Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

NSA, poltikai bíróságok

2013. december 08. - Harun al Rasid

és egyéb fideszes blődségek

és egyéb fideszes blődségek

Zsigó, a demokrácia, no meg az 50es évek. Roberto pofátlanságában is van még még-lejjebb

„A Fidesz továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy az adócsalási vád ügyében az igazság kiderítése és az esetleges bűncselekmények megállapítása az ügyészségre tartozik” – közölte a kormánypárt szóvivője. Zsigó Róbert a szocialista Józsa István vasárnapi sajtótájékoztatójára reagált, amelyen az MSZP-s politikus Orbán Viktor „Waterloojának” nevezte az adócsalási botrányt. A Fidesz szóvivője Budapesten, berendelt újságírókkal közölte: „ideje lenne, hogy az MSZP is megértse a demokrácia játékszabályait és azt, hogy nem az ötvenes években vannak, amikor kényükre-kedvükre rángathatnak valakit politikai bíróságok elé”. (ideje lenne, hogy a Fidesz is megértse, amit itt előadnak, az minden, csak nem demokrácia, de, ha már címkézzük, akkor legyen demokrácia, egy kiegészítéssel: irányított! a szerk. megjegyzése)

Érted Waze, a parlamenti bizottságok „politikai bíróságok”, és azokban az 50es években parlamenti bizottságok vegzálták az arra „érdemeseket”. Csak nem kancsi-mancsihoz járt történelmet tanulni? =))

Nemzet, biztonság, no meg a politika. A tettek jól megmagyarázzák a szavakat.

A mai reggel kevéske érdemi híre közül kikívánkozik, hogy Szemerkényi Réka a miniszterelnök biztonságpolitikai főtanácsadója adott interjút az MTI-nek. A beszélgetés során arról is beszélt, hogy: „Magyarországon több fontos kormányzati kezdeményezés van folyamatban a kormányzati és a magánszektor információbiztonságának növelése érdekében.”.

Háát? Az egy dolog, hogy az NSA-s nemzetközi hiszti részeként fogalmazta meg gondolatát, de van benne hazai relevancia bőven. Különös tekintettel ártunk és qurmányunk információs biztonságára vonatkozó kezdeményezéseire elmondhatjuk valóban nagy figyelmet fordítanak rá. Mindent megtesznek, hogy az állami stiklik vonatkozásában a lehető legkevesebb információ jusson el közhöz (nem telik el nap, hogy ne számolna be valamelyik nevesebb portál arról, hogy mely potentátoktól kell/kellett bírói úton kikényszeríteni – az egyébként igen csak titkolódzás-pártira sikeredett – a törvény által taxatíve közérdekűnek nevezett adatokat). S hasonló intenzitással ügyködnek azon, hogy a zemberek adataival gátlástalanul rendelkezzenek (sok példát hozhatnék a más ok és értelem nélküli bugyuta nyilvántartásoktól, a TEK korlátlan megfigyelési jogosultságáig) és adott esetben visszaéljenek (különféle aláírásokkal való manipulációk)

Már az amcsikat is Tompika nagymamája érdekli? A parlament elé terjesztette az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatos vizsgálóbizottsági kezdeményezését a Fidesz

Ambivalens érzelmei vannak a Fideszeseknek a vizsgáló-bizottságokhoz. A napokban szinte a teljes vezérkar azt szajkózta, hogy a NAV körüli botrányt miért nem szabad, szükséges, érdemes és érdekes vizslatni.

Ez persze egy csöppet sem zavarja őket abban az ádáz igyekezetben, ahogy fel akarják éleszteni a pitonos-bigottságosdit, csak most az amerikai kormányt vádolva, hogy Deutsch Tomika nagymamája sólet receptjét akarják/akarták megszerezni.

A derék MTI tájékoztatott róla, hogy megjelent a  parlamenti honlapon az a határozati javaslat, mely vizsgálóbizottság felállítását rendeli el. A testület feladata - a javaslat címe alapján – „az Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvések feltárása” lesz. Az előterjesztés szerint „a bizottság vizsgálata tisztázni hivatott egyebek mellett azt: megállapítható-e, hogy Magyarországon a botrány keretében lehallgattak politikai, közéleti, gazdasági szereplőket, illetve, hogy Magyarország az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által lehallgatott országok közé tartozott-e vagy csak eszköze volt az NSA egyéb tevékenységének”.

Az meg már csak hab a tortán, hogy a napokban megbízható források ismét megerősítették, hogy a belügyminiszter egy rendelkezése alapján Orbán „Cohors TEK”-jei bírói felhatalmazás nélkül bárkit lehallgathatnak!

Egységes Amerika, s velünk mi van? Prőhle már megint megrázta a hülyeségfát

„Egy olyan Amerikát akarunk látni, amely erős és egységes politikai, gazdasági és kulturális értelemben" - hangsúlyozta Prőhle Gergely helyettes külügyi államtitkár a washingtoni magyar nagykövetségen pénteken az Amerikai Magyar Koalíció hagyományos, ezúttal 22. alkalommal megrendezett washingtoni Mikulás-vacsoráján. (érdekesss...az USA-ban van magyar koalíció. itthon miért nincs? az különösen megnyugtat, hogy Pröhle kifejezte akaratunkat. ettől remélhetőleg az amcsik jól összekapják magukat, elvégre, ha mi  - élünkön Pröhléékkel - akarunk valamit, akkor jobb lesz annak eleget tenni! a szerk. megjegyzése)

Hogy a fejedelmi többes Prőhlééknél mit akar jelenteni, azt nem tudom, de azt igen, hogy mi, magyar állampolgárok itthon szeretnénk olyan országban élni, amely erős és egységes politikai, gazdasági és kulturális értelemben! =))

Róna György jegyzete

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr948360184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

163107 2013.12.08. 18:29:35

„Egy olyan Amerikát akarunk látni, amely erős és egységes politikai, gazdasági és kulturális értelemben" - hangsúlyozta Prőhle Gergely helyettes külügyi államtitkár a washingtoni magyar nagykövetségen pénteken az Amerikai Magyar Koalíció hagyományos, ezúttal 22. alkalommal megrendezett washingtoni Mikulás-vacsoráján. " Aggyá' ultimátumot Obamának, wazze. Idióta.

62853 2013.12.08. 23:03:07

Van akkor egy érdekes kérdés, amire ártunk és qurmányunk valahogy nem reagál, pedig minden a szomszédban történik. Az ukránok hatalmas demonstrációkkal követelik a gyarmatosító, elnyomó uniós csatlakozási előszerződés megkötését. Valahogy nem hallom a felcsúti kis pocakos zsebcézár és bandájának véleményét ez ügyben, holott valami keleti nyitásról is nyögdécseltek.
süti beállítások módosítása