hiénák a koncon
hiénák a koncon
“Báránybőrbe bújt farkasok…, tigrisen lovagolók…” - így emlegetik egymást a Wass-bizniszben leginkább érdekeltek: Európában az államilag is támogatott Kráter Műhely Egyesület és a marosvásárhelyi Mentor Kiadó munkatársai, az Egyesült Államokban a Wass-fivérek valamint a szintén kalandos életű Lorant Szasz pereskednek az immár vagyont érő kiadási jogokért. – S bár egymásról a “báránybőrbe bújt farkasok”, az online fórumok lehetőségeit kihasználva, több rosszat írtak le eddig mint jót, abban (érthető okokból) egyetértés van közöttünk, hogy az aranytojást tojó tyúkot nem szabad levágni: a kutatóknak nevezett üzletemberek, az irodalomtörténésznek álcázott szélsőjobboldali propagandisták egyike sem tárja a nyilvánosság elé Wass Albert 1946 és 1998 közötti hungarista tevékenységét vagy - a háborús bűnösség tekintetében - az önéletrajzi írásokban rejlő kétségtelen ellentmondásokat.
“Naponta legalább két-három embert tartóztattunk le”
Az amerikai US Department of Justice Special TaskForce-nak és más, múltját kutató demokratikus szervezetnek írott vallomásában Wass Albert kiemelten tett említést szeretett tábornokáról az illegális németellenes mozgalom vezéralakjához fűződő kapcsolatairól. (“…Amikor 1943 márciusában az Ellenzék főszerkesztőjét behívták a hadseregbe, ideiglenesen engem bíztak meg a helyettesítésével. Július elsején azonban, amikor két német a Gestapotól behatolt a szerkesztőségbe, felmutatva a parancsot, hogy a német hadsereg megbízásából felügyelniük kell a lapot, egyszerűen kisétáltam az irodámból és felmentem a hegyekbe. Veress Lajos tábornok üzent, hogy a németek keresnek engem. Hogy elkerülje a kellemetlenségeket, a tábornok, aki az Erdélyben állomásozó magyar hadsereg parancsnoka volt, egyenruhát adott nekem, s mint alhadnagyot Ukrajnába küldött a 9. Magyar Királyi Lovassággal, ahonnan csak karácsonykor tértem vissza. ...”)
Az Élet és Irodalomnak nyilatkozott dr. Szabó András (ÉS, 2005. feb.18) szerint “a történet nagyon imponáló, de több sebből vérzik. – Édesanyám véletlenül az Ellenzék gépírónője volt 1942 végétől. Anyám még él, az Ellenzék minden munkatársára pontosan emlékszik, de W. A.nevét soha nem hallotta…
Wass Albert nem volt tagja a Magyar Sajtókamarának, mert nem szerepel sem az 1942-es sem az 1943-as Évkönyvben. Ha pedig ott nem szerepel, nem lehetett sem szerkesztőségi belső munkatárs, sem helyettes főszerkesztő…”
Ha tovább vizsgáljuk az adott időszakot, akkor a “németek által üldözött” Wass Albert újabb megmagyarázhatatlan ténykedésével találkozunk: “… 1944 januárjában Veress tábornok kinevezett a dél-erdélyi, akkor még román fennhatóság alatt álló Brassóban állomásozó német-olasz tiszti bizottság kommunikációs tisztjének…. Az volt a feladatom, hogy jelentsem a bizottságnak a románok magyar kisebbséggel szemben elkövetett jogtalanságait. Naponta legalább két-három embert tartóztattunk le…”
Rejtélyes, hogy Dálnoki Veress Lajos vezérezredes - aki egyébként nem az Erdélyben állomásozó, hanem a 2. Magya rhadsereg parancsnokavolt – miért küldte “a németek által keresett” Wass Albertet egy különleges feladatokat ellátó német-olasz bizottságba (amely “bizottság” úgy egyébként a polgári lakosság ellen viselt háborút, a naponta ismétlődő letartóztatásokkal!)?…
A leírtaknál is izgalmasabb az “ellenálló” és “németellenes” tevékenység közepette az a megnyilvánulása, hogy a hungarista vezetésű hadsereg tagjaként “én nem menekültem, mindig csak visszafelé harcoltam” (W.A. Élet/mű/rajza, Kráter, 2004) – méghozzá 1945. március 31-ig, az “antifasiszta” író-katona tehát az utolsó napig kitartott Szálasi Ferenc hungarista államának védelmében. De hogy még ez az utolsó hónap se legyen mentes az ellentmondásoktól, idézzünk ismét az 1979. augusztus 2-án írott Rövid önéletrajz7. oldaláról. – “… A következő év (1945) márciusában Nyugat-Magyarországra, Sopronba kerültem, az osztrák határ mellé. Meglátogathattam Veress tábornokot a kőhalmi börtönben, néhány kilométerre a várostól. A hűséges magyar hazafi a börtönőröknek köszönhetően még mindig kapcsolatban állt a földalatti mozgalommal és arra készült, hogy újraszervezzék a demokratikus Magyarországot… Mikor a kőhalmi börtönben megmondtam a tábornoknak a tervem, hogy civil ruhába öltözöm és egy ideig még Sopronban maradok…, erősen ellenezte a szándékomat. Megparancsolta, hogy hagyjam el az országot…”
Dálnoki Veress Lajos vezérezredest a hatalomra került Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom hatóságai 1944. október 16-án letartóztatták – de a börtönből 1945 januárjában megszökött.A tábornok sohasem volt a“kőhalmi börtön” foglya, egyebek mellett azért sem, mert az említett büntetés-végrehajtási intézmény sem létezik/létezett Magyarországon. Ha lett volna, akkor sem tételezhető fel, hogy a hűtlenség vádjával bebörtönzött hadseregparancsnok állítólagos szárnysegédjét – akit a Rövid önéletrajz tanúsága szerint ugyanaz okból szintén letartóztatták rövid időre – látogatásra engedjék be a bűntárshoz. Veress egyébként a Wass Albert által megjelölt időben már nem is volt börtönben (onnan, mint említettem, 1945 januárjában megszökött).
W.A. átmeneti magyarországi tartózkodásának mindazonáltal lehettek praktikus okai. – A Hungarista Mozgalom Hírszolgálata iratanyagai között található az a vallomástétel, melyet Bosnyák Imre, a Nyilaskeresztes Párt propagandaminisztériumának munkatársa mondott el 1995-ben, a halála előtt két évvel. “… A Mozgalom leghívebb és legaktívabb tagjai – mint közölte – 1945 tavaszán gerillahadsereg felállítását határozták el Bécsben (ezeket a szervezkedőket nevezték ‘kopjásoknak’ a későbbi történetírók). E fegyveres osztagok, terveik szerint, ismét felvették volna a harcot a Magyarországot megszállás alatt tartott szovjet hadsereggel és a szovjeteknél is gyűlöltebb román hadtestekkel. Az ellenállási gócot felgöngyölítették, annak tagjait és vezetőit a szovjet hatóságok Baden bei Wien-ben állították katonai bíróság elé.” (A németországi Brémában szervezkedő másik csoportot 1946. december 28-án vették őrizetbe – sorsukról nem érkeztek hírek a HMH-hoz…)
Wass grófné és Florence Elizabeth McClain
A moral insanity,mint fogalom, nem tartozik a büntetendő cselekmények kategóriájába, mégis, mert a hamburgi születésű Eva Siemers bárónő és Elizabeth McClain(az emlékiratokban“Bebe” vagy “Elizabeth Fay” neveken említett hölgy)fontos szerepet játszottak W.A. sorsának alakulásában, említést kell tenni róluk.
A Vasasszentgotthárdi birtokot az 1141-ben meghalt II.(Vak) Béla fia II.Gejza, az akkor mindössze 13 éves uralkodó adományozta 1142-ben a Szentegyedi és Czegei Wass családnak.(Wass néven a grófi család csak később vált ismertté – mikor a Habsburg-uralkodók évszázadai idején a németesen ejtett Vass-t, magyarul rosszul hangzó “Fász”, nevük kezdőbetűjét W-re cserélték…)
Maga, Wass Albert gróf Endre nevű fia, 1934-ben vette át a gazdaság vezetését. Amint azt a túlzottan is amerikásra sikeredett rövid életrajzában írta az ügyében nyomozó tiszteknek: “…Családi nyomásra 1935-ben feleségül vettem unokahúgomat, a hamburgi Siemers Évát. Így sikerült csak megóvnunk a családi birtokot a csődbejutástól…”- A bajorországi Bleibach közelében kerültek amerikai fogságba, miután a többi, Magyarországról menekülő hivatalnokkal, nyilas párttagokkal és katonatisztekkel német földre léptek. A regensburgi amerikai PWO-táborból a családot Bleibachba irányították vissza, itt W. A. – állítása szerint – az “Amerikai Katonai Kormány ellenőreként”dolgozott, majd erdőkitermelésnél és egy kertészetben kapott munkát.
Évtizedek múltán, elsőrendűen a hungarista-nemzetiszocialista emigrációs orgánumoknak írott cikkeiben, már arról tett említést, hogy ezekben az években a Magyar Szellemi Munkaközösségtagjaként, majd a Németországban megalapított Új Magyar Útszerkesztőség munkatársaként, továbbá “az 1948-ban Münchenben létrehozott Magyar Újságírók Külföldi Egyesülete alapítójaként” tevékenykedett.
Az már önmagában is kétséges, hogy a megszálló amerikai hadsereg bármiféle “ellenőrzéssel” bízta volna meg a hitleri hadsereg vaskeresztekkel kitüntetett hősét – viszont ismert, hogy a németországi Pockingban, Regensburgban, stb. épített vagy a németektől örökölt táborokban az amerikaiak (többnyire megzsarolható személyeket) megbíztak azzal a feladattal, hogy legyenek segítségükre háborús bűntettekkel megvádolható katonák illetve polgári egyének felkutatásában.Nem állítom, hogy W.A.“ellenőri” tevékenysége esetleg azonos lenne az említett kutatómunkával – viszont az ilyen irányú ténykedése sem zárható ki.
Lényegesen izgalmasabb a regensburgi közjátéknál a “szellemi munkaközösségek” hátterének vizsgálata. – Mindkét szervezetet ugyanis a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata (HMH) hozta létre, anyagi bázisaikat pedig dr. Radvánszky Antal(a Magyar Nemzeti Bank volt vezértitkára) közreműködésével juttatták el bajtársaikhoz, a “szellemi munkaközösség” tagjaihoz. Cáfolni vagyok kénytelen Wass Albert azon közlését, mely szerint – a HMH instrukcióinak megfelelően – Magyar Újságírók Külföldi Egyesülete elnevezéssel említi a Hungarista Mozgalom európai munkatörzse kebelén belül működött csoportot. A helyes elnevezés Szabad Magyar Újságírók Szövetsége (Federation of Free Hungarian Journalists – Bundes der Freien Ungarischen Journalisten) volt, s ez az elnevezés hivatalos napjainkban is. A HM Hírszolgálata elsőként Nyírő Józsefet bízta meg az európai újságírók irányításával, Soós Géza,aki egyébként a leghosszabb ideig látta el ezt a feladatot, ekkor még a budapesti Gyorskocsi utcai Pestvidéki Fogház (PV) lakója volt s csak jóval később csatlakozott a hungarista emigrációhoz. - Soós Géza levele a HMH vezetőjéhez:
“Négyen voltunk egy zárkában: Horváth Ödön vegytisztító, üzeme volt a Rókus Kórház közelében, egy osztrák, vorarlbergi tanító, Ringhuber és egy jól szituált öregúr, az akkori kormány kultuszminisztériumának Ortutay Gyulának az apja. Nyíregyházán lakott, s egy éjjel ávósok jelentek meg nála, letartóztatták és házkutatást tartottak, teherautóra rakták értékes könyvtárát, mely tele volt magyar, angol, és latin nyelvű könyvekkel. Elvitték irattárát, egyházi (köztük több pápai) és polgári kitüntetéseit. – A zárkából írt a fiának, aki azonnal válaszolt neki. Írta, eljárt az ávónál szabadon bocsátása érdekében. Megígérték neki, hogy szabadlábra helyezik. A levélben reményét fejezte ki aziránt, hogy ezt a levelet már otthon fogja megkapni, illetve olvasni. A börtönben kapta meg s olvasta fel nekünk. – Hogy mikor került ki, már nem emlékszem, de amíg egy zárkában voltunk, megtanultam tőle a Miatyánkot, az Üdvözlégy Máriát és a Hiszek Egy Istenben-t latinul és angolul. Ehhez bizony hosszú idő kellett. Nagyon vallásos volt az öregúr. Este mindig imával tért nyugovóra. Azóta apa is, fia is elköltöztek az élők sorából. Isten nyugosztalja őket!…”
Wass grófné (Eva Siemers) 1949 májusában – miután a család hivatalosan is elhagyhatta a regensburgi POW tábort – a gyermekekkel szülővárosába, Hamburgba költözött, ahol családja nagy tiszteletnek örvendett. Nem sokkal ezt követően W. A.is utánuk ment és sógora építkezési vállalatánál éjjeliőrként dolgozott. Ugyanebben az évben jelentkezett az Egyesült Államokba kivándorolni szándékozók listájára, amit felesége nem helyeselt, de beleegyezett abba, hogy férje a gyermekekkel utazzon el amint az lehetséges lesz és az USA-ban alapozza meg a jövendőbeli közös életüket. Halvány sejtelme sem volt arról a grófnénak, hogy a Bréma (Bremen) - közeli Wentorf előkészítő táborban – és azon kívül – tevékenykedő náci és hungarista aktivisták nem a majdani közös életüket készítik elő. Számukra csak egy feladat volt: Wass Albert Európából történő kimenekítése.
Tény s ezt a rendelkezésre álló családi levelezések tartalma is bizonyítja: Wass Albert mindvégig megtévesztette a feleségét,az utolsó napokig a közös élet, a család megmaradása illuziójában tartva a súlyos beteg asszonyt.
“…Sokat gondolunk Reád, kis Nyuszikám –írta W.A.1951. augusztus 18-án Brémából Siemers Évának, röviddel az Egyesült Államokba indulás előtt – Gyógyulj meg gyorsan, hogy jöhess mielőbb utánunk, mert nélküled nem ér semmit az egész. Csókollak a gyerekekkel együtt - Albi”(OSZK Kézirattár, Fond 567)
Azt, hogy milyen mértékben volt álságos Wass Alberta magánéletében és hogyan használta ki politikailag is a főnemesi rangból adódó lehetőségeit, azt leginkább a brémai Wentorf-táborban lezajlott előkészítés körülményei érzékeltetik. A német ODESSA-val (Organisation der ehemaligen SS-Angehörigen) szorosan együttműködött HMH gondoskodott arról, hogy az egyesült államokbeli Ohióban egy Bellair nevű községben, akadjon számára egy befogadó védnök – bizonyos W.G. McClain nevű farmer – akinek különösen imponált védence grófi címe s nem utolsósorban lánya (Florence Elizabeth McClain) társadalmi rangja emelkedésének esélye. A kiváló parasztgazda nyilvánosan nem bízott semmit a véletlenre: mikor 1951. szeptember 21-én befutott a “General Muir” nevű szállítóhajó New York kikötőjébe, Mr. McClain már várta, az ohioi Bellair-ig saját autójával vitte a grófot, leánya jövendőbeli férjét.
“…1952 januárjában beadtam a válópert, a válást májusban mondták ki. Nem sokkal ezután vettem nőül jelenlegi feleségemet, - írta 1979-ben Wass Albert, aki addigra teljes mértékben elfelejtette a ‘nélküled nem ér semmit az egész’ kezdetű sorokat – kb. egy év múlva a fiaim anyja, Eva Siemers megérkezett az Egyesült Államokba és perelni kezdett a válás semmissé tételéért. Csak egy bizonyos pénzösszeg ellenében egyezett volna bele a válásba. Végül sikerült megoldani az ügyet a törvényszéken, majd beadhattam igénylésemet az amerikai állampolgárságért…”(Rövid életrajz, 1979. augusztus 2.)
Ami az életrajz szempontjából lényeges: W.A.az Egyesült Államokba érkezését követően azonnal felvette a kapcsolatot a hungaristák Throop (PA,USA) városában lévő ottani központjával. 1951 őszén havi 200 dollár díjazás mellett munkatársa lett a Szabad Európa Rádiónak, majd Nyírő József 1953-ban bekövetkezett halála után – 1957. január 4-ig, az amerikai állampolgárság megszerzésének dátumáig – a betöltött algebratanári állás mellett aktív tevékenységet folytatott a HM Hírszolgálat kiépítésében. Bár a jelenlegi biográfusai az Amerikai Magyar Szépmíves Céh megalapítását, az erdélyi témájú írások megjelentetését, a Románia-ellenes könyvei kiadását hangsúlyozzák, rámutatok arra, hogy a sokak számára semmitmondó Danubian Press megalapítása - Kecskési-Tollas Tibor és Wass Albert vállalkozása - úgy Európában, mint az amerikai földrészen hosszú évtizedekre biztosította a hungarista propagandakiadványok megjelentetésének lehetőségét.
Az Erdélyi Világszövetség, a Lengyel-Magyar Világszövetség, az Árpád Akadémia, a Fiatal Amerikaiak A Szabadságért, az Amerikai Magyar Szövetség /AMOSZ/, a Dunamenti Kutató és Információs Központ, melyekben vezető szerepeket játszott, csak és kizárólag konspirációs célból működtek. E helyen is emlékeztetem az Olvasókat és nem kevésbé a tényfeltárókat arra, hogy dr. Tarnói László,a Szálasi-kormány tagja alapította meg a Humanisták Világszövetségét és Tarjányi-Tatár Imre a Hungarista Mozgalom európai munkatörzsének a vezetője – a szálasista Koronatanács tagja – mint egyszerű németországi nyugdíjas szolgálta haláláig a nemzetiszocialista eszmét.
“Nem búcsúzunk Tőled!”
Semmi kétség, Wass Albert múltjának védelmezői napjainkban is mindent elkövetnek azért, hogy az általuk nyilvánosságra hozott “dokumentumokkal” ködöt teremtsenek a vizsgált személy körül. – Dr. Szilassy Sándor – az Egyesült Államokban szervezkedő radikális nacionalista személyek egyike – Az ocalai remete / Emlékezés Wass Albert íróra címmel megjelent nekrológjában annyi fáradságot sem vett, hogy számoljon…, saját környezete (az American Panorama és a Szittyakürt) olvasói igénytelenségének megfelelően írta le: (Wass Albert…) “…az Erdélyi Szépmíves Céhnek egyik alapító tagja volt.”- De mert a nemzeti emigrációnak nevezett megélhetési magyarok köreiben a bennfentesség látszata sem megvetendő dolog, odakanyarította: “Elmondta nekem, hogy a nagyapja egyenesen szégyelte, hogy valamelyik őse egy Habsburg uralkodótól kapta a grófi rangot…”
Nos, a titokzatosság homályába és az ocalai őserdők rejtekébe bújt író mindössze 1 éves volt az Erdélyi Szépmíves Céh alapítása idején s még ha el is hisszük a zsenialitásáról szóló híreket, akkor is kétségek merülhetnek fel a búcsúztató objektivitását illetően. A derék honfitárs és a szintén “kutató” Turcsány Péter kedvéért jegyzem meg: az Erdélyi Szépmíves Céhet Nyírő József, Ligeti Ernő, Kós Károly, dr. Paál Árpád, Zágoni István és Kádár Imre alapították meg 1925. március hó 16-án, Kolozsváron. – Sajnálattal állapítom meg, hogy Szilassy úr és a gróf úri dézett beszélgetése körül sem lehetett rendben valami, hiszen 1142-ben,mikor a Vass-család (így szimpla V-vel) megkapta a Vasasszentgotthárd-környéki birtokot és a grófi címet, nos, abban az időben II. Gejza ült a magyar trónon, aki köztudottan nem a Habsburg-, hanem az Árpád-házi királyok sorába tartozott. És bár a Floridában, Kaliforniában élő tudós kutatóknak vagy a pomázi irodalomtörténészeknek mindegy, azért leírom: az első Habsburg-házi uralkodó a magyar trónon I. Ferdinánd volt, aki V. Károly öccseként 1526-ban koronáztatott magyar királlyá. Bátyja, V. Károly, csak aktualitásként említve, ura volt az amerikai gyarmatbirodalomnak is, 1516-1556 között.
Gróf Czegei Wass Albert temetésén, hamvainak elhelyezésekor, nem kis mértékben ellentmondva az íróról újabban kialakított képnek, búcsúbeszédet az amerikai nemzetiszocialista mozgalmak prominense, vitéz Bánkuty E.Géza ezredes mondotta el, az a “szabadságharcos”, akit később 1999. október 21-én egy külhoni hungarista küldöttség vezetőjeként Orbán Viktor miniszterelnök fogadott az Országház falai között.
“…Wass Albert halálának körülményeiről – írta Turcsány Péter az Élet(mű)rajz nyitórészletében 2004-ben – többféle hír látott napvilágot és még többféle feltevés kering. Egy biztos: Floridában, az író Astor parki házában (vagy házának kertjében) egy fegyver eldördült 1998. február 17-én… A halála után néhány nappal egy teljes szekrény könyvet és iratot szállított el a Bánkuty Géza üzletember-sajtómágnás által vezetett s azóta már felszámolt Gróf Czegei Wass Albert Alapítvány… - Öt nap múlva utolsó élettársának, két gyermekének és családjuknak, az író néhány barátjának és a Miami-beli magyar lelkészházaspárnak a jelenlétében scientista szertartás szerint…, angol nyelven búcsúztatták a magyar nemzet íróját…”
Az 1998. február 22-én lezajlott eseményen – mindazonáltal – nem valamelyik családtag vagy a demokratikus közélet képviselője, hanem, a hungaristák szokásainak is megfelelően egy bajtárs, ez esetben v. Bánkuty ezredes emlékezett meg az elhunytról.
Részlet az ezredes búcsúbeszédéből:
“Bocsánatot kérek tőled Albert bátyám, hogy nem tudlak elbúcsúztatni, nem tudlak, de nem is akarlak. És senki se akarjon Téged elbúcsúztatni, senki se akarjon búcsúzni Tőled, mert nem is tudnánk, lehetetlen Tőled már elválnunk, de lehetetlen még csak egy rövid időre is búcsúzni Tőled. Te a lelkünkben vagy, szívünkben égsz, szellemünk magyarságunkban egy és elválaszthatatlan Veled. Nélküled nekünk magyarnak megmaradni nehéz lenne. Veled felemelő, dicsőítő és büszke! Hazánkban és Népünkben való hitünknek, számüzetésünkben mindig te voltál és vagy az erőforrása…”(Hungarista Mozgalom Hírszolgálata Irattára, OSZK Kézirattár, Fond 567)
A magyarországi szélsőjobboldalhoz sorolt orgánum, a Magyar Demokrata sem maradhatott ki a Wass Albert politikai múltja körül kialakult vitából – hiszen kitűnő alkalom kínálkozott, hogy munkatársai kifejthessék véleményüket a háborús bűnösök rehabilitálásának szükségességéről. – A híresztelésekből és az online fórumok pletykáiból jól értesült Barta Boglárka kultúrrovatos 2005. március 7-én írta: “…A Vasile T. Suciu vezette Hősök és Mártírok Kultusza Országos Egyesülete a 2002/31-es kormányrendeletre hivatkozva kéri, hogy az általuk fasiszta jelképnek titulált Wass Albert-szobrokat minél előbb távolítsák el a közterületekről. Tehetik ezt azért, mert eddig még senki sem indítványozta az ártatlanul halálra ítélt író rehabilitációját és senki sem követelte, hogy vizsgálják ki halálának körülményeit. Nagy a valószínűsége ugyanis annak, hogy az ellene Amerikában többször is megkísérelt merényletek 1998. február 17-én sikerrel jártak. Valószínűsíthető, hogy Wass Albert nem öngyilkos, hanem gyilkosság áldozata lett…”
Talán hangsúlyoznom sem kellene, a Magyar Demokrata említett zsurnalisztáját a Wass-ügy is csak ürügyként érdekli, a néhai erdélyi gróf halála körül sem folytatott feltehetőleg semmiféle kutatást, még annyit sem tett, hogy legalább egyetlen egyszer beleolvasott a munkaadója eszmei körében megfogalmazott írásokba. Mert ha csak ennek a minimális követelménynek eleget tesz, akkor a jobboldali újságírást nem gazdagította volna azzal a bárgyúsággal, mellyel a “Wass Albert védelmében…”kezdetű opuszát befejezte.
A Kráter Műhely Egyesület értelmiséginek látszó csapatához tartozó ifjú titán zárómondatait - az irodalomtörténeti kutatás színvonalának érzékeltetéséül - betűhíven idézem:
“…S bár az anyaországi sajtó – elmélkedett Barta Boglárka – egyértelműen öngyilkosságként számolt be Wass Albert 1998-ban bekövetkezett haláláról s állította, hogy az idős gróf fegyverével főbe lőtte magát, mégis több érv szól a gyilkosság mellett. Például a puska (sic!) olyan méretű volt, amelyet egy kilencvenéves ember aligha bír el, s az sem valószínű, amiről a legendák szólnak, hogy saját sírját megásta volna, mivel barátai állítják, hogy abban az időben erős lábfájásra panaszkodott…”
Tisztelt Olvasóim! Önök értik a kiváló képességűnek mondott, nemzeti érzelmű újságírónő mondandóját?
Előttem világos, ha valakinek erős lábfájása van, akkor képtelen megásni a saját sírját… - de hogyan győzzem meg honleányunkat az inkriminált fegyver, a 44-es Magnum valóságos méreteiről és annak súlyáról? Arról, hogy nem puskával, hanem pisztollyal történt a végzetes lövés? Csupán csak a családtag, a szocialista és liberális ármánykodással nem vádolható Wass Géza emlékiratát, az “Albert Wass de Czege’s Last Seven Years” néhány oldalát kellett volna elolvasnia, mielőtt (oktalanul) megtámadja a “valószínűleg” és “feltehetőleg” román merénylőket – akik, úgy egyébként (ha gyilkoltak!) a hálószobájában végezték ki az írófejedelmet.
A Magyar Demokrata nem olyan hetilap, melynek hasábjain a szerkesztőség szellemiségétől eltérő, másfajta véleményeket is szívesen látnak. Ennek ellenére kísérletet tettem, hogy legalább verbálisan előadjam érveimet Barta Boglárkának. Nem volt szerencsém, mert amint azt kolleganője, Fehérváry Krisztina közölte velem, Barta Boglárka - az írófejedelem apoteológusa – szülési szabadságra vonult, ebből következően legfeljebb őt tudnám meggyőzni…, de jobban tenném, ha olvasói levél formájában, hat-hét mondatban foglalnám össze a lényeget. Úgy esetleg érdemben foglalkoznának a témával.
Nos, így végződött az el sem kezdett irodalomtörténeti vita a magyar “demokratákkal”.
*
A pomázi Kráter Műhely Egyesület – a háborús bűnök elkövetéséért jogerősen elítélt Kecskési-Tollas Tibor és gróf czegei Wass Albertműveinek hazai kiadója – Magyarországon közhasznú szervezet. Nem üldözött, nem megtűrt, hanem hangsúlyozottan közhasznú kulturális műhely.
Az Egyesület 2002. évi mérlegét tanulmányozva több meglepő, sőt, félelmetes információhoz jutottam. – Kiderült, hogy a jelzett esztendőben a Kráter Műhely Egyesület bevétele összesen 86.980.000,- forint volt, ebből a könyvkiadási alaptevékenység 73.348.000,-forintot eredményezett. A nélkülözhetetlen írásművek kiadója az úgynevezett országgyűlési keretből 1.770.000,-forinthoz jutott hozzá, a (meg nem nevezett) minisztériumoktól 7.481.000,-forintot kapott, a pomázi önkormányzat 300.000,-forinttal járult hozzá a nemzetépítő kiadásokhoz, egyéb támogatók 3.863.000,-forintot küldtek elégedettségük jeleként, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) által átutalt összeg 95.000,-forintot tett ki, a tagdíjbevételek 43.000,-forintra rúgtak… még a banki kamat is 80.000,-forintot hozott Turcsány Péter szellemi műhelyének.
A Hungarista Mozgalom (HM) fontosabb személyiségei az exiliumban:
Alföldi Géza (eredeti nevén: báró Schilzong József), Cegléd, 1908. június 22 – Essen, 1991. október 25.
Élete első felében újságíróként, költőként tevékenykedik. A második világháború közeledtével érdeklődése egyre inkább a politika felé fordul – 1944 tavaszán “A Nép” című nyilas szellemiségű hetilap vezércikkírójaként ismeri meg a nyilvánosság. Írásai, szinte kivétel nélkül,az antiszemita-kommunistaellenes publikációk számát gyarapították. 1944 novemberében államtitkári rangban a Honvédelmi Minisztérium propaganda osztálya vezetőjévé nevezték ki, ezt követően a filmipari alap igazgatótanácsa hívta tagjai közé. 1945 után a németországi amerikai megszállási övezetben elkerülte a kiadatást – ennek is köszönhetően Venezuelából Henney altábornagy (a HM vezetője) felkérte a “Hídverők” c. lap szerkesztői feladatainak ellátására. A Bajor Szabadállamban egy kastélyban rendezte be az újság szerkesztőségét és kiadóhivatalát (melyet 1962-ig, egy ellene indított köztörvényes büntetőeljárásig vezetett – ezután haláláig borkereskedéssel foglalkozott.)
Fiala Ferenc – Kolozsvár, 1904. december 19 – Saarbrücken, 1988. október 16.
Budapesten érettségizett, majd Münchenben és Párizsban folytatta tanulmányait, Magyarországon a József Nádor Műegyetemen szerzett építészmérnöki diplomát. Már az egyetemi éveiben – mint kiváló vívó (főiskolai világbajnok és a MAC színeiben többszörös magyar bajnok) – ismereteket szerzett a sajtómunka területén, rövid ideig sportújságíróként is tevékenykedett. 1932-ben politikai cikkírója és belső munkatársa lett a Milotay-vezette “Magyarság” című napilapnak – innen már csak egy lépés választotta el a nemzetiszocialistáktól, 1935-ben a szervezkedő hungaristák sajtóügyeinek irányításával bízta meg Szálasi Ferenc. 1944. október 16. után a HM-vezető sajtófőnöke lett és a hungarista állam propagandaminisztériumának második embere. – A háború után az amerikaiak kiadták Magyarországnak, ahol először, háborús bűntettek elkövetése miatt, golyó általi halálra ítélték, de büntetését később életfogytig tartó fegyházra változtatták. 1956-ban kiszabadították, ezt követően elhagyta az országot. – 1962 után átvette a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata vezetését, a “Hídfő” c. hungarista lap főszerkesztőjeként tevékenykedett az 1988-ban bekövetkezett haláláig. (Ismertebb könyvei: Zavaros évek, Vádló bitófák)
Henney Árpád – 1895. szeptember 24. – Kitzbühel, 1980. május 21.
Tüzértisztként végezte tanulmányait, 1919-ben a Prónay-vezette különítményesek egyikeként szerzett ismertséget. 1941. január 1-én, mert a Magyar Királyi Honvédséghez tartozók nem folytathattak politikai tevékenységet, nyugdíjazták. A Nyilaskeresztes Pártban először az ellenőrzés vezető helyettese, majd (miniszteri rangban) munkarendvezető és a Pártvezető Tanács tagja. 1943-tól a pártszervezés irányítója. 1944. november 28-án Szálasi altábornaggyá léptette elő, 1945. január 4-én a “Nemzetvezető munkatörzsének országos vezetőjévé és a Nemzetvezető személye körüli tárca nélküli miniszterré” nevezték ki, mint Szálasi Ferenc feltétlen hívét. – 1944. decemberében, a főváros bekerítésének veszélyétől tartva, hagyta el Budapestet, majd a miniszterelnök parancsára a hitleri Harmadik Birodalomba távozott. A fegyverletétel után egy évig volt hadifogságban – álnéven, így elkerülte a kiadatást. Ausztria francia megszállási övezetében telepedett le (ti. a franciák, mert velük nem állt hadban Magyarország, többnyire nem tettek eleget a kiadatási kérelmeknek.) – 1946-ban Venezuelába távozott. Mint Szálasi kijelölt utódja, Caracasban alapította meg a nyilasok túlélő szervezetét, a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatát. Henneynek a különböző földrészeken szétszóródott nemzetiszocialisták, a hadifogolytáborok lakói jelentették a "célközönséget", köreikben lehetett a legnagyobb eséllyel szervezkedni. – 1952. január 31-i keltezéssel olvasható az ÁVH egyik jegyzőkönyvében: “Henney Árpád volt alezredes (!), akit Szálasi léptetett elő altábornaggyá, ellenséges tevékenységet fejt ki a Magyar Népköztársaság ellen. Szükséges a személyi dosszié felállítása, anyagának központosítása – K 1428…” Henney Árpád az emigrációban haláláig vezette a Hungarista Mozgalmat.
Kántor Béla – Iván, 1919. október 31. – Merredin (Ausztrália), 1999. január 25.
Kisebb rangú nyilas pártszolgálatosként a háború sodorta Nyugatra. Rövid ausztriai és angliai tartózkodás után Ausztráliában telepedett le, ahol vasúti alkalmazottként dolgozott. A HM Hírszolgálat központi utasítása szerint alapította meg a HM Ausztráliai Szervezetét. Haláláig hátralevő életében mindvégig hungarista témájú cikkeket írt és szerkesztett – ezek között legismertebbek az “Út és Cél”, valamint a Hungarista Tájékoztató. Egyike volt azoknak az emigráns hungaristáknak, akik szorgalmazták a Mozgalom magyarországi újraindítását… a HM Hírszolgálat budapesti központjának megszervezését. Haláláig levelezést folytatott Szemenyei-Kiss Tamás újságíróval (a HM Hírszolgálat utolsó vezetőjével), hasznos tanácsokkal látva el az 1994-ben újjászervezett magyarországi Hungarista Mozgalom vezetőit.
Koós Kálmán (eredeti nevén: Halasi Kálmán) – Nyíregyháza, 1915. november 9. – Denver, USA, 2006. augusztus 1.
A magyarországi állambiztonsági szervek évtizedeken át az exil hungarista sajtó egyik legfontosabb munkatársaként jegyezték nevét. Bár szépirodalmi ambíciókkal is rendelkezett, mégis fő területe a politikatörténeti témakör maradt. 1937-ben belépett a gróf Pálffy Fidél vezette nemzetiszocialista tömörülésbe, a szervezet egyik közlönyében jelent meg az első politikai vonatkozású cikke. Amikor Hubay és Vágó hungarista parlamenti képviselőket megfosztották mandátumaiktól, csatlakozott a Nyilaskeresztes Párthoz, melyben az Ifjúsági Szervezet munkájába kapcsolódott be. A párt propaganda osztályának megbízásából vidékre járt előadásokat tartani. – 1945 januárjában a Mozgósítási Minisztérium törvényelőkészítő munkájában vett részt, márciusban hungarista ifjúsági vezető tanfolyamot vezetett Győrben. A háború után először Franciaországba, majd az Egyesült Államokba vándorolt ki. Amikor Henney megkezdte az emigrációs hungarista szórványok újjászervezését, csatlakozott a Mozgalom vezetőjéhez. Írásai főként az Út és Célban, valamint a Hungarista Tájékoztatóban jelentek meg. – Legismertebb műve (könyve) a “Voltunk, vagyunk, leszünk” című történelmi kötet 1960-ban Argentínában jelent meg.
Marschalkó Lajos (eredeti nevén: Mátray Lajos) Hajdúböszörmény, 1903. szeptember 11 – München, 1968. május 20.
A Hungarista Mozgalom Hírszolgálata Fiala mellett talán a legjelentősebb alakja a második világháború után az Egyesült Államokban akart letelepedni, de a 17 hónapig tartott Ellis Island-i karantént követően visszatoloncolták Európába. Nyugat-Németországban, Münchenben kapott tartózkodási engedélyt, írásai a londoni (Süli József által szerkesztett) nyilas lapban jelentek meg, később, 1960-tól átvette az orgánum kiadását, szerkesztését. Fiala Ferenccel közösen írták meg a “Vádló bitófák” című könyvet. – Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található feljegyzések szerint Marschalkó legnagyobb személyes problémája az alkoholizmusa volt… bár ezt a megállapításukat semmiféle dokumentummal nem támasztották alá. A már említett történelmi leíráson, a “Vádló bitófákon” kívül ő volt szerzője a két ismertebb antiszemita propagandaanyagnak, melyek “Országhódítók” és “Világhódítók” címmel jelentek meg. – Marschalkó készült arra, hogy a hungarista állam (1944-1945) iratait és az exiliumban írott jelentősebbnek tartott műveket összegyűjti, majd később a bajor múzeum segítségével teszi kutathatóvá, de ez a terve nem sikerült.
Málnási Ödön – Brassó, 1898. június 28 – Bécs, 1970. február 17.
Az egri érseki szeminárium noviciusaként kezdte el tanulmányait, később, élete során politikusként, közíróként, történészként tevékenykedett. – Az 1919-es Vörös Hadseregben főhadnagyi rangban szolgált, résztvevője volt a május-júniusi felvidéki hadjáratnak… később belépett Horthy Nemzeti Hadseregébe, ahol vitézzé avatták. 1924-ben a filozófiai diplomája megszerzése után a Debreceni Egyetem Jog- és Államtudományi Karán doktorált, ezt követően Egerben gimnáziumi tanárként egyháztörténeti műveket írt. – Politizáló pedagógusként először a szociáldemokraták pártjába kérte felvételét, majd újabb fordulattal Szálasi Ferenc Hungarista Mozgalmához csatlakozott (melynek egyik ideológusaként tartják számon). – 1937/38-ban egy évet töltött a szegedi Csillag-börtönben, ám szabadulása után ellentétbe került Szálasival, ezért kizárták a nyilas pártból. A háborús években “népi német” származása okán a Volksbund tagja lett. 1944. október 16-tól ismét a Nyilaskeresztes Párt soraiban találjuk… 1945 tavaszán Németországba menekült. Mint népellenes bűnöst, az amerikaiak kiadták Magyarországnak, ahol a Népbíróság tíz év kényszermunkára ítélte. 1956-ban szabadult, az Egyesült Államokba nem kapott beutazási engedélyt, így Bécsben telepedett le, a HMH munkatársa, cikkírójaként tevékenykedett haláláig. Életében 42 tudományos könyve jelent meg 16 nyelven, a berlini, ankarai, helsinki-i, római egyetemeken tanított, 1945 előtt a Francia Tudományos Akadémia, az Olasz Tudományos Akadémia és XI. Pius pápa is kitüntette…
Milotay István – Nyírbátor, 1883. május 3 – Stein am Rhein (Svájc) 1963. február 10.
Középiskolai tanulmányait Nyíregyházán végezte, jogot Budapesten és Kolozsváron tanult, az erdélyi városban szerezte meg diplomáját. 1907-től, miután újságírói pályára lépett, a Rákosi Jenő szerkesztette Budapesti Hirlap munkatársa volt - ahol politikai tárgyú cikkeivel és szépirodalmi munkáival országszerte figyelmet, feltűnést, érdeklődést keltett. Vezércikkei vaskos kötetbe gyűjtve 1924-ben jelentek meg, Tíz Esztendő címmel. – Politikai tevékenysége nyitányaként 1920-tól 1922-ig a Keresztény Nemzeti Egységpárt országgyűlési képviselője volt, később, 1933-tól 1945-ig keresztény nemzeti párti, majd párton kivüli, utoljára, a nyilas hatalomátvételt követően, kormánypárti képviselőként dolgozott. Szálasi miniszterelnöksége idején mindvégig kitartott a “Nemzetvezető” mellett, a hitleri Németországban is megbízható nemzetiszocialistának tartották. A front közeledtével, mint a legfőbb hungarista vezetők, előbb Szombathelyre, Kőszegre települt át, az országot Szálasi Ferenccel egyidejűleg hagyta el. – Az angol megszállási övezetben internálták, de a brit kapcsolatait felhasználva sikerült Bregenzbe távoznia, innen a HMH és az ODESSA segítségével Braziliában telepedett le: a nyilas exiliumban “Kölcsey Pál” álnéven működött közre a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata munkájában. 1956-ban tért vissza Európába, 1963-ban Svájcban halt meg.
Tarjányi-Tatár Imre (eredeti nevén: Tatár Imre) – Budapest, 1903. március 7. – Markdorf, 1995. augusztus 14.
Pótképviselőként jutott be az 1939-es országgyűlésbe, a nyilas hatalomátvétel után a hungarista Korona Tanács tagjaként tevékenykedett. A második világháborút követően az elsők egyikeként jelentkezett a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatba, ahol évtizedekig a HM Európai Munkatörzse vezetése mellett Henney altábornagy bizalmasaként dolgozott – Henney halála után (1980 májusában) átvette a Hungarista Mozgalom vezetését. HM-vezetőként nem sikerült a mozgalom egységét megszilárdítani, az észak-amerikai és az ausztráliai hungaristák nem ismerték el Szálasi utódjának. Halála előtt, 1993-ban, Győrkös Istvánt bízta meg a HM-vezetésével, 1994-ben dr. Fabó László (USA, San Francisco) javaslatát is figyelembe véve Szemenyei-Kiss Tamásra ruházta át a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata vezetését.
Szemenyei-Kiss Tamás "
