Az is lehet sikított egy nagyot, bár nem hallottunk jelentős számú üvegbetörésekről...

A nyolcvanas évei közepén járó kiváló németnek számító (ez fontos) bár kasub identitású Nobel-díjas író nem tudom milyen versformában arra inti a világot, hogy vegye végre észre, miszerint a nagyon is törékeny világbéke legfőbb veszélyeztetője Izrael, illetve annak atomarzenálja. Ideje lenne már vigyázó szemünket rájuk vetni, és nemzetközileg ellenőrizni a zsidó állam (atom)bombáit, mert hamarosan késő lesz. Azt nem tudom mennyire félti a világbékét Grass úr az amcsiktól, vagy a ruszkiktól, meg a többi, sajnos számos atomhatalomtól, de Izraeltől nagyon tart. Vajon miért? Csak nem azért, mert ezt az országot létrejötte másnapján máris megtámadta az egész arab - nálánál több százszoros - környezete, és azóta is provokálják szüntelen? Ugyan mi lenne a világbékével, tisztelt Grass úr, ha mondjuk Angliát rendszeresen rakétákkal illetnék az írek? Vagy ha Kínát rendszeresen bombázgatnák Hong Kong-ból? Vagy ha a japánok lődöznék Szibériát, hogy az oroszok adják már vissza nekik a Kuril szigeteket. Nem hiszem hogy tartós lenne. Ehhez képest Izrael meglehetős visszafogottsággal reagált, amikor újra és újra megtámadták, amikor békés polgárainak ezreit gyilkolták meg a most atomfegyverre hajtó országok támogatásával a palesztinok.

Untig elég oka lett volna Izraelnek bevetni az atom-ütőerejét, mégsem tette. Szíria, meg Irán, korábban Irak, meg a palesztin terrorista kormány folyamatosan, és nyíltan hangoztatják, hogy végső céljuk Izrael megsemmisítése, a zsidó nép beszorítása a tengerbe. Nincsenek olyan sokan, a Földközi tenger meg elég nagy, elférnének benne…

Nem tudom tartalmazza-e a költemény azt, hogy miként képzeli a szerző a nemzetközi ellenőrzést. Mert itt ugye nem arról van szó, hogy  létezik-e atomfegyvere Izraelnek, hiszen tudjuk: létezik. Meg kéne számolni? Vagy zár alá helyezni az egész arzenált, és a kulcsát átadni az ENSZ-nek, esetleg az araboknak? Nem inkább azokat kéne ellenőrizni, akiknek bevallottan céljuk a Közel-Kelet egyetlen demokratikus, az európai, meg az észak-amerikai rendszerekhez hasonlatosan működő ország megsemmisítése?

Vajon miért éppen most jutott eszébe az író úrnak ez a dolog? És vajon miért tartja olyan sürgetőnek a beavatkozást? Csak nem tud valamit arról, hogy hamarosan még inkább nyomós oka lenne Izraelnek bevetni az atomfegyvert?...Az is lehet, hogy a Jobbiknál érdeklődött a Bádogdob zseniális szerzője, nekik állítólag kiváló kapcsolataik vannak Iránnal…

(Gulyás András)

Günter Grass költeménye

(Megjelent a „Süddeutsche Zeitung” 2012. április 4-i számában, majd a világ számos vezető lapjában.)

Miért hallgatok, miért hallgattam el oly sokáig,

mi nyilvánvaló, haditervekben kifőzött

elmélet, melynek végén mi, a túlélők

legfeljebb lábjegyzet lehetünk.

Ez az állítólagos első csapás joga,

mely kioltaná a szájhősök igájába

szervezett és irányított iráni tapsnépet

csak azért, mert e hatalom árnyékában

atombomba építését vélik látni.

De miért tiltom el magam

azt a másik országot hogy nevén nevezzem,

ahol évek óta – bár titkon – hatalmas

nukleáris erő dagad, ám minden

ellenőrzés híján?

Általános csend honol e tény felett,

mely hallgatást magam is elfogadtam,

e csend nehéz hazugságom, kényszerem,

hiszen azon mód, mikor megtöretik,

az ítélet „antiszemitizmus” készen áll.

Most azonban, mikor hazám, melyet

saját ősbűne követ utánozhatatlanul, és azt

újra meg újra rajta számon kérik,

csakis üzletileg persze, ügyesen forgatott

szóbeszéddel jóvátétellé nyilvánítottan

egy további tengeralattjárót ad el Izraelnek,

egy olyat, melynek tulajdonsága mindent

elpusztító robbanófejeket célba lőni amoda, hol

bizonyítatlanul egyetlen atombomba volna,

melynek majd végső bizonyossága az aggodalom oka,

mondom, mert mondani kell.

2

De miért hallgattam eddig?

Mert úgy véltem, származásom

soha le nem mosható szégyenével

tiltja a tényt, igazság mondását

Izraeltől elvárni, ez országtól, melyhez kötődöm,

s kötődni fogok.

Miért most mondom,

öregen, utolsó csepp tintámmal:

Izrael atomhatalma veszélybe sodorja

a világ amúgy is törékeny békéjét?

Mert ki kell mondani azt,

ami talán holnap már késő lehet:

mi – épp eléggé terhelt németek –

gyaníthatóan bűnsegédek lehetünk,

a szokásos mentegetőzések pedig

erőtlenek.

Beismerem: nem hallgatok tovább,

mert elegem van a Nyugat álságából

és csak remélhetem, hogy sokan

törik meg a csendet, mert a közelgő

veszélyt elkerülendő az ezt okozókat

fel kell szólítani erőszakosságuk megszüntetésére,

követelve, hogy állandó, meg nem

akadályozható ellenőrzés mellett

az izraeli atomerőt és

az iráni atomberendezéseket egyaránt

nemzetközi hatóság felügyelete,

és e két ország kormánya tarthassa szemmel.

Csak így segíthetünk Izraelnek és Palesztinának,

mi több minden embernek, kik ezen

az őrület bitorolta területen

szorosan egymás mellett

egymásra acsarkodva élnek, végül

magunkon is csak így segíthetünk.

(Fordította: Szutrély Péter)