Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Már 303

2011. október 29. - Harun al Rasid

a jó édes anyjukat!

a jó édes anyjukat!

Az alábbi írás hozott anyagból van, de ez semmit sem von le az értékéből.

A militáns, szélsőjobboldali, ám kormányközelinek számító Magyar Hírlap okt. 28-i álláspont-cikke - ami lényegében a szerkesztőség kollektív véleményének ad hangot - kertelés nélkül elismeri az elmúlt másfél év gazdaságpolitikájának csődjét és Matolcsyt lényegében bukott politikusnak tekinti. Jegyezzük meg, hogy a költségvetés még mindig 280 forintos euróval és 1,5 százalékos növekedéssel számol... A kormány sok mindent  kommunikálhat, de megszorításokat - tehát kiadáscsökkentést - semmiképpen. Még nem várt világgazdasági válságra hivatkozva sem - ehhez képest a cikk minden skrupulus nélkül restrikcióról ír. A tegnap nyilvánosságra került  kormányzati anyag szerint pl a közoktatásból mintegy 70 milliárdot vonnak ki, kb 600 iskolát zárnak be, 8000 pedagógust raknak az utcára - és még ezen az áron sem lehet finanszírozni az ágazat államosításának költségeit. a politikai krízis közelebb van, mint azt korábban gondoltuk - erre komolyan fel kellene készülnie a társadalomnak, eminensen a civileknek és a szociális szakmának!

Érdemes néhány mondatot idézni a meglepően tényszerű írásból:


"A hazai gazdaság irányítója a Heti Válasznak ugyanis azt mondta: reális veszély az ország adósságbesorolásának lerontása az egyik hitelminősítőnél. Miután azonban a hitelminősítő cégek rendszerint követik egymást, ha ez bekövetkezik, akkor a befektetésre nem ajánlott, bóvli kategóriába száműzik Magyarországot. Ám akkor sem lesz többletkockázat, ha ez megtörténik, húzta alá ugyancsak Matolcsy György a szóban forgó interjúban.

Nem lesz, mert van. Két és fél éves mélységbe zuhant szerda délután a forintárfolyam, minden bizonnyal Matolcsy iménti szavai­ra – is. Eközben még lehet a „gyengeség jeleként” aposztrofálni a Nemzetközi Valutaalappal történő együttműködést – miként ez tette ugyancsak a gazdasági tárca vezetője –, ha az úgynevezett bóvliba esünk, akkor további forintgyengülés jöhet, és megszaporodhatnak azok a befektetők, akik szabadulnának a magyar állampapíroktól. Miután a helyzet történelmileg úgy alakult, hogy a külföld finanszírozza a központi költségvetést, és ez még így lesz jövőre, sőt az után is, egyáltalán nem mindegy: milyen kondíciókkal lesz finanszírozható Magyarország. Románia például bóvli kategóriás ország, vagy­is befektetésre nem ajánlott. Bukarest azonban nem Budapest.

A románoknak készenléti hitelszerződésük van a valutaalappal, ezért nem sorolandók a tíz legkockázatosabb gazdaságú ország közé. Jelentem: Magyarország ott található. Félreértés ne essék: ez nem az Orbán-kormány hibája, de törekedni kellene arra, hogy onnét mielőbb kijöjjünk.
Egyelőre azonban ott maradunk, mert az ország csődkockázati felára nagyon magas – 560 bázispont környékén jár –, miközben a Bajnai-kormány 180 ponton adta át a stafétabotot másfél évvel ezelőtt. Csak emlékeztetőül: a legsúlyosabb helyzetben, 2008 októberében, a Lehman Brothers bankház bedőléskor sem sokkal haladta meg a 600 bázispontot! Miután a kormányváltás óta eltelt másfél év – a súlyos gazdasági örökség ellenére is –, egyre inkább lejárt lemez a visszafelé mutogatás. Tekintve, hogy – euróválság ide vagy oda – a kormány vagy a legnagyobb kormánypárt képviselői is tettek egy s mást a forint árfolyamának megrendítése terén. Utóbbi pedig megnövelte az államadósságunkat. Olyannyira, hogy most vagyunk a csúcson.
"

Ha már a népnemzeti lakájsajtó is idáig jutott, hogy felismer dolgokat, mi jöhet még? Az Armageddon?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr678309512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

114634 2011.10.29. 18:23:07

Rasid! Az jöhet, h Matolcsyt pi@ánrúgja Orbán! Két okból is jó lenne neki! Az egyik, h így tudna arra hivatkozni, h ő elhitte neki, h ez a fellendülés alapja! A másik, h az új PM. (feltehetően Varga) egyből egy sor új megszorítást tudna bevezetni, mondván, h az elődje egy fasz volt! Ezzel Orbán is megmenekülne, mivel ő látta, h ez így nem megy tovább és megtette a szükséges lépéseket! Oszt' majd most .......

12392 2011.10.29. 18:28:16

Kérdésedre a válasz: "Az országnak egyre inkább szüksége lesz" a Magyar Gárdára és a pártra is - mondta a Jobbik elnöke, a párt országos kongresszusán. http://www.hirado.hu/Hirek/2011/10/29/12/Vona_a_Jobbiknak_hamarosan_vezetnie_kell_az_orszagot.aspx

34417 2011.10.29. 18:28:41

orbán ugyan igencsak alkalmatos a másra mutogatásra, de ha a mi kutyánk kölykét is 3,14csán rúgja, erősen bajban lesz. nem utolsó sorban azért, mert a céltárgy hím, még ha impotens is:-)

34417 2011.10.29. 18:33:34

2. ronagyuri 2011. 10. 29. 18:28 nos, ha így lesz, akkor tényleg elkezdhetjük építeni a szekérvárakat. kérdés, hogy a jobbik rendelkezik-e ilyen szakértelemmel és gazdasági kapacitással?

114634 2011.10.29. 18:36:33

http://velemenyvezer.blog.hu/2011/10/28/eljott_a_pillanat_a_fidesz_beismerte

34417 2011.10.29. 18:45:07

5. raptor 2011. 10. 29. 18:36 áh, ez csak kamu! a fidesz még soha, semmit nem ismert be. borúlátók? majd felderülnek, vagy kiderülnek, vagy elterülnek. van választás.

156668 2011.10.29. 18:53:27

Én csak arra tudok figyelni, hogy a lányom főiskolás, állami finanszírozású képzésen, de meg akarják vonni a támogatását, én közalkalmazott vagyok, és talán a nyolcezerben benne leszek, tehát vigyázó szememet Londonra vetem. Minden ismerősöm, aki bárhol kint dolgozik, bármilyen munkát végez, egyöntetűen állítja, hogy azért is szeret kint lenni, mert nyugi van. Kiszámítható az élet, és nem akarják az emberek egymás torkát átharapni.

34417 2011.10.29. 19:00:25

7. propatria 2011. 10. 29. 18:53 nos, itt se a zemberek akarják egymás torkát átharapni. nem tudom, mit gondoljak. ártunk és ormányunk ennyire amatőr, vagy szándékos, amit művelnek? bármelyik is, de akad pár millió vak, akiknek most már rá kellene csodálkozni a valóságra! 2/3? EZEK?

123758 2011.10.29. 19:18:17

1 raptor Szerintem meg pics@n rúghatnák egymást. Utána mi következnénk...

95527 2011.10.29. 19:24:02

Szokták kérdezni, hogyha nem a fidesz, akkor ki? Rossz a kérdés, a fidesz egyenlő Orbánnal, ha Orbán eltakarodik, még egy megújult fidesz is jobb ennél ami most van.

193225 2011.10.29. 19:35:33

Mosolygok, maradok az irodalmi alkotásnál. :))

163107 2011.10.29. 23:05:04

Most eltöprengek azon, mennyi támadásnak voltam én itt kitéve (persze sokan egyetértettek), amikor ezt már legkevesebb 100 bejegyzésemben és isten tudja hány ezer kommentemben megírtam, azzal, hogy jövőre okvetlenül be kell következni a csődnek, ha így megy tovább. Nem mert annyira okos vagyok, hanem mert olvasom a gazdasági lapokat, a gazdasági elemzőket és a legjobb közgazdászokat. Azért nem gondoltam, hogy egy fideszes üzemi lapban már az idén leesik a tantusz. azt megállapítják, hogy már nincs értelme a visszamutogatásnak, de ég mindig szemrebbenés nélkül leírják,hogy: "Félreértés ne essék: ez nem az Orbán-kormány hibája," hát kinek a hibája könyörgök. Kötötték az ebet a karóhoz. Lesöpörtek minden érvet, ellenségesnek állítottak be minden közgazdasági kritikát - kinyírták az összes jó közgazdát a környezetükből, megszüntettek minden ellenőrzést, csinálták a bukfenceket - lenyúltak egy hatalmas összeget, amit szőrén szálán, minden látható eredmény nélkül lenyeltek, és minden lózungnak, minden ábrándnak, hencegésnek és ígéretnek az ellenkezője következett be. Most ott áll az ország, mint a válságkor, amikor az IMF is, Brüsszel is segített. Pedig nincs válság. Nincs nagy fellendülés, vagy ilyesmi, de máshol minden mutató jobb a térségben. A megszorítások csak tűzoltások lesznek, jól kalkuláltam, hogy a jövő év harmadik negyedévére lesz itt a csőd. Rasid, a kedves pertársad még a napokban is lehülyézett, amikor nagyjából azokat írtam le a NOL-ra, mint a fentiek. Mert még olyanokat is el tudok képzelni, akik a Hírlapot olvasva se hisznek a szemüknek, és változatlan marad a fidesz népszerűsége.

14946 2011.10.30. 07:36:09

http://href.hu/x/gcvl

179584 2011.10.30. 07:44:32

Érdekelne, a magyarok birka 2/3-ának mikor fog kinyílni a szeme!!!

34417 2011.10.30. 08:04:57

marijja, nem fog nekik kinyílni. ugyanis nincs nekik. se szemük a látásra, se fülük a hallásra. agyukról nem is beszélve, amit - azon kívül, hogy kitölti a koponyájukat - amit akár gondolkodásra is használhatnának. amúgy milyen 2/3? ami sohasem volt? mert, ugyebár, a választóik számszerűsége soha nem volt annyi.

34417 2011.10.30. 08:09:00

[Osszián](#1279129) nem pertárs, hanem vádlott:-) mecsoda különbség!

34417 2011.10.30. 08:11:21

[Shakespeare](#1279001) igazad lehet. az egyéni képviselői indítványok is az irodalmi munkásságuk része...

163107 2011.10.30. 09:07:07

Igen nagyon rossz meghatározás volt, csak nem akartam nevén vezetni azt a kretént. Most bezzeg kussol, egy másik fan tartja a frontot, aki mindent Gyurcsány nyakába akar varrni... Hanem hogy a MH ilyen cikkre vetemedik, az már annak a szele, hogy Széles is kezd kiakadni...

163107 2011.10.30. 09:08:44

A Magyar Hírlap információi szerint már szakértői előterjesztés is készült a kormány ötletéről, miszerint a gazdaságélénkítés érdekében mesterségesen leértékelik a forintot. A jövő évi költségvetés tervezetében 1,5 százalékos gazdasági növekedés szerepel, amihez - miként Matolcsy György a költségvetési vitában jelezte - "minden eszközt meg kell ragadni...". Az exportoffenzíva, a kiviteli boom egyik lehetséges eszköze a hazai fizetőeszköz mesterséges leértékelése. Készült olyan előterjesztés is, amely négyszáz forintos euróval számol - emlékeztet a Magyar Hírlap. Matolcsy szerint a gyenge forint magasabb inflációt is eredményezne, ami növelné az államháztartási bevételeket a fogyasztási típusú adókon keresztül. Az a szerencsénk, hogy ezt a hírt még nem olvasta London - kommentálta az ötletet Kolba Miklós az ING devizaüzletágának vezetője. Szerinte ugyanis már a hír hatására is pánik törhet ki a tőzsdéken, Magyarországot pedig "elkezdik adni" a befektetők.

34417 2011.10.30. 16:41:28

19. Osszián (szerkesztő) 2011. 10. 30. 9:08 lehet, hogy 1,6 szerepel, de minden szakértő hangsúlyozom, SZAKÉRTŐ, inkább a nullához közelítőre számít. legfeljebb majd kiigazítják a költségvetést. amúgy, biztos, hogy londonban nem olvasták? nomeg, mi ez a marhaság a fogyasztási típusú adókkal? a nincsből nem lehet vásárolni! ami pedig szélest illeti: nem az a fajta emberke, aki személyesen intézkedne az újságban megjelenők felől.

192270 2011.10.30. 19:49:15

Szerintem is nagy csavar ez a forint csökkentés! Lehet, hogy erre játszik a kormány! Mert csökkenő forinttal is lehet nyerészkedni. Sokan értenek hozzá! Az, hogy ez mit jelent azembreknek, azzal nem törődnek! Minek is? Semmi megmozdulás a kormány részéről a forint megvédésére, semmi védelem, sőt kommunikálják, hogy ez így maradhat, esetleg le is minősítenek stb. Hát mi folyik itt?

34417 2011.10.31. 05:40:12

[lombik](#1279721) a közjóval való törődés, az folyik itt. vagy mégsem? széchenyi idejében még mintha ilyenen munkálkodtak volna az ország nagyjai. igaz, a jelenlegiek még utánzatnak se jók. de tisza pistának, ki mind magyarnak, mind úrnak rongy volt, újra állítanák a szobrát. hiába, kellenek nekik a példaképek!
süti beállítások módosítása