egy jeti a magyar Himaláján.
egy jeti a magyar Himaláján.
Ez az írás a Kanadai Magyar Hírlap oldalán jelent meg. Ha valaki félre értené, nem Csurka benne a lényeg.
" 2012. február 18-án, jelentőségéhez képest nem túl sokan, mindössze 200-250 személy jelenlétében kísérték utolsó útjára a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, ahol az 56-os hősök parcellájában temették el Csurka István írót, az MDF és a MIÉP egykori országgyűlési képviselőjét, azt a személyt, aki az 1990-es változásokat követően elsőként emelte számottevő politikai rangra a rasszizmust és antiszemitizmust, a szovjet befolyástól függetlenné vált Magyarországon.
Temetésén személyesen jelentek meg a napjaink nácizmusáig eljutott Fidesz MPSZ politikusai: Lázár János, a párt országgyűlési frakciójának vezetője, Német Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára, Kocsis Máté, L. Simon László, Papcsák Ferenc és Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselői, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke. Orbán Viktor miniszterelnök részvéttáviratot küldött az elhunyt író családjának. Ma már tényként kezelik Csurka István állambiztonsági érintettségét, de korántsem volt ő a mai jobboldal egyedüli olyan irója, aki annak idején közreműködött a Kádár-rendszer belső elhárításával.
Bartis Ferenc, a Magyar Írószövetség tagja, az Összmagyar Testület alapítója illetve elnöke, az 56-os Magyarok Világszövetsége elnökségi tagja és főtitkára, a clevelandi Árpád Akadémia tagja, Belváros-Lipótváros (Budapest) díszpolgára, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének tulajdonosa és az 56-os Forradalom Hőse 1936. július 4-én született a székelyföldi Gyergyószárhegyen. – Újságíró-szerkesztői tevékenységét a Bukarestben megjelent Falvak Népénél kezdte, majd a Csíkszeredában kiadott Hargitánál dolgozott, végül pedig a Marosvásárhelyen szerkesztett Új Életnél tevékenykedett Sütő András közelében…
Életrajza szerint a magyarországi 1956-os forradalom után Romániában letartóztatták. Bár nyilatkozataiban és könyveiben azt állította, hogy előbb halálra, majd „többévtizedes börtönbüntetésre” ítélték – a valóságban tíz évet töltött, ahogy emlékezett „embertelen román börtönökben”. Szabadulása után kényszerlakhelyre költöztették feleségével és fiával (Bartis Attilával) együtt, majd – szintén a konfabulációtól sem mentes önéletrajzi írásaira alapozottan – „1984-ben végleg kiutasították szülőföldjéről és megfosztották román állampolgárságától”…
Az Állambiztonsági Szolgálat ölelő karjaiban
Hősünk, Bartis Ferenc BM III/III-as ügynökmúltjáról nem most, 2009 júniusában, hanem már a 2004. február 27-én, a rejtélyes „Szakértő ’90” oldalain nyilvánosságra hozott listából értesülhettünk, ahol neve együtt szerepelt a kádári belső elhárítás munkatársaival: Bohó Róbert 1956-os, a Petőfi Körből ismert forradalmárral, Fényi Tibor SZDSZ-alapítóval, Szegvári Katalin és Juhász Előd tévés személyiségekkel, Bába Iván MDF-politikussal, Zimányi Tibor egykori recski politikai rabbal, Hornyák Tibor 56-os szabadságharcoséval és Foky Ottó 56-os Széna téri forradalmáréval, vagy a közelmúltban elhunyt Csurka István íróéval.
A „székely ötvenhatost”, állításával ellentétben, természetesen nem utasították ki Romániából. 1956-ban sem harcolt – legalábbis a kifejezés klasszikus értelmezésében nem: a magyarországi felkelés leverését követően egy, a házsongárdi temetőben elszavalt verse miatt vonták felelősségre, majd a házkutatás során talált levelezése és egyéb tiltott írások és antikommunista propagandaanyagok tartása miatt ítélték el… Szabadulása és rendőri felügyelete letelte után, felesége halálát követően fiával Magyarországra szökött, ahol minden bizonnyal a menedékjogi kérelmének elbírálása idején szervezték be a BM III/III-as Csoportfőnökség tisztjei.
A Belváros-lipótvárosi Vas utca 19-ben kapott lakást, újságíróként pedig az akkori Lenin körúton lévő Képes 7 Szerkesztőség munkatársa lett -– amely munkakör különösen alkalmas volt a hálózati tevékenység végzésére.
Az első években a lakásán történt ellenzéki összejövetelekről készített jelentései, valamint a hetilap szerkesztőségében végzett megfigyeléseinek leírásaiban összegezhetjük munkáját. Vendégei, Borbáth Ottilia, a már korábban – névházasság folytán – áttelepült marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi színésznő, Tóbiás Áron író, Romhányi László színházi rendező, Geréb Attila erdélyi menekült és Vásárhelyi Antal mellett inkább a jövőbeli MDF-es ellenzékiek voltak. Így utólag már megmosolyogtató, hogy a Vas utcába meghívottak majd’ mindegyike őszinte rácsodálkozással szemlélte a lakás bejáratánál felszerelt – bizonyára az állambiztonsági szolgálatok által ajánlott – „biztonsági felszerelést”, amely Bartis elmondása szerint a román Securitate behatolása ellen védte a lakást (és a vendégeket). Naivak voltunk és a messziről jött mélyhangú székelynek mindegyikünk hinni akart, mert azokban az években mindent, mindenkit vakká tett a román- vagy inkább a Ceausescu-ellenesség.
Ügynökök a Demokrácia Házában
A legendás Jurta Színház, melynek védelmében az Egyesült Államok és a nyugat-európai polgári demokráciák is felemelték szavukat 1987. április 14-én nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. – Igazgató-rendezője, Romhányi László mellett az ország első magánkézben lévő színháza tulajdonosai között jegyezhettük Berecz Jánost, az MSZMP Központi Bizottsága tagját, Zimányi Tibor „szabadságharcost”, a Recski Szövetség jövendő elnökét, Geréb Attila szinházi segédrendezőt és még vagy hét-nyolc soha senki sem látta személyt a demokratikus ellenzék illetve a pártállami nomenklatura soraiból. (A Jurta Színház megnyitó ünnepségének legrangosabb szónoka Berecz János volt, az a politikus, akivel a színház irányítói a pártállam utolsó órájáig bizalmas kapcsolatokat ápoltak. S bár igazán rangos szerzők írtak darabokat a hivatalosan Magyar Színkör elnevezésű, szövetkezeti alapon működő színháznak, melynek állandó és vendégszereplői között ott volt Bessenyei Ferenc, Sólyom Ildikó, Sinkovits Imre, Bródy János, Dózsa László, Tomanek Gábor, Muszte Anna, Úri István és még jónéhányan, a Jurta, mint a művészet háza, nem alkotott maradandót. – A bemutatott darabok rendre leszerepeltek…, az előadásokat érdektelenség kísérte.
Talán ezért, vagy talán az egyre inkább forradalmibbá vált belpolitikai légkör okán változott azzá a színház, amely végül is 1988/1989-ben világhírűvé tette: a népligeti Jurta lett a magyarországi „demokratikus ellenzék” (vagy minek nevezzem?) központja…
1988 januárjában „In memoriam Márton Áron” címmel bemutatott összeállítás jelezte a változások kezdetét, majd még ugyanabban a hónapban, január 30-án került sor az első politikai vitára. – Az igen feszült légkörben először a hatalom meghívott képviselő léptek vissza a Magyar Demokrata Fórum által szervezett eszmecserétől, majd Kukorelli István és
Bihari Mihály jelentette be, hogy nem tartja meg az előadását. A politizáló közönség (a demokratikus ellenzék kemény magja) hangját végül is két bevezető előadás szólaltatta meg: Csurka István és Für Lajos. A pártállami Országgyűlés jogállásáról egyetlen expozé hangzott el – ezt Halmai Gábor tartotta – az akkor még perifériális ellenzékinek számító Sólyom László, előadás helyett, hozzászólásában a nyugati demokráciák válságjelenségeiről beszélt.
Amiről sokan nem tudtak – legfeljebb sejtéseik voltak a lehallgatásokról – a Jurta Színház működtetői minden rendezvényről, felszólalásról hangfelvételt készítettek. A felvételek felügyeletét Geréb Attila irányította, azokhoz csak és kizárólag a színház igazgatótanácsa tagjai férhettek hozzá. (E hangfelvételek további sorsáról nincsenek ismereteim, az 1990. évet követően a politikai szervezetek sem igen szorgalmazták nyilvánosságra hozatalukat.)
A politikai rendezvények egymást követték. Márciusban ismét az MDF (Duray Miklós és Tamás Gáspár Miklós felszólalásával) tanácskozott a népligeti darázsfészekben, majd április folyamán „A magyar zsidóság önismerete” címmel a Rakpart Klub tartotta meg rendezvényét Erős Ferenc, Gadó György és Holczer Tibor részvételével. – S bár a később hírhedtté vált igazgató-rendező nyilatkozata után (Romhányi: „Mi, a Jurta Színház tulajdonosai és vezetői semmiféle közösséget sem vállalunk a falaink között tartott politikai rendezvények szervezőivel…”) a Magyar Demokrata Fórum bejelentette, hogy a továbbiakban nem veszi igénybe a színház szolgáltatásait, május hónapban már a Fidesz jelentkezett és bérelte ki napi 30. 000 forintért a Jurtát. Ezen az ifjú demokrata nagygyűlésen előadóként egyedül Deutsch Tamás szólalt fel – a párt későbbi elnöke, Orbán Viktor (hasonlóan az 1990 utáni vezető politikusokhoz) még jelenlétével sem kompromittálta magát. Bíró Zoltán ellenzéki szerepére vonatkozóan felejthetetlen volt az a momentum, mikor az óvatos reform kommunista az első MDF-rendezvény előtt a színházhoz vezető úton ácsorogva, mintegy élő akadályként igyekezett lebeszélni ismerőseit arról, hogy a Jurtába menjenek – mondván, hogy „nagy baj lesz belőle…”
A színház és vezetői, tulajdonosai élettörténetének leírása, tevékenységük ismertetése e műfaj kereteit szétfeszítené – ezért a forradalmi(nak látszó) évet átlapozva legyen elég, ha jegyzeteimből csupán csak azt az egy oldalt emeljem ki, amely egyaránt érintette a Jurtában megalakult politikai szervezeteket és a szürke eminenciás, Bartis Ferenc szerepét.
A jövőbeli politikacsinálók utolsóként hozták létre az Összmagyar Testület elnevezésű – immár kifejezetten a jövőnek szóló – organizációt, melynek heteken belül saját nyomtatott sajtója és a működéshez elegendő pénz állt rendelkezésére. A 20 személy jelenlétében a színház társalgójában megalakult szervezet előre kinevezett alvezérei ugyan titkolni igyekeztek leendő elnökük totálisan részeg állapotát, végül is az alapítók nőtagjai vették kezelésbe a „kedélyes székelyt”, mondván, hogy talán ők sem lennének különb állapotban ilyen történelmi pillanatokban…
A húsosfazék melett
Talán hangsúlyoznom sem kellene: a messziről jött, de még idejében érkezett „ötvenhatos hőst” elsőként rehabilitálták, bár… a bukaresti minisztériumokban lévő nyomozati és perirataihoz (Wass Albert nemzeti hőshöz hasonlóan) a magyarországi igazságügyi szervek aligha juthattak hozzá. – Szinte az elsők között kapta meg a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tiszti keresztjét, amit csak azért sem illő irigyelni tőle, mert a feledékeny demokráciánk ugyanezt a kitüntetést nyújtotta át a magyarság olyan kiválóságainak, mint Ekrem Kemál György, Wass Albert, Porubszky „Potyka” István vagy Kecskési-Tollas Tibor… – a szélsőjobboldal ismert ikonjai.
Ezt a kitüntetését az amerikai és kanadai nácik is értékelték. A székely-magyar hőst először az amerikai Árpád Akadémia tagjai közé választották, majd arra is felkérték, hogy legyen egyik alelnöke (később főtitkára) az 56-os Magyarok Világszövetségének. – Ahol addigra már olyan személyiségek fémjelezték a szabadságharc szellemiségét, mint Major Tibor (a hungarista Szittyakürt főszerkesztője), vitéz Bánkuty Géza (üzletember, az amerikai, kanadai és magyarországi nemzetiszocialisták anyagi támogatója), Ft. Dr. Dömötör Tibor (a diplomás, „Kun Páterre” emlékeztető személy), Pongrátz Gergely, Szalay Róbert és Csurka István, a magyarországi szélsőjobboldal emblematikus figurái.
Az rejtély, hogy az „56-os Forradalom Hőse” címet (és kitüntetést) kiktől kapta – ismereteim szerint, leszámítva a napjainkban is külföldön élő gazdasági menekülteket, ilyen titulust legfeljebb az Ausztráliában, Egyesült Államokban és Kanadában tevékenykedő, önmagukat szabadságharcos szervezetek osztogatnak tagjaiknak, illetve hozzátartozóiknak. Az ügyben, mint említettem, különben is az a lényeges, hogy nem található semmiféle bizonyíték Bartis Ferenc gyergyószárhegyi, később marosvásárhelyi illetőségű lakos 1956-os harci tevékenységére vonatkozóan – az 1956 utáni évekre vonatkozóan is csak a romániai kommunista rendszert támadó versei és beszédei miatt kiszabott börtönbüntetés iratai állnak a kutatók rendelkezésére.
A leginkább tűnődésre okot adó furcsaság, megmagyarázhatatlan ténykedés a budapesti Belváros-Lipótváros eljárásához fűződik, vagyis a díszpolgári cím adományozásához.
A díszpolgári cím erkölcsi elismerés, amellyel az adott település tiszteletét és háláját fejezi ki a kitüntetett személynek… A sok előnnyel járó címet általában az nyerheti el, aki a közösség érdekében kifejtett tevékenységével, magatartásával eredményesen elősegítette a település anyagi és szellemi értékeinek gyarapodását, valamint a politikai, gazdasági vagy kulturális élet területén a település rangjának emelése, hírnevének növelése érdekében jelentős tevékenységet fejtett ki.
Napjainkra már ismert: Bartis Ferenc belvárosi lakását 1984-ben az Állambiztonsági Szolgálat, pontosabban a BM III/III-as Csoportfőnökség közbenjárásával utalta ki az V. kerületi tanács lakásügyi osztálya. Budapest-szerte voltak olyan lakások, ingatlanok, melyeket az állambiztonsági szolgálatok használtak a fedett találkozók lebonyolítására, a hálózati személyekkel történő kapcsolattartásra. (Ezeknek az ingatlanoknak a további sorsáról sem tájékoztatták mindeddig a nyilvánosságot…) – Az úgynevezett „6-os karton” és a „közösség érdekében” kifejtett ügynöki tevékenység szerény véleményem szerint nem valószínű, hogy emelte a Belváros rangját, a kulturális vonatkozásról már nem is téve említést.
Az életművét Magyarországon hagyta…
Temetéséről – a székelyföldi Gyergyószárhegyen – az egyik helyi újság így számolt be: „Főnix madár volt, aki majd újraéled hamvaiból…” Szilágyi Árpád, a Hargita megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége részéről mondott búcsúbeszédet, ő a költő-újságíró életének azt a momentumát emelte ki, amikor az 1956-os magyar forradalom hevében Kolozsvárott a házsongárdi temetőben, az ismeretlen katona, illetve Reményik Sándor sírjánál elszavalta saját versét – ezt követően hurcolta el a politikai rendőrség és a karhatalom, hosszú börtönévekre kárhoztatva.
Bartis Ferenc, a radikális szélsőjobb ingadozó katonája immár – kívánságának megfelelően – szülőfaluja temetőjében nyugszik, életműve javarészét jelentős távolságban, Magyarországon hagyva. Ám halhatatlan szelleme és lelke, ahogy azt a végső búcsút celebráló Ervin atya fejtegette, „velünk együtt várja a kozmikus feltámadást”.
Csurka István halála, a temetése körüli megnyilvánulások, egy sor dolgot világossá, egyértelművé tettek. Nevezetesen azt is, hogy a jelenlegi kormányzó párt – a Fidesz MPSZ – minden kétséget kizárva, eljutott a hungarizmusig.
A nácizmus magyar apostola (ti. Csurka István) élete utolsó napjaiban így értékelte a jelenlegi kormányfő tevékenységét:
„Orbán Viktor, akinek most a fejét követelik, ha szigorúan magyar szempontok szerint ítélünk, mindent jól tett és éppen ez a bűne…”
Nos…, akiről a magyarországi szélsőjobboldal legképzettebb és legnevesebb személyisége így vélekedett, eloszlathatta a kétségeket. Akiről azt mondta, hogy mindent jól tett, arról – ne legyenünk bizonytalanságban! – megkapta a hiteles pecsétet. Az a személy hiteles nemzetiszocialista. Csurka mindig is nyíltan beszélt. Akivel ő csak részben nem értett egyet, amellett nem mondott beszédet, nem emelt szót.
Orbán Viktor és Csurka István szellemi alapja – életük során – közös volt.
Szemenyei-Kiss Tamás"
