Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Vetítünk

2013. február 01. - Harun al Rasid

méghozzá, jó messzire.

méghozzá, jó messzire.

Annak idején a Filmtechnika Vállalatnál dolgoztam. Kevésbé asszociatív olvasóimnak mondom, az volt, ami a neve: filmtechnikai berendezéseket gyártott, ami leginkább a filmvetítő gépeket foglalta magában. Mi több, úgy kb. 30%-ban csökkent munkaképességűeket  - leginkább mozgás sérülteket  - foglalkoztatott, messze meghaladva a jelenlegi rezsim szociális érzékenységét. Igaz, nem tegnap volt, hanem 30 évvel ezelőtt. Konkrétan a Czázár András utcában volt, amit a buszsofőrök konokul császár andrásnak mondtak be, de hát, senki nem várt el tőlük nyelvhelyes kiejtést. Nem mellesleg vizavé szemben volt egy szerény villa, ahol korábban a drága jó Marika néni (Kádár et. felesége) lakozott.

Volt egy gyümölcsöző mellékága a gyártásnak: hordozható temetési hangosító berendezést is gyártott, ami egy nagy dobozban elrejtett hangszóróból, akkumulátorból és magnetofonból állt. Két emberes volt, de cserébe együtt érző feketére festve. Mi csak - eléggé el nem ítélhető módon - kriptafonnak hívtuk.

Hanem, a filmvetítők leginkább indiai piacra készültek. Ehhez tudni kell egy s mást. Indiában a mozi maga az álomgyár. Nem véletlen, hogy több pénz van az indiai filmgyártásban, mint Hollyoodban. Az indiai többségében mind máig leginkább szegény. Számára a film a hét végén, biza, kikapcsolódás a hétköznapok valóságából. Az indiai filmgyárak két-három órás mentális gyönyörrel szórakoztatják a nagyérdeműt, aki ez idő alatt elfeledkezik a holnapról.

Na, mi ehhez gyártottunk vetítő gépeket. Egy gond volt csak: át kellett vetíteni futball pályányi távolságot - mivel nem plázákról, hanem szabad téri mozikról volt szó, leginkább befogadóképesség okán - ami azt jelentette, hogy fényerőt kellett produkálni, a nélkül, hogy szétégjen a film! Ehhez beszállt a MOM is, és voila: sikerült!

Úgy vélem, Filmtechnikai Vállalat nélkül is, Orbánnak sikerül nem egy futballpályát, de kontinenseket átvetítenie, a hazai álomgyár filmjeivel. Már nem is két-három órás, kötelezően hepiendes filmekkel - mert, ha már kifizetted a kurva drága belépőt, meg a stratégiai partner coca-colát és a fuzárral szennyezett pop-cornt, legyen már, amit megszophatsz - hanem olyan két évnyi rágógumi-sorozattal etet be, amin rágódj el, isten barma, mert ezt adja neked!

A külföld meg bedől a vetítésnek: nédamár! Milyen messzire visz (mármint, a lámpa fénye)!

Hát, elmondom: a vetítőlámpa teljesítménye  a használat során gyengül. Ha meg ráerősítenek, elég a film. A MOM meg már nem gyárt korszerűbbet. A Fidesz álomgyáráról pedig pereg a festék.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr168359752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

16940 2013.02.01. 13:07:10

Gyerekkoromban volt diavetítőnk. Sajnálom, hogy nincs meg. Több teret hagyott a fantáziának, mint a TV...

16940 2013.02.01. 13:08:35

Pardon, a politikamentességért. Mert a FIDESZ valóban vetít...

34417 2013.02.01. 13:10:34

1. navigator 2013. 02. 01. 13:07 igen, mert a mese - ha úgy teszik, a narrátor - színezhette ki a vetített állókép mondandóját. most azonban orbán nem álló képet vetít.

62853 2013.02.01. 14:19:58

Bollywood filmgyártásába egyébként egyre többen szeretnének beszállni.

289876 2013.02.01. 14:31:23

Egyetlen indiai filmre emlékszem gyerekkoromból. "420-as urak." A fidesz-féle bel -és külhoni kábításoktól és annak birka-fbefogadásától meg rosszul vagyok. :-(

11951 2013.02.01. 15:03:36

Lehet,hogy azért építenek focipályákat,mert foci az nem lesz,hát akkor majd vetítenek,ha egyszer megcsináltátok azt a vetítőgépet.....Egy kis fideszes mozi,csak kötelező ne legyen....

178873 2013.02.01. 15:49:00

Jólészi Cházár András (e.: császár) (Jólész, 1745. június 5. – Rozsnyó, 1816. január 28.) a váci siketnéma intézet alapításának kezdeményezője, ügyvéd, megyei főjegyző. Az elesettek, fogyatékosok szószólója, 1790-ben a „szántóvető polgárság” nevében írott „esedező levél”-ben az általános és kötelező alapiskoláztatást és a fogyatékosok („a vakok, csonkák, bénák, s.a.t.”) társai felkarolását is javasolta. Egy másik írásában a siketnémák taníthatóságáról értekezett.

34417 2013.02.01. 16:21:00

7. solide 2013. 02. 01. 15:49 bocs, de aki a kiejtést jelölte, nem igazán volt tisztában a magyar kettős hangzókkal. ha megtennéd, hogy ide idézel egy nevet, amiben a szókezdő ch cs-nek ejtendő? vagy a belső z - ami erősen zöngés hangzó - sz-nek? madách? széchenyi? mondom szókezdő! hát persze, a czetka is csetkának ejtendő. kontra: czech republik, illetve czech, a kapus. a sznobizmuson kívül mi indokolja a "császár" kiejtést?

34417 2013.02.01. 16:24:19

5. Gordon. 2013. 02. 01. 14:31 nem igazán exportálták őket. a 420-as típusú filmek még csak kijöttek, de a látványos románcfilmek - mert jó részük az - nem. gazdagság, sikertörténet, szegény lány-gazdag fiú és viszont, 3 óra tömény giccs, de addig is elfeledkeznek a holnapról.

178873 2013.02.01. 16:51:04

A magyar helyesírás szabályai - Akadémiai Kiadó http://www.math.bme.hu/akademia/mhsz.pdf 28. oldal - A hagyományos írásmód 87. A családnevekben általában ugyanazokkal a betűkkel jelöljük a hangokat, mint más szavainkban (pl. Csányi, Dózsa......), de vannak olyan családneveink is, amelyekben megtartjuk a ma már egyébként nem használatos, régies betűket...... Cházár [e.: Császár] :) Egyébként megemlíthetjük még a Cholnoky családot - Jenő, Viktor, László.

193936 2013.02.01. 17:11:27

Érdekes,nekem kriptafonnal akarnak vetíteni,mert minden sötéten látszik,csak a hangok jönnek át.

34417 2013.02.01. 17:37:42

10. solide 2013. 02. 01. 16:51 kár folytatni ezt a vitát. az akadémia se szentírás, különös tekintettel a BESZÉLT nyelv sajátosságaira. a betűk megtartása nem azonos a kiejtéssel. de legyen, én valszeg leszarom az akadémia szabályait. persze, ejthetem madácsot is madáchnak. persze, ott van a lovári nyelv is, tele ch-val, ami cs.
süti beállítások módosítása