Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Provokálnak!

2013. május 03. - Harun al Rasid

lokálisan, persze.

lokálisan, persze.

Mondhatnám, magánügy, de mégsem az. Szűkebb pátriámban ismerik a nézeteimet, a helyi lapban megjelent írásaim se hízelgők a jelenlegi rezsimre vonatkozóan, az se titok, hogy lesz@rom, ezért mennyien szeretnek vagy gyűlölnek.

Azt is megszoktam már a KMH-n, hogy húgyagyú gárdisták és fideszesek nem az írásaim tartalmával - ahhoz nem igazán felkészültek - , hanem személyemmel foglalkoznak, függetlenül attól, hogy hazai, vagy külhoni agymosáson estek át. A külhoni hívőkön egy kicsit csodálkozom is, mert tételesen semmi befolyásuk nincs a hazai állapotokra, szavazatuk bakfitty - nem velük fog nyerni a Nemzetvezető Testvér - így nem nagyon érthető a nyálverésük. Persze, megértem a frusztrációjukat: kutyájuk nincs, hogy oldalba rúgják, a gyerekre, ha kezet emelnek, a törvény lesújt rájuk, az asszonyt se b@sztatják, mert valszeg erősebb, hát marad az Ille pocsékolása.

No, most eljutottunk odáig, hogy lokálisan is provokálnak. Úgy látszik, kiemelt figyelmet fordítanak rám. Ma reggel postaládámban találtam ugyanis a kis kék hazugságbrossurát, mi szerint Magyarország jobban teljesít. Erről már írtam. Valóban jobban teljesít: plakáton.

Reggel 7:30-kor, amikor elmotoroztam a kerepesi Liedl-be kutyaeledelért, még nem volt ott. 8:30-kor, amikor visszajöttem, ott virított. A postás csak 11 óra körül hordja ki a leveleket, tehát akkor ki volt? Kétségtelen: egy hű csinovnyik. A szomszédaim egyike sem kapott ebből a hazugság gyűjteményből.

A célt nem értem. Jelzés értékű, hogy öcsi, ismerjük ám a nézeteidet? Vagy úgy gondolták, ennek hatására bűnbánatot gyakorolok, és nyilvánosan kijelentem, hogy a NER az egyetlen boldogítás? Esetleg megtérek Orbán-hívőnek? Netán ez volt az utolsó példány, és a hű csatlós nem akarta hazavinni?

A franc se érti ezeket a bérenceket. Kora reggel felkelni, autóba ülni, végig zötyögni a földutakon, kilesni, otthon vagyok e - tuti, ha megcsíptem volna, amint tömködi a postaládámba ezt a förmedvényt, elhajtom az anyjába - megéri nekik?

A brossura jelöl egy honlapot is. Sajnos, nincs kapcsolati hozzáférés, pedig lenne mit mondanom nekik. Papírjának anyaga meg nem alkalmas arra, amire szívem szerint használnám.

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr48359902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

27518 2013.05.03. 10:28:30

Komolyan mondom kezdesz nagyon szórakoztató lenni, a legutóbbi kutyaszar eltakarítási projekted csúcs volt, főleg álomittas káromkodásaid közepette. De ez a félelmed, hogy már zaklatnak is téged, holmi sokszorosított brossurával, ez a csúcsok csúcsa, ahová a rettegésed vezetett.

110481 2013.05.03. 10:33:41

Hát hogy fogalmazzak finoman! Tartalomtól függetlenül egyre karcosabb a stilusod. Jó ez?

11229 2013.05.03. 10:35:18

úgy gondolják, még meggyőzhető vagy :)

267802 2013.05.03. 10:50:26

keleti bölcs Xard le őket, úgy sem sokáig élvezkednek már! A listájukról úgysem lehet lekerülni! :-)

267802 2013.05.03. 10:52:34

1. Only Juliska! Te, meg szépnek, okosnak, kívánatosnak tartod magad, - akkor melyik a röhejesebb? :-DD

291070 2013.05.03. 10:53:50

2. zili 2013. 05. 03. 10:33 nekem tetszik.

291070 2013.05.03. 10:59:00

Only 2013. 05. 03. 10:28 örülök, hogy szórakoztató vagyok számodra. végre valami színfolt a nyomorult életedben. mondd, ha végre elhúzol innen a redvásba, külhonból is olvasni fogod írásaimat? csak, hogy tudjam. azon kívül, hogy perverz vagy, mégis, mi késztet arra, hogy olvasd az írásaimat? amúgy mitől is rettegnék, nyuszó-muszó? EZEKTŐL? ne komolytalankodj.

291070 2013.05.03. 11:01:26

4. grincs 2013. 05. 03. 10:50 hát, pont ez a bajuk: lesz@rom őket :-) ill. még azt se. ami pedig ezt a hp-t illeti: annak tartja magát, aminek akarja. már három éve összetörte az összes tükröt a lakásban :D

27518 2013.05.03. 11:04:57

5. te rútság, te csak ne kívánatosodjál felőlem :)) hiába mondasz akár milyen szarságokat, hiszen tudod, milyen jót szórakozom rajtatok, egyre fogy a szellemi tőkétek, (de mert töketlenek is vagytok)

110481 2013.05.03. 11:11:57

6.-ra A Te dolgod, de voltál már szinvonalasabb is!

267802 2013.05.03. 11:12:51

9. Only Mucuska te lennél az utolsó, aki felől én kíváncsiskodnék! Gondolod, h én nem undorodom semmitől? Nna te pont az vagy, amitől igen! :-DD

27518 2013.05.03. 11:13:11

8. nem gondolod, hogy amin rágódsz már 3 éve, csak egy jó húzás volt tőlem, mert mindig besétáltok a csapdámba, és mindig megmutatjátok agyon-értelmiségi mivoltotokat. Bizony üldözni foglak, még a képzeletedben is, mint ahogy a randaság is felemleget folyton engem, amikor nem vagyok itt, de örüljetek, szép rémálmaitok vagyok :))

267802 2013.05.03. 11:16:07

12. Only Hogy egy klasszikust idézzek: "Bottal sem piszkálnék hozzád!" :-DD

163107 2013.05.03. 12:52:17

Attól függ, mit ért a maffia azon, hogy "jobban teljesít". Ha a Cosa Nostra Amerikában, vagy a Camorra Itáliában ilyet mond, annak komoly alapja van: több drogot tud eladni, szélesíti a piacot a fegyvetkerskedelemben, a lánykereskedelemben stb - na és egyre jobban teljesít a törvények kijátszásában. Ez nálunk éppen fordítva megyen. Itt a lopás, lenyúlás, mutyi, zabrálás törvényerőre van emelve - és kész. Itt a maffia maga hozza a törvényt, és az lesz az üldözött, aki kíváncsiskodni mer - erre épp most hoztak egy újabb maffiatörvényt. Hja, így könnyű. Igen, ilyen szempontból jobban teljesítenek, a maffiakormány környezetének valóban egyre jobban megy. És, ha Magyarország egy nagy maffia - akkor Magyarország jobban teljesít.

267802 2013.05.03. 13:11:36

14. Osszián (szerkesztő) Ossi! Nagyon jó, logikus levezetés, de! Csak saját maffiatagoknak szabad a zabrálás, mert a többi hozzá sem fér!

163107 2013.05.03. 13:32:21

Igen Grincs, pontosan így értettem. Az, hogy "ha Magyarország egy nagy maffia - akkor Magyarország jobban teljesít." - természetesen irónia volt, célzás a maffia mérhetetlen pofátlanságára.

291070 2013.05.03. 14:08:01

12. Only 2013. 05. 03. 11:13 jó húzás? tőled? egyetlen olyat ismerek, de csak beígérted azt is. remélem, kivételesen teljesíted. besétálnánk a csapdádba? mégis, hol tartod? a bugyidban? felesleges. grinccsel értek egyet.

291070 2013.05.03. 14:10:36

10. zili 2013. 05. 03. 11:11 HaR valóban volt színvonalasabb, de a keleti bölcs majd akkor lesz színvonalasabb, amikor a fidesz, meg annak hívői. ekézésükhöz bőven elég ez a színvonal is.

291070 2013.05.03. 14:13:33

14. Osszián (szerkesztő) 2013. 05. 03. 12:52 Vaclav Havel nem csak világ hírű író volt, de ismerte az emberi jellemeket - így Orbánét is - , hiszen ettől tudott ember maradni még köztársasági elnökként is!!! jóslatát egyáltalán nem nostradamusinak szánta, hanem már akkor megismerte ennek a hatalommániás embernek a pszichéjét is! Vaclav Havel Orbán Viktorról 2002-ben: "Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de még Európát is!"

163107 2013.05.03. 14:53:56

19. keleti bölcs (szerkesztő) 2013. 05. 03. 14:13 És Kéri László még kollégista korukban mondta ugyanezt.

14927 2013.05.03. 15:14:04

Sziasztok Fiúk! Rég jártam erre, de most itt vagyok - egy kicsit :)) Ebből a szarból kaptam én is, de amikor megláttam, hogy a hazugsággyár sztahanovista végtermékéről szól rögtön a köriktatóban landoltattam, arra se méltattam, hogy átlapozzam.

163107 2013.05.03. 16:47:18

Május 1.-n a führer kinézett egy-két palotát Pesten (Andrássy u) és azokat államosítani fogja. : A Kodály köröndnél... Orbán Viktor: Te István, ezek még mindig az ukránok kezén vannak ezek az épületek? Tarlós István: Azt se tudtam, hogy az ukránok kezén vannak... O.V.: Én azt olvastam, hogy valami ukránok... T.I.: A Balettintézet meg a portugálok kezén van. O.V.: Az egy portugál kezén van és vissza is akarnám szerezni. T.I.: Nincs valami törvény erre, hogy ha húsz évig nem...? O.V.: Miért nem csinálunk egyet? A főváros kezdeményezhetné. T.I.: Ehhez jogszabály kell, nem elég fővárosi rendelet... O.V.: Kezdeményezzétek, hogy legyen egy ilyen törvény. Én csinálok egy olyat... T.I.: Ezen ne múljon. O.V.: Csak adjatok egy javaslatot. Én nem tudom kitalálni helyettetek... T.I.: Miniszterelnök úr, egy-két törvényjavaslatot adhatnánk be? O.V.: Ne sasszézzál rögtön oldalra, most erről az egyről beszélünk. Adjátok be! T.I.: Konkrétan? Jó, beadjuk! A lepusztult homlokzatokról... T.I.: Ha nem épült volna a 4-es metró, akkor az V., a VI., a VII., és a VIII. kerület épülethomlokzatait fel tudtuk volna kompletten újítani. O.V.: Elmondom, hogy csinálta Bethlen Gábor Erdélyben. Amikor fejedelemnek választották, körbement az országban és azt mondta: el vannak hanyagolva a házak, egy éve van mindenkinek, hogy rendbehozza, és aki nem, annak szoros lesz. T.I.: Adsz ilyen jogosítványt? O.V.: Ha ez jogosítvány kérdése, akkor ha kapunk egy törvényjavaslatot, akkor meghozzuk a törvényt T.I.: Adsz ilyen jogosítványt? O.V.: Ha ez jogosítvány kérdése, akkor ha kapunk egy törvényjavaslatot, akkor megfontoljuk... Ebben valamit csinálni kell. T.I.: Még május során elkészül a törvényjavaslat... Az Anker-háznál... T.I.: Nézd meg ezt az épületet, már húsz éve ilyen elviselhetetlen állapotban van. O.V.: De miért van ez így István? Te ezt minden nap látod, érted...Miért engeded? T.I.: Nem a miénk, ez a probléma... O.V.: Te nem tulajdonos vagy, hanem főpolgármester. Rendeld el, hogy legyen rendben! T.I.: Zoli, el ne felejtsük: miniszterelnök úr az önkormányzati törvényt módosítani szeretné... Erre is teszünk javaslatot! Ilyen egyszerűen megy ez itt erre mifelénk, Orbanbasi háztájijában...

163107 2013.05.03. 16:49:56

Ez is olyan magas laszti, amit rég le kellett volna csapni - de csak egy-két oldal kapta fel. Mer ez a portugál még nyugodtan alszik, assziszi van neki Pesten egy szép háza - nem tudja, hogy azt a magyarok führere kinézte magának, és holnap el fogja venni. Na de holnapután bárkire sor kerülhet.

163107 2013.05.03. 16:52:41

Grincsnek szeretettel: http://www.nepszava.hu/karikatura/index.php?id=1181

267802 2013.05.03. 18:22:21

24. Osszián (szerkesztő) Csúcs!!!! :-)))))

12635 2013.05.03. 21:37:02

Mi is kaptunk, mind a ketten, én eredendően kíváncsi vagyok, ezért felbontottam, de nem volt hosszú életű.

300221 2013.05.03. 22:08:52

Ez a trafikos kép csakugyan brutàlis ! :)))))

291070 2013.05.04. 06:57:53

26. gordius53 2013. 05. 03. 21:37 engem megtiszteltek azzal, hogy valaki személyesen dobta be a postaládámba, nem postai küldemény volt :-)

180524 2013.05.04. 08:25:09

Üdv, akiket illet! Ossi 22. hsz.-ához, itt van videón: http://index.hu/video/2013/04/30/orban_viktor_busz/

267802 2013.05.04. 09:43:39

29. maiman Szia Barátom! Eddig is lesújtó véleményem volt róla, de ez most még inkább fokozódott! Már, ha lehetett fokozni! Ekkora suttyót a Föld nem hordott a hátán! :-))

180524 2013.05.04. 10:00:40

30. grincs Szia bölcs Barátom! Mikor először láttam ezt a felvételt, a bicsak egy szekunda alatt kinyílt a zsebemben. Ilyen pökhendiséget, arroganciát egyetlen magyar kormányfő sem, soha nem engedett meg magának... Hiába, no. A viselkedést, a "stílt" idejekorán meg kellett volna tanulni...

291070 2013.05.04. 10:25:38

31. maiman 2013. 05. 04. 10:00 bocsika, de itt valami alapvető félreértés van! nem magyarországnak van kormányfője, hanem a kormányfőnek van magyarországa!

180524 2013.05.04. 10:36:04

32. keleti bölcs Bocs, télleg, igazad van, ezt benéztem... Bár, ha ez itt az ő országa (márpedig úgy tűnik) akkor Mária is mehet a levesbe, mer' logikailag ez következik a dolog állásábul.
süti beállítások módosítása