Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Kontraforradalmárok - a liberális eszmeiségtől a rasszista nemzetállamig

2012. február 13. - Harun al Rasid

orbáni értelmezésben

orbáni értelmezésben

Alig hangzott el a magyar parlament külügyi bizottsága elnökének kijelentése, miszerint „a zsidók itt nálunk nem kívánatosak” – néhány óra múltán, 2012. február 11-én már hungaristák és az európai országokból meghívott nemzetiszocialista organizációk csizmái csattogtak Budapest utcáin, a Normafánál rendezett megemlékezésen, a Budavári Palota és az államelnök rezidenciája, a Sándor-palota közelében…
Az Orbán-kormány (különleges módon értelmezve a német-magyar barátságot) nem élt a betiltás eszközével – éppen ellenkezőleg, erős rendőri biztosítás mellett adott lehetőséget a főleg Németországból és Horvátországból érkezett náciknak, az NSDAP/AO tagjainak illetve az usztasáknak, hogy a nyilas nemzettestvérekkel együtt emlékezzenek azokra a „hősökre”, akik Adolf Hitler parancsára védelmezték a Budapest-erődöt.
A hungarista pártszolgálatosok, a birodalmi hadseregkatonái, akiket a szovjet hadsereg Budapest ostrománál bekerített, és akiknek a leghőbb vágyuk (hősiességük) csupán abban manifesztálódott, hogy a szovjet hadsereg minél később érje el a Harmadik Birodalomhoz csatolt Ausztria fővárosát, igyekeztek kitörni az acélgyűrűből – de ez csupán 7-800 fegyveresnek sikerült. A Waffen-SS katonái, Szálasi pártszolgálatosai hetekkel később az amerikai, angol, vagy francia zóna valamelyik hadifogoly táborában bizonygathatták ártatlanságukat, azt, hogy semmi közük a háborús években elkövetett népirtásokban.
Az Európai Unióval és a demokratikus világgal hadban álló Orbán Viktor miniszterelnök esetében kénytelenek vagyunk (ismét!) emlékeztetni a nyilvánosságot a politikus azon ígéretére, hogy hatalomra kerülve „két pofon kíséretében zavarja haza” azokat a szélsőjobboldali, neonáci tüntetőket, akik kormányzása idején az utcára vonulnak…
Nos, ígéretéhez képest az Európa összes országában betiltott nemzetiszocialista mozgalmak Magyarországon már parlamenti képviselettel rendelkeznek – és ahogy az egy nappal korábban elhangozhatott a magyar fővárosban: „A zsidóknak nincs joguk arról beszélni, ami a második világháború alatt történt…”
Orbán pártja, a Fidesz MPSZ, azonban nem csak az antiszemita gyűlöletbeszédet intézményesítő hungarista pártot – a Jobbik Magyarországért Mozgalmat – hanem magát a demokráciát lejárató hazugságáradatot, a bűnözők világára jellemző magatartási formát is rászabadította Magyarországra.
Emlékezzünk csak a Zeneakadémián, politikai szempontból meglehetősen komor időket idéző intézményben rendezett évfordulós ünnepségükre! Az egykori „rendszerváltó” egyetemisták két évvel ezelőtt, 2010. március 30-án, azon a találkozón, melyen Orbán Viktor – eléggé szelektív emlékezetről téve tanúbizonyságot – jelentette ki, hogy „a Fidesz forradalomban, méghozzá győztes forradalomban született”, majd hozzátette: „most azonban több mint forradalomra, olyan változásra van szüksége Magyarországnak, amelynek minden magyar ember győztese lesz”.
Korunk szerény krónikásaként, olyan íróemberként, aki tanúja volt a vizionált forradalmi napoknak, talán megengedhető, hogy az akkori belügyminiszter, Horváth István és a Grósz-, később a Németh-kormányok államminisztere, Pozsgay Imre patronálta szervezetet ne tekintsem rendszerváltónak, az 1988-ban átélt napokat-hónapokat (a túlélők egyikeként, milliónyi honfitársam mellett) én se nevezzem forradalomnak.
Jómagam ugyanis, az önmagát forradalmárnak tituláló politikussal ellentétben, Antall József néhai miniszterelnök „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” kijelentésére is emlékezem… sőt, ha már magáról az értelmezésről esik szó, 1956 átélőjeként semmiféle azonosságot nem találok 1956 vérzivataros napjai és az 1988-as kompromisszumok között.
Nem lenne feltétlenül szükséges emlékeztetni olvasóinkat arra, hogy a „forradalom” ihletői, támogatói – Horváth István belügyminiszter és Pozsgay államminiszter – egyaránt tagjai voltak az MSZMP Politikai Bizottságának. De az a tény már napjaink generációjának is többet mond a 24 esztendős pártalakulatról, hogy vezetőik 1988 novemberében még kart karba öltve egy szervezetben, a MISZOT-ban, (a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsában) keresték az utat: együtt Bajnai Gordonnal és Gyurcsány Ferenccel.
Ha még mélyebbre hatolnánk az elhallgatott múlt ködébe, arra is emlékeztetni kellene az ifjabbakat, hogy a MISZOT megalakulására ugyanabban a hónapban került sor, mikor az Állambiztonsági Szolgálatok irányításával szétverték a Fidesz Munkáscsoport Vörösmarty téri tüntetését, majd a valóban forradalmi alapszervezetet két hónappal később Kövér László, Orbán Viktor illetve a választmányi tagok feloszlatták.
A Fidesz 37 alapító tagjai közül „a független, szabad, erős Magyarországért folytatott küzdelmük” során mindössze két személy (Orbán Viktor és Deutsch Tamás) töltött néhány órát rendőrségi fogdában – a párt elnökét 1988. június 16-án vették néhány órára őrízetbe, Deutsch Tamást 1989-ben, Prágában – de büntetőeljárás egyikük ellen sem indult.
Orbán Viktor, aki 2010. március 30-án arról beszélt, hogy meg kell felelniük a társadalom elvárásainak, nyilvánvalóan elfeledkezett egy régebbi Országos Szakkollégiumi Találkozón elhangzottakról, melyen éppen Kövér László szónoklatában volt hallható az a nem éppen lázadónak tűnő mondat, mellyel akkor az „aranyketrec forradalmárjai” buzgón egyetértettek:
„Mi, akik most itt ülünk, talán nemsokára ennek a társadalomnak (ti. az MSZMP vezette Magyar Népköztársaságnak) a vezető pozícióiban találjuk magunkat…” – közölte hallgatóságával. Akkor…, még 1985-ben.
Forradalom zajlott le 1988/89-ben vagy csupán csak átrendeződés?
Orbán Viktor és társai rendszerváltásért harcoltak vagy adott esetben megelégedtek volna a Kövér László által említett vezetőváltással?
E kérdésekre – úgy vélem – az elmúlt két évtizedben sem kaptunk kielégítő válaszokat. Sem az érintettektől, sem a társadalomkutatóktól. Amit biztosan tudunk, hárman: az önkényuralmi rendszer megbízottja, Stumpf István kollégiumi igazgató (a „börtönőr”), Kövér László nevelőtanár (aki még 1988-ban is szocialistának vallotta magát), valamint Orbán Viktor (a vidéki környezetéből kitörni akaró diák) hamar egymásra találtak. Sokan ezért is azonosították a velük, a két MSZMP-taggal és Orbánnal azt a Fideszt, amelyik kezdetben csakis a liberális értékek felvállalásával különbözött a Kommunista Ifjúsági Szövetségtől. Egykori KISZ-titkáruk, Nagy Mihály („Enyedi Nagy Mihály”) évek múltán annyit jegyzett meg róluk, hogy „1988-ban nem a fideszes fiúk fújták a passzátszelet – cincogásuk csak egy hangocskája volt a társadalmi elégedetlenségnek, kisrészvényeseik ők napjainkban is az országos változásnak”.
A Jurta Színház titkárságvezetőjeként 1988. október 1.-én tanúja voltam Kövér László kongresszusi beköszöntőjének, melyben elhárította azt a vádat, hogy ők – a Fidesz – a társadalmi feszültség élezésére törekszenek: „Tőlünk nem kell félniük (ti. az MSZMP-nek)… Sokat gondolkoztam azon, vajon mi a baj velünk? Miért nem szeretnek bennünket? – Hiszen tulajdonképpen eddig nem csináltunk semmit. Nem is várható, hogy valaha is jelentős, elsöprő politikai erő fog a Fidesz köré tömörülni…”
És valóban: miközben a kongresszus megkezdése előtt átvettem Deutsch Tamás megbízottjuktól, az akkori értéken jelentős összegnek számító 30. 000 forint bérleti díjat, (melyet ők a Soros Alapítványtól kaptak) közvetlen közelségből tapasztalhattam meg, hogy ezek a jómódban élő, a való élettől elrugaszkodott lányok-fiúk csak játszották a forradalmat. Kapcsolatuk alig vagy egyáltalán nem volt a valódi ellenzékkel, különösképpen nem a munkásrétegekkel.
Az első kongresszusukon, 1988 októberében hangzott el az is, hogy „A legfontosabb probléma velünk az, hogy állítólag szocialista-, sőt, komunista ellenesek vagyunk. Ez nem igaz. A Fidesz nem ideológiai alapon szerveződött párt…”
A politológusok, politikai elemzők előtt ismert, hogy az egykor liberális Fidesz a hatalomváltás előtt jelentős támogatást kapott részben a Soros Alapítványtól, részben az állampárttól, MSZMP-től is. – A Németh-kormány idején Kapolyi László útján juttattak el számukra közel 100 millió forintot. (Az Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalásokon részt vett pártok összesen 500 millió forint vehettek át a Magyar Szocialista Munkáspárttól.)
A Fidesznek azonban ez a pénz, és az Antall-kormány idején részükre biztosított párttámogatás illetve az országgyűlési képviselőik által átvett fizetés sem volt elég. – 1991. november 5-én kölcsönszerződést kötöttek a Magyar Hitelbankkal, az 1988-ban alapított párt 100 millió forint kölcsönt vett fel állításuk szerint „szervezeti fejlesztésre”. A kölcsön visszafizetésének biztosítékaként az adós részére 1994. december 31.-ig az állami költségvetésből biztosított (!) támogatást jelölték meg, valamint a homályos és meg nem nevezett (a Fidesz költségvetésébe beállított) különböző támogatóktól befolyó pénzösszeget.
Kevesek előtt ismert: ezt a kölcsönt Orbán Viktor pártja soha nem fizette vissza az államkasszába: Simicska Lajos , Orbán kollégiumi szobatársa, a Fidesz-kormány első évében az APEH elnöke a kölcsön kapcsán olyan céghálózatot alapított, melynek révén sikeresen folyatták át a banktól igényelt összegeket alapítványi és céges számlákra – ezzel tulajdonképpen az adófizető polgárokat rövidítették meg.
A soha munkát nem végzett diákok és azok, akik néhány hónapja voltak csak a hétköznapi élet forgatagában, sorozatban alapították a vállalkozásokat – olyanokat, ahol munka nem folyt, a részvénytársaságokat mindösszesen csak a különböző csatornákon érkezett pénzek legalizálására hozták létre.
Ilyen cég volt a Szájer József vezette Demokratikus Politikai Kultúráért Alapítvány – Szadai Károly, Kósa Lajos, Baráth Gergely és Tirtsch Tamás tagokkal, a Grácsmann Tibor vezette Draft Kft., a Schlett Csaba irányítása alatt álló Foliográf Kft., és a Gransperger Gyula igazgatta Best Lising Kft.
Később újabb üzlethálózatokat hoztak létre: Kövér László testvére, Kövér Szilárd neve alatt működő Arzenál Kft-t, a délolasz-sziciliai hangzású Padrone Kft-t (Simicska, Schlecht, Varga Tamás, Kövér Szilárd beltagokkal), a Centrum Kft-t (Kövér László, Máté János, Stumpf István, Wéber Attila, Gyurgyák János, Kövér Szilárd, Orbán Viktor, Varga Tamás és Gyekicki András tagokkal). – Továbbá a „Creato”, az „Eurotax”, a „Menüett”, a „Prompt Profit”, a „Prom Joys” és a „Bónusz” elnevezésű cégeket, ahol a már megnevezettek és családtagjaik gyakorolhatták a kapitalista üzletpolitikát.
Műfajilag könyvet tölthetne meg a közéleti szereplés mellett folytatott üzleti tevékenységük és e tevékenységekbe bevont családtagjaik, barátaik működésének leírása – de a jegyzet keretei között teljes körű ismertetésre nem kerülhet sor. A Fidesz, mint „szociálisan érzékeny, demokratikus párt” tagjain kívül felfedezhettük az együttműködők között Szadai Károlyt, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökét, Simicska Lajos feleségét, Varga Tamás ex-pénzügyminiszter édesapját, a Fidesz-barát Bence György filozófust, Töröcskei István bankigazgatót, és még sok másokat is – de mint említettem, ennek részletes ismertetése helyigényes, talán majd egy későbbi, másik írásmű témája lehet. – Napjainkban már nem korlátolt felelősségű társaságok a Fidesz alapszervezetei… vezetőik egy egész országgal és a benne élő milliók sorsával játszanak, a szó szoros értelmében.
Orbán Viktor és a Fidesz MPSZ politikai-gazdasági részvénytársaság – szavaikat idézve – 1998-ban, majd 2010-ben is a párt történetének legnagyobb kihívása előtt állt. Ha komolyan gondolták azt, hogy az önös érdekeiken kívül az Országgyűlésben a 2010-es választási eredményekből fakadó kötelezettségeikkel is foglalkoznak majd, az valóban forradalmi tett lett volna – de ők a hatalom megszerzéséért, megtartásáért a könnyebb utat választották: az egykori német kancellár politikai útját követve rászabadították társadalmunkra a neonáci-hungarista szervezeteket, azokat az organizációkat, melyek készséges szövetségesei lettek a nemzetállam megteremtésében.

Szemenyei-Kiss Tamás

ez az írás a KMH oldalán jelent meg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr348309670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

58395 2012.02.13. 17:17:56

Mínuszoló, őszintébbnek tűnne ha megcáfolnád a fentieket, persze tényekkel és nem azzal, hogy "Orbán azt mondta".... Ha nem tudod, akkor csak simán idióta vagy...

12875 2012.02.13. 17:41:11

"kénytelenek vagyunk (ismét!) emlékeztetni a nyilvánosságot a politikus azon ígéretére, hogy hatalomra kerülve „két pofon kíséretében zavarja haza” azokat a szélsőjobboldali, neonáci tüntetőket, akik kormányzása idején az utcára vonulnak…" Hát te magad mondtad fentebb, hogy : "hungaristák" és "nemzetiszocialisták". Nem ugyanaz. Idáig jutottam, de tovább nem olvasom, mert hosszú. Meghaladja egy csekély értelmű medvebocs értelmi képességeit. ;)

34417 2012.02.13. 17:43:16

[lujza](#1330880) nem csodálom. az alapokig se jutottál el. az is csoda, hogy olvasni tudsz, az értelmezést tőled elvárni már teljesen reménytelen. szemenyeit meg, ha lehet, ne tegezd, nem a te szinted.

34417 2012.02.13. 17:45:35

[Kokó](#1330865) hagyd csak...hivatásos f@szkalap:-)

163107 2012.02.13. 17:58:24

Így lettek egészen kis maffiózókból országos maffiózók. Akkor csak pár tucat vállalkozás bánta, ma egész Magyarország.

ejmiakő 2012.02.13. 18:12:38

"semmiféle azonosságot nem találok 1956 vérzivataros napjai és az 1988-as kompromisszumok között" 89-ban fejezték be 56-ot. Nem azt, ahogy 56 kezdödött, hanem ahová fejlesztették. Ha 56-ban nem jöttek volna be a tankok, már akkor jöttek volna a bankok. De akkor még lett volna lehetöségünk szociális piacgazdaságra. 89-ben már késö volt. Amúgy, ha lenne itt egy nemzeti baloldali párt, biztos, hogy támogatnám. De nem lehet, mert akkor kisebb lenne a harács.

34417 2012.02.13. 18:44:05

[ejmiakő](#1330898) mi lenne, ha a témához is szólnál? vagy túl nagy kérés? az a sanda gyanúm, ha valaki a keresztespókok nemi életéről írna, neked arról is csak az uzsoratőke jutna eszedbe:-) miért kellene nemzetinek lenni egy baloldali pártnak? nem elég, hogy nemzeti - de nagyon - a jobboldal?

114634 2012.02.13. 18:54:19

Rasid! Tartok tőle, h ez nem a teljes lista, amit Szemenyei-Kiss Tamás leírt! Ezek azok, amik kiderültek!!

12875 2012.02.13. 19:30:45

Ja, bocsánat! Nem jutottam el a végéig, azt hittem te írtad! (halkan és szerényen kérdem: téged tegezhetlek?)

34417 2012.02.13. 19:57:21

[lujza](#1330925) látod, ez a folytonos kapkodás, elhamarkodott értékítélet, vélemény...lassíts, tovább érsz. szerényen, aha. engem nem érdekel, hogy szólsz hozzám. miért, ki vagy?

34417 2012.02.13. 19:58:58

[raptor](#1330911) ő is azok közé tartozik, aki le meri írni, amit tud. ugyanis semmit se tudnak tenni ellene. vannak még sokan mások, akik ismerik a teljes listát, csak hát, összeszorított seggpofával élnek...

12875 2012.02.13. 20:38:04

Pillanatnyilag éppen nem vagyok ki, de szoktam.

34417 2012.02.13. 21:07:14

12. lujza 2012. 02. 13. 20:38 jó vagy, pofa, de még jobb lenne, ha nem lennél. mármint, jópofa. nem áll jól. mint az se, amikor filozofálni akarsz. olvasd végig, azután töprengj el a mondanivalóján. belföldi használatra mind1, hogy hungarista vagy nemzetiszocialista, de ezzel még elmolyolhatsz.

12875 2012.02.13. 22:30:03

Honnan veszed, hogy neked jobban áll mint nekem? He? Na.

59854 2012.02.13. 23:18:39

Az eset a honi sajtóban véleményem szerint nem lett kellő terjedelemben bemutatva. Itt tartunk.

62853 2012.02.14. 04:53:01

Nem lett bemutatva, nem lett bemutatva. Mire fel van itten egy médiatörvény?

34417 2012.02.14. 10:38:30

14. lujza 2012. 02. 13. 22:30 mert én ÉN vagyok, te meg te:-)
süti beállítások módosítása