Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Nemzetileg konzultálunk

2015. május 20. - Harun al Rasid

Sunyin, aljasul, manipuláltan

Sunyin, aljasul, manipuláltan

Mondanám, hogy csak a szokásos kirakat tevékenységről van szó – mert ha valakit, akkor Orbánt kurvára nem érdekli az eredménye, hiszen ő csak alibizik, a döntését már eleve meghozta (lásd: bezáratná a debreceni menekülttábort), de ez több annál: egy aljas manipuláció – ami azért ettől a rezsimtől nem áll távol -, alapozva a magyarok ősi idegengyűlöletére és SI faktorára.



Mindezt a NER égisze alatt. Tessék mondani, egy xenofob kérdőív mi a franctól lesz a nemzeti együttműködés tárgya?
Az egész kérdőív úgy sunyi, szájbarágós, ahogy van, kérdései eleve sugallják a választ. Az egyik pl. úgy szól, hogy a bevándorlók helyett inkább a magyar családokat és gyerekeket támogassa-e a kormány?

Ki az az idióta, aki ezt a kérdést kitalálta? Akad-e bármilyen lojális ember a magyar rónaságon, aki erre azzal válaszolna: nem, inkább a bevándorlókat? Manipulál-e tehát ez a kérdés – ahogy a többi is – vagy manipulál? A mellett, hogy alapjaiban a lélek sötét oldalára aspirál. Adjuk fel az emberbaráti szeretetet, a részvétet, ami az európai kultúra szerves része. Node, ki akarja azt mondani, hogy mi az egyetemes európai kultúra szerint kívánunk működni? Hiszen az egész kérdőív annyira sugallja azokat a válaszokat, amit Orbánék hallani akarnak – hogy azután a nép felhatalmazására hivatkozva pontosan ezt az egyetemes kultúrát vetkőzzék le, immár ártatlanul, csak a nép akaratának engedve!

Ráadásul szó sincs arról, hogy a magyar gyerekek, magyar családok HELYETT migráns gyerekeket  és családokat kívánnánk támogatni – amúgy a magyar családok sincsenek olyan fene mód támogatva, ráadásul az egész migránsprobléma megoldását az EU finanszírozza.


A kérdőív tudatosan – vagy, ha tudatlanul, ami még rosszabb -  összekeveri a bevándorlót, a menekültet, az illegális határátlépőt, tkp. mindenkit, mi több,  aljas módon a bevándorlókat a terrorizmussal köti össze, holott legtöbbjük pont az elől menekül, de ártunk és ormányunk - koncepciója szerint - mégis őket tekinti potenciális bűnözőnek és terroristának, a nélkül, hogy erre alapja lenne. Tessék már mondani, hogyan lehet "és" kapcsolat egy kérdőíven a bevándorlás és a terrorizmus közt?

A csúcs a gazdasági bevándorló kategória kialakítása, ami Európában egyedül álló módon letelepültek tízezreit is gondolkodás nélkül megbélyegez ezzel, akár Kínából, akár Erdélyből, akár Kárpátaljáról települtek be. Mert hát, mitől is lenne Hargita-megyei bolti eladó, vagy a Bissau-Guineai Auchan pénztáros, esetleg a kifőzde kínai szakácsa más?

Mi lenne, ha azt a több, mint ötszáz ezer, gazdasági okokból kitántorgott magyart is annak minősítenék a befogadó országokban, és úgy is kezelnék őket, mint nagyszerű kormányunk az itt boldogulni kívánókat? Ha esetleg ezzel Orbánék nem lennének tisztában, innen üzenem, a jobb élethez, az emberibb élethez, a boldoguláshoz való jog, biza, alapvető emberi jog.

Máshol. Kultúrnemzeteknél.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr128360342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

163107 2015.05.20. 10:17:45

Nem újdonság, hogy Orbán az emberek legrosszabb ösztöneire hatva próbál valamilyen történésből tőkét kovácsolni magának. Én nem kaptam ilyet, a kérdéseket a netről ismerem: totál manipulatívak, szégyenteljesen azok, elképesztően cinikus lenézés üvölt belőlük a megkérdettek szellemi képességeiről - egy elemistának nem tesznek fel olyan teszt kérdéseket, amin nem kell neki legalább egy percig elgondolkodni. Tegnap megint kiviselte magát. Teheti - a hülye eu-s pártja minden gazemberségében kiáll mellette. És, ha az Eu-ban egy csepp karakánság lenne, rég felfüggesztik ennek a krakélernek a viselkedése miatt az uniós tagságot, és elzárják az összes pénzcsapot. Hogy ne dicsekedhessen azzal, hogy milyen kibaszottul rendbe jött gazdaság. Megnéznénk, mit csinálna eus források nélkül.

163107 2015.05.20. 11:28:17

http://444.hu/2015/05/19/juhasz-peter-pocsnek-nevezte-orbant/

291070 2015.05.20. 14:39:25

[Osszián](#3721456) végül is, adott a folytonosság, csak a sorrend került felcserélésre, mivel egy pöcs képes átörökítő anyagot termelni.

291070 2015.05.20. 14:40:50

[Osszián](#3721442) én azóta nem vagyok méltó konzultációra, amióta az elsőt a nemzetközi ikonnal díszítve küldtem vissza, pedig állítólag anonim volt :)

163107 2015.05.20. 16:06:47

A nap mondása: Magyarország ma olyan, mint egy koncentrikus virágkert. Középen van egy mákvirág, melyet napraforgók, azokat pedig, tátikák vesznek körbe. A legkülső sávban pedig sokmilliónyi árvácska van .

291070 2015.05.20. 19:28:52

[Osszián](#3721519) én egzotikusabbra tippelek: középen egy húsevő orchidea pompázik, körülötte pedig büdöskék virulnak.

267802 2015.05.21. 09:09:06

Gyerekek, miért kell virágnyelven beszélni? Mondjuk ki, h középen egy f@sz van, körülötte, meg a seggnyalók!
süti beállítások módosítása