloldali érzelműekkel), minden toleranciát nélkülözve.  A mókás az, hogy fene nagy kormánypártiságukkal semmit nem érnek, csak szakadékot képeznek arrafelé is, ugyanis szavazataik – legyünk őszinték, a baloldal szavazatai is – semmit nem érnek a hazai választási mérlegben.  De majd jól ellesznek a Magyar Ház körülötti ideológiai mocsár dagonyájában. Sértődöttség beszélne belőlem? Ahogy a klasszikus mondja: lószart, mama. A langyosokat az Isten is kiköpi, én meg nem vagyok langyos.

Ennyit a lelépésről.

Eközben szépen hamvába holt a Nolblog is, szerkesztői és moderátori felügyelet híján teret adva kriptonáciknak, neohungaristáknak, bigott komcsiknak és önjelölt igehirdetőknek – még nevesíteni sem érdemes őket.  Itt is elhatalmasodtak a mentális szegénylegények, az ellenvéleményt  - kormányzati iránymutatás alapján – eltaposók, az „aki nincs velünk, az ellenünk” szemléletű janicsárok. Lelkük rajta.

Az utóbbi időben kialakult Nolblog senkinek sem fog hiányozni, béke poraira.

Az Ellenszék meg szép csöndben átköltözött az Ellenszél alá canadahun-ra (http://www.canadahun.com/) ami azért a maga több, mint 400ezer regisztrált olvasójával mégiscsak a legnagyobb közösségi oldal a diaszpórában. Hogy mi lesz a hazai olvasottsággal?  Majd csak felfuttatjuk. Eleddig a CH nem foglalkozott politikával, ezután sem fog. Arra ott lesz az Ellenszélben, ami csak egy alfóruma a CH-nak. Nem fog ártani sem a diaszpórabeli, sem a hazai olvasóknak.

„Barátaim, rómaiak, földieim,
Figyeljetek rám.
Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni,
A rossz, mit ember tesz, túléli őt;
A jó gyakorta sírba száll vele.
Ez legyen Caesar sorsa is. A nemes
Brutus mondá, hogy Caesar nagyra vágyott:
Ha ez való, úgy súlyos bűne volt,
És Caesar érte súlyosan lakolt meg.
Most Brutus engedvén s a többiek
(S Brutus derék, becsületes férfiú,
S a többi is mind, mind becsűletes),
Jövök beszélni holt Caesar fölött.
Barátom volt ő, hozzám hű s igaz.
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört,
S Brutus derék, becsületes férfiú.
Rómába ő sok foglyokat hozott;
Váltságuk a közkincstárt gazdagítá:
Ez nagyravágyását jelenti-e?
Szegény ha jajdult, Caesar sírt vele;
A nagyravágyásnak nem íly szelíd
Anyagból kéne szerkesztetve lenni:
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört:
S Brutus becses, derék egy férfiú.
Láttátok a Lupercal ünnepen,
Háromszor nyújtám a koronát neki,
S ő visszatolta. És ez nagyravágyás?
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört,
S bizonnyal ő derék egy férfiú.
Nem szólok én, hogy Brutusnak beszédét
Cáfoljam: azt mondom csak, mit tudok.
Mind kedvelétek őt és volt miért:
Mi tilthat el most érte sírnotok?
Vadállatokba szöktél, ó, itélet,
S az ember ész nélkül maradt! Türelmet!
Caesarral szívem ott a gyászpadon van:
Pihennem kell, míg hozzám visszatér.”

Nyugodj békében, Nolblog.