Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Szól a rádió

2013. április 19. - Harun al Rasid

újabb pénteki hablaty

újabb pénteki hablaty

Nagyracsüccs meg van elégedve, de akad olyan is amiért magának lehet is.

Mármint az államigazgatásban elkövetett randalírozásaival

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter – két EU ellenes kirohanás és/vagy Reding-asszony mocskolás között pihenésként kirándulgat. Az MTI lekendező beszámolója szerint a miniszter, aki a reform és a járási rendszer eddigi tapasztalatairól tájékozódott a tolnai megyeszékhelyen, Szekszárdon pénteken sajtótájékoztatót is tartott, ahol tudta közölni, hogy: „Megbízhatóbb, átláthatóbb, tisztább közigazgatás van kialakulóban, a polgárok kezdik érezni a reform első hatásait. […] A közigazgatás minősége fontos versenyképességi tényező is, nemzetstratégiai jelentősége van.”

Nos, az önelégült hablatyon túl azt kell mondjam, hogy az elégedettségének van reális alapja, legalább is  az ő, az ők saját szemszögéből vizsgálva. Kétségtelen tény, hogy az állam és közigazgatás általuk kialakított új rendszerében meghatározó szempont volt, hogy minden felelős poszton (s ebből rengeteg új is született) megbízható pártkatonákat alkalmazzanak. Így – ha nem is a megszokott köznapi értelemben (de miért pont itt ne érvényesülne a fityesz-matyar nyelvújítás???) – elmondhatjuk, hogy megbízhatóbb közszféra van kialakulóban!

„A kapitalizmus a tönk szélén áll” újratöltve. Orbáni hablaty a közrádióban

Péntek lévén reggel a közrádió Orbánnal „reggelizett”. Ennek során Orbán Viktor a Kossuth Rádióban hangsúlyozta, hogy míg a magyar válságkezelés sikeres, az európai nem.

Ez alig különbözik a létezőben (mit is várnánk egy derék kádári káder-kölöktől???) elhíresült a kapitalizmus a tönk szélén tántorog dumához! =))

Ha már Orbán, és ha már köz TV, és ha már hétfő igazán érdekes volt, hogy miniszterelnök szerint „azért támadják az unióban Magyarországot, hogy nyomás alatt tartsák, és eltérítsék a kormány által képviselt irányvonaltól”. Nos, ebben van némi felismerés jellegű. Eltekintve attól, hogy nem az országot (az EP ülésen többen külön hangsúlyozták is) tartják nyomás alatt, hanem a kormány irányvonalával vannak lapvető gondjaik. Igen feltett szándékuk, hogy megpróbálják visszatéríteni az európai demokrácia kereti közé. S, ha figyelt volna, akár észre is vehette volna, hogy  erről szólt a legtöbb hozzászóló a plenáris ülésen, de erre próbálja serkenteni a Bizottság első embere személyes igyekezetével is.

(Ha még hozzá tesszük, hogy Orbán szerint Barroso változtatási javaslatai közül kettőt Orbán ugyan hibásnak tart (?!), de azért elfogadja, mivel  - szerinte – se nem oszt, se nem szoroz,  Reding asszony úgy, ahogy van, hülye, és nem azért fizetjük (?!), hogy egy Magyarországot, mint nemzetállamot (?!!!) sértegessen, valamint az EP kritikái a vicc kategóriába tartoznak, kezd olyan benyomása keletkezni az embernek, hogy Orbánon egyre inkább elhatalmasodik valami féle betegség. Igaz, az ostromlott várak kapitányai ritkán voltak mentesek némi paranoiától. a szerk. megjegyzése)

Róna György jegyzete

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr358359882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

62853 2013.04.19. 20:02:22

Egy apróságot a nagy szidásban kifelejtenek. Viviane Reding ugyanannak az Európai Néppártnak a tagja, mint a mi kis felcsúti zsebcézárunk. Sőt, Viviane Reding odahaza, Luxemburgban, a Keresztény Szociális Párt (CSV) tagja. Teccik érten?

291070 2013.04.19. 20:25:16

komolyan aggódom orbán elmeállapotáért. lassan már azt sem tudja, mit beszél. magyarország mióta nemzetállam?

267802 2013.04.19. 20:49:58

Na most akkor van, vagy nincs? "Matolcsy: A válságnak vége MTI|2012. 06. 08., 7:40 " "Magyarország költségvetési állapota "rendben van", a válságnak vége - mondta a CNN-nek adott interjújában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter."... http://www.origo.hu/gazdasag/20120608-matolcsy-a-valsagnak-vege.html Na most akkor vagy Orbán a hüle, vagy Orbán a hüle!

302398 2013.04.19. 21:52:39

Ma reggel elképedve ültem a rádió előtt.S nagyon szégyeltem magamat,hogy egy ilyen korlátolt barom annak az országnak lehet a miniszterelnöke, melyért egész életemben dolgoztam! S nagyin sokan vagyunk így, de csak ülünk szégyenkezve!

291070 2013.04.20. 06:37:51

Róna György: Orbán a kis sértődékeny. A tiszteletet ki kell érdemelni, nem nagyképűen követelni! „Reding nem adja meg a magyaroknak a tiszteletet. Nem azért küldték őt oda, hogy sértegessen nemzetállamokat, európai népeket, például a magyarokat, hanem azért, hogy szolgáljon bennünket” - így kommentálta Viviane Redingnek, az EB alapjogokért és igazságügyi kérdésekért felelős alelnökének bírálatait Orbán Viktor a péntek reggel a közrádióban. Egyem azt a kis sértődékeny szívét! Van pofája sértésekről hablatyolni, azok után, ahogy ő és tettestársai Európáról az unióról, az IMF-ről, a Bizottság elnökéről, a biztos-asszonyról vagy a Velencei Bizottság képviselőiről szokásuk beszélni, ahogy elmondják őket lenézően mindennek. Ami pedig a tiszteletet illeti. Azon túl, hogy természetesen nem a magyaroknak, hanem neki, Őfeneségének való tiszteletmegadás a téma, rögzíteni kell: a tiszteletet nem megkövetelni, hanem kiérdemelni kell!!!

62853 2013.04.20. 21:57:46

Ha már szól a rádió. Most hallgattam Grzegorz Miecugow val való beszélgetést. Nagyon jó újságíró és médiaszemélyiség. Mondott olyasmit, ami a mi posványunkra is jellemző. Az újságírókról. ˝Amennyiben van hit, nincs alaposság....Amennyiben valamiben kételkedem, ....akkor a hallgatóim megvonják a jogomat a kételkedéshez.˝ Nagyon jól fogalmazott, amikor azt említette, hogy a hallgatók tudni akarják, hogy az egyik párt szavazói őrültek, míg a másik párt szavazói hazaárulók. ˝Vannak olyan újságírók, akik kételkednek és nem llnak ki teljes mellszélességgel csak az egyik oldalon. Az ilyen újságírókból túlságosan kevés van.˝
süti beállítások módosítása