Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Mi változott 25 év alatt?

2011. november 30. - Harun al Rasid

Alig valami. Vagy mégis?

Alig valami. Vagy mégis?

25 éve fiatalok voltunk. Ma öregek vagyunk.

25 éve szocializmus volt. Ma kapitalizmus van.

25 éve a Szovjetunió volt a szövetségesünk. Ma a Kínát szeretnénk szövetségesnek.

25 éve Szűrös és Pozsgai elvtársak az emelvényen Kádár mögött ülnek. Ma Szűrös és Pozsgai urak az emelvényen Orbán mögött ülnek.

25 éve Martonyi és Járai elvtárs jó MSZMP káder (miniszterhelyettes, stb.) volt. Ma Martonyi és Járai urak a Fidesznél jó káderek (miniszter, jegybank elnök, stb.).

25 éve Kövér Laci az MSZMP KB Politikai Tudományok Intézetének politikai munkatársa volt. Ma komcsigyűlölő házelnök.

25 éve a politikusok kommunista naplopók voltak. Ma a politikusok jól fizetett naplopók. (Orbán első tétele: csak az én komcsim a jó komcsi).

25 éve hangulatjelentést készített az MSZMP. Ma Kubatov listát a FIDESZ.

25 éve volt május elsejei felvonulás. Ma van márciusi, októberi tömeggyűlés az Astoriánál, a Kossuth téren.

25 éve Kádár a sakkot támogatta. Ma Orbán a focit.

25 éve reform kommunisták voltak. Ma fülkeforradalmárok vannak.

25 éve senki sem lehetett milliárdos, de mindenkinek szerény elfogadható élete, biztos jelene és kiszámítható jövője volt. Ma bizonytalan a jelened, kiszámíthatatlan a jövőd.

25 éve az ország pénzét úgy osztották el a parlamentben, hogy jusson oktatásra, egészségügyre, a Te és a mi jólétünkre. Ma a gazdagok, a milliárdosok kapják az ország kenyerének javát.

25 éve megbecsülték a tisztességes munkát. Ma az ügyeskedőknek, a csalóknak áll a világ.

25 éve a munkásembernek becsülete volt. Ma az a kevés, aki még meg maradt, másodosztályú polgár saját hazájában.

25 éve mindenki dolgozhatott, aki akart. Gyáron belüli volt a munkanélküliség. Nem volt szabadidő tüntetgetni. Ma az országon belül van munkanélküliség, hivatalosan 400 ezer embernek nincs munkája, nem hivatalosan egy milliónak.

25 év alatt másfél millió munkahelyet tettek tönkre, de egyet se pótoltak. Van szabadidő, hogy a forradalmárok elfoglalják a TV székházát.

25 éve a gyárak, az üzemek, a bankok, minden-minden magyar volt. Ma az ipar, a kereskedelem, a szolgáltatások nagy része külföldiek kezében van. A magyar gyárakat bezárták, vagy privatizálták, jellemzően a külföldi tőke számára. A legtöbb gyárat azért vették meg, hogy a konkurenciát felszámolják, így a hazai gyárak többségét szétzúzták, bezárták, dolgozóit az utcára tették.

25 évvel ezelőtt volt nemzeti ipar. Ma multik vannak. Volt Ganz Hajó gyár, Láng Gépgyár, Tungsram, Rico, Pannónia Szőrme. Ma bankok és bevásárlóközpontok vannak a Váci uton.

25 éve volt önálló nemzeti termelés, önálló tudományos háttérrel. Ma a külföldi cégek összeszerelő üzemei jelentik az ipart.

25 éve volt magyar műszeripar, olyan nagyüzemekkel, mint a MOM, a Gamma. Volt önálló hadiparunk, olyan üzemekkel, mint a Diósgyőri Gépgyár, a Rába, a FÉG, a Danuvia. Ma van fegyver a feketepiacon.

25 éve a magyar ruházati iparnak olyan gyárai voltak, mint a Goldberger, a Panyova, a Május 1, a Vörös Október, a Zalaegerszeg, a Keltex. Ma ruházati ipar nincs, de van kínai termék.

25 éve volt magyar cipőipar. Martfűi termék nemzetközileg elismert volt. Ma nem gyártunk magyar cipőt.

25 éve a magyar Ikarus évente 13 ezer autóbuszt gyártott, és a világ élvonalában volt. Szovjetuniótól, USA-ig. Ma nincs, felszámol­ták, hogy helyébe a német, svéd és más használt buszok jöjjenek.

25 éve a Ganz-MÁVAG vonatokat gyártott a világ számos országának. Ma kínai piac van a helyén.

25 éve Csepel Művek 60 ezer embernek adott munkát. Ma kis kft-k vannak a helyén.

25 éve az ország vezetése a magyar gazdaságot támogatta. Ma a multikat, a külföldi tőkét szolgálja ki. Magyarországon – bármivel is foglalkozik - a multi támogatást és adókedvezményt kap. Mára ez utóbbi összege eléri a százmilliárd forintot. A kis- és középvállalkozó, az őstermelő nem kap semmit, sőt: olyan adókkal sújtják, hogy ne érje meg Magyarországon termelnie, dolgoznia. A multik környezetében a magyar kis- és középvállalkozások teljesen ellehetetlenednek, hiszen őket adók sújtják, a multit pedig adókedvezménnyel támogatják. 2007-ben 100 ezer magyar vállalkozás ment tönkre.

25 éve az energiaszektor az állam kezében volt, nem kellett félni attól, hogy lekapcsolják a villanyt vagy nem tudunk fűteni, mert nem tudjuk kifizetni. Ma a privatizált energiaszektor egekig emelt árai miatt az emberek nem tudják kifizetni a rezsit: csak idén 700 000 embertől vonnak 30%-ot a fizetésükből köztartozás miatt.

25 éve a mezőgazdaság egymillió embernek adott munkát. Ma alig százezren dolgoznak itt. 25 évvel ezelőtti mezőgazdasági termelésnek most csak egyharmadát termeljük.

25 éve olyan világhírű üzemek jelentették a magyar mezőgazdaságot, mint Bábolna, Mezőhegyes, Nádud­var. Ma ez már a múlt.

25 éve hazánkban 8,7 millió sertést tenyésztettek. Ma ebből csak 4,1 millió maradt.

25 éve szövetkezetek, állami gazdaságok művelték meg a földet az ott élők érdekében. Ma magánvállalatok dolgoztatnak külföldi bérmunkásokkal.

25 évvel ezelőtt nem tudtuk, hogy mi az a parlagfű. Ma annyi a parlagon heverő, megműveletlen föld, hogy parlagfűből és allergiás betegekből nagyhatalom vagyunk.

25 éve mi láttuk el gabonával, almával, borral, csirkével a külföldi országokat. Ma a külföldnek nem kell a magyar mezőgazdaság terméke, de tele vannak az áruházak nyugat-európai lejárt határidejű termékekkel.

25 évvel ezelőtt majdnem kétszer annyi húst ettünk, mint ma. Nem csak azért, mert háromszor annyi tehén és disznó volt, mint ma. Ettünk, mert volt, mert jó volt, s főleg, mert tellett rá, bár ma azzal riogatnak, hogy ez egészségtelen. Ma drága a hús, egyre kevesebb és egyre rosszabb minőségű külföldi húst eszünk. Fogyókúrázunk, mert nincs pénz kajára.

25 éve napi 8 óra munkából elfogadhatóan meg lehetett élni. Ma sokszor 13-15 óra is kevés.

25 éve miénk volt Magyarország. Ma a  külföldiek szolgái vagyunk saját hazánkban. (Vásárhelyiek figyelmébe: Hódgép, Metripond, Hódiköt, Alföldi Porcelángyár. A termékekre az volt ráírva, hogy: Made in Hungary - pedig el voltunk nyomva...! Ma a kevés magyar termékre, ami még van rá van írva Made in CE – pedig szabadok vagyunk.)

25 éve 20 milliárd dollárral tartoztunk a világnak. Ma 130 milliárddal tartozunk.

25 éve, gazdálkodtak a hitelekből. Ma ellopják.

25 éve tudtad, hogy hol a pénz! Százezer számra épültek lakótelepi lakások. Itt volt a pénz, tudtuk, hogy hol van. Ma hol ez a pénz? Hol vannak a magyar üzemek? Hol építenek szociális bérlakást? Hol adják olcsón a kenyeret?

25 éve még kórházakat, iskolákat építettek, hogy az egészségügy és az oktatás mindenki számára elérhető legyen. Ma már bezártak több mint 300 iskolát, bezártak több száz rendelőt és több kórházat. Elmebetegek gyógyítása megszűnt. Sokaknak negyven kilométert kell utazni a "központi" kórházig. Nem csoda, hogy a halálozási arányban és várható élettartamban is az EU-20-ak közül a legrosszabb ötben vagyunk.

25 éve a kórházban az számított, hogy mi a bajod, mid fáj? Ma az számít, hogy mennyi pénzed van.

25 éve a beteg minden körülmények között kapott ellátást. Ma már ingatlanspekuláció miatt bezárták a "Lipótmezőt", azt az országos pszichiátriai intézményt, amely Mária Terézia óta jól működött, ahol olyan betegek is éltek, akik nem tudtak gondoskodni magukról, s esetleg ön- vagy közveszélyessé válhattak volna gyógyszeres kezelés nélkül. Ma több százan bukkannak fel hajléktalan szállókon, s legalább ennyien nem igénylik gyógyszereiket - védelem és kezelés nélkül mi lesz velük?

25 éve nem voltunk gazdagok, de sok mindent megengedhettünk magunknak: üdülést, éttermet, szórakozást. Ma sem vagyunk gazdagok, és egyre ritkábban engedhetjük meg magunknak az üdülést, az éttermet, a szórakozást, vagy az egyik, vagy a másik, de gyakrabban egyik se.

25 éve nem kellett adót fizetnünk. Ma - ha csak egy kicsit is jobban keresünk az átlagnál - a fizetés egy részét elviszi az állam. Mit kaptunk cserébe? Bezárt kórházakat, lezüllesztett oktatási rendszert, bezárt vasútvonalakat, megfizethetetlen közlekedési díjakat.

25 éve senki nem éhezett Magyarországon. Ma az ENSZ óvatos becslései szerint is legalább 200 ezer ember, ebből mintegy 20 ezer gyerek éhezik hazánkban. További 100 ezer gyerek pedig jó esetben krumplihoz és zsíros kenyérhez jut a polgármesteri hivatalok segítségével (ebben élenjár Rogán Tóni).

25 éve az emberek többsége nyaralni ment. Gyári üdülőkbe. Ma a családok 59 százaléka nem megy nyaralni. A gyári üdülőket privatizálták.

25 éve háromévente nyugatra utazhattál, volt miből. Ma állandóan utazhatnál, de nincs miből.

25 éve a nyugalomba vonulás tisztes nyugdíjat és megbecsülést jelentett. Ma éhezést, társadalmi kitaszítottságot. Mit lehet megvenni az öregségi nyugdíj minimális összegéből, 28500 Ft-ból? Ételt keveset, rezsit fizetni lehetetlen, gyógyszert meg szedjenek a gazdagok. Nyugdíjasokból nyuggerek lettek.

25 éve gyakorlatilag minden magyar állampolgár részesült a társadalombiztosításban. Ma ezrek esnek ki a társadalombiztosításból, így megfosztják őket az egészségügyi ellátástól.

25 éve nem voltak hajléktalanok, s a biztos megélhetés miatt senkit nem fenyegetett az a veszély, hogy az utcára kerül. Ma Magyarországon 85-90 ezer hajléktalan él, s évente több mint 2000 lakást árvereznek el. A felmérések szerint magánemberek esetében gyakorta árvereznek a kifizetetlen villany-, gáz- és más rezsiszámlák következtében, de magas az illetéktartozások miatt elindított végrehajtások száma is.

25 éve a cigány is dolgozhatott, sőt dolgoznia kellett! Ma szociális segélyért áll sorba, dolgozni meg már elfelejtett. Igaz, nem is volna neki hol. De ez nem rajta múlik.

25 éve a bölcsődei és óvodai elhelyezés mindenkinek járt. Ma a gyerek születése előtt kérelmezni kell a felvételt. Ha nem, marad a magánóvoda, gyermekenként 70 ezer Ft-tól havonta.

25 éve a fiatalok mertek családot alapítani, mert tudták, hogy lesz munkájuk, lakásuk.  Ma gyakran azt sem tudják, hogy holnap miből vesznek kenyeret, és lesz-e tető a fejük felett. Ezért összeállnak, mint lovak az esőben. A tendenciát jól mutatja: az átlagos életkor az első házasságkor 1990-ben még 22 év volt, 2007-re már 27 évre emelkedett és lassan 30 fölé emelkedik.

25 éve több mint tíz millióan voltunk. Ma 10 millió alá süllyedt Magyarország lélekszáma.

25 éve a gyerekedre biztos jövő várt. Tanulhatott, munkát kapott, családot alapíthatott. Ma nagyon sokak számára egy lehetőség marad: külföldre menni.

25 éve sem volt könnyű lakáshoz jutni, de a fiatalok többsége sokszor hosszú idő után, az állam segítségével megoldotta. Az új lakások jelentős része panellakás volt, amit "kiutaltak". Ma nem épülnek állami lakások, a fiatalok fizetésük felét albérletre költik, saját lakás vásárlásakor évtizedekre eladósodnak, gyakran devizában. Épülnek üresen álló, a fiatalok számára megfizethetetlen lakóparkok.

25 éve a társadalmi és gazdasági igények szerint korlátozott volt a felsőoktatásban tanulók száma, de aki tanulni akart és tehetséges volt az tanulhatott. Tandíj nem volt, a kollégium költségei megfizethetőek voltak. Ma mindenki tanulhat, akinek pénze van, még akkor is, ha hat ökör, akkor is, ha a leendő tudására a társadalomnak nincs is szüksége. Sok helyütt tandíj van, egyre drágább a tankönyv, a diákok albérlete és utazása.

25 éve volt társadalmi ösztöndíj, és a diplomásokra munkahely várt. Ma van diákhitel, amivel a jövő eladósodik. És várja a diplomásokat a munkanélküliség.

25 éve a pályakezdőket tárt karokkal várták a munkáltatók. Ma körülbelül 80 ezer pályakezdő fiatal indítja életét munkanélküliként.

25 éve a gyerekek nagy része sportolt. A sportklubok ingyen biztosították a felszerelést, a pályát, az edzőt és a tagdíj jelképes volt. Ma csak az sportol, akinek a szülei megengedhetik a drága tagsági díjat és felszerelést.

25 éve volt iskolai sport, olcsó tömegsport, és ennek következtében jó eredményeket értünk el a világversenyeken. Ma nincs iskolai sport, alig van megfizethető tömegsport. 1988-ban, a szöuli olimpián hazánk 11 aranyérmet szerzett, 2008-ban Pekingben már csak hármat. Lesz viszont minden napos testnevelés óra.

25 éve csak vízummal utazhattunk a legtöbb EU-országba. Ma nem kell vízum, de csak az tud utazni, akinek pénze van. Neked van pénzed utazni?

25 évvel ezelőtt rend volt. Éjjel bátran sétálhattál. Tudtad, hogy mi a jó és mi a rossz. A rendőr melletted állt, a rendőr mögött meg ott állt az állam. Ma félsz éjjel kimenni az utcára, félted vagyonkádat. A rendőr nem áll melletted, és a rendőrt se védi meg saját állama!!!

25 éve mindenki beszart a rendőrtől. Ma rendőr szarik be a „zemberektől”.

25 éve voltak korrupt politikusok, a hatalmukkal visszaélő állami emberek. Ma Magyarország Európa legkorruptabb országai közé tartozik.

25 éve a munka törvénykönyve a munkást, a dolgozót védte. Ma a munkaadót védi.

25 éve a szakszervezeteknek csak véleményezési jogaik voltak az érdekvédelemben, szociális kérdések eldöntésében. Ma a szakszervezetek jogai korlátozottak, de egyetértési joguk talán megmarad.

25 éve kádári diktatúra volt és népi demokráciát ígértek mindenkinek. Ma demokrácia van és orbáni diktatúra.

25 éve nem volt szólásszabadság, ha dumáltál, megbüntettek. Politikai elnyomás alatt állt, aki másként gondolkodott. Nem lehetett értelmiségi, de kötelező volt a  kenyerét megkeresnie. Ma a szólásszabadság jegyében, ha nem úgy gondolkodsz, ahogy elvárják tőled, holnaptól, ha dumálsz, nem lesz kenyered, kirúgnak a munkahelyedről és felkerülsz a Kubatov-listára, mi több, elhárításügyileg elemeznek, mint potenciális másképpen gondolkodót.

25 éve több mint százezres hadseregünk volt tüzérséggel, páncélosokkal, műszaki csapatokkal, honi légvédelemmel. Ma kevesebb, mint húszezer katonánk van, az önálló működés feltételei nélkül. A magyar hadsereg ma kisebb, mint amit a trianoni rablóbéke után engedélyezett a nyugat (antant). Cserébe van körkörös védelmi koncepciónk.

25 éve nem tudtuk, hogy mi a háború. Ma Jugoszlávia és Irak után Afganisztánban már a harmadik háború részesei vagyunk.

25 éve a magyar katonának nem kellett külföldre mennie, de egyszer, 1968-ban Csehszlovákiában szovjet utasításra mégis ott voltunk. Ma önként vállalva a magyar katonák mindenütt ott vannak (jó pénzért, persze), ahol a NATO-nak emberanyag kell, Koszovótól Afganisztánig.

25 éve Aczél elvtárs osztotta a pénzt, a státuszt és az észt a kultúrában. Ma Kerényi és Tarlós urak.

25 éve a  proli Hofi volt a humorista. Ma a kispolgári, közönséges Fábry a humorista (?).

25 éve már lehetett politikai viccet mesélni. Ma még lehet politikai viccet mesélni.

25 éve a demokrácia várt ránk. Ma a diktatúra vár ránk.

25 éve ezt nem mertem volna ezt megírni.  Ma? Ez az egyetlen pozitív különbség: MEG KELL ÍRNI!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr368309562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

114634 2011.11.30. 13:33:30

Rasid! Akkor még 36 voltam!! :-))

243343 2011.11.30. 13:44:10

Rasid, nem hiszem, hogy minden ponttal ki vagy békülve. Én sem, csak sejtésem szerint nem egyezik a lista.

34417 2011.11.30. 13:49:16

[raptor](#1295713) ez azért van, mert gyorsan élsz! tessék lassítani!

34417 2011.11.30. 13:49:58

[ahazafia](#1295718) lehet javítani. kíváncsi lennék a te 25 évedre. persze, külön postban, ha kérhetem.

23353 2011.11.30. 14:14:22

Mintha nereg a Lordtol olvastam volna ugyanezt a listat.... Ja rendortol feltem....anno....mert a kalefen ugy pofan vagott ha az arcod nem tetszett neki. Sok minden pontoddal vitaba tudnak allni...de dolgoznom kell menni. Es annak (dolgozas) meg mindenutt meg van a maga becsulete. Ertelmetlen "papir tologato" allasoknak meg nem.

34417 2011.11.30. 14:30:13

[little](#1295745) lényegtelen, hogy kitől olvastad az eredetit. minél többen tesszük fel, annál több embernek nyílik rá a szeme: jé, tényleg! jómagam is hozzátettem egy-két kiegészítést. a végén már fehér könyvként lesz kiadható.

114634 2011.11.30. 14:37:31

Rasid! Ezt kellene mindenkinek (nem csak a nyuggereknek) a postaládájába bedobni, nem Orbán faszságait!!

122188 2011.11.30. 14:50:37

Majd azt a listát nézd meg amit a most készülő törvény alapján rólatok negyvenvalahány +húsz évig itt pofátlankodott komcsikról és libsikről állítunk majd össze.

22371 2011.11.30. 14:59:36

Ez egy nagyon elfogult, egyoldalú lista, de ne várd hogy részletekbe menően vitatkozzam. Maradjunk annyiban, én nagyon nem így látom és nagyon nem így éltem át az elmúlt 25 évet. Az én szememben ez nagyobbrészt sikertörténet. Az első sikere az volt, hogy békében kimentek az oroszok és nem volt polgárháború sem.

114634 2011.11.30. 15:01:57

8. rodosto Konkrétan te nem állítasz össze semmit Botzheim! Te csak egy bukott polgármester vagy! A te szavadra az emberek már tesznek!! :-))

14927 2011.11.30. 15:35:08

Nehéz bármit is mondani, hisz sokan akartuk a változást, tudtuk, hogy nem lesz könnyű, de erre senki nem gondolt, hogy gyakorlatilag visszatoloncolnak minket a 50-es, 60-as évek színvonalára, azok akiknek a legnagyobb volt a lepény lesőjük úgy 89 táján

243343 2011.11.30. 16:18:17

11. ghost 2011. 11. 30. 15:35, nem években kell ezt mérni. Eljutottunk a 3. világba. Ez is volt a terv, csak nekünk nem szóltak.

11242 2011.11.30. 16:38:13

Mi a baj, elmehetünk az Atlanti óceánig! Csak legyen háromszáz ötvenünk egy megállóra a vilamoson! 9.re Kinek köszönöd meg, te okos ember, hogy nem volt polgárháború? Tudvalévő viszont, hogy Orbán szavára rohantak haza az oroszok! ?.

179584 2011.11.30. 16:55:17

Hogy nálam mi változott? Szoros kapcsolatba kerültem egy volt kollégával, - ez azóta sem lazult, söt! Kaptam útlevelet, amikor meg akartam látogatni öt külhonban. Dolgoztam, nyugdíjas mamámmal éldegéltem boldogan. Család-egyesítés okán elköltöztem otthonról, gondoltuk, nyugdíjas korunkban haza- költözünk. A mai ki-és beszámíthatatlan ötletelö törvénykezés idején várunk ezzel a lépéssel. Meddig?????

34417 2011.11.30. 17:09:30

[rodosto](#1295773) picinyem, te már nem állítasz össze semmit, max. a műanyag karácsonyfátokat:-) kezeld már a helyeden magad. azt meg, hogyan intéznéd el, hogy lemaradj arról a listáról?

34417 2011.11.30. 17:10:51

[Quodlibet](#1295782) olyan sokkal többet nem is nagyon tudsz felvonultatni. de tudod mit? az se nagyon érdekes, mi volt 25 évvel ezelőtt. akár el is hagyhatod. sokkal érdekesebb, mi van most. azt is sikertörténetnek nevezed?

34417 2011.11.30. 17:13:09

[Marijja](#1295861) még 25 évig. addigra orbán is csal egy lábjegyzet lesz.

179584 2011.11.30. 17:59:36

17. harunalrasid Köszönöm a bíztatást! DE: nem valószínü, hogy a 90-es éveinkben akarnánk költözködni. Elöbb fogunk gondoskodni a hamvainkról!!! (66 ill. 64 évesek vagyunk) Adtam volna pluszot, de nem ment át.

58395 2011.11.30. 19:02:33

Szerintem Qodlibet a nagyon elfogult, csak a másik irányban...Meg hát az arányokkal is baj van, mert a kisebbségi vélemény az övé...

210560 2011.11.30. 20:00:21

Hát az biztos, hogy érdekes volt az összeállítás, nem különben a kommentek :) Nehéz kérdések, nehéz válaszok, érdemes velük időnként foglalkozni, visszatérni rá, kiegészíteni. Fanny

11677 2011.11.30. 21:09:51

Kedves Rasid! A Te sorolásodat precízebbnek tartom az enyémnél. Érdekes, hogy itt – lényegében - ugyanazok tesznek kritizáló véleményt – részletes kifejtés nélkül -, mint nálam. http://www.xyz.nolblog.hu/archives/2011/11/26/Mondd_hogy_nem_igaz/

22371 2011.11.30. 21:15:54

@16 ezt is másképp látom. Az ország fölszabadulása annyira fontos, hogy mellette minden más lényegtelen. Sikertörténet valamennyi szabad választás, és persze az átlagos életszínvonal is magasabb mint akkor, és más a viszonyítási alapunk is. Sikertörténet a fiatal nemzedék, amelyik már egészen más távlatokban gondolkozik. A Fidesz/Orbán mostani kormányzásának nagyon lehúzza a mérlegét a liberális jogállamiság visszafejlesztése és a hibás gazdaságpolitika. De ha választani kéne Orbán és Kádár, a Fidesz és az MSZMP között, természetesen Orbánt és a Fideszt választanám. Ami most történik meglehet csak epizód, nem tudjuk,m hogy a jövőből miként fog látszani a jelen időszak. .

22371 2011.11.30. 21:20:56

Még annyit, látszik, hogy lassan a rendszerváltozáshoz való viszony is vízválasztó lesz a politikai szimpátiák tekintetében, nem csak Horthy vagy Kádár. A Te posztod és mondjuk Lord blogtárunk posztja is ezt mutatja. Vajon ki a rendszerváltozás örököse?

22371 2011.11.30. 21:22:18

Még annyit, Kádárista alapon nincs erkölcsi alap Orbán bírálatára.

114634 2011.11.30. 21:22:23

23. Quodlibet Utolsó mondatodra: Magyarország elpusztítása!!

34417 2011.12.01. 03:50:37

ad 23-24-25 hol van itt kádárista alap? itt, kérem, csak egy - még csak nem is teljes - felsorolás van, minden politikai elkötelezettség nélkül. amit sikertörténetnek sorolsz fel, nem más, mint a demokrácia nehány ismérve, semmi köze a felsoroltakhoz. a fiatal nemzedék valóban más távlatokban gondolkodik: a lajtán túliban. ki ne találd már, hogy itthon bármilyen jövőjük is van? az átlagos életszínvonalról szólókat te se gondolhattad komolyan. ne a polcokon kapható áruk vakítsanak el, hanem nézz utána egy csöppet a tényeknek, már, ha nem zavarnak. nem a rendszerváltozáshoz való viszony a vízválasztó - nekem pl. nem jelentett semmit, nem befolyásolta az életemet - hanem az orbáni taktika, ahogy az embereket egymással szembe fordította. hogy kire szavazol, az a te dolgod, neked kell elszámolni a lelkiismereteddel. csakhogy, nem mszmp-ről és kádárról van szó, mégcsak nem is mszp-ről és gyurcsányról fiatal ember létedre, gondoltam, jobban kinyílt a szemed, de úgy tűnik, még most sem látod orbánék valódi arcát...

34417 2011.12.01. 03:53:09

22. lord 2011. 11. 30. 21:09 kedves lord, ne felejtsd el, hogy a kritikák legnagyobb része a postot író személyéből és nem a post tartalmából gyökeredzik. írhatok én a lisztkukac szerelmi életéről, akkor is ugyanazok kritizálnak:-)

34417 2011.12.01. 03:54:55

raptor 2011. 11. 30. 21:22 ne ess túlzásba. nem szándékos rontásról van szó, csak sima tudatlanságról, felkészületlenségről, hozzá nem értésről. magyarország ettől még nem fog elpusztulni, de orbánék igen. persze, nem fizikailag.

14055 2011.12.01. 06:21:54

Hát a kistigris csak egy bájos cica, amikor megszületik, oszt mi lesz belőle.. A hattyú meg csak egy rút kiskacsa.. 25 éve volt egy rút kiskacsánk, meg egy bájosnak tűnő cicánk. Mi a cicát választottuk. Így jártunk..

34417 2011.12.01. 07:48:36

[KerekesZS](#1296155) már, aki...már, aki a cicát választotta és már, aki gy járt. mert vannak jóljártak is, számosan.

22371 2011.12.01. 09:15:44

@27. Rasid, én 59 éves vagyok, ez nálad még fiatal? köszi.

205707 2011.12.01. 09:58:42

Vajon Görögországban, Portugáliában, Olaszországban, stb. mekkora, s milyen távolságra visszatekintő listát készíthetnének? Persze kurzusváltás-mentesen.

11242 2011.12.01. 10:51:18

Kimarad..25 éve az árvízi károsultaknak odaért valami segítség. Ma a vörösiszaposoknak szánt pénznek nyoma veszett! Bocs, harun!

34417 2011.12.01. 12:29:49

[Quodlibet](#1296219) akkor cseréld le az avatarod, vagy add meg az orvosod címét:-)

34417 2011.12.01. 12:32:42

[palya](#1296290) tegnap éppen erről értekezett magyar györgy, a károsultakügyvéde. a 2 mrd (!) huf-ból csak 840 mille került befektetésbe, annak is jó része műfüves pályában, meg emlékmúzeumban tárgyiasult. a károsultak egyetlen fillér támogatást nem kaptak, a házaikért cserébe röghöz kötöttséget írtak neki elő.

22371 2011.12.01. 12:51:14

@35. Nem célom hogy fölismerjenek, csak az ismerőseim emlékeznek a kamaszkori arcomra. De te ismersz, ott voltam a Nyitott Műhelyben, beszéltél is velem többször. Nem emlékszel?

34417 2011.12.01. 13:34:21

[Quodlibet](#1296357) a memóriám - többek között - már nem a régi. felejtek...remélem, elnézed nekem.

11677 2011.12.01. 13:54:58

38-ra Rasidnak: Ígv van! Egyetértek!
süti beállítások módosítása