Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

A mi kommunistánk

2011. december 19. - Harun al Rasid

aki a gyevi bíró

aki a gyevi bíró

Érdekes olvasmány került a napokban a kezembe: Magyarország alaptörvényének átmeneti rendelkezései a címe.

Nos, ez idáig nagyon rendben van, ott az őszinte minősítés: iromány.

Most nézzünk egy kicsit körül:

Hogy ez mit jelent, majd a sarkalatosak, ugyebár, mert ezeket a rohadt komenistákat, ezeket, bizony, meg kell büntetni! Ha lehet, még írmagjukat is kiírtani (istenem, de szép is lenne, hogy' ritkulna a Fidesz!)


Na, ebből azért sokra nem fognak menni, de hát, ők tudják, újra akarják-e csak festeni ezeket az emlékeket – egy 10l-es Diszperzit nem nagyon drága és jól is fed – meg csak flastromot akarnak-e ragasztani arra a sérelemre, mert a Hansaplast is elég  ócsó.

Na most akkor, idefigyelés van! Cifrázzuk még ekkicsit: Általános Indokolás keretén belül , mert hát, magyarázni kell a megmagyarázhatatlant

Hát persze. Ők, az igazság bajnokai, a gáncs nélküli lovagok, áh, dehogy bosszút állnak, ugyan, kérem, ezt ki feltételezné róluk? Elég nehéz megállni - eddigi tevékenységük fényében - hogy az ember el ne röhögje magát, mert ez már a vicc kategóriájába tartozik.

Na, most jön a csúcs, a Részletes Indokolás:

Na, kérem, ezt hívják úgy, hogy a mi kommunistánk az jó kommunista. A felsorolástól most eltekintek, számtalan esetben fellistázták már mások Pozsgaytól Szűrösön keresztül Schmittig azokat, akik most a gyevi bíró kategóriájába tartoznak. Azután még hány kryptokommunista rejtekezik az Országgyűlésben és az Önkormányzatok vezetésében, ki tudja? Tán Kubatov.

Arról nem is beszélve, hogy a tákolmányban túltengő kommunistázás már beteges pótcselekvés, ráadásul kommunizmus, mint olyan, soha nem volt Magyarországon, mi több, kommunista párt is csak átmenetileg. De az ilyen apróságok eleddig se zavarták a tisztánlátásban azt a pártot, amelyik a valódi egypárti diktatúrát építi ki Magyarországon.

A lényeg, hogy vagy egyenlő mértékkel mérnek, vagy sehogy. De hát a gyevi bíró esetében minderről nem igazán lehet beszélni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr948309584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

114634 2011.12.19. 11:12:28

Bizony, h nagyon érdekes! A 2. perctől kezdve kezd igazán érdekessé válni! És nem biztos, h a sor itt véget ér!! És síri csend a Fidesz részéről!! :-)) http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=xCwr8499Mv0

16940 2011.12.19. 11:14:17

Szellemes és szomorúan igaz. Mindig a másiké a büdös...

163107 2011.12.19. 11:21:27

Rasid, megy majd ez a levesbe, a többi zsarnoki törvényükkel, az unortodox politikájukkal együtt! http://nol.hu//gazdasag/orbanra_utazik_az_europai_bizottsag_

34417 2011.12.19. 11:47:15

4. Osszián (szerkesztő) 2011. 12. 19. 11:21 az eu bizottság valamivel nincs tisztában: orbán=magyarország (szerinte) tehát, ha őt báncsák, akkor báncsák a magyart! orbán meg még az orrodat is tisztíccsa! még mindig ott tart a szerencsétlenje, hogy majd ő mondja meg, milyen feltételek mellett hajlandó elfogadni a hitelt. pedig neki is jár a közgyógyellátás.

34417 2011.12.19. 11:54:02

1. raptor 2011. 12. 19. 11:12 így igaz. olyan nagyon meg se szólalhattak, mert cáfolni, ugyebár, nem tudtak, nomeg a vaj, ott, a fülük mögött... kurva nagy öngólt lőttek, mert ennek a harmadosztályú focistának még az is sikerül! tudod, a lasszikus mozdulat: lövő láb, lefeszített lábfejjel lendül - ezt hívjál teli rüssztel történő labdairányításnak - felső test rádől, az ellenkező kéz a lendülő lábfejre mutat, derékból hozzáadva a kiegyenesedés lendületét, a labda védhetetlenül akad be a jobb felső sarokba! támadásban igencsak hasznos. node, védekezésben?

163107 2011.12.19. 11:57:38

Rasid, ez most teljesen komoly: biztos, hogy a lappangó őrület kitört rajta. Én őszintén: kurvára csodálkozom a sleppjén. Seperc alatt lemondathatnák - mi lehet a titka? Én az ilyen függést fel nem bírom fogni - igaz, hogy egész életemben viszonylagos függetlenségre törekedtem, mert csak így érzem jól magam, de azét belátok kényszerítő körülményektől függést (pl. az előző rendszerben mindenki tudta, író, újságíró szüleim is, hogy meddig mehet el), de itt mi lehet? 1 ember - na és a slepp sok száz. És emiatt jutunk a gödör aljára. Ott toporzékol a kismalac, már habzik a szája, az IMF meg Brüsszel segítene, na de a malacnak feltételei vannak... Jó Gábornak (nagyon okos ember, néha nálam is kommentel) van egy jó kommentje, mire lehet számítani, remélem nem gördült még le, megkeresem.

163107 2011.12.19. 11:59:57

Jó Gábor "Lassan egy éve írogatom, hogy ha a nemzetközi és magyar burzsoázia leváltja Orbánt egy szalon-, és tárgyalóképesebbre (egy árnyalattal kevésbé pimasz és arrogáns fideszbugrisra), az nekünk nem jelent semmi előrelépést, mert marad az orbánizmus, maga a rezsim. Holott azt kell megdönteni, ez pedig vagy forradalommal, vagy puccsal lehetséges. Előzőtől Isten őrizzen, nem akarom, hogy felbőszült kétségbeesettek keressék a maguk igazságát az utcákon, bár mélyen lenézem ezeket a minket kormányzó rongymagyarokat, de egyiket sem látnám szívesen lámpavason lógva. A másik út a kisebb rossz, ha akadna végre egy tábornok, akinek nem drágább rongy élete. A puccsnak két célja van (a szükséges őrizetbevételeken túl). A junta bejelenti, hogy a közjogi állapot visszaáll a 2010. áprilist megelőzőre. Ez rengeteg gyakorlati nehézséggel jár, persze, ám így egy tollvonással törvényen kívül helyezhető az Orbán-rendszer, en bloc, a kinevezéseivel együtt. A másik cél új választások kiírása májusra, kötelezően új indulókkal, hogy vissza ne settenkedjen a hatalomba a mutyipárt (a belvárosi úrifiúk meg az operettnyilasok pedig távol maradjanak tőle), és mert kell egy tabula rasa, itt az ideje.

163107 2011.12.19. 12:01:31

"így egy tollvonással törvényen kívül helyezhető az Orbán-rendszer, en bloc, a kinevezéseivel együtt." Egyedül ez a járható út. Különben valóban majdnem mindegy.

34417 2011.12.19. 12:11:45

jó gábor hasonlatai találóak. egyet nem értek: miben reménykedik orbán? habár szálasi-sarojan is az utolsó pillanatig reménykedett, hogy hívei kiszabadítják, node, orbán-orsósnak hol vannak még hívei? februárban kapják meg az első "csökkent értékű" fizetési borítékukat, addigra elfogy a karácsonyi bejglinek még a csücske is, meg már a halfejet is leszopogatták. de majd azután is fennen fogják kiáltani: hajrá, fidesz, szeretünk, viktor? erősen kétlem. nem véletlen ez a felturbózott törvényelfogadási ámokfutás.

95527 2011.12.19. 12:16:45

Álszent egy banda, a zsidókat meg már csak üldözöttnek titulálják! Kíváncsi leszek az unokám történelem könyvére, ha majd azt is tanítják neki.

34417 2011.12.19. 12:35:19

paplanyos: hát, abban még meglehet - hoffmann rózsának hála. de a dédunokádéban orbán még csak lábjegyzet se lesz...

236344 2011.12.19. 13:20:54

12. Fejezd be de gyorsan

34417 2011.12.19. 14:02:14

13. zumba 2011. 12. 19. 13:20 mert, ha nem, mi lesz, kicsi verecke? csak nem kiver a víz a tehetetlenségtől? tudod, még orbánságban is szabad a vélemény:-))) ne erőlködj, mert attól csak izzadni fogsz, ennek folytán büdös lesz a hónaljad. nem tudsz tenni semmit:-) (persze, a hónaljad szaga ellen igen: a szappan csodákra képes!)

236344 2011.12.19. 14:42:48

14. hogy hogy mi lesz ? Ne aggódj én a személyes adataiddal nem fogok visszaélni ,mint te , csak lehet hogy bizonyos nyomozati anyagok rosszul fognak esni a tárgyaláson. Persze te sosem hiszel nekem , mindigmész a saját fejed után :) Kiver a viz ?Nem ,abszolut nem verki a viz és tehetelen sem vagyok :) illatos vagyok éshogy ki mit tud tenni azt nagy szerencsére nem te döntöd el. Eddig aki izzadt és bukott és semmit sem tudott tenni az te vagy :) De mégerölködhetsz egy kicsit és akkor elszáll belölünk is a szánalom irántad :)

236344 2011.12.19. 14:47:28

14. Bocs ,majd küldök tusfürdöt,próbáld ki mi azzal fürdünk . Bárlehet ha hetente egyszer lavorban fürdenék együtt mosva magammal a vörös sállat akkor én is szappanoznék. Na mindegy várom a következő idézést és tényleg csak annyit mondhatok , hogy az öregurak iránt érzett szánalmam megszünőben :)

236344 2011.12.19. 15:10:16

Fővárosi Bíróság nem jogerős ítélete szerint a Gyurcsány-kormány titokminisztere megsértette a cég, illetve vezetői személyiségi jogait. Magánvagyonával nem felel semmiért Szilvásy György polipszerűen működő, államtitkok után fürkésző árnyék-titkosszolgálatként beszélt a társaságról 2008 szeptemberében, az MTV és a TV2 műsoraiban. Ezek a FRÁNYA BÍRÓSÁGOK

34417 2011.12.19. 15:28:07

17. zumba 2011. 12. 19. 15:10 a szokásos mellébeszélésed:-)

34417 2011.12.19. 15:31:42

15. zumba 2011. 12. 19. 14:42 na, még egyszer, mert látom, szövegértési gondjaid vannak...idézlek: "12. Fejezd be de gyorsan" szóval, mit is fejezzek be? és, ha nem? mesélj, öcsi, iszom szavaidat: mit is fogsz tenni, ha nem fejezem be - a mit is? csak nem a cikkek írogatását? ejnye, kisfiam, te túlértékeled magad:-)

34417 2011.12.19. 15:36:26

16. zumba 2011. 12. 19. 14:47 te tusfürdővel fürdesz? megértem. a 100ft-os boltban nincsenek magyar feliratú kémiai termékek, hát honnan tudnád, mi a tusfürdő és a fürdőhab közti különbség:-))) az idézést meg majd megbeszéled a bírónővel, ahogy szoktad, nem? előre lezsírozva ítéletet is, mert, mint ahogy eldicsekedtél vele, neked még ez is hatalmadban áll...kisváros, ugyebár.

114634 2011.12.19. 15:48:20

20. harunalrasid (szerkesztő) Hehehe!! Verecke parancsol!! Beszarás! Funyi haverját kinyírta, most itt tobzódik!! :-))

34417 2011.12.19. 15:54:37

[raptor](#1304653) á, dehogy parancsol, csak izmozik. és szájkaratézik. önértékelési gondjai vannak:-)

236344 2011.12.19. 16:04:12

én ? Te karatéztál aztán gyorsan leültettek és hazaküldtek:)

236344 2011.12.19. 16:06:41

20. A fürdöhab a viz habositására van , a tusfürdő tisztálkodásra. Kérdezd meg anyukád majd elmondja.

34417 2011.12.19. 16:07:04

[zumba](#1304662) a témához, ha szólnál...ezt a mozit nézd, ebben még van valami valóság:-)

34417 2011.12.19. 16:10:19

[zumba](#1304666) ugye nem gondolod, hogy higiéniai kérdésről fogok veled társalogni? bár, aki állva fürdik... mentálhigiéniairól, esetleg, de ahhoz, sajnos, nem elégséges se a szókincsed, se a felfogóképességed. bár kétségtelen, hogy az ovasottságomon sokat javít az itteni bohóckodásod, sokan élvezik a kihívásokkal küszködő szófűzésedet:-)

236344 2011.12.19. 16:19:54

25. Ha már maga a szerző sem képes a témához szólni :) Hát az már ciki :) 26. telejesen mindegy miről társalofgsz , tojok rá , csak itten röhögünk rajtad most .....4en :)

34417 2011.12.19. 16:23:57

[zumba](#1304675) minek? én megírtam, te elolvastad, értelmezted - már, ha - szóval, négyőtöknek sincs egyetlen értelmes mondata a témával kapcsolatban? ez már bűnszövetségben elkövetett, közveszélyes hülyeség:-)))

34417 2011.12.19. 16:32:14

közlöm az érdeklődőkkel, hogy mára bezárt móka miki mókatára. hoffmann rózsától kapott jogomnál fogva vereckét moderálandóra tettem, mivel mentális környezetszennyezése már kezdte meghaladni a veszélyes mértéket.

114634 2011.12.19. 16:37:53

Rasid! Hogy a témához is .... Most akkor Orbán kommunista, vagy nem? Mert szerintem igen!! Egy gerinces ember nem váltogatja a nézeteit! Ha fiatalon az volt, akkor most is! Vagy nem jól értelmezem és egy gerinctelen ?? :-))

114634 2011.12.19. 16:39:09

29. harunalrasid (szerkesztő) Az Szalacsi Annamari!! :-))

34417 2011.12.19. 16:50:13

31. raptor 2011. 12. 19. 16:39 na, még én is tévedhetek! bár, ki tudja, lehet, hogy rózsaszáltól is van valamiféle felhatalmazásom:-) amúgy orbán soha nem volt kommunista, minthogy valódi kommunisták is nagyon kevesen ebben az országban. az, hogy kisz-titkár volt, csak karrierjének egy tudatosan vállalt állomása. hiába volt a szervezet nevében a szó, orbán még a közelében se járt. persze, itt lehetne valamiféle vázszerkezetről beszélni, de felesleges. nem az akkori tettei határozták meg a fosztóképzőt.

69910 2011.12.19. 17:18:20

Harun, azt írod, hogy...ráadásul nem is volt soha kommunizmus Magyarországon", Tessék tudomásul venni, hogy ha egy kétharmados törvény kimondja, hogy kommunizmus volt, akkkkkkorrrrr az volt! És punktum. És nem az első eset, hogy történészek helyett a kormány, az országgyűlés, a törvény írja meg a történelmet. És még azt is hozzáírja fenyegetés gyanánt, hogy aki nem hiszi, s ki is nyilvánítja azt, az törvénysértő és fejét, vagy szabadságát, vagyonát, nyugdíját, stb. vétessék. Százados.

34417 2011.12.19. 17:23:49

[szazados90](#1304718) hát, mivel isten a történelem ura, orbán meg közvetlenül isten után következik, én már semmin sem csodálkozom.

11951 2011.12.19. 17:29:35

Jó Bárárndy hozzászólás.... Ha a fideszes szocik vissza felé szavaznának,az MSZP-nek kétharmada lenne... A mondabeli farkas is megszoptatta az embert....hát ezek a kis árvák meg itt találtak csöcsre.....csak az a gond,hogy mi szopunk...

69910 2011.12.19. 17:31:15

Harun, miért szállsz vitába vereckével. Nem kapsz csalánkiütést? Az ilyen alakkal csak egyféleképpen lehet bánni: RADÍR, és kész. Mint ha a világon sem lett volna. Nincs is. Nem létező lény. Árvatőzeg, ahogy ezt Móricz Zsiga bácsi nevezte el. Százados.

34417 2011.12.19. 18:05:54

36. szazados90 2011. 12. 19. 17:31 nem vitatkozom vele. olvastál tőle vala is egyetlen érvet is? most is csak személyeskedett. azt untam meg. nem radírozok, kellenek a bizonyítékok, amiket önként és dalolva szolgáltat:-) szegénykém, tényleg egy másik filmet néz...

34417 2011.12.19. 18:09:44

35. zsati 2011. 12. 19. 17:29 bizony, jó...csak nem volt benne semmi retorika...ezt oda kellett volna mennydörögni, rámutatni az egyes delikvensekre, játszani egy kicsit a szavakkal! bár így is mély kussban volt az egész 2/3-ad. de hát, mit is mondhattak volna? hogy nem igaz? de, bizony, igaz. és ezt még ilyen gátlástalan ocsmánysággal is megpatkolják, mint ez a szégyenletes kiegészítés a 8-ashoz!

11951 2011.12.19. 18:44:36

38. harunalrasid (szerkesztő) 2011. 12. 19. 18:09 Igazad van,a szocik soha nem tudtak olyan határozottan kommunikálni,hogy arra aztán mindenki figyeljen....Valami hiányzik belőlük...

34417 2011.12.19. 21:48:42

36. szazados90 2011. 12. 19. 17:31 most gondold el, erre mit lehet reagálni? "Na nyugger hagylak , mert zárom az irodát :)" tényleg árvatőzeg, bár sejtésem szerint életében nem olvasott móriczot...

dhd 2011.12.19. 23:48:59

«Nobilitas sola est, atque unica virtus»

34417 2011.12.20. 06:30:58

[dhd](#1304948) mert az erény az egyetlen tiszta nemesség...
süti beállítások módosítása