...
...
"Lapozgatva az internet szemétdombján, egy újabb szennycsatorna termékre bukkantam, kitartas.hu. Már a neve is mutatja miről van szó, kitartás a gyilkos Szálasi banda üdvözlése volt, de, maguk sem állíthatják, hogy kitartottak, inkább megpucoltak, romhalmazt és legyilkoltak tízezreit hagyván hátra. Nehogy véletlenül tévedés essék, hogy kiről is van szó, az érthetőség biztosítása céljából a hírállomás a nyilaskeresztet is eredeti formájában alkalmazza logóként. Ez a kitartas.hu szennycsatorna volt a Magyarországon az utóbbi években felújított könyvégetések egyik lelkes, de dicstelen propagálója. A hírportál sablonos antiszemita közleményei között egy nagyon ismerős fényképet láttam, mely fénykép B. Bernadott kitartó riporternőt cikkírásra ihlette. A stílus geil. "Megdöbbentő egy lány arca, aki fegyvert tart kezében. Mit látok a szemében ? Ott látom a kötelességét annak, hogy fel kell áldoznia életét. Szabadna, hogy egy ilyen idős lánynak ilyen tekintete legyen? Férfiak akik csak tespedni képesek, mit szólnak egy húszéves (csak 15), hullámos hajú, kedves arcú leányhoz, aki fegyvert fog a kezében és akinek a szeme halált megvető bátorságot tükröz? Nézzétek a szemét! Ebben a két szemben benne van az, hogy meg kell halnia és olyasmit kell tennem, ami még férfinak is nehéz: ölni". Mindenesetre zsidó szemek.
B. Bernadott a nemzeti szocializmus álomvilágában ringatja magát és olvasóit egyaránt. Ami elvbarátait illeti, meg kell adni, hogy gyilkolni tudtak kéjelegve, szemrebbenés nélkül és a képen bemutatott kislánynak nem kis szerencséje volt, hogy élve megúszta a kitartás elvbarátait 1944-ben, noha akkoron mindössze csak három éves volt, de kora nem ellenére természetesen alkalmas volt arra, hogy belelőjék a Dunába, vagy fejét falba verjék, stb. A kitartás.hu-ban megjelent cikk kétségtelenül azt bizonyítja, hogy sem a cikkíró Bernadottnak, sem a szennylap skrupulusmentes szerkesztőinek a leghalványabb fogalmuk sem volt a képpel kapcsolatos tényeknek. Az sem lehetetlen, hogy nagyon jól tudták a kislány zsidóságát, csak egyszerűen eltekintettek tőle, bízván az olvasótábor feledékenységében vagy butaságában. A szóban levő kislány Szeles Erika Kornélia tizenöt éves zsidólány, aki 1941 január 6.-án született. Apja Szeles Sándor nevű zsidóember, akinek nem volt szerencséje átélni a borzalmakat és még azt sem jegyezték fel teljes biztonsággal, hogy hol pusztult el: koncentrációs táborban, vagy éhen halt a budapesti gettóban. Édesanyja, született Blumenfeld Noémi, egyedül nevelte fel egyetlen gyermekét.
Erika a negyvenes évek vége felé Dániában volt egy elszegényedett gyermekeket nyaraltató program keretében és valószínűleg innen ered, hogy egy keveset tudott dánul. A Fővárosi Általános Leányiskolában tanult, ahol feltűnően öltözködött, lehetséges, hogy ruháit külföldről kapta és öltözete következtében kitűnt az általános szürkeségből és irigység tárgya volt. Kicsit zárkózott volt és osztálytársait sohasem hívta meg magához. Befejezvén a leányiskolát, középiskolába nem iratkozott be, ehelyett Béke szálló keretében működő szakácsiskola tanulójaként iratkozott be. Vöröses hullámos hajú, szeplős, élénk kislány volt, de némi kisebbségi komplexe lehetett tanulmányai megszakítása következtében. Mikor 1956 október 23.-án kitört a forradalom Erika azonnal csatlakozott és a fényképeken látható öltözetben forgolódott orosz géppisztollyal a kezében. A dániai Vagn Hansen nevű fényképész készítette a dán Billed Bladet-ben megjelent világszerte ismert képet. Tekintettel arra, hogy hasonló kép, azonos öltözetben, megjelent más lapokban is feltételezhető, hogy más fényképészek is készítettek róla képeket ugyanazon a napon. Erika Szeles képei számos világlapban is megjelent és kétségtelenül szimpatikus és egyik legismertebb megszemélyesítője lett az 1956-os forradalomnak. Lehet, hogy zsidó kiléte zsenáns a „kitartás-cég”nek és hasonlóinak, de meg kell szokniuk. Mindenesetre Erika történelmi jelentőségű képének megjelenése kitartas.hu keretében, közönséges meggyalázása egy forradalmár gyereklány emlékének.
Az 1956-os forradalom leverése után Szeles, a szeplős kis zsidólány ismert fényképei, érthető okokból, lekerültek a lapok első oldalairól. Utópisztikus kérdés mi lett volna, ha a kislány túléli a lövöldözést. Egyrészről, nehéz feltételezni, hogy épen megúszta volna a kommunista rendszer bosszúját, másrészt annak a bukása után, hogy viszonyult volna hozzá a magyarság hálátlan része, a náci-nyilas jobb? Erika Szeles nem az egyetlen zsidó volt az 1956-os forradalom harcosai között, csak egy a sokból akik életüket áldozták a magyar ügyért, de hamarosan feledésbe merültek tetteik és emlékük egyaránt, nem is említve zsidó mivoltukat. Ezt a zsidóknak meg kell szokni és tanulni belőle. A zsidó kazárok része a honfoglalásban feledésbe merült az Árpád-háziak kihalásával. Hasonló képpen az egyetemes magyar zsidóság minden számítás nélkül önzetlen lelkesedéssel, lakossági számarányán túl, mellék gondolat nélkül, magáévá tette a logikusan eleve bukott magyar ügyet 1948-ban, 1914-18-ban, az 1921-es Trianon után és 1956-ban is. Tegyük fel egy pillanatra, hogy hazafiasságért nem jár hála, valóban? A magyar náci-nyilas horda a zsidókból csak Kun Bélára, Szamuelly Tiborra, Rákosi Mátyásra és Péter Gáborra emlékszik, akik maguk is vetélkedtek a náci-nyilasokkal a zsidóság üldözésében.
A kislány a harcok alatt sebesültek ellátásával hasznosította magát. Miután az oroszok visszatértek, november 7.-én az utcai harcok közben nyaklövést kapott, beszállították a Péterfy utcai kórházba, ahol kiszenvedett. Még nem volt tizenhat éves. Erika tettei az 1980-as évek közepéig, tehát mintegy három évtizedig, feledésben voltak a már említett okokból, de a szabadság szellőinek fuvallataival ismét színre kerültek. Egy Henning Schultz nevű dán fiatal, aki Erika képei alapján rajongott az 1956-os kislányért, megőrizte képeit és Budapestre jött személyesen felkeresni őt és így értesült a szomorú valóságról, viszont az igazság kiderítését elindította és Erika elnyerte őt megillető helyet a történésekben. Erika édesanyja néhány évvel egyetlen leánya, előzőleg férje elvesztébe beleőrült. Az anya, Szelesné Blumenfeld Noémi 1990-ben hunyt el és szüleivel közös sírban nyugszik a Kozma utcai zsidó temetőben. Erika a Kerepesi temetőben nyugszik fegyvertársaival és nevét két tábla örökíti meg.
Egy márványtábla, melyen a forradalom itt nyugvó áldozatai lettek megörökítve és egy anyja által felállított emléktábla: "Felejthetetlen egyetlen drága kicsi lányom, Erikám, 1941. I. 6. – 1956. XI. 7.
Kende György"
Álljon itt egy kis kiegészítés: a napokban megjelent Deutsch Tamás ultimátuma – ami, azért lássuk be, elég röhejesnek tűnik, mind hangnemét, mind célját illetően. Persze, Tompikának lehet, hogy megvannak az eszközei megzsarolni a kormányt, azonban a kormány ölebe, az ügyészség, csípőből visszautasította, hogy nekik bárki nagyarcú politikus utasítást adjon. Ennek fényében igencsak kétségessé válik ártunk és ormányunk bármilyen, kurucot letörlő intézkedése. Minden esetre porhintésnek elég jónak tűnik.
De lépjünk tovább: Vargáék simán kiröhögik Tompikát is, meg a magyar ügyészséget is. Megtehetik, mert messziről látszik Orbánék pingvinezése. Tudják, arról a kis helyes, köpcös, totyogó, frakkos állatkáról beszélek, amikor áll, és mindkét szárnyát egyszerre oldalra tárogatja, max. 45 fokban. Na, ez a pingvinezés, ami az orbáni politika nyelvén annyit jelent: most micsinyájjak? hát nem férünk az amerikai szerverhez!
Kanyarodjunk vissza a cikkben említett kitartas.hu-hoz. Már a neve is sokat mondó. Valszeg az idősebb – vagy olvasottabb – generáció ismeri a köszöntést, amihez a náci karlendítés is járult: kitartás! És a válasz: éljen Szálasi! Nos, a jelenlegi – magyarországi – nemzettestvérek ezt a nevet adták honlapjuknak, amihez képest a kuruc szellemisége és hangneme egy keresztény legényegylet önképzőkörének vasárnapi faliújságja. Betekintettem a honlapba, már a címlapon annyi mocskot lehetett olvasni, hogy abba még Bayer Zsolt címzetes aljanáci is belefulladt volna.
Akadt ott gárdalobogó előtt büszkén páváskodó, gárdista formaruhás – nem a néptáncos jelmezes – csapásmérő egység (jól beazonosítható fizimiskákkal), turulmadár kardba kapaszkodva, meg Szálasit istenítő újnyilas ömlengés is. Azonban – most kapaszkodjanak meg, kedves olvasóim – mivel Kende György írása az egyetlen izraeli magyar nyelvű lapban, az Új kelet-ben jelent meg, elemi felzúdulást váltva ki mind az izraeli, mind a nemzetközi, magyarul olvasó zsidóság körében, a kitartas.hu a cikk megjelenését követően eltűnt a színről! Dec. 15-én már nem lehetett megtalálni!
Két eset lehetséges: vagy belátták, hogy túlmentek minden határon – amit erősen kétlek, mert ezek az újnyilasok nem egy belátó fajta – vagy Izrael oly mértékben megfenyegette a magyar kormányt az eltakarításuk érdekében, hogy az lóhalálában, mindenféle titkosszolgálati módszert bevetve teljesítette a követelést. Ugyan ez se nagyon valószínű, mivel Orbánék se az a fajta, akik bármilyen külső nyomásnak engednének – hacsak nem Azerbajdzsánról van szó -, hiszen szittya gyökerű, huszita szekérvárral ötvözött harcuk az egész világ ellen – báncsák a magyart! – erről tanúskodik.
Csak remélni merem, hogy a kuruc elleni harcuk – ha már Tompika ennyire vehemensen lépett fel – hasonló eredménnyel zárul: elsötétedik a kuruc.info. Mert hát, mintha lenne egy törvény erre a célra. Remélem, megtalálják.
Vagy Orbánék sötétülnek el.
Ille István
