Kezdem érteni Orbánt
Kezdem érteni Orbánt
Magyarországon kétfajta ember él: a ragadozók – ezek a politikusok -, és a növényevők - ezek a birka nép. Mindig a ragadozók jutnak a csúcsra, mert ők azok, akik hajlandók harcolni érte, hogy oda jussanak, ezért mindent és mindenkit, aki, és ami útjukba állhatna, széttépnek. A többiekből hiányzik a lelkierő, a gátlástalanság, a bátorság, vagy a mohóság, kíméletlenség. Így aztán Magyarországot a ragadozók kormányozzák, ők lesznek a birkák urai. Ilyen ragadozó Orbán is. Ennek az embernek semmi nem elég. Mindig folytatnia kell a dolgot, hogy még többet szerezzen meg abból a valamiből, amit a birkák bálványoznak.
A kommunista világban ez a valami a hatalom volt. Ezt Orbán igen jól megtanulta. Hatalom, hatalom és még több hatalom, nem törődik vele, hány ember megy eközben tönkre azért, hogy ezt ő, és pártja megszerezhesse.
A kapitalista világban a pénz ez a valami. Egyre több és több pénz kell, egyre több aranyat, értékpapírt, részvényt, földet kell szerezni, ez a cél, még akkor is, ha hazudni, lopni, vesztegetni, csalni kell érte. Orbán ezt is jól megtanulta. Ha a hatalom megorrontja, hogy valahol elég sok van belőle, és csak erőszakos eszközökkel tudja megkaparintani, akkor erőszakos eszközöket fog bevetni. Ilyen volt a MaNyuP. Einstand, és kész. A többi, az úgynevezett eszmények, össznépi célok, csak dajkamese.
Az embereket egyszerűen átverték: az igazság mindig a mi oldalunkon van, az, aki mást mond, a rossz ügyért harcol – mondják. Különben is, a győzteseknek mindig igazuk van. Egy dakota mondás szerint Isten mindig a győztesek oldalán áll! Ez a gazdagok és hatalmasok, cinikusok és fülkeforradalmárok szentírása. Vagyis a FIDESz-é.
Az igazság ezzel szemben az, hogy a rendszer áll a győztesek oldalán, már csak azért is, mert a rendszer kreálta a győzteseket. Istennek, már, ha létezik egyáltalán, mégiscsak több köze kellene, hogy legyen az igazságossághoz, az igazsághoz és a részvéthez, mint a puszta, nyers erőhöz, a bosszúhoz. Nem mintha ez bármit is számítana. A ragadozók mindig győzni fognak, a növényevők meg mindig hisznek nekik.
Elmesélek egy történetet: volt egyszer egy öregember. Egyedül lakott egy ócska bódéban. Egy napon halva találták, már legalább egy hete halott volt. A kórboncnok szerint már legalább 10 napja éhezett. A gyomrában megemésztetlen kartonpapír darabkákat találtak. Egy zabpelyhes doboz kartonpapírját rágcsálta éhségében.
Úgy vélem, sokan lesznek, akik inkább golyóval a mellükben, vérrel a szájukban hallnak meg, utoljára még odavágva a ragadozóknak: dögöljetek meg, mind, akik vagytok! – mint egy ócska bódéban sorvadjanak el, kartonpapír cafatokkal a szájukban.
Az éhenhaláshoz 14 nap elég. A szomjan haláshoz hét.
