Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Orbanisztán mindennapjaiból 1.

2014. január 28. - Harun al Rasid

Mészáros vajon hol él? Egy „Újságíró-klub” margójára

Nem igazán tartozom azok közé, akik komolyan tudnak venni egy olyan műsort, amiben Németh Péter Bolgár-Mészáros-Avar trióval beszélget. A véletlen úgy hozta, hogy ma megnéztem, nem kis fejcsóválás kíséretében.

Hosszasan sorolhatnám a nekem nem igazán tetsző mondatokat és gondolatokat, de volt kettő, ami kiakasztott.

Ismerve Avart az még csak-csak, hogy bízik az emberek okosságában. Valahogy úgy fogalmazott, hogy okosabbak a Fidesznél. Az azonban már méretes baromság, hogy abban bízik, hogy a jobboldaliak inkább otthon maradnak! =))

Ez azonban eltörpül Mészáros szobor-témában kifejtett véleménye mellett, hogy a zemberek el fogják szégyelni magukat, hogy mit tettek a rokonaik. Mármint a holokausztban játszott nem éppen elfogadható viselkedésekről van szó. Aki ebben az országban él az tudja, hogy ebben a témában a legtöbb ember nagyban osztja az Eichman-nak tulajdonított kijelentést: de azok zsidók voltak!

Túl az idétlen kötekedésen: Kocsi Máté beismerős vallomása

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója ma Budapesten sajtótájékoztatón verte a nyálát, hisztériás kirohanásokkal anyázva a mocskos ellent.

Kifejtette, hogy: „A Fidesz bocsánatkérést vár Mesterházy Attilától, miután a baloldali ellenzéki pártok szombati nagygyűlésén kötél általi halált ígért politikai ellenfeleinek a Gyurcsány-koalíció”. Majd tovább ragozva, kioktatóan: „ha valaki kötelet ajánl politikai ellenfeleinek, akkor azt egy miniszterelnök-jelöltnek kötelessége visszautasítani és nem jóváhagyólag egyetérteni vele”.

A dolog börtön vagy kötél volta és propaganda, hisztéria vonatkozásai, vagy Kövér elvtársra való visszautalás, esetleg Bayer, Stefka, vagy más propagandista dumáira gondolás helyett maradjunk a kijelentésnél. Maradjunk a kijelentés tárgyánál! Kit fenyegettek? POLITIKAI ELLENFELEI –ket?

Ezek szerint Mészáros Lőrinc politikai ellenfél lenne? Ezt vehetjük vallomásnak?

Van még lentebb is. Orbán gátlástalan hazudozásának nincsenek határai

Minden nemzedék legalább egyszer, már ha hagyták, nyakába vette a világot, tanult, dolgozott, lehúzta a diák- és inaséveit külföldön, majd feltette magának a kérdést: van-e értelme hazajönni, hazahozni a kint szerzett tudást. Én hazajöttem, de éppen azt a célt tűztem ki magam elé, hogy Magyarországot, ha törik, ha szakad, olyan országgá tegyük, ahová haza lehet jönni, (...) sőt ahová érdemes is hazajönni” – ezt akkor mondta Orbán Viktor, mikor kitüntetéseket adott át a tavalyi diákolimpián eredményes magyar diákoknak.

Ne már Viktor, te hol és mikor vetted nyakadba a világot, tanultál, na-pláne dolgoztál, lehúztad a diák- és inaséveidet külföldön, ahonnan hazajöttél?

Mert ugye te ellenálló voltál (a rendőrminiszter házában bulizva), ruszkikat zavartál haza (távozóban lévőket az előbbi elvtárs + Pozsgay instrukciói alapján), … tudsz a vízen járni. Ezt mind a birkák, akár be is vehetik. De te kiránduláson kívül sohasem jártál külföldön; nem vetted nyakadba a világot sem diákként, sem inasként nem ténykedtél, dolgozni meg még itthon sem.

Vagy csak nem a gráci magánklinikai tartózkodásaidról képzeled mindezt?

Azoknak, akik a Soros alapítvány tanfolyamát akarják emlegetni, javaslom utánanézni, hogy miről is volt szó! =))

A jelenlegi választási rendszerünk egyik legnagyobb hibája

Mottó:

All animals are equal, but some animals are more equal than others

Animal Farm by G. Orwell – 1943/44

A névjegyzékbe vétel lezárulta után az uniós országok választási szervei tájékoztatják egymást arról, hogy állampolgáraik melyik országban kérték névjegyzékbe vételüket. Ilyenkor anyaországában törlik a választót a névjegyzékből, így akadályozzák meg, hogy valaki több helyen szavazzon.”

Ezt a mondatot a Nemzeti Választási Iroda MTI-hez eljuttatott ma reggeli hivatalos közleményében olvashatjuk. Kiemelem a lényeget: „az uniós országok választási szervei tájékoztatják egymást” „így akadályozzák meg, hogy valaki több helyen szavazzon”.

Érted Wazze, ha egyszerű (gyütt-ment) uniós polgár vagy, az EP választásokon csak egy szavazatod van, szavazatoddal csak képviselőt segíthetsz hozzá ahhoz, hogy képviseljen az EP-ben.

De hát vannak „disznók”, akik …..

Igen vannak a kedvezményes kettős-állampolgárok (erős a gyanúm, hogy ez a valódi kettős-állampolgárokra csak ügyeskedéssel érvényesíthető), akikre ez a választási alapvető jog hatványozottan érvényes. Ők simán megtehetik, hogy az EP választásokon IS (nem kell jogelméleti felkészültség hozzá, hogy egyértelmű legyen: két EU-tagállam parlamentjébe is delegálhatnak) két szavazatot adjanak le. Legalább is abban az esetben, ha az illető a kettő közül az állampolgárságai egyikeként a magyart kapta meg.

Hogy ezzel a másik ország és az EU vonatkozó előírásait (szellemében a magyar alaptörvényt is: „a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással”) durván megsérti, az ártunk és qurmányunk számára érdektelen.

Róna György jegyzete

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr118360210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

302398 2014.01.28. 20:41:20

a "a gráci magánklinikai tartózkodásaid", mint "diák- és inaséveid külföldön" telitalálat! :) Sajnos a mai magyar közbeszédben csak talált, de nem süllyedt el!

163107 2014.01.28. 21:11:44

Pár hónapig volt Angliában Soros pénzén, feleségestől. Nagy kaland volt, nyilatkozta Anikó, amikor még mert beszélni.

163107 2014.01.28. 21:15:38

"1989 novemberétől 1990 januárjáig éltem ott. Akkoriban a férjem Angliában tanult a Prembroke College-ban, én pedig kimentem utána a kisbabánkkal. Akkor még csak a legidősebb lányunk volt meg. Kétlaki életet éltünk: Viktor Oxfordban lakott, én pedig Londonban, egy barátnőm lakásában, emigráns lengyel lányokkal együtt. Hol itt találkoztunk, hol ott, én pedig a fennmaradó időben egész nap a múzeumokat jártam úgy, hogy a baba rám volt kötve. Nagyon jó időszak volt."

302398 2014.01.28. 21:41:31

2-3: ez sem igaz! Anikó asszony karácsony után ment utána, de ő már közben háromszor volt itthon, annyi igaz, hogy január végén hazajöttek! A tanfolyam (gyorstalpaló) elvben szeptember végétől március közepéig tartott! Mértékadó források szerint (mely összevetve a hazai hírekkel egyértelmű) Orbán összeségében még egy hónapnyit sem volt ott. De ennek semmi köze sem a diák sem az inasévekhez!

336757 2014.01.29. 09:36:35

muhahahahahahahahha muhahahahahahahahhaa

ha-ha-ha 2014.01.29. 18:10:04

Na itt meg csak 5 komment! Ez is érdekes! Magyarul szart sem ér!

291070 2014.01.30. 20:06:25

[ha-ha-ha](#2039521) öcsi, bele ne izzadj! ugye, belátod, hogy a te minősítésed se mérvadó? :D
süti beállítások módosítása