avagy kié a labda?
avagy kié a labda?
Ismerik a grundfoci szabályait? Nem? Akkor elmondom a legfőbbeket: nincs les, három szöglet után egy tizenegyes jár, akié a labda, az választ csapatot magának.
Orbán bekéredzkedett játszani. Akkor még nem volt labdája, hát elfogadta ezeket a szabályokat. Befogadták, néha passzoltak is neki. Ő állandóan ott villogott elől, kiabálta, hogy: passzolj, passzolj, nekem, nekem!, de valahogy elég kevés labdát kapott, ráadásul, ami végre mégis eljutott hozzá, azzal se tudott kapura fordulni. A nagyfiúk ezt elunván a tehetségesebbekre játszották a labdát.
Egy idő után a mi grundfocistánk rájött, hogy ő ezen a pályán nem rúg labdába, gondolt hát egy merészet, legközelebb ő is levitt a grundra egy labdát, és, hogy semmi kétség ne legyen, ki is itt a spiller, a többiekét kiszúrta. Így persze ő válogatta meg, ki játszhat az ő csapatában, sőt, a szabályokat is megváltoztatta: ő határozta meg, hogy a gól valóban gól volt-e, és minden, ellene irányuló támadást tizeneggyessel torolt meg. A lesszabályt nem változtatta meg, mert jól tudta, már annyiszor lesre szaladt, hogy jobb helyen már rég kiállították volna. A labdával ugyan van egy kis gondja, mert állandóan az ő térfelén pattog, lekezelni se nagyon tudja, ha meg belerúg, furcsa kifliívben repül, a helyett, hogy egyenesen szállna, de hát, egyenlőre nincs másik labdája.
Csakhogy, a grundot mások is használták, nagyfiúk, ráadásul külföldiek, erősebbek, gazdagabbak, a labdájuk is szebb volt, de még a szabályaik is mások voltak. Így a mi kis grundfocistánk elgondolkodott: ugyan régebben még az ő csapatukban játszott, de most már van esélye ellenük, hiszen ezek az úri gyerekek intellektuális alapon játsszák a focit, de az én csapatom izomfocit játszik!
Azt elfelejtette, hogy az izom a legritkább esetben győzedelmeskedik az ész felett, meg hát, a tükre is elég homályos lehetett otthon, ami előtt befeszített, mielőtt lement a grundra, mert a satnya izmait egy kicsit torzítva mutatta neki. Ő meg hitt a tükörnek.
Egy lengyel szerző a Csatár címmel könyvet írt róla. Azt is elhitte, amit abban leírtak – ő már csak ilyen hiszékeny – pedig még a címe is tévedés. Orbán soha nem volt csatár, csak egy másodosztályú középpályás. Nagyon másodosztályú. Annak is kezdetben baloldali, csak később játszotta át magát a jobboldalra.
Hogy mi vezérli? Hát, az ellenfél. Neki, hogy játszani tudjon, ellenfél kell. Mert neki érdeke, hogy legyőzze azt. Churchill mondta: Angliának nincsenek barátai, Angliának érdekei vannak. A grundfocista egy kicsit elnézte a dolgokat. Kétségtelen, Magyarországnak is vannak érdekei, csakhogy, hiába gondolja a kis középpályás, hogy ő Magyarország, ezért az ő érdekei Magyarország érdekei is, mivel ő nem Magyarország, így csak az ő pucér érdekei maradnak a színen. Azon semmi csodálkozni való nincs, hogy neki sincsenek barátai. Sőt, még egy bátyja sincs, aki erősebb lenne nála, aki lenyomná a többiek torkán, hogy mégis az ő labdájával játsszanak.
