Szabadságharcosok és kalandorok.
Szabadságharcosok és kalandorok.
Püski Sándor, a nyilasok és radikális nacionalisták könyvkiadója. Solymosi Eszter vérétől Csurka István náci alapvetéséig. Lipták G. Béla betegsége - Emlékiratok részleges amnéziában.
A cím- és rangkórság, a hatalom beteges élvezete, a birtoklás kielégíthetetlen vágya, a nép- és munkásállam víziója, az uralkodás óhaja embertársaink felett – a morbus hungaricus tünetei, melyek az európai népek történelmében olykor-olykor előfordultak, de leginkább Magyarország volt az a terület, ahol e jeleket történészek, írók és krónikások a leginkább tapasztalták.
Beteg nép lenne a magyar?
Diagnosztizálható-e népbetegségként, hogy a Kárpát-medencében élő társadalom szinte évtizedek, évszázadok óta olyan politikusokat választ a nemzet élére, akik újból és újból, ismételten tragédiákba vezetik az országot? – Magunkban hordjuk a társadalmunk múltbéli, a jelenlegi és az elkövetkező tragédiáit vagy egyszerűen csak balszerencsések vagyunk a vezéregyéniségek kiválasztásánál?
Agyi katasztrófák – a stroke, amnézia néven is ismert betegségek, az elmekórtan bizonyos esetei – lényegüket tekintve gyűjtőfogalmak. Az agyi katasztrófák leggyakrabban ischaemiás eredetűek, azaz érelzáródásra vezethetők vissza, ezek részben trombózisos vagy embóliás érelzáródások vagy érelmeszesedések miatt következnek be. A betegség kiváltó okai: stressz, a fizikai aktivitás hiánya, magas vérnyomás, nem megfelelő étrend, cukorbetegség, szívbetegség, érelmeszesedés, stb.
Tünetei lehetnek: kommunikálási zavar, szóformálási nehézségek, zavartság, következetlen kijelentések és cselekmények, érzékkiesés, az egészségesek számára érthetetlen beszéd, víziók, migrénes fejfájás.
Nem a 2010-ben miniszterelnöki megbízatást kapott honfitársunk, dr. Orbán Viktor tüneteit, az amnézisban feltüntetett (már diagnosztizált) betegségeket soroltam fel – bár a lényeges panaszai nyilvánvalóan megegyeznek a felsorolásban említettekkel – de ha több ponton egyezés lenne, az csak a véletlen számlájára írható.
Olykor, ám közéletünk mindennapjaiban egyre gyakrabban, találkozhatunk olyan jelenségekkel, melyeket az orvostudomány – betegek esetében – már diagnosztizált, de a politikusok világában, az állami vezetők fegyveresen védett környezetében a való világtól legelrugaszkodottabb ötletek, elképzelések, elméletek is szárnyra kaphatnak, milliókat rendelve alá az ötletszerű elképzeléseknek… anélkül, hogy bárki is betegséget tételezne fel az esetükben. Ki ne hallott volna már olyan kijelentésekről, közleményekről, melyekben a szóvívő azzal magyarázta meg a sikertelenség okát, hogy „a miniszterelnök ötlete tulajdonképpen jó volt… csak az irányítása alatt álló hivatalok, a média rosszul kommunikálták a kormányfő által elmondottakat”?
Természetesen mentális betegségeket is felsorolhatnánk… Meg lehetne nevezni olyan politikusokat, országgyűlési és EP-képviselőket, akiknél biztonsággal diagnosztizálható lenne a személyiségzavarok valamelyik formája. Az elmúlt napokban Gaudi-Nagy Tamás, a neonáci Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselője jelentette ki: „A magyarországi hatóságok megsértették a tömeggyilkos, jogerősen elítélt Csizsik-Csatáry László jó hírnévhez való jogát…” – továbbá azt javasolta, hogy nyilvános kivégzésekkel lehetne elejét venni a bűnözésnek. Párttársa, dr. Morvai Krisztina, ismert módon, éveken keresztül pszichiátriai kezelés alatt állt. Számtalan esetet lehetne felsorolni közéletünkből.
(Történelmi tapasztalatokkal rendelkezünk arra vonatkozóan, hogy a kommunikáció, az értelmezés rendellenességeiből miként lett az elmúlt évszázadban tömegkatasztrófa: az 1933 után hatalomra került párt miként értelmezte a „Lösung” főnevet, miként lett a megoldásból megsemmisítés – Endlösung, Vernichtung… vagyis Auschwitz-Birkenau, Majdanek, Treblinka, Sobibor, Dachau, és így tovább.)
Magyarország vezetői egyelőre még „csak” a köztársaságot, a sajtószabadságot, a független bíróságokat, és az alapvető szabadságjogokat semmisítették meg – miközben a nyugati demokráciák politikai akarat hiányában eddig nem tettek komoly lépéseket a tendencia megállítására. Hogy mit hoz a jövő itt, Közép-Európában, az egyelőre még rejtély… de, napi tapasztalatok alapján, kiszámítható.
Az alábbiakban néhány konkrét esetet ismertetünk, illusztrálandó a magyarországi közállapotokat.
Lipták G. Béla – Emlékiratok, kóros felejtés után
2000. január 15-én az első Orbán-kormány idején a Magyar Nemzet elnevezésű pártsajtó is foglalkozott az „56-os nemzeti emigráció vezetője”, Lipták G. Béla élettörténetével, melyben – ha nem is hangsúlyozottan – de említést tettek az 1983 óta tartó betegségéről. Amennyiben a nevezett egy átlagos, közéleti szereplést nem vállaló személy lenne, akkor magától értetődően nem is foglalkoznánk az üggyel – de mert az utóbbi három évtized folyamán olykor komoly szerepet osztottak ki rá az éppen regnáló kormányok vagy az amerikai szórványban működő (többnyire radikális jobboldali) szervezetek, olvasóinkat emlékeztetni szükséges a közel harminc évvel ezelőtt történtekre.
Az 1980-as évek elején, mikor a már említett Esztelneki Szacsvay Márta, Lipták professzor úr felesége, befejezte tanári pályafutását és építettek neki egy műtermet, ahol kedvére hódolhatott az általa művészetnek tartott keramikus elfoglaltságnak – az egykori szabadságharcos, fegyveres ellenálló úgy döntött, hogy visszatér ifjúsága színhelyére, Magyarországra.
Olvassuk csak, hogy az antikommunista, 56-os „szabadságharcos” mit ír a saját múltjáról:
„Nekem az 1980-as évek az az évtized volt, amikor (Magyarországon dolgozva, jó barátommal… Mécs Imrével, akinek a halálos ítéletét 1963-ban változtatták át) közreműködtem kivégzett miniszterelnökünk, Nagy Imre sírjának keresésében. Az illegális demokratikus sajtót, a fiatal szamizdat mozgalmat is segítettem, másológépek és papír kellett nekik. A titkos rendőrség állandóan a nyomomban járt, de megszoktam. – Aztán egy nap, 1983-ban, amikor éppen egy vonat étkezőkocsijában kávéztam, három követőm ismerős arca újfent megjelent. Egyikük egyenesen nekem jött, és miután visszanyertem az egyensúlyomat, észrevettem, hogy furcsa íze van a kávémnak…
Nem tudom, mi történt, de miután megittam a kávémat, biztosan furcsán viselkedtem, mert Göncz Árpád (Magyarország nemrégen leköszönt köztársasági elnöke, akkoriban pedig az ellenzék egyik prominens tagja) elvitt egy taxiállomásra, hogy visszajussak Budapestre. Úgy tudom, hogy néhányszor megpróbáltam öngyilkosságot elkövetni, és ezután egy kórházban négy elektrosokk kezelést kaptam. – Amikor kihevertem a furcsa ízű kávé hatását, a memóriám csődött mondott. Annak következtében, hogy nem emlékeztem tanácsadói munkáim millió adatára, néhány ügyfelemet elveszítettem. Az IBM esetében ez kiváltképp sajnálatos volt, mert én terveztem a New York-i, a Madison Avenue 590 alatt álló központjukat, amely az első önfűtő épület volt a városban, és én még a saját tervezésemre sem emlékeztem…” (Angolból ford. M. Szász Anna)
Lipták Béla professzor e sorokat már amerikai angol nyelven diktálta le – vagy írta sajátkezűleg – hitelességében (a kórházi zárójelentésben foglaltak mellett) nem kételkedhetünk. Bár „szamizdat mozgalom” nem létezett, a nyolcvanas évek demokratikus ellenzéke stencilezett sokszorosításban terjesztett írásait nevezzük szamizdatnak – így a másológépek említését is nyugodtan elfelejthetjük, honfitársunk, Selényi Pál találmányát, a xerográfiát, Magyarországon szamizdat előállítására egészen biztosan nem használták. Előadásában Illyés Gyulára, Demszky Gáborra, Kis János filozófusra, Mécs Imrére, Czine Mihályra, Csoóri Sándorra hivatkozik – mint munkatársaira – de ezt a még élők cáfolhatják vagy megerősíthetik. Jómagam kétlem, hogy ez a társaság így, egy kompániában, valaha is együttműködött volna. Mécs Imre halálos ítéletét, melyet a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv tanácsa rótt ki a IX.rendű vádlottra (Nb. 8016/1958 számon, május 22-én), nem 1963-ban, hanem 1959. február 10-én változtatták át életfogytig tartó börtönbüntetésre. 1963-ban közkegyelemmel szabadult a ferencvárosi fegyveres felkelők elleni perben elítélt – és folytathatta felsőfokú tanulmányait. (Csak hogy legalább egy vonatkozásban pontos ismeretei legyenek…)
Mivel csupán csak kis részletét ismertettem a „szabadságharcos” életének – így az olvasás közben is egy egész sor kérdőjelet tettem gondolatban a citált sorok mellé. – A szamizdat és a xerográfia abban a körben, melyet Lipták G. Béla említ, nem volt használatos. Galántai György ugyan 1979 után „Aktuális levél” fejléccel állított elő rendszerkritikus írásokat 11 alkalommal 300-400 példányban, de az Artpol Művészetkutató Központ munkatársa hamar a belső elhárítás látókörébe került és Lipták úr tevékenysége idején Galántai urat már ajánlatos volt széles ívben elkerülni. Az amerikai professzor vélhetően a nevét sem ismeri a xerográfia fegyverével harcolt honfitársunknak…
Ha 1983-ban Magyarországra jöhetett – és ennek a látogatásnak nem a Politikai Vizsgálati Osztály vetett véget – akkor megkérdőjelezhető az 1956-os tevékenység. Továbbá: ha állandóan a nyomában loholt három titkosrendőr, akkor a felsorolt „F”-dossziés személyekkel vált volna lehetetlenné a kapcsolattartás. – A rosszúllét, kórházi-pszichiátriai kezelés, a többször elkövetett öngyilkossági kísérlet Lipták professzor esetében dokumentálható. Valamint az a tény is, hogy az elmeorvosi zárójelentés a beteg agyában, az agykéregben és az emlékezésben fontos szerepet betöltő hippokampuszban nagy kiterjedésű idegsejtpusztulást mutatott ki.
Minden egyéb tevékenységét, megnyilatkozásait ennek tükrében szükséges értelmezni.
Claire Kenneth: „Őszintén szólva, féltem tőlük…”
Az emberfarkasok, akik a második világháború idején emberek százezreit deportálták, zárták koncentrációs táborokba és milliókat gyilkoltak meg (vagy szellemi tevékenységükkel elősegítették a pusztítást) – ha túlélték is a felelősségre vonást, és Európától, bűntetteik színhelyétől távoli kontinensekre menekülve új egzisztenciát teremtettek maguknak, sem voltak képesek a valódi lényükön változtatni. Ha egyéb zsákmány nem akadt, akkor ezek a civilizált kannibálok egymásra vadásztak… Amerikában, Ausztráliában vagy a dél-amerikai kontinensen a bajtársiasság csak az első millióig, a vagyonok megszerzéséig tartott.
Aligha akad az irodalombarátok körében olyan olvasó, aki ne hallott volna jót vagy rosszat a Magyarországon híressé, a nyugati emigrációban inkább hirhedtté vált Püski Sándor könyvkiadóról, – aki a második világháború éveiben nevét azzal tette ismertté, hogy többször is megjelentette a magyarországi zsidók deportálását, számtalan honfitársunk végzetét elősegítő „Solymosi Eszter vére” majd „A tiszaeszlári vérvád” című műveket, melyek szinte ideológiai hátteret biztosítottak a hungarista hatalomátvételhez 1944-ben. – Azok száma sem kevés, akik a háborús bűnös Wass Albert grófot védelmezve ne vegyes érzésekkel gondolnának a néhai erdélyi író műveinek kiadási jogával visszaélő kaliforniai üzletember Szász Lóránt könyvkiadóra (a Hungarista Mozgalom – Magyar Nemzeti Arcvonal, az MNA néhai aktivistájára). De mert eme epizód egyik főszereplője a „nemzeti könyvkiadás királya”, a 99 éves korában elhunyt Püski Sándor, így az ő munkásságának egy fejezetét tárjuk olvasóink elé.
*
Az 1923-ban Budapesten született Kölcsey-Kende Klára, a későbbi világhírű író Claire Kenneth, mint oly’ sok ezren, 1956 vérzivataros őszén érkezett az Egyesült Államokba. Férje, Bárdossy Pál testőr főhadnagy, közeli rokona volt a szélsőjobboldaliak által mártírnak tekintett (1946-ban háborús bűntettek miatt kivégzett) Bárdossy László miniszterelnöknek.
New Yorkban, a budapesti amerikai nagykövetség segítségével sikerült elhozatni Magyarországról a későbbi bestseller, a Neonfény a Nílus felett kéziratát s ott, az emigrációban folytathatta írói tevékenységét. – Püskivel, annak 1970-es „emigrálása” után került kapcsolatba, mikor az addigi magyar kiadók (Taliga Miklós, dr. Vizvári György és Gerő) meghaltak és ő maradt az egyetlen magyar könyvkiadó New York-ban.
„Őszintén szólva, féltem tőle, mert konzuli útlevéllel került ki Amerikába és a fáma szerint Kádárék embere volt… titokban dolgozott, ügyeiről, kapcsolatairól senki nem tudott semmit, mindenesetre, nem a magyar újságok eladásából vásárolta a házát – nyilatkozott Claire Kenneth 1990 áprilisában.
Püski hol ötezer, hol kétezer dollárt fizetett egy-egy kéziratért, és mert az írónő rá volt utalva, (hiszen akkoriban csak az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában élő magyarok olvasták könyveit) kénytelen-kelletlen vele kötött szerződést. A magyar kiadó ezt a kis összeget is ötszáz dolláros részletekben fizette. A szerződéseket ügyvéd és tanúk jelenléte nélkül kötötték, az esetleges későbbi, magyarországi kiadások gondolata fel sem vetődött a Bárdossy-családhoz tartozó Claire Kenneth-ben, hiszen művei, személye persona non grata volt a szocialista Magyarországon – ezt a lehetőséget az „üldözött” magyar kiadó az 1988-ban történt visszatelepülése után alaposan kihasználta. Elgondolkodtató az is, hogy az Egyesült Államokban, New York-ban kiadott Kenneth-könyvekben még nem szerepeltette, hogy ő a kiadó – ezekben a kiadásokban „May Publishing” szerepel, amit a későbbi, az 1989-es és ezt követő kiadásokban „Copyright by Püski Sándor” feliratra cserélt, mintha ő lett volna a copyright-tulajdonos.
„Püski Sándor… vitán felül ügyes, gátlástalan ember, minden rendszerben jól feltalálta magát, hiszen 1944-ben kiadta Pesten a Tiszaeszlári vád című könyvet, és ez volt az oka annak, hogy mint kiadót, nem igazolták 1945-ben… Sokat szenvedtem antikommunista beállítottságomért. Férjem, aki a tragikus Bárdossy nevet viseli, éveket töltött börtönben. Most végre megjelenhetnek műveim imádott hazámban, és íme, különböző aljas trükkel megfosztanak munkám gyümölcsétől…” – írta a világhírű szerző dr. Boyta György igazgatónak a budapesti Szerzői Jogvédő Irodába New York-ból, 1990. április 22-én.
*
Püski, ha nehezen is, de 1991-ben – a Claire Kenneth kontra Püski per idején – nyilatkozott a szövevényes ügyről: „1976-ban 1987-ig tartó szerződést kötöttem Claire Kenneth-tel, tizenegy könyvének kiadására. A Szerelemről szó sem volt szerzői jogát ötezer dollárért vettem meg. Az új írások között szerepelt a Különös kaland, a Minden tavasz véget ér, a Halálos háromszög és a Felhők felett. Nos, mindjárt az elsőnél kitört a vita. Januárban találkoztam az írónővel New York-ban, ahol ügyvédje, dr. Dolmán Miklós jelenlétében nem éppen szívélyes beszélgetést folytattunk, stílusosan: megegyezésről szó sem volt…
Eddig körülbelül száz könyvet adtam ki, szerzői jogvitám először 1943-ban volt Erdélyi József költővel, ez most a második. A Kenneth-könyveket alig lehetett eladni Amerikában, a sikeresnek mondott művet négyezer példányban nyomták, jó részét csak itt, Magyarországon tudtam étékesíteni. Ugyanez volt a helyzet a Faludy-versekkel is… De ez nem a szerzők iránti érdektelenség! Megváltozott a világ, a kint élő magyarok most más írásokra kíváncsiak. Szabadabb lett itthon is a légkör, több könyvet adnak ki, több hát a vita is…”
Dr. Szilvay Géza bíró egy évig tartó pereskedés után hirdetett ítéletet Budapesten, 1992-ben. Indoklásában kimondta, hogy a magyarországi törvények értelmében nem lehet az alkotó embert csak meghatározott időre lemondatni szerzői jogáról. Azóta – szólt a bírósági verdikt – hogy a Püski-Corvin Kiadó megszerezte a Kenneth-könyvek kiadásának jogát, a körülmények megváltoztak, méghozzá úgy, hogy felborították a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyensúlyát. Püski Sándor illetve a tulajdonában lévő könyvkiadó jogsértését tehát a bíróság megállapította, s kötelezte az alperest nyilatkozat megtételére a magyar sajtóban, mintegy elégtételül az írónőt ért sérelemért, ugyanakkor az alperest – ti. a Püski Kiadó Kft.-t eltíltotta a könyvek további forgalmazásától.
Ha valaki tudatosan sérti meg az emberi társadalom törvényeit, akkor az nem való az emberek világába. Amennyiben nem szándékos a jog- és törvénysértés, abban az esetben személyiségzavar, beteges vagyonhalmazás esetét állapíthatjuk meg.
Szemenyei-Kiss Tamás
