mert tanítani fogják

mert tanítani fogják

Mi bizonyítja, hogy Turcsány Péter (a magyarországi Kráter Műhely Egyesület tulajdonosa) és a kaliforniai üzletember, Lorant Szasz “irodalmi hullarablók” módjára viselkedtek Wass Albert életműve kapcsán? Milyen dokumentumok és emlékiratok igazolják, hogy a háborús bűnösként nyilvántartott néhai Wass Albert 1951 és 1998 között aktív tagja volt a “magyar szellemi munkaközösség” néven kódolt hungarista hírszolgálatnak?

Milyen dokumentumok, emlékiratok és a nyugati emigrációval foglalkozó tanulmányok bizonyítják, hogy Wass Albert gróf kapcsolatban állt Fiala Ferenccel, Marschalkó Lajossal, Henney Árpáddal és a hungarista-nyilas emigráció más prominenseivel? Hogyan lehet bizonyítani azt, hogy a néhai Wass Albert radikális, nacionalista, antiszemita magatartása miatt vált kényelmetlenné a müncheni Szabad Európa Rádiónál? Mi szól az ellen, hogy Wass Albert az SS és a hitleri Németország politikai rendőrségének célpontja volt Magyarországon 1943-ban?

Miként vélekedett Wass Albertről kortársa – a Révai Testvérek Irodalmi Intézet vezérigazgatója – Bókay János?

Létezik-e leírás arról, hogy az Egyesült Államokban élő szélsőjobboldali vezetők Wass Albert halálát követően jelentős mennyiségű iratot vittek el az “írófejedelem” lakásából?

Ismert-e a Simon Wiesenthal Center állásfoglalása Wass Albert romániai tevékenységéről, az ügyben lefolytatott büntetőeljárásról?

Milyen kapcsolatai voltak Wass Albertnek az 1989 után aktivizálódott amerikai és magyarországi újhungarista organizációk tagjaival?

Egy liberális szellemiségű hetilap újságírója a fentebb idézett kérdésekkel fordult 2005. március 5-én Kollár Erzsébethez, aki –Wass Albert gróf múltjának kutatójaként – 2003-ban elsőként hozta nyilvánosságra azt, hogy a hazai konzervatív jobboldal korifeusai alternatív Kossuth-díjjal tüntették ki a távollétében halálra ítélt háborús bűnöst, a hungarista-nemzetiszocialista körök 1998-ban elhunyt kiemelkedő jelentőségű propagandistáját.

“…Sajnos sok könyvem nekem sincs meg – írta Wass Albert 1993. február 27-én Medvigy Endrének Budapestre – miután fiaim, a tábornoktól lefelé, nagyon kiábrándultak a magyarokból, és magyarul megjelent könyveimet téves időpazarlásnak minősítik, ami még a magyarokat sem érdekli… Sajnos, öt pompás fiamból egyik sem ‘magyar’ ahogy kellene, mert szerintük a magyarok vagy nácik, vagy kommunisták, vagy csalók…”

Nos, a fiúk – Géza, Huba, Endre, Miklós és Vid – igen lesújtó vélekedésében (közelről tapasztalván meg apjuk több évtizedes tevékenységét és megnyilvánulásait) lehetett némi igazság, e kérdéshez adalékot maga az író, Wass Albert nyújtott abban a tanulmányában, amely a populista Hungarians’Sunday 2004. 1-3. számában jelent meg, angol eredetiből fordította dr. Dabas Rezső:

“…Noha a magyarországi zsidók kiváltságos osztályt képeznek, soha semmiféle hűséget nem tanúsítottak a magyar nemzet iránt. Valahányszor Magyarország szabadságáért küzdött a Habsburg elnyomás ellen, ők az ellenséggel tartottak, és akárhányszor levertek egy felkelést, némely zsidó is részesedett a hűséges hazafiak elkobzott birtokaiból. Már ez egymagában is elidegenítette a magyar népet, különösen a középosztályt, a zsidóságtól. – De a magyarországi zsidók által elkövetett legnagyobb hiba abból állt, hogy magukhoz ragadták a vezetőszerepet a kommunista pártban. Először 1918-ban, amikor a kunbélákkal és a Szamuelly fivérekkel az élen, zsidók vették át az ország vezetését.

Miután visszatértek a ‘német haláltáborokból’ vezető állásokba kerültek, amelyek a kifosztott nemzet megmaradt javait kezelték. Főként azoknak a megbüntetésével foglalkoztak, akiket a kommunista kormányzat a ‘rendszer ellenségeinek’ tekintett. A magyar hadsereg minden tagját, aki őrmesternél magasabb rangot viselt, ‘háborús bűnösnek’ tartották és a legkegyetlenebb vizsgálatnak vetették alá. A kivizsgálók kivétel nélkül bosszúálló zsidó férfiak és nők voltak, akik minden magyart hibáztattak azért, mert nem akadályozták meg a zsidók elszállítását Magyarországról. Hóhéraikat, akik a verést és a kínzások többségét végezték, a társadalom aljából, mint bűnözőket toborozták. A vallatások módszerei a legkegyetlenebbek voltak, amelyeket valaha is elkövettek emberek ellen. Körmüket tépték le, nők emlőbimbóit égették cigarettával, heréket vertek laposra botokkal, és papi, magasrangú katonatiszt vagy főnemesi vádlott esetében a verés után a szájba-vizelés aljasságát rendszeresítették. Mindszenthy bíboros, volt kormánytagok és tábornokok kényszerültek elszenvedni ezt a megaláztatást, miközben a fiatal zsidó vádlók végezték a ‘szórakoztató’ kínzásokat.

Nem csoda hát, hogy mindezek az embertelen cselekmények mélységes gyűlöletet váltottak ki a zsidók ellen általában, ami valóban szomorú jelenség…

Manapság a zsidóellenesség olyan méretet öltött, amihez fogható ismeretlen volt annak előtte. Amidőn a szovjet megszálló csapatok kitakarodtak az országból, a zsidóknak nem lett többé alkalmuk a kommunizmus fenntartására. Mérhetetlen összegű nyugdíjat szavaztak meg maguknak, nyugalomba vonultak és az ország közgazdaságának vezetését vették át, a sajtóval, televízióval és a bankhálózattal együtt. ‘Demokratikusnak’ kijelentve magukat, demokratikus pártokat alapítottak és választásokat tartottak. Magyarország ismét szabad lett, de pénzügyileg és gazdaságilag a zsidók kezében, beleértve a sajtót és a hírszolgálat valamennyi ágát…”

Elgondolkodtató, hogy a fentiekben megidézett Wass Albert – a hitleri Németországtól kapott vaskereszt kitüntetések tulajdonosa – fél évszázad múltán a Magyar Nemzetiszocialista Akciócsoportok szolgáltatásait is igénybe vevő első ún. “polgári kormánytól”, a külügyminiszter Jeszenszky Géza felterjesztésére Antall József miniszterelnöktől, 1993. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét vehette át…

(Ha valakit meglepne ez a politikai gesztus, nos, annak figyelmébe ajánlom: a “polgári kormány” működése idején a “korbácsos költőként” is ismert - a beregszászi zsidók deportálásában főszerepet vállalt - csendőrfőhadnagy, Kecskési-Tollas Tibor emléktáblát kapott az Andrássy úton, vitéz nagybányai Horthy Miklós földi maradványait pedig állami szintű gyászünnepség keretei között temették újra Kenderesen. A Hungarista Mozgalom újjászervezését követően a hírhedt neonáci Porubszky “Potyka” István az Országházban akaszthatta a nyakába a maga köztársasági érdemrendjét és a kilencvenes években a kitüntetésekre kiszemeltek népes csapatában ott volt a Hungarista Mozgalom egyik társelnöke, Ekrem Kemál György és a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata vezetője is.

- Francia Kiss Mihály hamvait a Nemzeti Pantheonban helyezte el a hálás utókor, Bosnyák Imre koporsóját parlamenti képviselők kísérték a rákoskeresztúri temető 298-as parcellájába, a hungarista Werner László elhantolásánál Kispesten a gyászolók Árpád-sávos karszalaggal, fasiszta karlendítéssel búcsúztatták bajtársukat… - Miért éppen az erdélyi gróf Wass Albert maradt volna ki az erkölcsi-politikai rehabilitálás folyamatából?)

Bár az inkább következetes – semmint ellentmondásos – életvitelű Wass Albert gróf védelmében rangos “nemzeti szellemű” politikusok és irodalomtörténészek, továbbá élelmes üzletemberek léptek a szorítóba, jómagam a kényelmetlen kritikus szerepét felvállalva igyekszem bizonyítani, hogy szép új világunkban minden megvásárolható…, kivéve talán a múltunkat.

Astor Park – Pomáz - Victorville

Úgy a Wass fivérek, mint a “jóbarát” Lorant Szasz és a pomázi üzletember Turcsány Péter az irodalmi síkra terelt nyilatkozatháború közepette egyszerűen, de praktikus okokból, figyelmen kívül hagyták a kényelmetlen tényeket – nem egy esetben még az önmaguk által tett (írásba adott) korábbi véleményüket is. Takaró Mihály, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója – újabban a Wass életmű kutatója – szerint “az 1991-től haláláig, 1998-ig tartó életszakaszra az ellentmondásosság a legjellemzőbb kifejezés. Az idős iró a lángoló reménykedés és a teljes reménytelenség magasságait, mélységeit járta végig… Az Európából érkezett hírek kezdetben reménységgel töltötték el, azt tervezte, hogy itthon Magyarországon is kiadhatja újra legjelentősebb műveit. – Sajnos, csalódnia kellett. – A még 1989-ben Szász (Zas) Lóránttal kötött első kiadói szerződés, melyről fiai szinte nem is tudtak, az író számára sok keserűséget hozott. Mert bár a kaliforniai Victorville-be írott levelei és az onnan érkezettek bensőséges hangúak voltak, barátságról árulkodtak, Wass Albertnek be kellett látnia, hogy tévedett, amikor tökéletesen megbízott Szász Lórántban… Az a gondolat és szándék vezérelte, hogy szinte mindegy, hogy ki által, de végre jelenhessenek meg újra könyvei otthon Erdélyben és Magyarországon is… A Hungarista Mozgalom Hírszolgálatát Wass Albert, az úgymond ellentmondásos életszakaszában, Dunai Ákos halálát követően dr. Fabó László vezette. Mivel 1990-től az Új Hídfő, majd a 24. Óra , később pedig a Magyarországon életrehívott hungarista szervezetek (az MNA, a Magyar Népjóléti Szövetség, és a Kommunizmus Üldözötteinek Szövetsége) illetve a Hungarista Mozgalommal szövetséges Független Kisgazdapárt támogatása jelentősen megterhelte az amerikai-kanadai és az ausztráliai hungarista vezetés költségvetését, szóba sem jöhetett, hogy az erdélyi gróf könyveit jelentessék meg a propagandakiadások kereteiben – így a Floridában reménykedett Wass Albert számára szinte mentőövként kínálkozott Lorant Szasz jelentkezése és az elküldött 5000 dollár, melynek fejében a telekspekulánsból lapkiadóvá avanzsált kaliforniai üzletembert bízta meg művei gondozásával, a gróf kifejezésével élve “ügynöki tevékenységgel”. (Nem tagadható, Lorant Szasz “nemzeti emigráns” – megszerezve a Katolikus Magyarok Vasárnapja kiadási jogát – jócskán tett mézet a madzagra. A korábban katolikus szellemiségű periodikát populista-nemzetiszocialista havilappá átalakítva szinte válogatás nélkül jelentette meg mindazokat a műveket, melyek máshol , más égtájakon - józanabb szerkesztési elvek mellett – elutasításra találtak. Dövényi Nagy Lajos, Nyírő József, Szabó Dezső, Marschalkó Lajos, Alföldi Géza, Sértő Kálmán, majd az újhungaristák, Dobszay Károly, Dunai Ákos, Tóth Judit, Szemenyei-Kiss Tamás, stb. írásainak otthont adó szerkesztőség - az egyéb ígéretek elhangzása mellett – bizakodással tölthették el a “kivénült öreg harcost”, ahogy önmagát Wass Albert a torontói Krónika hasábjain 1989-ben jellemezte.)

Ha tetten akarjuk érni Wass Albert és Lorant Szasz kapcsolatának milyenségét, valamint érzelmeit a Magyarországon hatalomra került demokratikus kormányt illetően, elégséges ha az erdélyi gróf két Szász Lóránthoz írott levelét figyelmesen elolvassuk:

“Kedves Lóri:

Ezzel a levéllel egyidőben feladok címedre egy könyvcsomagot, mely magába foglalja mindazokat a könyveimet melyek első sorban kellene kijöjjenek odahaza. (Sok esetben megtakarítást jelenthet számotokra az is, hogy többet nem is lenne szükséges újra szedni, csupán fényképezni.)

Itt külön felhívom a figyelmedet könyveim egyikére: a Tizenhárom Almafára s annak folytatására, melynek címe Elvásik a veres csillag. Ennek az első kötetéből, vagyis a Tizenhárom Almafából ez az egyetlen megmaradt példányom, annak igazolására is, hogy ez volt a legnépszerűbb könyvem és vendégeim rendre ‘felszabadították’ a többi félretett példányokat. Viselj erre a könyvre különös gondot. A Tizenhárom Almafa és ennek folytatása egyetlen humoros munkám, tehát hasznos lenne talán ezt hozni ki a jövő évi könyvnapra. – Ami az anyagi dolgokat illeti, talán valóban célszerűbb lenne ebben az évben minden pénzt áthozni ide, hogy megmentődhessenek betegség-okozta adósságaimtól, amiket a Blue Cross és Blue Shield nem fizetett. – Kívánok neked jó utat, szeretettel:

Albert bátyád

1990. május 17” (Országos Széchenyi Könyvtár, Kézirattár Fond 567)

“Kedves Lóri!

Megtudtam, hogy Tollas Tibort ugyanúgy becsapták az otthon felszínre került csirkefogók mint bennünket. Ő azonban már megnyerte a perét.

Egy hajdani jóbarátom és kiadóm, Vörösváry István Torontóból, felhívott a minap és egy javaslattal jött elő.

Ő megjárta Magyarországot és rájött, hogy az ott lévő kiadók, de főként terjesztők valamennyien megbízhatatlanok és nem is értenek a dolgukhoz.

Ő, aki Márainak volt jóbarátja, és Márai reábízta minden írását, egy új módszeren dolgozik: Torontoban nyomtatná a könyveket, és egy holland vállalat hajón nagyon jutányosan szállítaná Magyarországra. Egy rakomány Márai könyv mostanában indul útnak ezzel a módszerrel. Ha beválik, az én könyveimet is rendre kiadná ezzel a módszerrel. A magyarországi terjesztésre egy külön vállalatot alapítana, vagy már alapított is, nem tudom.

Mit gondolsz ezzel kapcsolatban?

Mivel te vagy az ‘ügynököm’ szerződésünk szerint, te lennél hivatva megkötni vele a vásárt. Címe: Vörösváry István, 479 Spadina Road, Toronto, Ont. M5P 2W6.

Erre vonatkozóa tanácsaidat hálásan venném.

Szeretettel ölel – Albert bátyád

1991. október 28” (Országos Széchenyi Könyvtár, Kézirattár Fond 567)

Mint Lorant Szasz egykori munkatársa, nemkülönben a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata (HMH) egykor volt vezetője, tanúsíthatom: a kalandos életű, önmagát ‘56-os szabadságharcosként emlegető villanyszerelőből lett kaliforniai üzletember soha, senkinek, egyetlen munkatársának sem fizetett honoráriumot. Az emigrációban és a Magyarországon élő hungarista szerzőknek azt üzente, hogy műveiket nem pénzért, hanem hazaszeretet által motiváltan kell publikálni.

Bár Wass Albert munkáit 1998-ig folyamatosan jelentette meg úgy a szórványmagyarság köreiben mint Magyarországon, az igen nehéz egzisztenciális körülmények között élő - fiai által sem támogatott – író számára csupán csak a már több alkalommal is felemlegetett 5000, majd 1200 dollárt adta át, igaz, cserébe a teljes életműve kiadási jogára igényt tartott.

Nehéz szívvel írom le (ám a Wass Albert körüli politikai-irodalmi polémiához hozzátartozik): a Kollár Erzsébet leleplező írásával elkezdődött tényfeltáró cikksorozat idején szemére lobbantottam a legfőbb haszonélvező Szász Lórántnak, hogy jómagam, mint a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata utolsó vezetője, ugyan nem látom problematikusnak, hogy a néhai munkatársunk, az ízig-vérig nemzetiszocialista író műveit kiadják és népszerűsége egyre nő – de számomra elfogadhatatlan az az igyekezet, hogy életműve gondozói átírják Wass Albert múltját, hogy a jelen politikai viszonyoknak megfelelően demokratikus köntösben, második világháborús ellenállóként (a hungaristák értékrendjében árulóként) állítják a nyilvánosság elé az immár védekezésképtelen harcost.

A Hungarians’ Sunday főszerkesztőjét emlékeztettem arra is, hogy – a jelen tanulmányom elején idézett – Wass Albert mű, az „Antiszemitizmus: a huszadik század ámítása“ leplezetlenül tárta a világ elé a nemzetiszocialista író véleményét a zsidóságról és ez az írás, szerkesztése mellett, az ő lapjában is megjelent 2004. januárjában, átvéve a Hungary Today hasábjain 1993. szeptember 10-én angol nyelven megjelent írást.

Turcsány Péter és a pomázi Kráter Műhely Egyesület – mint közhasznú társulat – igazán nem finnyás társaság. Ők egyetlen sorral sem tiltakoztak a Wass fivérek állítása kapcsán, mely szerint “a magyarok vagy nácik, vagy kommunisták, vagy csalók…” szó nélkül vették tudomásul azt is, hogy Csurka István szövetségesként jelentkezett… hogy üzleti partnerük, Lorant Szasz, egyugyanazon az oldalon hirdette az Egyesület által kiadott folyóiratot, a Políszt, ahol Wass Albert az „Antiszemitizmus: a huszadik század ámítása“ című írását publikálta… Az üzlet az ilyen.

1998 után Turcsány Péter és Lorant Szasz urak nem kevesebb, mint 32 Wass Albert regény kiadására kötöttek szerződést. – A kaliforniai üzletembert nem zavarta az a tény, hogy az elhunyt írónak örökösei vannak és nem rendelkezik kizárólagos joggal a kiadásokra vonatkozóan, ugyanakkor a pomázi társulat magától értetődő természetességgel vette igénybe a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a jobboldali parlamenti pártok támogatását, sőt, a Nemzeti Kulturális Alapprogram pénzét is, íly módon a liberális, baloldali, antifasiszta meggyőződésű, zsidó és cigány honfitársaink adóforintjaiból folyamatosan jelentetthették meg a két háborús bűnös és egyértelműen antiszemita író, gróf czegei Wass Albert és Kecskési-Tollas Tibor műveit.

Válasz a liberális hetilap kérdéseire

A második világháború vége felé, majd közvetlenül utána Nyugatra özönlött magyarok százezreiből (Wass Albert: “Én nem menekültem, mindig csak visszafelé harcoltam…”) legtöbben 1946 tavaszán, nyarán eldöntötték, hogy hazatérnek-e vagy maradnak. Ekkoriban már elítélték és kivégezték a háborús bűnösök egy részét, a legkorábbi időben Szálasi Ferencet és kormánya tagjait, továbbá a nyilaskeresztes párt vezetőit, illetve a Hungarista Mozgalom legismertebb propagandistáit. Tehették, mert a határon túlra távozott politikusokat, az 1944. október 16-án alakult kormány tagjait, a fegyveres testületek tábornokait, tisztjeit, a hungarista eszmével rokonszenvező értelmiségiek tucatjait adták vissza az amerikaiak – kivéve azokat, akikkel terveik voltak, így menekült meg Henney Árpád, Páger Antal, Wass Albert gróf, dr. Tarnói László és még egy sor más prominens is, akik a megtorlástól tartva tartós hontalanságra rendezkedtek be.

Önkéntes száműzöttnek tekintették magukat, hirdetvén, hogy a nemzetiszocializmus kudarca csak ideiglenes, és most a türelem a legfontosabb. Róluk írta Nyisztor Zoltán – a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata egyik alapítója – hogy “a caracasi nyilasokról ki kell állítanom a bizonyítványt: a kolónia dolgos, szorgalmas, becsületes tagjai voltak s minden nemzeti ügy lelkes pártfogói.

Egy vonást külön megcsodáltam bennük: egyedüliek voltak, akik áldoztak sajtójukra és irodalmukra. Megrendelték több példányban is az emigrációs nyilas lapokat – akkor, amikor a nem nyilas magyaroknak halvány sejtelmük sem volt arról, hogy volna nekik való emigrációs sajtó is. Hangsúlyozom, hogy ezt csak ők tették meg, a kolónia többi részéről hatástalanul hullott le minden ilyen irányú kísérletem…”

A Hungarista Mozgalom Hírszolgálata (HMH) 1946-os megalapítását követően 1947-től a Hídfő, 1948 tavaszától a Hídverők, 1949-től az Út és Cél voltak a magyar nemzetiszocialista sajtó legfontosabb orgánumai. – Henney altábornagytól Alföldi Géza (Szálasi propagandaminisztériumának államtitkára) vette át a HMH irányítását, majd időrendben haladva 1954-től 1968-ig Marschalkó Lajos, 1968 és 1988 között Fiala Ferenc (Szálasi sajtófőnöke), 1988/89-ben Dunai Ákos, 1989-től 1994-ig dr. Fabó László, majd az 1998-as megszűnésig Szemenyei-Kiss Tamás látta el ezt a nem könnyű, mindamellett teljes létbizonytalansággal járó munkát. – Hozzájuk, a HMH-vezetőkhöz képest még a munkatársak (Baráth Tibor, Ráttkay R. Kálmán, Milotay István, Györkös István, Málnási Ödön, Muráti Lili, Páger Antal, Szeleczky Zita, Oláh György, Padányi Viktor, Tóth Judit, Filippi István, Wass Albert, Füry Lajos, Krupa Sándor, Dombrády Dóra, Borsányi Julián, Fáy Ferenc, Gábor Áron, stb.) is veszélytelenebb helyzetben dolgozhattak. Közép-Európában e veszélyeztetettség csak 1990 után enyhült valamelyest – a demokrácia eljövetele Fiala, Marschalkó, Wass Albert, Milotay művei számára a nyilvánosságot jelentette és a HMH irányítóinak sem kellett számolni a bebörtönzéssel.

A Czegei Wass Alapítvány archívumában, ugyanakkor az Országos Széchenyi Könyvtár gyűjteményeiben is megtalálhatók azok az újságok, melyekben szerzőként v. szerkesztőként tüntetik fel Wass Albertet. Ezek az alábbiak: Hungária, Út és Cél (a Hungarista Mozgalom hivatalos lapja), Hídfő, Új Hídfő, Új Hídfő Könyvtár, Bajtársi Levél, Nyolcadik Törzs, Floridai Bajtársi Híradó, Magyarság, Riadó, Hungarians' Sunday (Magyarok Vasárnapja), Új Világ, Nemzetőr… - a nyugati emigráció legradikálisabb, legszélsőségesebb orgánumai. Arra a kérdésre, hogy kapcsolatban állt-e olyan személyekkel, akik egyértelműen a nemzetiszocialista eszme hívei voltak, elégséges tanulmányozni a felsorolt szerkesztőségek vezetőinek személyiségét és múltját illetve a felsorolt orgánumok szerzői névsorát.

(W. A. egyik gyámolítója 1951-ig a szövetségesek által megszállt Németországban az a dr. Radvánszky Antal volt, aki a háború éveiben külügyi tisztviselőként, majd vezérkari századosként és a Magyar Nemzeti Bank vezértitkáraként teljesített titkos megbízatásokat.

Pénzalapot létesített Svájcban és Dél-Amerikában egy eljövendő exilkormány tevékenysége, továbbá a Nyilaskeresztes Párt/Hungarista Mozgalom emigrációs szervezeteinek támogatására. A svájci bankban deponált hatalmas összeg az évek folyamán, úgy 1971-re, kézen-közön eltűnt, a Mozgalom központi vezetése 1991 után a montreali Royal Bank of Canada fiókjaiból utalta szervezetei és tagjai számára a működésükhöz, segélyezésükhöz szükséges pénzmennyiséget.)

Wass Huba dandártábornok - és nem kevésbé a Wass-életmű kiadásában érdekelt politikai szervezetek, üzleti érdekeltségek (mint pld. az Editorial Office Hungarians’ Sunday, a Czegei Wass Foundation Inc., a Kráter Műhely Egyesület, a Bánkuty E. Géza által irányított Gróf Czegei Wass Albert Alapítvány, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó, a Magyar Igazság és Élet Pártja és a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség) folyamatosan arra hivatkoznak, hogy az “írófejedelem” Wass Albertet 1943-ban üldözte az SS, valamint a hitleri Német Birodalom titkos államrendőrsége, a Gestapo…

Az üldöztetés hangoztatása elsősorban az amerikai hadsereg zsoldosa, Huba Wass de Czege tábornok önigazolását szolgálja, de kiváló érv azoknak is, akiknek fontos üzleti vagy politikai érdeke fűződik ahhoz, hogy a náci Németország vaskeresztekkel kitüntetett hőse elfogadható legyen a demokratikus világ számára is. Nem szükségesek különösebb történelmi ismeretek ahhoz, hogy megcáfoljuk az “üldözöttség” meséjét. Mert bár a Bárdossy-, Sztójay-kormányoknak voltak kapcsolatai Németországgal, e kapcsolatból még nem következett az, hogy az SS vagy a Gestapo bárkit is üldözhetett volna Magyarországon 1943-ban. Az SS (Schutz-Staffel) a hitleri német náci pártnak, az NSDAP-nak a fegyveres testülete volt, feladata a belső biztonsági szolgálatból állt, e szervezetet bízta meg Adolf Hitler a politikai célú bűncselekmények végrehajtásával a megsemmisítő táborok felügyeletével. – Úgy az SS, mint a Gestapo csak 1944. március 19-e után kapott szerepet Magyarországon. De miért üldözték volna azt a Wass Albertet, akit családi kapcsolatok kötöttek Németországhoz, ráadásul a Német Birodalomnak tett szolgálatai elismeréseképpen két alkalommal is Vaskereszt kitüntetésben részesítették az állítólagos “üldöztetés” évében 1943-ban?

Az Európában, valamint az amerikai kontinensen működő nemzetiszocialista szervezetek az illegális tevékenységek mellett igyekeztek fontos pozíciókat elfoglalni az Egyesült Államok kormánya által támogatott szervezetekben is, elsősorban a hírközlés területén. – Az egyik ilyen fontos központ a Szabad Európa Rádió (SZER) volt, ahová a HMH jelentős számú egykori nyilast, hungaristát juttatott be. – Az ötvenes évek elején a Szabad Európa Rádió New Yorkban megfogalmazott irányelveiben az a vélemény jutott kifejezésre, hogy a kongresszusi vizsgálóbizottság működésével és a kommunista tevékenységet felderíteni akaró törekvésekkel habozás nélkül lehet foglalkozni – a kelet-közép-európai sajtókórus fasisztázásával felesleges törődni, hiszen a fasiszta jelzőt könnyen ráaggatják minden nyugati kommunistaellenes kezdeményezésre. Az éberség és határozottság a kulcspozíciókba jutott kommunisták vagy szimpatizánsok eltávolításában az amerikai társadalom erejének bizonyítéka. – Ennek ellenére magyar emigráns részről folytatódtak a kritikus állásfoglalások és támadások. Különösen a szélsőjobboldalon elégedetlenkedtek a SZER munkájával, főleg azért, mert az állítólag nem volt eléggé nemzeti, keresztény és antikommunista. E csoport fő szószólói Milotay István, Nyírő József, Wass Albert, Ráttkay R. Kálmán, Oláh György, Vaszary János, Muráti Lili, Páger Antal, Hajmássy Miklós, Szilassy László voltak – amint azt az amerikai Throop-ban megjelenő nyilas lap, a Magyar Végvár 1953. augusztusi száma is bizonyítja.

Mindeközben a Hungarista Mozgalom európai munkatörzse a HMH nyugat-németországi sajtószervei (a Hungária c. havilap és a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége) útján kinyilvánította: nem hunynak szemet a Szabad Európa Rádió szerintük mindinkább erősödő baloldali ténykedései láttán – magyarán, számukra az amerikai külügyi irányítás alatt állt, erősen antikommunista rádióállomás sem volt eléggé jobboldali. Radvánszky, aki abban az időszakban egyszemélyben döntött a zürichi bankokban elhelyezett hat millió svájci frankot kitevő európai sajtóalap szétosztásáról, felajánlotta, hogy a müncheni Angol Kertben elégedetlenkedő, azt elhagyni szándékozó írókat, újságírókat Lippóczy G. Miklós vezetése alatt (majd 1956 után Kecskési-Tollas Tibor irányítása alá rendelten) átveszi azokhoz az orgánumokhoz, melyeket a hungaristák finanszíroztak.

A kérdésre tehát, hogy “miként lehet bizonyítani azt, hogy Wass Albert radikális nacionalista, antiszemita magatartása miatt vált kényelmetlenné a Szabad Európa Rádió számára?…“ – egyetlen szóval úgy is lehetne válaszolni – igen (ehhez elégséges figyelmesen tanulmányozni a nyugati emigrációról szóló leírásokat, például Borbándi Gyula: Magyarok az Angol Kertben c. írásának 135. oldalát), de a valóság ennél sokkal komorabb: a Nyugaton zavartalanul tovább működött Hungarista Mozgalom vezetői számára a SZER nem bizonyult eléggé szélsőségesnek, ezért az emigráns nemzetiszocialisták önként hagyták el az Angol Kertet.

Miként vélekedett Wass Albertről kortársa (műveinek kiváló ismerője) - a Révai Testvérek Irodalmi Intézet vezérigazgatója – Bókay János?

A közelmúltban átadtam Kunstár Csaba, az Élet és Irodalom munkatársa részére egy 1943. február 20-án írott levelet, melyben a Kiadó vezetője, idézve a Wass Alberttől hozzá érkezett sorokat, az “írófejedelemről” az alábbiakat látta érdemesnek papírra vetni:

“ A tegnapi postával Wass Alberttől a következő lakonikus szövegű levelet kaptam:

‘Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. Budapest. – Tisztelettel hozom tudomásukra, hogy most készülő új regényemre ajánlatot kaptam a következő feltételekkel: 12%, úgy sorozatban, mint példányonkénti eladásban. Tekintve, hogy ez az ajánlat messze felülmúlja az önök 10 és 5%-os ajánlatát, kötelességemnek tartom tudomásukra hozni, hogy amennyiben ugyanezeket nem állana módjukban megadni, regényemet más kiadónál leszek kénytelen megjelentetni. Kötelességemnek tartottam ezt bejelenteni, bár opciós szerződésünk alapjában véve régen megszüntnek tekinthető azáltal, hogy két művemet utasították már vissza: Falu a dombok közt és Boszorkánykör. Igaz tisztelettel hívük, Wass Albert.’

Hozzáfűzöm a következőket: Wass Albert állítása, hogy két művét visszautasítottuk volna, nem felel meg a valóságnak. Nálunk ez a két munka sohasem volt, ezeket bizonyára a Szépmíves Céh utasította vissza, és hozzánk nem is kerültek. Tehát mi a szerződésben kikötött opciós jogunkat valamennyi munkájára eddig gyakoroltuk (a szerződésben pedig az van, hogy ha három egymásután következő művét visszautasítjuk, felbontható a szerződés). Nagyon jól tudod, hogy mi az erdélyi sorozat példányaiért a jövőben 8%-ot fizetünk és a Szépmíves Céhnek külön 4%-ot, ami összesen 12%. Ennél többet könyv el nem bír. Képtelenség, hogy Wass Albertnek többet fizessek, mint Tamásinak, Nyírőnek vagy Márainak. Itt megjegyzem még, hogy amikor Wass munkáit már sorozatokban árusítottuk, ezek után a sorozati példányok után megkapta a teljes 10%-ot. Azt talán felesleges mondanom is, hogy a mi 10%-unk legjobb meggyőződésem szerint többet jelent más, kisebb kapacitású kiadó húsz vagy huszonöt százalékánál…

Nagyon jól tudod azt is, hogy Wass műveiből, minden propaganda ellenére, normális vagyis könyvkereskedői úton csak a legminimálisabb példányszámot tudtam eladni – művenként cca. 1500 példányt – ami egyáltalán nem mutat valami nagy népszerűségre.

- Igazán elvárhatnók fiatal szerzőinktől, akiket annyi szeretettel indítottunk útnak és kezelünk ma is, hogy valóban lelkes és sokszor önfeláldozó munkánkat némiképp honorálják.

Személyes álláspontom a következő volna: Wass Albert feltételeit nem teljesítem, ha el akar menni, menjen el. – Talán nem is árt, ha ifjú szerzőink megtanulják, hogy bánik az íróval a többi kiadó, akiknek nem szívügye a könyv. Majd aláír szerződést 50%-os film, -színház- és külföldi kiadási részesedésekkel, és hónapokig veszekedhetik, amíg egyetlen elszámolást kap. Viszont mint a Révai vezérigazgatója ragaszkodom a szerződés adta jogomhoz, amelyhez kétség sem fér.

Baráti szeretettel ölellek – Bókay”

(Országos Széchenyi Könyvtár, Kézirattár – Fond 567)

Halálának “hiteles” története csupán Géza nevű fiának a család által engedélyezett tartalommal történt feljegyzéséből, annak publikálásából ismert. Wass Géza szerint apja mélyen hívő, a Bibliát rendszeresen olvasó, vasárnaponként templomba járó református ember volt, olyan, aki sohasem akarta megölni magát…

Igazak-e ezek az állítások?

Ismerték-e apjukat, annak politikai, irodalmi és vallási kapcsolatait a Wass fívérek?

“…A legközelebbi találkozáson apám sajnálkozva fejezte ki, hogy már nem emlékszik a dolgokra és nem tudja ellenőrizni azokat, de neki mindig azt hajtogatja Mary (Mary La Plante,W. A. harmadik felesége – Sz.K.T.), hogy anyagi nehézségei vannak és ő meg annyira öreg és fáradt már, hogy nem tud ezen a nagy terhen könnyíteni…

Mary további magyarázatára azt kértem, hogy eleve küldessen minden plusz havi számlát az irodámba, és én kifizetem őket. Erre persze nem került sor, és csak annyit jegyzett meg, hogy amivel mi segítjük őket, az aprópénz (‘nickels and dimes’) és ő ennél többet akar. Kemény szavakat használt, vádolva minket, hogy mi soha nem szerettük apánkat és csak a dicsőséget akartuk belőle. Aztán még arra is megkért, hogy távozzunk, sőt vigyük magunkkal apát ahova akarjuk.

Megkérdeztem apámtól, hogy tényleg azt érzi-e, hogy én nem szeretem. Ő azt felelte, hogy természetesen tudja, hogy szeretem. Csak jobb, ha ebben a stresszes helyzetben magára hagyjuk Mary-t és csak továbbra is próbáljuk megoldani ezt a panaszos pénzügyi problémát, amit Mary annyira sulykol. Be akartam menni a hálószobába, mert volt egy olyan gondolatom, hogy elteszem a fegyvert zárt helyre. Sajnos nem tudtam bemenni, mert Mary magára zárta az ajtót és nem akartam abban a kiborult elmeállaptában zavarni. Így hagytuk ott apánkat és hazautaztunk Cape Coral-ba azzal, hogy lecsillapszik Mary és majd a jövő hétvégén a családi talákozón megbeszéljük a megoldást. – Akkor hajnali 3:30-kor szólt a telefon, Anne hívott, könnyek között mondta el, hogy apánk megölte magát. Odaszóltam Astor-ba, de csak a körzeti rendőrrel tudtam beszélni. Elmondta a körülményeket: Mary-nak volt egy összeszólalkozása apával, melyben olyan dolgokkal vádolta őt, melyet apánk sohasem mondott.

Mire a házhoz értünk, már ott volt Vid. Mary is a nappaliban ült, újra és újra előadva, hogy hogyan ölte meg magát apánk, a szoba hogy nézett ki, amikor a 44-es Magnummal meglőtte magát. Nem vitt rá a lélek, hogy bemenjek a hálószobába, vagy hogy tovább hallgassam Mary zaklatott előadását. Egy motelba mentünk, ott vártuk be míg Huba, Mike és Anne megérkeztek.

A temetési szertartáson az egész család ott volt, számos baráttal, a helybeli közösség tagjaival együtt. Apánk meghagyta a végrendeletében, hogy a hamvait szórjuk szét arra a földre, melyet annyira szeretett. Az Astor-i Memorial Park Temetőjében is helyeztünk el a hamvaiból – egy tölgyfa mellé az emlékoszlophoz közel, hogy így fejezzük ki azt, hogy ő a helyi közösség egyik vezetője volt és egy kőre véstük rá a nevét.

Augusztusban Marosvécsen megemlékezést tartottunk és Apa porait szétszórtuk szülőföldjén, amelyet annyira szeretett, amelynek szabadságáért szentelte egész életét.

Élete utolsó napjaiban úgy érezte, hogy hiába volt minden munkája. Mi azonban úgy látjuk, hogy nagyon sok ember életét megérintette és megszólította a költészete és a prózája és sok ember emlékezetébe adta a múlt szépséges történeteit. Apánk tiszteletére mi, az öt fia, Vid, Huba,Miklós, Endre és én (Géza) odaszántuk magunkat, hogy folytassuk élete munkáját.”

(Albert Wass de Czege’s Last Seven Years – The story from my side
Wass Géza de Czege, Fort Myers – 1998. március)

A Wass-fívéreknek jó okuk van rá, hogy a teljes igazság soha ne derüljön ki.

Az 1998-as emlékiratban – a Fort Myers-ben lévő teljes kéziratban – nem olvasható egyetlen sor sem Wass Albert politikai és üzleti kapcsolatairól. Halála körülményeinek hitelességét nem erősíti a Wass Gézának tulajdonított emlékirat szóhasználata, hiszen köztudottan a fiúk egyike sem beszélt magyarul (vagy csak igen keveset), a családon belül és levelezéseikben nem az “apa” hanem a “Papi” kifejezést használták – az életműve folytatására, mivel félbolond, öreg fasisztának tekintették, aligha vállakoztak. Nyilvánvaló, hogy a mélyen hívő, templomba járó, stb. kitételek a magyarországi olvasóknak, méginkább az erdélyieknek szólnak, de ha ez egyeseknek kiábrándító is, leírom: Wass Albert gróf, az egykori református világi gondnok az élete utolsó éveiben az L. Ron Hubbard eszméit valló Szcientológiai Egyház tagja volt – amely vallás lényeges kérdésekben tér el a református és katolikus dogmáktól.

A Kráter Műhely Egyesület, személy szerint Turcsány Péter “Wass Albert élet(mű)rajza” is említést tesz arról, hogy az Egyesült Államokban működő egyik nemzetiszocialista csoport vezetői – v. Bánkuty E. Géza és Szalay Róbert – az író halálát követő napon (1998. február 18-án) “egy teljes szekrény könyvet és iratot szállítottak el” W. A. házából. Tehették volna ezt, ha az írónak semmi köze sem lett volna a Hungarista Mozgalomhoz? – Ugyanezt a Turcsány-féle életrajz erősíti meg: “ 1998. február 22-én az író néhány barátjának és a Miami-beli házaspárnak (minden bizonnyal Lukácsi Lászlónak és feleségének – Sz. K. T.) a jelenlétében a scientista szertartás szerint búcsúztatták el Wass Albertet.”

A Simon Wiesenthal Center állásfoglalását mindeddig sem a zsidóság elleni bűntetteket vizsgáló intézmény, sem az amerikai sajtó nem tette közzé teljes terjedelemben. – Annyi ismert, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium különleges feladatokra kiképzett hivatala, a U.S. Department of Justice Special Task Force 1978-ban Wass Albert deportálását tervezte. S bár ennek a vizsgálatnak a hiteles anyaga sem áll rendelkezésére a kutatóknak, a HMH Irattára – az OSZK Kézirattár Fond 567 jelzetű gyűjteménye – is csak a Fort Lauderdale News és az üggyel foglalkozott Associated Press cikkeinek tartalmára támaszkodik e téren. Annyi ismert, hogy a hetvenes évek végén alezredesi rangban szolgált Wass Huba a család öt tagjának a társaságában, valamint két floridai képviselő megbízottaival kereste fel a Department of Justice Special Task Force abban az időben vadonatúj intézményét, ahol közölték velük: mintegy 200 ügyet vizsgálnak s ezek egyike Wass Albert ügye. A minisztérium munkatársait kizárólagosan csak az érdekelte, hogy az író jogosan tartózkodott-e az Egyesült Államok területén… A háborús bűnösség kérdésével a vizsgálók nem foglalkoztak.

A néhai erdélyi gróf védelmezői, a Wass család és a magyarországi jobboldali pártok politikusai - nagyobb hévvel, mint a nemzetiszocialista-hungarista csoportok - a nullum crimen (nulla poena sine lege) elvére alapítottan az európai jogrendszertől távolálló jogintézmények által alkalmazott törvénynek értékelik a nemzetközi katonai törvényszékek, népbíróságok vagy egyéb különleges bíróságok 1945 utáni tevékenységét. A lényegét megfogalmazva: jogtalannak és törvénysértőnek mindazokat az ítéleteket, melyeket a szövetségesek (az Egyesült Államok, Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország) a háborús és haszonélvező bűnösök üldözéséről, megbüntetéséről hoztak a második világháború befejezése előtt. – Ahogy azt a “nullum crimen” elvének hírdetői vallják: “senkit sem lehet olyan törvények alapján büntetőjogilag felelősségre vonni, melyek a bűncselekmények elkövetésekor még nem léteztek”.

E védőbeszédet, konkrétan Wass Albert ügyére vonatkoztatva, 2004-ben a liberális-szocialista kormányzat kebelén belül működő Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával tevékenykedő Kráter Műhely Egyesület folyóirata, a POLÍSZ tette közzé… (Nem kétséges: e sorokat a Hungarista Mozgalom vagy az NSDAP/AO sem fogalmazhatta volna jobban meg.)

A magam részéről az ún. antifasiszta harc, az abban résztvevők tájékozatlanságának tartom azt a kérdést, hogy “Milyen kapcsolatai voltak Wass Albertnek az 1989 után aktivizálódott amerikai és magyarországi újhungarista organizációk tagjaival?” – Aki ezt megkérdezi, az nyilvánvalóan nem olvassa a parlamenti jobboldali pártok holdudvarába tartozó napi és hetilapokat, a Hír TV vagy a Duna TV műsoraival sincs tisztában, már említést sem téve a nyíltan szélsőjobboldali, hungarista könyvkiadásról. –

Az előzőekben leírtakról és a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata tevékenységéből világossá kell hogy váljon: az illegális, politikailag üldözött irodalmi és propagandamunka aktivistái nem nyilvános kávéházi beszélgetések vagy sajtófórumok keretei között vitatták meg a Mozgalom teendőit…, mindazonáltal az irodalmi vagy propagandatevékenység prominenseinek munkái elérhetőek voltak úgy az Egyesült Államokban mint Magyarországon.

És nem múlt időben tenném kérdést…, hiszen Wass Albert napjainkban már ott van a Parlamentben, a templomokban, a jobboldali pártok taggyűlésein, a kül-és belpolitikában és e helyekről hírdeti (nyíltan vagy kódoltan), hogy “a zsidók vették át az ország vezetését”. Hangsúlyozottan kérem: olvassuk el mégegyszer figyelmesen a Hungary Today 1993. szeptember 10-i cikkét és a Magyarországon is megjelenő Magyarok Vasárnapja 2004. január-február-márciusi lapszámát… E két nemzetiszocialista kiadvány tanulmányozható az Országos Széchenyi Könyvtár olvasótermeiben is.

Szemenyei-Kiss Tamás