Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Mihez tapsol a keresztény "értelmiség"?

2013. május 08. - Harun al Rasid

tkp. mindegy. az ő bajuk.

tkp. mindegy. az ő bajuk.

Az Este, mint a sötét éjszaka. Lenyűgözően elképesztő „érvelés” a közTV-ben

Nem mintha bármely józanabb, vagy legalább is nem csak a vakhit által vezérelt néző számára a legkisebb meglepetés lenne, de a tendencia és mérték, na, az egyre pofátlanabb kategóriába süllyedt. Az Este nevet viselő műsorban, az elvben műsorvezetőnek odaültetett harmadrangú propagandista nem csak manipulál, de egyértelműen meggyőzéssel, néphülyítéssel foglalkozik. Ennek az általános tendenciának az ismerete esetén is meglepő volt a kedd esti produkció, s benne kiemelten a nyilvánosságot kapott európai jelentés témája. A derék propagandista nem csak a szokásos narratíva mentén fröcsögött, de elképesztően pofátlan „érvelést” is megengedett magának, mert nem találta elég elítélőnek a meghívott vendég véleményét. Annak fejtegetésébe belevágva kifejtette, hogy ezek a mocskok hazudnak, mert azt állítják, hogy ez egy „egypárti alkotmány”, pedig tudhatnák, hogy „Magyarországon koalíciós kormányzás van!” =))

Mit mondjak, rég röhögtem ilyen jót, na jó, talán mikor Orbán a CDU-CSU-hoz hasonlította magukat!

(Mégis, ki lenne a koalíciós partner?  Csak nem a KDNP? Hát, az meg hol van? Kereszténynek igencsak necces, ha nevezi magát, demokratának is túlzás lenne nevezni, néppártnak meg aztán tényleg röhejes lenne nevezni. Szóval, akkor hol is a koalíciós párt? Ja, és alkotmány sincs. Se egypárti, se többpárti. A többi stimmel. a szerk. megjegyzése)

Példátlan, de inkább pofátlanság. A keresztény értelmiség tényleg ilyen vakhitű?

Demográfiai programot indít a kormány az év második felében, ha (na, innen kezdve az egész egy bugyuta fikció – a szerző közbevetése) a gazdasági növekedés ezt lehetővé teszi. Ezzel szeretnék elősegíteni  "a fiatal szülőknek azt a döntését, hogy az egyébként kívánt eggyel több gyermeket Magyarországon bátran vállalhassák" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége győri szervezetének keddi kerekasztal-beszélgetésén a Győri Nemzeti Színházat zsúfolásig megtöltő közönség előtt.

(Mennyivel egyszerűbb lenne betiltani a kondom és a fogamzásgátlók árusítását, valamint az abortuszt! Mi több, törvényben szabályozni – ahogy azt az egy igaz vallás előírja – hogy a férfi a nővel csak gyermeknemzés céljából egyesülhet, minden más tiltott és büntetendő közösülésnek minősül! Az ellenőrzés technikáját majd kidolgozzák a Fiuk, találékonyak ők! a szerk. megjegyzése)

S, hogy lássátok feleim szümtükkel, hogy a daliás 2/3isten a humoránál van, még arról is zagyvált, hogy

Az ország példátlan teljesítményt nyújtott három év alatt: a saját lábára állt […] jól alakul a külkereskedelmi mérleg, az export szárnyal, az államadósság csökken […] Idén lesz gazdasági növekedés minden nemzetközi és hazai előrejelzés szerint, a vita csak az, hogy mekkora, szerintem el fogja érni az egyszázalékos szintet, jövőre pedig tovább emelkedik, és még a választás előtt előállhat az a helyzet, hogy az egész közép-európai régióban a magyar gazdaság fog a leggyorsabban növekedni.”.

Hát, hogy az ország számai példátlan teljesítményre utalnának, az még negatív értelemben is túlzás. Sajnos több  országnak is vannak komoly gondjai, de az a pofátlan arrogancia és az a elképesztő dilettantizmus, amivel ezt a kormány tetőzi, na, az valóban példátlan teljesítmény. Bár a szégyenteljes jobb és igazabb jelző erre!

(Kétségtelen, hogy Népünk Boldogsága most már véglegesen elvesztette a realitásérzékét. Most vagy jól átverik a statisztikusai és tanácsadói, és akkor nagy a baj, vagy el is hiszi, amit mond, és akkor még nagyobb, mert akkor már tényleg klinikai eset! a szerk. megjegyzése)

Róna György jegyzete

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr338359908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

201832 2013.05.08. 09:15:27

A tegnap esti Híradóért is felelnie kell majd egyszer valakinek, remélem illő mértékű szabadság vesztéssel, a szerkesztőknek de még a műsorvezetőknek is, mert felmondhattak volna, ha nem értenek egyet. Az Együtt 2014 gyűléséről a következő "tájékoztatás" hangzott el. A HajdúBét-nek nehézségei voltak, ekkor vette át Bajnai cége, jön a megszólaló riportalany: hányan lettek öngyilkosok, hányan haltak meg azóta, tovább: Bajnaiék alatt ment csődbe, ekkor jön a tulajdonképpeni objektív hír: gyűlés volt, de erről semmi további, hogy miért, hogyan, de libának öltözött aktivista ott volt, hír vége. A börtön és a közügyektől való eltiltás kevés, kártérítés is jár.

201832 2013.05.08. 09:16:37

ja, bocs, a körítés a libás cégről 4 perc, az objektív tudósítás 8 másodperc.

27518 2013.05.08. 09:37:28

Egy keresztény nem vakhitű, hanem meg tudja különböztetni a búzát az ocsútól, drágaságom, ez a nagy különbség a csak vak-tában élőtől.

302398 2013.05.08. 09:38:14

T. Szerzők! Még visszafogott is volt, mert azt is mondhatta volna (realitása annak sem sokkal kisebb), hogy MI LESZÜNK EURÓPA MOZDONYA! Ez a KDNP-s koalíció egy érdekes szójáték, hisz a képviselők zöme kettős tag. A külön pikantéria az utólagos frakció-alapítás!

201832 2013.05.08. 09:53:07

3. Köszönöm, hogy mondanivalóm lényegét sem érinted! Most vegye elő az ellenzék, hogy a fidesz kormányzása alatt hányan lettek öngyilkosok. Hányan kerültek országosan kilátástalan helyzetbe? Hol vannak a nyugdíjak és a munkahelyek? Ugyan! Te ne legyél demagóg! Sajnállak Only.

163107 2013.05.08. 09:53:15

"(Mégis, ki lenne a koalíciós partner? Csak nem a KDNP? Hát, az meg hol van? Kereszténynek igencsak necces, ha nevezi magát, demokratának is túlzás lenne nevezni, néppártnak meg aztán tényleg röhejes lenne nevezni. Szóval, akkor hol is a koalíciós párt? Ja, és alkotmány sincs. Se egypárti, se többpárti. A többi stimmel. a szerk. megjegyzése)" Jogilag sem lehet semmiképpen koalíciós kormányról beszélni. A fidesz és a KDNP pártszövetséget alkot, így nyertek együtt választást: koalícióról akkor beszélünk, ha a külön külön a törvényhozásba bejutott pártok megegyeznek közös kormányzásban. Akkor koalíciót alkotnak, és együtt alakítanak kormányt. A világháború óta többször volt ilyen kormányzás: a II. köztársaság kormánya, a kisgazdapárt vezetésével, az Antall kormány, a Horn és utána az Orbán kormány, az "elmútnyócév" - de ez a mostani nem az. És nem is lehetett volna, ha a KDNP külön méretteti meg magát, mert be se jutott volna az országgyűlésbe.

302398 2013.05.08. 09:58:00

Zu Orbán és a neki/benne vakon hívők derült optimizmusa Kiemelten dicsekedett a hiány nagyszerű alakulásáról: „Az államháztartás áprilisi hiánya 35 milliárd forint lett: a központi költségvetés 79,4 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok 8,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 35,9 milliárd forintos szufficittel zártak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gyorsjelentésében.”,ami még saját magukhoz képest is elkeserítő hisz tavaly és tavaly előtt az április szuficitet hozott, egyébként „Tavaly áprilisban 289 milliárd forintos többlet alakult ki az államháztartásban. Idén az első négy hónapban így a hiány elérte a 528,6 milliárd forintot, amely a már megemelt éves hiánycél 60 százaléka.”

163107 2013.05.08. 10:03:43

1. vektorviktor 2013. 05. 08. 9:15 Bajnai ugyanezekért a szövegekért indított rágalmazásában megszámlálhatatlan pert nyert. Most se ártana perelni, de a maffiának így is megéri: pert veszít a köztévé, a büntetést kifizetik, de a rágalom marad. Nagy bajban lesz a fidesz, ha csak ez az egy lejárt lemeze marad. Az évek során ugyanis olyan mértékű elszegényítés van a rovásán, annyi tönkrement élet és öngyilkosság, hogy a 100-szorosával lehet visszalőni, vagy inkább az évi 20 -31-40 -50 ezresével: ennyi vállalkozás megy tönkre évente. Ott a tüdőbeteg bányász esete, akitől megvonták a rokkantságot - önkezével vetett véget az életének a nyílt színen: a tönkretett trafikosok közül is van öngyilkos. De nem fogják abbahagyni ezt a libaügyet, mert ez az egyetlen ütőkártyájuk. Inkább fizetnek.

163107 2013.05.08. 10:06:03

Liba-per: Bajnai nyert a Hír TV ellen A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta az első fokon eljáró bíróság ítéletét és kimondta, hogy a televízió idén január 20-án valótlanságot közölt és valótlanul híresztelte, hogy Bajnai Gordon a Hajdú-Bét Rt. csődje kapcsán emberek haláláért lenne felelős. A bírósági döntés augusztus 31-vel lett jogerős, Bajnai Gordon az ítéletet szeptember 30-án kapta kézhez. A Hír TV Pesty Lászlótól idézett, aki saját bevallása szerint is politikai célzattal, az áprilisi országgyűlési választásokra időzítve készített egy filmet. Pesty László ellen rágalmazási eljárást indított a volt miniszterelnök. A bírósági döntés értelmében a valótlanságot állító Hír TV-nek a televízió internetes híroldalán helyreigazító közleményt kell közölnie. A volt kormányfő titkársága közleményében kitért arra: immár sokadik alkalommal ad igazat Bajnai Gordon volt miniszterelnöknek a bíróság, hamis állítások és valótlanságok híresztelése miatt a Magyar Nemzet című újság ellen már öt alkalommal nyert helyreigazítási pert Bajnai Gordon." Ez 2010-es hír, azóta még vagy 10 pert nyert meg jogerősen Bajnai. Erről beszélt Az este? (Úgy is mint közszolgálati tévé?)

27518 2013.05.08. 10:18:09

6. én nem akarlak bántani, mert valamennyi jóság neked is van a lelked mélyén, de már nagyon szembetűnő itt a nolblogon, és nem csak én látom, hanem baloldal emberek is, akik be még szorult valami empátia. hogy a baloldali többségnek, főleg a vezetőknek, semmi szociális érzéke, csak hatalmi harcaik vannak. És vajon miért állnék ki az erkölcstelen múltú emberek mellett? Én szívesen szavaznék egy olyan pártra, vezetőre, aki nem hatalmaskodik felettünk, de amíg nincs ilyen, addig nem kívánom vissza, a bukott vezetőket..

201832 2013.05.08. 10:39:48

11. Only Ebben egyetértünk, de. Csak nem "baloldal", hanem "ellenzék" Ezt a szóhasználatot engedd meg nekem, ugyanis igazi baloldal nincs jelenleg a politikai palettán Az ellenzéki hatalmi harc végzetes, mindenkire nézve, igaz. A leszerepelt és a fidesz által leváltott "baloldal"-ért nem kár. A baj, hogy a fidesz félrevezette, becsapta és folyamatosan hülyének nézi a benne bízókat és az ellenzéket egyaránt. A tegnapi Híradó pedig köztörvényes, ebből nem engedek. Ilyet a "baloldal" az "elmúltnyócévben" nem csinált. Utoljára köztévében az első Orbán kormány alatt a Hét műsora volt ilyen. Kvázi Bayer + Echo TV szintű, de mindez köztévében. Én erről írtam, nem többről. Én nem bántom a hívőket, a keresztényeket, de bántom a fideszt, mert köztársaságból lassan királyság leszünk, abszolutista hatalom gyakorlással, és nekem fáj ez, mert demokrata vagyok és inkább liberális, mint nem. Az ellen véleményeket pedig tisztelni szoktam, azt hiszem, szólj nyugodtan rám, ha nem tenném. (Igen, engem már több munkahelyen neveztek a kollégáim "jó embernek")

110481 2013.05.08. 10:49:25

12.-re Felhivom a figyelmed, minősités nélkül két vitathatatlan apróságra: 1. Mo.-on és a szentséges Európában a gazdasági cégeknél egyszemélyi vezetés és felelősség van. Nem mondhatom pl. a NAV-nak, hogy bocs fiuk, hülye a könyvelőm, ha balhé van, az mindig a főnöké, ugyanis azt Ő hozta össza, pl. azzal, hogy "nem értettünk hozzá" (Bajnai) 2. "Csak az eredmény minősit" (Kádár az utolsó Pártkongrsszuson) Ha már anno Ő is rájött, ma miért nem akarják ezt tudomásulvenni?

163107 2013.05.08. 11:01:54

Na zili, akkor figyelj. Bajnainak 20 megnyert pere van az ügyben, mert nyilván a tárgyalásokon bizonyítani tudta, hogy semmi köze emberek halálához. Mint ahogy pl. Szélesnek sincs semmi köze az Ikarus szétveréséhez, ahol szintén emberi tragédiák kisérték az összeomlást. Mo-on. 100 és 100 ezer vállalkozás alakult 25 év alatt, és ugyanennyi ment tönkre. Ha egy már súlyos adósságokkal, csődközelben lévő BT betagozódik egy konzorciumba, és önállóan kellene a bajból kimászni, csak nem képzeled, hogy a kozorcium vezérigazgatójának (akinek még egy sereg vállalatért kellett felelnie) a saját pénzén fizeti a BT tartozásait? Miért Széles a milliárdjaival segítette az Ikarus károsultjait. Vagy emlékszel-e a biogilisztásokra: "..a 90-es évek elején rengetegen fogtak bele, aztán ugyanannyian bele is buktak, hatalmas adósságokat felhalmozva: Máig nem tudni, összesen mekkora összegű kölcsönt utaltak ki a pénzintézetek a biohumusz-termelőknek, de a ’90-es évek elején, amikor az ügy kezdett politikai árnyékot is vetni, 40-45 ezer adósról beszéltek, akik közül tucatnyian öngyilkosok lettek a gilisztázás balsikere miatt. A károsultak egy része érdekvédelmi szervezeteket alapítva próbált minél magasabb politikai fórumokon segítő kezekre találni, követelve az adósságuk elengedését." És így tovább. És ez azóta megy, hogy Bajnai miniszterelnök lett. Egyértelmű, hogy a lejáratása a cél, ocsmány fideszes mocsok módra.

163107 2013.05.08. 11:03:15

"Mint ahogy pl. Szélesnek sincs semmi köze az Ikarus szétveréséhez, ahol szintén emberi tragédiák kisérték az összeomlást." Ez irónia volt, mert Szélesnek igenis van köze az Ikarus szétveréséhez.

163107 2013.05.08. 11:13:50

" Bajnai beszélt a Hajdú-Bétről is A volt kormányfő a fórumon – kérdésre válaszolva – részletesen kitért a volt debreceni baromfifeldolgozó, a Hajdú-Bét ügyére is. Emlékeztetett rá, hogy az 1990-es években a magyar baromfifeldolgozó-ipar súlyos válságba került. A Wallis cégcsoport, amelynek a tulajdonába került a Hajdú-Bét, 1998-1999-ben próbálta megmenteni a debreceni céget, s 10 milliárd forintot „tett bele”. Ő maga 2001-ben lett a Wallis vezérigazgatója, s a feladata a Wallis rendbetétele volt, a Hajdú-Bét élére új menedzsmentet neveztek ki – sorolta Bajnai Gordon megjegyezve, hogy 2002-2003-ban lecsökkent a kereslet a magyar baromfi iránt. Az első Orbán-kormány minimálbér-növelő intézkedése „elvitte a cég költségvetését” (a Hajdú-Bétnél a minimálbér volt a jellemző), a forint drámai erősödése miatt pedig drasztikusan csökkent az exportbevételük. Bajnai Gordon megemlítette azt is, hogy ebben az időben a Bábolna Zrt. 4 év alatt 35 milliárd veszteségpótlást kapott a kormányoktól, miközben a Hajdú-Bétet a Wallis csak 10 milliárddal, egyébként vagyona felével tudta támogatni. „Ezek a bukás valódi okai, nem ellopták a pénzt” - tette hozzá a politikus kiemelve: „igyekeztek 500 családnak segíteni, a Wallis elment a falig, megpróbálta megmenteni a Hajdú-Bétet, s amikor végképp nem ment, akkor indította el a felszámolást”. Mire a köztévét elítélik rágalmazásért a tegnapiért, addigra Bajnai rég miniszterelnök lesz.

201832 2013.05.08. 11:28:56

13. zili Ez terelés. Ne hívd fel a figyelmemet arra, amit tudok és egyébként nyilvánvaló. A köztévé műsoráról, műsorairól van szó. Érted?

110481 2013.05.08. 11:40:44

14.-re T.osszian! Ha figyelmesen olvasnál, észrevetted volna a "minősités nélkül" kitételt. Megjegyzésem nem Bajnairól szólt, hanem egy javasolt munkamódszerről. Ugyanis sehova nem vezet, ha X azt mondja Y-ra, hogy csibész, miközben Y eredményes. De ha Y után romhalmaz marad, akkor Y biz tehetségtelen kókler, függetlenül a csatolt magyarázkodástól meg itéletektől. Ha egy cég csődbe ment akkor lehet mesedélutánt tartani, de attól a cég csődben maradt. Ez ugyanis elemi iskolai számtan. Bajnaira visszatérve. Ő túl sok támadási felületet kinál a családjával együtt. Te Délen laksz: vajon Apuka miért emigrált Bécsbe, Bajáról? Vagy azt hiszitek ezek a kérdések nem kerülnek teritékre?

27518 2013.05.08. 11:50:34

12. vektorviktor ..hát jó, úgysem számít mennyire ekézzük most akármelyik oldalt, én mindig a saját fejem után megyek, tudod, vannak verbális és non-verbális jelzések, amiből kitűnően lehet olvasni, ha emberekkel találkozom. Nekem az jelent értéket, mennyire tisztességes, mert lehet gazdag, okos, és szép, ha ...

201832 2013.05.08. 12:14:06

19. OK. Tisztesség, egyenesség, őszinteség, becsületesség. Képesség arra, hogy a másik embernek igazat adjunk. Képesség arra, hogy belássuk saját hibáinkat, tévedéseinket. Képesség arra, hogy a másikat türelmesen meghallgassuk. Persze ettől még "menet közben" lehetnek éles viták. Van olyan, hogy elküldi az ember a másikat a jó édes eredeti DNS-ébe, de ezt érvelve lehet, nem mocskolódva és öncélúan. Nem fordulhat egyetlen vita sem az ember ellen, az élet ellen. (utóbbiban kételkedem, most mikor megláttam új kopasz szomszédomat gárda egyenruhában a társával, és fegyverük is van, nem tudom, adott esetben hogyan érvelnék...)

201832 2013.05.08. 12:14:57

***ja, bocs a 19. a 18.-ra Onlynak ment***

291070 2013.05.08. 12:15:54

[Only](#1586796) hát, a te köreidben ilyenek nem nagyon fordulnak elő:-) ami pedig a saját fejed után történő menést jelenti, kitűnő példája utóbbi gratuláló postod. kezeld már magad a helyeden!

291070 2013.05.08. 12:19:08

4. ácsi 2013. 05. 08. 9:38 lehetünk a mozdony, csak hát az összes gőz a sípra megy!

291070 2013.05.08. 12:26:30

12. zili 2013. 05. 08. 10:49 felhívom a figyelmedet hogy ebben az országban egyetlen egyszemélyi vezető van: orbán. se egy kft ügyvezető igazgatója - attól kft ugyanis, hogy az ügyvezető semmi féle felelősséget nem visel cége ügyeiért - se egy vezérigazgató - ugyanis egy személyben nem dönthet, csak vagy tagsági, vagy elnökségi jóváhagyással - nem viszi el a balhét. ez max. egy bt-nél lehetséges, úgyhogy ezt gondold át +1x.

163107 2013.05.08. 12:58:13

zili megint hüle egy kicsikét. A Hajdú BT-mnek tulajdonosai is voltak, úgy ám, tulajok: nem inkább azoknak kellett volna felelni a csődért??? Ott van Csányi, aki résztulajdonos volt, és azóta megtízszereződött a vagyona (2002-ben még 15 milliárd volt), és vigyorog, senki se kérdez tőle semmit, amíg egy hivatalnokot kersztre akarnak feszíteni - mert politikai ellenfél. Csak egyet nem kalkuláltok be: a baloldal kezében ennél milliószor több lejáratásra alkalmas anyag van a fidesz mocsokságait illetően. Most ők a csokor ibolya, de ha itt lesz az idő, kénytelenek lesznek átvenni a módszert. L. Obama nagyon visszafogott volt egy darabig, de amikor Romneyék elkezdték a lejárató kampányt, keményen visszavágott. És lesz mit sulykolni. Ki mire lesz vevő: a manyuposok, a gazdák, a rokkantak, a munkanélküliek ellátatlansága. a tűzoltók, a katonák, a dohányosok, a segélyből élők, a bányászok, a magyar értelmiségi társadalom nagyobb része, az eü-ben dolgozók, a pedagógusok... még lehetne sorolni. És ellenük megy másfél millió zombi.

110481 2013.05.08. 13:32:13

24.-re Ha nincs gondolat hülézünk! Javaslom még a követlezőket: náci, fasiszta, antiszemita, jobber, nyugger,stb.stb. Légy egy kicsit változatosabb!

110481 2013.05.08. 13:36:17

24.-re Na tényleg miért játszod az ütődöttet? A csődért Rt. esetében a mindenkori menedzsment, a felügyelőbizottság, stb. felel! Ha a tulajdonososk befolyásolták Őket, akkor Ők is felelősek. De ha egy tulajdonosi kör ügyesen játsza el a "nem tudtam semmit" szerepet, akkor nem vonják felelősségre.

291070 2013.05.08. 13:41:33

24. Osszián (szerkesztő) 2013. 05. 08. 12:58 tényleg nem hülye, csak ő így látja a világot. szemüveg kérdése :-) az övé narancsszínű :D beszopja a libás dumát, hát istenem, neki ez van a brossurájába írva. nem zavarja, hogy se jogi, se gazdasági lehetőség nincs a kártérítésre, az egyszemélyi felelősségre vonás tárgyában meg, bármennyire is izzad az ügyészség, a bíró bűncselekmény hiányában el fogja hajtani. még akkor is, ha tünde asszony porosfalvára irányítja át a tárgyalást.

291070 2013.05.08. 13:44:46

26. zili 2013. 05. 08. 13:36 "Mo.-on és a szentséges Európában a gazdasági cégeknél egyszemélyi vezetés és felelősség van." vs "A csődért Rt. esetében a mindenkori menedzsment, a felügyelőbizottság, stb. felel! " most akkor hogy' is van? melyik állításod igaz? mert mindig kapkodsz :-)

302398 2013.05.08. 13:59:45

zu 24: Kavarod, mint az a bizonyos fagylaltgép! Nem kellene összezagyváni a Hajdu BT -t és a Wallis-t!

110481 2013.05.08. 14:00:23

28.-ra Mindkettő igaz! A cégeknél Rt.-t is beleértve egyszemélyi felelős vezetés van! Az más ügy, hogy egy csőd, felszámolás, stb. esetén, pláne ha bűncselekmény pl. hűtlen kezelés van, vizsgálják a Felügyelőbizottság felelősségét IS. De a Vezér elvileg felelős mindenért, még azért is amiről nem tudott. (miért nem szervezte meg a controlingot!) Ha pl. egy Rt könyvelése évekig nem utalta pl. az adót, vagy nem fizeti ki az alvállalkozóit (ld. Megyeri-hid) akkor a Vezér nem mondhatja: "Jé! Nem is tudtam róla". Ha figyelnéd a hozzászólásaimat lényegében nem Bajnairól szól, hanem az itt használatos munkamódszerről.

291070 2013.05.08. 14:42:28

30. zili 2013. 05. 08. 14:00 nem érdekel, kiről szól, nem foglalkozom bajnaival. sajnálom, de nincs egyszemélyi vezetés se az rt-nél, se a kft-nél. ami pedig a társasági jogot illeti: Kft: olyan gazdasági társaság, amely meghatározott összegű törzsbetétekből álló törzstőkével indul és amelyben a tagok kötelezettsége alapvetően csak saját vagyoni hozzájárulásuk befizetésére terjed ki. A kft. ügyvezetöje viszont korlátlan módon, egész vagyonával felel tartozásaiért a hitelezőknek szándékos kár okozás esetén. hitelezőknek, érthető? a tenyésztésre szerződöttek nem hitelezők. nomeg, a szándékos károkozást is bizonyítani kell. aztán: 171. § (1) A részvénytársaság olyan gazdasági társaság, amely előre meghatározott számú és névértékű részvényekből álló alaptőkével (jegyzett tőkével) alakul, és amelynél a tag (részvényes) kötelezettsége a részvénytársasággal szemben a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének szolgáltatására terjed ki. A részvénytársaság kötelezettségeiért - törvényben meghatározott kivétellel - a részvényes nem felel. a vezérigazgató elsősorban munkáltatói jogok gyakorlásában felelős, amúgy egy az igazgatótanács tagjai közül, akit a többiek választanak meg. részletesebben: http://cegvezetes.hu/2002/06/cegvezetok-vezerigazgatok/ az egyszemélyi felelősség még e szerint is értelmezés kérdése, mi több, erősen vitatott, ellentmondásos. ne csinálj hiúsági kérdést abból, hogy nem jól ismered ezt a témát. nem a te világod. én viszont dolgoztam ügyvezető igazgatóként.

291070 2013.05.08. 14:46:40

sikerült megint jól elterelődni az alaptémától. nem bajnai, nem a - amúgy teljesen értelmetlen - hoppál-féle hiszti a témája a cikknek, hanem orbán szervilis seggnyalók idiótasága és orbán egyre súlyosbodó valóságképe és szereptévesztése.

163107 2013.05.08. 15:11:47

29. ácsi 2013. 05. 08. 13:59 zu 24: Kavarod, mint az a bizonyos fagylaltgép! Nem kellene összezagyváni a Hajdu BT -t és a Wallis-t!" Tévedsz, nem zagyváltam össze. Csányiék a Hajdúnál voltak tulajdonosok. Bajnai a holding vezérigazgatója volt. És a tulajdonosok is tudták, tudják, hogy Csányiékon lenne mit keresni. Büntetésből, mert hülyének néztél egy levél 2011-ből Csányinak. a köv. komment.

163107 2013.05.08. 15:15:04

Eredeti levél : /2011dok/110706_2/Las110704.pdf Dr. Csányi Sándor vezérigazgató úr Budapest, 2011. június 16. részére OTP Bank Nyrt. Tárgy: Tájékoztatás kérése az OTP Bank Rt. törvénysértően megszűnt Hajdú-Bét Rt-s részvényesi minősége miatt 1051 Budapest Nádor u. 16. Tisztelt Vezérigazgató Úr, Tisztelt OTP Bank Nyrt! A Hajdú-Bét Rt. hitelezőiként, mint az adós társaság korábbi jelentős befolyású részvényesétől kérjük az érdemi választ az alábbiakra figyelemmel. A Hajdú-Bét Rt. „fa” nevében – az 1997. évi CXLIV. tv. 28. §-a értelmében – nem jogosult személytől származó meghatalmazással jogellenesen fellépett és eljárt dr. Bihary Ákos ügyvéd 2004.02.19-én nyújtotta be a csatolt kérelmet a kecskeméti bíróságon, amelyben az 1997. évi CXLV. tv. 29. § (1) bekezdésének Hajdú-Bét Rt. és OTP Bank Rt. általi éveken át tartó megsértését bizonyító módon előadta, hogy a 2004.02.17-i keltezéssel benyújtott változásbejegyzési kérelemből kimaradt az OTP Bank Rt. 2001.12.29-i időpontú (?) törlés iránti kérelem. Az érvénytelen meghatalmazással eljárt ügyvéd többszörösen törvénysértő állapotot leplező kérelmére a – csatolt 21 oldalas Hajdú-Bét Rt-s táblázat tényeken nyugvó adataival is igazoltan a – súlyos bűncselekményeket megvesztegetés eredményeként 2002-től folyamatában elkövetett dr. Varga Miklós kecskeméti bíró 2004.04.07-én kelt végzéssel, törvénysértő módon vezette ki az OTP Bank Rt. jelentős befolyású (Gt. 298. §) részvényest 2001.12.29-i hatállyal a Hajdú-Bét Rt. részvényesei közül. Az OTP Bank Rt. jelenős befolyású részvényes a Hajdú-Bét Rt. szerződéses partnereit, majd hitelezőit is tévedésbe ejtő és tévedésben tartó törvénysértő állapotba éveken át belenyugodott. A fentiek alapján kérjük T. Cím érdemi válaszát arra, hogy miként fordulhatott elő az OTP Bank Rt-vel összefüggésben az, hogy a törvényi kötelezettség ellenére éveken át nem töröltette magát a Hajdú-Bét Rt. részvényesei közül, illetve ennek érdekében nem lépett fel hatékonyan a Hajdú-Bét Rt. felé? Miért tárgyalt az OTP Bank Rt. még 2007-ben is Hajdú-Bét Rt-vel szembeni per anyagi elszámolását érintően Miklós László úrral, ha már az OTP Bank Rt. – a hatályos cégjegyzéki adatok szerint – már 2001.12.29-étől nem volt részvényes? Fentiekre tekintett személyes megbeszélés -t kezdeményezünk, ezért tisztelettel kérjük arra időpont biztosítását, annak időpontjáról való értesítést. Tisztelettel: Tempo Párt Borbély József Minda Zoltán Borbély József elnök 06-20-417-5539 hitelezők Balázs István hitelező" Íme. Ácsi, mindig tudom, mit beszélek, és mindennek utánanézek!

163107 2013.05.08. 15:27:06

Nézd Rasid, rátérhetünk, igazad van - de most, hogy elővették megint ezt a lejárató karaktergyilkos témát, a vesztett perek után, nem törődve igazsággal, következménnyel, hát erről sem árt érdemben, dokumentálva szót ejteni. „Az ország példátlan teljesítményt nyújtott három év alatt: a saját lábára állt […] jól alakul a külkereskedelmi mérleg, az export szárnyal, az államadósság csökken […] Idén lesz gazdasági növekedés minden nemzetközi és hazai előrejelzés szerint, a vita csak az, hogy mekkora, szerintem el fogja érni az egyszázalékos szintet, jövőre pedig tovább emelkedik, és még a választás előtt előállhat az a helyzet, hogy az egész közép-európai régióban a magyar gazdaság fog a leggyorsabban növekedni.”. Édes Viktorunk vicces ember. Feltalálta azt a fajta - mondjuk így - iszperenti - beszédet, aminek az a lényege, hogy mindent az ellenkező előjellel kell értelmezni. Csak egy példa: Hofi azt mondja anno Spéter Erzsébetre, hogy szép, fiatal, nedvdús és kívánatos - na de röviden szólva a hölgy egy múmia volt. Orbán szövege régi magyarul, Kazinczy halhatatlan nyelvén: „Az ország példátlan teljesítményt nyújtott három év alatt: három lábra állt, és bármelyik pillanatban feldőlhet. Még a külkereskedelmi mérleg is csökkent a tavalyihoz képest, az államadósság pedig soha nem látott mértékűre nőtt...Idén sem a hazai közgazdászok, sem a külföldi elemzők szerint nem lesz gazdasági növekedés... a vita csak az, hogy mekkora, szerintem el fogja érni a minusz egyszázalékos szintet, jövőre pedig tovább zuhan, és még a választás előtt előállhat az a helyzet, hogy az egész közép-európai régióban a magyar gazdaság fog a leggyorsabban csökkenni.”. Valahogy így...

163107 2013.05.08. 16:21:29

Még annyit Vityka sikerpropagandájához: "Az öncsalás esztelenség"- mondta a nagy Széchenyi.

291070 2013.05.08. 19:03:58

35. Osszián (szerkesztő) 2013. 05. 08. 15:27 „Az ország példátlan teljesítményt nyújtott három év alatt: három lábra állt, és bármelyik pillanatban feldőlhet." már megbocsáss - és ez nem ellened szól - a statika legbiztosabb eleme a suszterszék, ami, ugyebár, három lábon áll. csakhogy, nem mindegy, hogy egy tudatmódosult cipész ül-e rajta, mert ő könnyedén el tud borulni vele, vagy valaki egyensúlyozó művész.

163107 2013.05.08. 19:32:04

Azt mondod? Egyszer Vityka 3 lábról is belszélt... Nekem van egy 3 lábú állólámpám, és az folyton fel akar dőlni. Nagyon instabilnak látszik, ha odébb akarom bökni egy kicsit, már borulni akart.

291070 2013.05.08. 19:42:34

38. Osszián (szerkesztő) 2013. 05. 08. 19:32 amikor a vityka arról beszélt, még erősen magabízóbb volt, és még a gyerekei sem voltak meg - ha érted, mire gondolok :-) az állólámpának meg magas a súlypontja. a suszterszék, rajta a köpcössel, alacsony. nekem róla mindig a kötéltáncosok jutnak eszembe. kimutatott, hogy súlypontjuk a kötél alatt van, így baromi nehéz leesni róla.

291070 2013.05.08. 19:54:42

[Osszián](#1586985) valami egész érdekeset is írt a hitelről. na, ez már nem jutott el Népünk Boldogságáig.
süti beállítások módosítása