Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Orbán a grundon

2013. március 23. - Harun al Rasid

avagy kié a labda?

avagy kié a labda?

Ismerik a grundfoci szabályait? Nem? Akkor elmondom a legfőbbeket: nincs les, három szöglet után egy tizenegyes jár, akié a labda, az választ csapatot magának.

Orbán bekéredzkedett játszani. Akkor még nem volt labdája, hát elfogadta ezeket a szabályokat. Befogadták, néha passzoltak is neki. Ő állandóan ott villogott elől, kiabálta, hogy: passzolj, passzolj, nekem, nekem!, de valahogy elég kevés labdát kapott, ráadásul, ami végre mégis eljutott hozzá, azzal se tudott kapura fordulni. A nagyfiúk ezt elunván a tehetségesebbekre játszották a labdát.

Egy idő után a mi grundfocistánk rájött, hogy ő ezen a pályán nem rúg labdába, gondolt hát egy merészet, legközelebb ő is levitt a grundra egy labdát, és, hogy semmi kétség ne legyen, ki is itt a spiller, a többiekét kiszúrta. Így persze ő válogatta meg, ki játszhat az ő csapatában, sőt, a szabályokat is megváltoztatta: ő határozta meg, hogy a gól valóban gól volt-e, és minden, ellene irányuló támadást tizeneggyessel torolt meg. A lesszabályt nem változtatta meg, mert jól tudta, már annyiszor lesre szaladt, hogy jobb helyen már rég kiállították volna. A labdával ugyan van egy kis gondja, mert állandóan az ő térfelén pattog, lekezelni se nagyon tudja, ha meg belerúg, furcsa kifliívben repül, a helyett, hogy egyenesen szállna, de hát, egyenlőre nincs másik labdája.

Csakhogy, a grundot mások is használták, nagyfiúk, ráadásul külföldiek, erősebbek, gazdagabbak, a labdájuk is szebb volt, de még a szabályaik is mások voltak. Így a mi kis grundfocistánk elgondolkodott: ugyan régebben még az ő csapatukban játszott, de most már van esélye ellenük, hiszen ezek az úri gyerekek intellektuális alapon játsszák a focit, de az én csapatom izomfocit játszik!

Azt elfelejtette, hogy az izom a legritkább esetben győzedelmeskedik az ész felett, meg hát, a tükre is elég homályos lehetett otthon, ami előtt befeszített, mielőtt lement a grundra, mert a satnya izmait egy kicsit torzítva mutatta neki. Ő meg hitt a tükörnek.

Egy lengyel szerző a Csatár címmel könyvet írt róla. Azt is elhitte, amit abban leírtak – ő már csak ilyen hiszékeny – pedig még a címe is tévedés. Orbán soha nem volt csatár, csak egy másodosztályú középpályás. Nagyon másodosztályú. Annak is kezdetben baloldali, csak később játszotta át magát a jobboldalra.

Hogy mi vezérli? Hát, az ellenfél. Neki, hogy játszani tudjon, ellenfél kell. Mert neki érdeke, hogy legyőzze azt. Churchill mondta: Angliának nincsenek barátai, Angliának érdekei vannak. A grundfocista egy kicsit elnézte a dolgokat. Kétségtelen, Magyarországnak is vannak érdekei, csakhogy, hiába gondolja a kis középpályás, hogy ő Magyarország, ezért az ő érdekei Magyarország érdekei is, mivel ő nem Magyarország, így csak az ő pucér érdekei maradnak a színen. Azon semmi csodálkozni való nincs, hogy neki sincsenek barátai. Sőt, még egy bátyja sincs, aki erősebb lenne nála, aki lenyomná a többiek torkán, hogy mégis az ő labdájával játsszanak.

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr978359828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

62853 2013.03.23. 15:56:14

Aztán csodálkozik, hogy gyakorlatilag senki sem akar vele játszani, még az ő labdájával sem. A prosztó már csak ilyen.

267802 2013.03.23. 17:04:21

keleti bölcs És vajh’ azzal mi van, arra milyen szabályok vonatkoznak, akinek saját focipályája (nem grund) is van? Ammár élet-halál ura?

14927 2013.03.23. 18:39:57

Én úgy tudom a foci örömét – még ha grund is – a gól adja, és nem az öngól. Márpedig a mi középcsatárunk épp eleget rúgott már belőle, az ilyet le szokták cserélni, jobb helyeken simán elzavarják.

267802 2013.03.23. 18:56:53

3. ghost Drága Jószellem! Könyörgöm, zavarjuk el! Ha más lesz belőle, az sem baj! Megérdemli(k)! :-))

14927 2013.03.23. 19:02:16

Grincs Ha valaki is elzavarja azok nem csapatjátékosok közül kerül ki, a "közönség" meg nem lát a szemellenzőtől, meg tudatilag módosítva vagyon. Nekem az a sanda gyanúm, hogy a másik csapat kapitányának lesz ebben jelentős szerepe, csak szóljon még be egyszer, kétszer. http://index.hu/kulfold/2013/03/23/az_ard_visszaszolt_orbannak/
süti beállítások módosítása