Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Varga, Kerényi, Bayer, Orbán

2013. május 30. - Harun al Rasid

avagy az apokalipszis lovasai

avagy az apokalipszis lovasai

A Varga, aki nem varja, csak foltozgatja. Sötéten buta értelmetlen lecke-felmondás az Estében

Varga Mihályról két dolgot szokás mondani. Egyfelől egy ténybeli megállapítást, hogy ő az a világon egyedülálló pénzügyminiszter, akarom mondani pénzügyekért felelős miniszter, aki még sohasem készített költségvetést. A másik egy városi legenda, hogy ő visszafogottabb és szakmaibb, mint a többi bűntársa az ártunk és qurmányunk gazdasági sertepertélői között. Nem mintha nem lenne sokkal kevésbé elképesztően bornírt mint a környezete, de ez még mindig igen csak távol van a szakmai megközelítéstől.

Nos, tegnap este a közTV műsorában a már régen mikrofonállvány propaganda gagyivá züllesztett Az Estében is ez utóbbiról tett tanulságot.

A magam részéről értem és megértem, sőt akceptálom az ünneplést és részben a dicsekvést is. Azonban ezt a gátlástalan túlterjeszkedést, ezt a orbáni bornírt hazugságok papagájként történő ismételgetését nem igazán tudom megérteni. Hogy egyértelmű legyek ha nem is jó szakmai szívvel, de tudomásul veszem, hogy az erőlködés elismerését eredmény elismerésnek állítják be, de hogy mindezt az unortodoxia világméretű sikerének titulálják már az elemi szakmaiságot is megkérdőjelezik.

A meglehetősen hosszúra sikeredett ömlengés színvonala a gyenge kezdés után erősen visszaesett, kis túlzással saját magát hergelte egyre nagyobb hazugságokra. Így elsőbb eljutott az eredményében a gazdaság hibernálását eredményező a fosztogatásaikat a gazdasággal finanszírozás éltetésének hangoztatásához, majd már a közeljövő még bornírtabb megalapozásába is bele-bele kapott.

Az estére azzal a kijelentésével tette fel a koronát, hogy azért nyúlják le az önkormányzatok számlavezetését, mert az szerintük logikus lépés, lévén azok bevételeinek döntő többsége állami támogatás! Ja persze a derék magyar állam ebben is azt a demagógiát engedi meg magának, hogy lerabolják az önkormányzatokat (az nem új, hogy elveszik az adóbevételeket, de az igen, hogy újabb és újabb adókkal a helyiek lehetőségét is felszámolják), majd ha jól viselkednek támogatás formájában némi aprópénzt visszacsörgetnek! =))

(Esztergom korábbi polgármestere valami fatális őszinteségi rohamában kijelentette, hogy 2006-ban fideszes berkekben már tudott dolog volt, hogy konszolidálni fogják az önkormányzatok adósságát, sőt, Orbán vezér maga bíztatta minél nagyobb hitelfelvételre elvtársait. most akkor miről is beszélünk? a szerk. megjegyzése.)

Orbáné a (mozgás)tér, de mit kezd vele? Gondolatok az EB javaslat kapcsán

Lejövünk a szégyenpadról (köztünk maradjon, de ez akkora marhaság, mint ide Klagenfurt gyalog) harsogják minden oldalról és tesznek hozzá irányultságuknak megfelelő véleményt. Természetesen politikai véleményt.

A műveletlen paraszt-suttyó daliás 2/3isten úgy fogalmazott, hogy mozgásteret kapott. No de igen nagy kérdés – azon túl, hogy miben is áll -, hogy mire fogja használni.

Az egy dolog, hogy okot találtak – mint azt, ma minden qurmánypárti és/vagy állam-árti megszólaló beleharsogta a világba – a gátlástalan és dilettáns sikerpropagandára. A javaslat – szerintük - szinte minden kétes értékű intézkedésüket utólag igazolja.

No, de mi lesz ettől jobb? Annyi talán elmondható, hogy a csókosok és a háttér-oligarchák kistafírozása egy kicsit könnyebb lesz (bár eddig se nagyon fogták vissza magukat), s talán néhány kampány-intézkedés is jöhet.

Azonban egy számukra fontos következményre fel kell hívnom a figyelmet. Nem tudom, hogy eddig hányan vették be azt a gátlástalan dumát, hogy az összes nem-megszorításra csak azért volt szükség, mert az EU ezt követelte. Ha most – amint az szinte biztos – a PM miniszterek értekezlete elfogadja az EB ajánlását, akkor ezután mi a fenére fogják a balfogásaik következményeit? =))

(ilyen volt pl. a reklámadó, amit – szerintük – az EU követelt meg.  nomeg, miután elfogyott a lenyúlni való, miből fogják tartani az amúgy 2014-re már 2,9%-ra prognosztizált – ami, lássuk be, eléggé rezgeti a lécet – államháztartási hiányt? a szerk. megjegyzése )

Gessler kalapja, avagy kultúr-kampf kultúra nélkül. Kerényi szent és sérthetetlen

Egyet kell értenem Heller Ágnessel, aki nem tartja helyesnek a kultúr-kampf kifejezés használatát, mert szerinte ez az egész cécó nem kulturális kérdés. Én ezen egy kicsit még túl is megyek, mert megkockáztatom azt is, hogy ab ovo nem lehet kultúráról beszélni, legfeljebb annak igen nagyfokú hiányáról. Éppen ezért gyorsan elmondom, hogy az a bizonyos kalap - amit a címben megemlítettem - az a Tell Vilmos történetből ismert Habsburg helytartó Albrecht vagy Hermann (kinek-kinek az ízlése és forrása szerint) Gessleré, amiről azt illik tudni (bár sajna azt tapasztalom, hogy csak annyi igaz, hogy voltak oly idők mikor ezt illet tudni!), hogy a plebs-nek egy másolata előtt kellett hajbókolni!

„Művészek egymás közötti vitájába a kormány nem kíván igazságot tenni” – ezt a Kormányzati Információs Központ válaszolta egy újságírói kérdésre, ami azt firtatta, hogy nem fontolgatja-e a miniszterelnök, hogy az elmúlt napok botrányainak hatására megválik Kerényi Imrétől.

Ne már, úgy ismeritek a daliás 2/3istent, hogy megválik a kackiás kalapjától, még ha messziről le is rí róla, hogy csak gagyi?

(nem ez az első, amibe a kormány nem kíván beleavatkozni, hiszen mégiscsak arról van szó, hogy ugyan büdös is, szaros is, de csak az ő gyerekük! a szerk. megjegyzése)

Az 5. számú már az első tízben van, de még a dobogóra is esélye van

„Racisme: élisez la phrase la plus choquante de l’année!” című írásában a francia Jeune Afrique című lap az év legrasszistább mondatát keresi. A legjobb tízben egy derék magyar is található. Naná, hogy kereszt-papi publicistája, Orbán barátja az esélyes a VB helyezésre is: Bayer Zsolt. is helyet kapott.

„A cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre, nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen” kijelentés - a javaslattevő szerint: a Magyar Hírlap publicistájától, aki a szélsőjobboldali Fidesz egyik alapítója – a szerkesztőség a „legjobb tízbe emelte!..

(ez a bunkó lesz még listavezető! a szerk. megjegyzése.)

Róna György jegyzete

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr328359936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

235117 2013.05.30. 11:42:33

Elbámultam, hogy Varga mennyire képes rezzenéstelenül hallgatni, ahogy húsz centire tőle a kormány szóizélő hogy hazudtolja meg. És még az, aki állítólag a pénzügyekért felelős, azok után, hogy közölte, nincs szükség a reklámadóra, alig rá közli, nem tudja lesz-e reklámadó. Mondjuk kinek is kéne tudnia? Mondjuk akkor ő kicsoda azon kívül, hogy csicska?

302398 2013.05.30. 12:31:34

Orbán esetében ez a mozgástér valójában élettér, mert neki életeleme a gátlástalan hazudozás! Elég elolvasni a nyilatkozatait!

291070 2013.05.30. 19:21:15

1. corvin 2013. 05. 30. 11:42 miért? elődje, az imf-elhárítási megbízott mi volt?

291070 2013.05.30. 19:22:54

2. ácsi 2013. 05. 30. 12:31 nekem ezzel az élettérrel kapcsolatban félelmeim vannak. jó lenne tudni, orbán akar-e bajuszt növeszteni, és van-e hajlama a festészetre?
süti beállítások módosítása