Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Államtan levelezőn

2011. február 01. - Harun al Rasid

Ne tessék undok mód finnyáskodni !  Az egyetemet el lehet végezni levelezőn is. Az új magyar hatalom indokoltnak is tartotta befizetni magát egy ilyen levelező tagozatosra, annak meg nagyon örülnünk kell, hogy a képzés választott helyszíne Brüsszel. Folynak ilyen államtani oktatások máshol is, állítólag nagyon is határozott jelenképekkel rendelkező elitek esetében kimondottan kedvelt hely Minszk vagy Kairó, bár ott mintha a tananyag - a rektorral együtt esetleg - pont változna.

Nos, a levelező tagozaton szépen folyik az oktatás, most éppen egy elsőre bizonytalanra sikerült dolgozat, a hazai média szabályozás van soron, és a kormányzat úgy tűnik, hogy igen figyelmesen próbál eleget tenni feladatának. Sőt, jelen állás szerint személyes konzultációra tart igényt a tanári karnál, mert hiszen levelező ide vagy oda, mégis sokkal szemléletesebb az egész tananyag áttekintése úgy. Szerintem előbb vagy utóbb a magyar hatalom sikeres vizsgát tesz az európai jogállami média szabályozás című tantárgyból.

Az látszik, hogy a kormányzat befizette magát egy másik levelezős tanfolyamra is, ott számviteli és közgazdaságtani alapismereteket lehetséges elsajátítani az állam nevű intézmény helyes és érthető működésének elérése érdekében. Olli Rehn tanszékvezető jelentkezett is egy érdeklődő levéllel a minap, mert ebben a körben is lehetnek tisztázásra váró feladatok. Szerintem igen érdekes levélváltások lesznek a számvitel - könyvvitel terén, mert a kormánynak az a házi feladata, hogy szépen elmagyarázza Brüsszelnek,miért is nem az államhoz kerülnek a magánnyugdíj pénztári számlákon eddig elfekvő vagyonok. Ha ugyanis valami furcsa okból azok mégis a magyar államnál kötnének ki, akkor sajnos mégsem tartható a vállalt, büszke hiánycél : idén bődületes többlet keletkezik az államháztartásban. (A jó hír ebben az, hogy a nemzetközi pénzpiacok működésének magyar kormányzati makrogazdasági logikája szerint ezért viszont izibe 150 fricss lesz egy EURO.)

Cséfalvay államtitkár úr most jelezte, hogy ellentétben a tavaly nyári programmal, amely inkább a bevételek növelésére koncentrált, a februárban bejelentésre kerülő nagy ívű csomag a kiadásokra összepontosít. Érdemes lesz ezt az ügyet is átvenni majd a brüsszeli tanszéken, mert ebből elsőre inkább az látszik, hogy  mintha a kormány a nyári csomagot megelőző időbe pottyanna vissza : masszív bevétel növelés akkor - masszív kiadás csökkentés most. Az egyenleg nulla. ( Ez egyrészről viszont nagyon érdekes jelenség, mert ezek szerint ami tanszék meg Budapesten nyílhatna, az az államtani kommunikációs  tudományoké, hiszen mintha a fantasztikusan egyedülálló magyar modelltől lett volna hangos minden az elmúlt sok hónapban. Másrészről persze tudnunk kell,hogy a kormányzat szívesen tér vissza a múlt egy-egy számára kedves időpontjához, mikor éppen melyik dátumra van szükség. Külön szerencse, hogy az adók ügyében jártas fideszesek mellett ezekben az időutazásokban olyan pótolhatatlan szakértők is a hatalom segítségére vannak, mint Bayer Zsolt.)

Az államtani szakoktatások terén persze nekünk is volt egy szó szerint világhírű intézményünk, csak az nemrég megszűnt. Olyan fantasztikus híre volt a Költségvetési Tanácsnak, hogy még az angol parlament képviselői is ide jártak tanulni ezt az államháztartás-tan nevű stúdiumot. Jó, így visszagondolva persze én ezen nem csodálkozom, elvégre mitől is értenének Londonban ehhez, ha egyszer ők annyira buták,hogy évszázadok sora sem volt elég,hogy egy alkotmányt csináljanak maguknak. Míg nálunk ? Pár hét alatt lehet összedobni egy vadi újat. Az is igaz, hogy az ottani államtan  tudósai között egy sincs olyan, mint aki nekünk - legyen örök hála a Történelem Urának - rendelkezésre áll, és akinek már a rendszerváltás előtti tudományos munkáiból is világos lehet egy száz évvel korábban élt nagy gondolkodó és sajátos államtan alkotó üzenete : tanulni, tanulni, tanulni. Akár levelezőn, itt az is megteszi.

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr368309110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

10916 2011.02.01. 17:47:32

...hát ez teccett! :)
süti beállítások módosítása