Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Hefty írásáról

2011. január 23. - Harun al Rasid

Igazán örültem volna, ha Kornai János cikke után nagyon komoly vita kerekedik arról, hogy tényleg, meddig tekinthető demokráciának egy adott állami - hatalmi működési konstrukció. Jó lett volna, ha a magyar parlament többségét támogató neves személyiségek nagy számban és legalább olyan mélységben értekeztek volna Kornai gondolatairól, mint azt Georg Paul Hefty megtette. Jó, hogy megtette, mert hiányt pótol : a magyar jobboldal legjobbjainak lustaságát igyekszik ellensúlyozni cikkével. Köszönet illeti ezért.

Önmagában is megérne egy misét a tény, hogy az elmúlt fél év hazai állami - hatalmi rendszerének változásaira vonatkozó törvények miatt egyesek azon kezdenek el gondolkodni - és nem csak a 'ballib"-nek nevezett politikai közösségben - , hogy mit nevezhetünk még okkal polgári demokráciának, vagy egyáltalán demokráciának és honnantól indokolt valami másról, például, ahogyan Kornai is állítja, autokráciáról beszélni. Mindesetre egy olyan szerző gondolatai, mint Hefty, figyelemre feltétlenül érdemesek, mert ő valóban sokat tud Magyarországról. Sokat tud, de én mégis megkockáztatom, talán nem mindent, és ennyiben igazat kell adjak azon kormánypárti vélekedéseknek, amelyek arra hivatkoznak, hogy a nyugat úgy értékel és olykor bírál, hogy nincsen a szükséges információk birtokában. Ha lehetőségem lenne, Hefty úrtól biztosan megkérdezném, hogy szerinte néhány közelmúltban hozott parlamenti döntés még simán belefér-e abba a nyugati polgári demokratikus rendbe, amelyet nyilván ő maga sem tart megkérdőjelezhetőnek. Ilyeneket kérdeznék :

Hefty úr szerint minden rendben van azzal, hogy Magyarországon pár napon belül három millió munkavállaló magán nyugdíj pénztárakkal kötött magánjogi szerződése úgy szűnik meg, és válik az állam tulajdonává korábbi megtakarításuk, hogy a szerződő felek ezen megszűnés érdekében szó szerint semmit se tesznek?

Hefty úr szerint minden rendben van azzal, hogy azon honfitársaink, akik élve a lehetőséggel, külön nyilatkoznak arról, hogy megtartják magán nyugdíj pénztári vagyonukat, annak ellenére, hogy bérükből továbbra is fizetik - egészen nyugdíjba vonulásukig - az államnak a nyugdíj váromány közterhét, az állami nyugdíjból kizárattatnak ?

Ismeri Hefty úr a magyar parlament azon alkotmányt módosító döntését, amellyel a törvényhozók megfosztják a magyar alkotmánybíróságot attól a jogától, hogy olyan parlamenti döntések utólagos felülvizsgálatát elvégezhesse, amelyek a magántulajdonnal vannak összefüggésben ?  Olyan jó lenne tudni,hogy mit szólna Hefty úr a német törvényhozás döntéséhez,amely a németek alkotmánybíróságának jogkörét hasonló módon korlátozná.

Hefty úr szerint minden rendben van azzal,hogy a hamarosan elfogadásra kerülő új alkotmány eddig megismert szövegének 8.paragrafusa az emberi alapjogok vonatkozásában azt rögzíti,hogy azok külön törvényben meghatározott kötelezettségek teljesítése esetén érvényesek csak ? Hallotta esetleg Hefty úr Róna Péter professzor azon véleményét erről, hogy egy ilyen szabályozás Európában legfeljebb az 1700-as évek elején lehetett volna elfogadható ?

Georg Paul Hefty biztosan azon nyugati írástudók közé tartozik, akik ismerik Bibó István munkásságát, és valószínű, hogy ismeri Bibó következő gondolatát is :

" ….szeretnék kitérni a szabadságjogoknak arra az európai rendszerére, amelyet lényegében az angol politikai gyakorlat és a francia forradalomnak az ideológiai programja együttesen dolgozott ki. Ennek döntő elemei a hatalmak elválasztása, az általános választás útján létrejövő népképviseleti parlament, a parlamentnek felelős vagy valamilyen módon a nép által kiküldött és visszahívható vagy határidős végrehajtó hatalom, a végrehajtó hatalomtól független bíráskodás, amelynek a hatásköre valamilyen formában kiterjed magára annak a hatalomnak az aktusaira is; a mindeme intézmények ellenőrzését lehetővé tevő szabad sajtó, gondolat-, gyülekezési és egyéb szabadságok, kiterjedt helyi önkormányzat, amelyek mind egymással összefüggő, egymást láncszerűen kölcsönösen tartó rendszert alkotnak, amiből egyetlenegy elemet sem lehet úgy kiemelni, hogy azzal az egész láncolat és az egész rendszer kárt ne szenvedjen. "

Nagyon szeretném Hefty úr véleményét ismerni, hogy egyet ért - e Bibóval,és ha igen, akkor miképpen vélekedik például a magyar alkotmánybíróság jogkörét korlátozó parlamenti döntésről ? Kárt szenved az "egész rendszer", vagy például a magántulajdonnal kapcsolatos - azt akár ellenérték nélkül állami tulajdonná változtató - törvényhozói döntések alkotmánybírói felülvizsgálatának kiiktatása szerinte még beleférne a német jogállamba ?

Külföldön mindenkit, akit érdekel Magyarország, arra biztatok, sőt kérek, hogy az eddigieknél sokkal-sokkal alaposabban tanulmányozzák a hazai törvényhozás elmúlt hónapokban elvégzett munkáját. Valóban ne elégedjenek meg pusztán pro és kontra véleményekkel, de olvassák is el e különös többség friss törvényeit.

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr538309090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

relatív 2011.01.24. 00:17:07

Igen, szerintem IS szélesíteni kell a tájékoztatást annak érdekében, hogy világossá váljék a demokrácia-felfogásban élő minden személy előtt - kiemelném a hazai intellektuelt, különös mértékben ! - a téves ( akarattal téves ! ) döntések teljes tárháza, és annak súlyos következménye a demokratikus intézmény-rendszerre, Kérem szépen megemlítem egy másik, a nyelv oldaláról való megközelítését - nevezetesen a kirekesztően használt liberalizmus elleni támadást említő - a kirekesztés (melyet sajnálatosan a blogíró IS elkövet, kizárva a hozzászólás lehetőségét, éppen egy liberális témához, ami a paradoxont jeleníti meg! ) hazánkban gyakorolt fajtájának, ami a vezetés számára nemkívánatos fogalmakat szitokszóként aposztrofálja a közéletben ! Bizony minden összefügg mindennel, így érhető tetten a hatalmi mámor közepette hozott parlamentáris utat megkerülő törvénykezési hajsza, mely oda vezet, hogy még nem IS fogják fel ennek súlyos törvénytelenségét, a kialakult demokratikus gondolkodással való ellentétét ! Azon a bizonyos európai ülésen egyedül a függetleneknek a képviselője tért ki ezekre az összefüggésekre, melyek bizony nem csak a saját Alkotmányunkkal, hanem az európai kialakult törvénykezéssel IS szemben áll !!!

11256 2011.01.24. 00:35:20

az a baj, hogy a neves magyar személyiségek (akár támogatják a parlamenti többséget, akár nem) bizony hallgatnak. mélyen hallgatnak. pedig az a Kornai-cikk borzasztóan fontos, és a jogrend gátlástalan átalakítása, a felhatalmazottak érdekeinek megfelelően, évtizedes problémákat alapoz meg. (hogy stílusos legyek: Orbán nem disznóólat, hanem Augiász istállóját fogja maga után hagyni.)

45691 2011.01.24. 00:51:21

1. Márhogy én kizárnék valamely liberális témához való érdemi hozzászólást ? Kérlek, hogy ezt fejtsd ki részletesebben,ha lehet.

relatív 2011.01.24. 00:59:38

Folytatva evianna gondolatmenetét a téves voksolást további téves magatartással tetézi a magyar értelmes emberek széles tábora ! Ilyen kutyaütő törvénykezés mellett ilyen csöndben maradni - minden intellektuális viselkedés mellett IS - már a sunyisággal ér fel. Gondoljunk az igazán véletlennek betudható egyetlen szemsérülést okozó horda-takarítás világra szóló botrányára ( a nemzetközi túlharsogására, amit egyesek anno, és azóta IS többször kiáltottak világgá ) bizony az életünket alapvetően befolyásoló - különös tekintettel utódainkra való hatására - törvénytelenségek szemben tanúsított mélaságot nagyon hitetlenül lehet fogadni a gondolkodó emberek részéről !

relatív 2011.01.24. 01:10:15

KériSzépen ! Egy "másik" bejegyzésről van szó ! Nevezetesen kálmáni blogjáról ! De vele egyetemben a kizáró blogíról mindegyikéről, mert látható, hogy a alja-hozzászólókat ezzel nem, de a látogatókat kizárják ezzel e buta húzással, aminek semmi értelmes indoka nincs !!!! Bocs !!!

45691 2011.01.24. 01:15:54

5. A rendszeresen "alja-hozzászólókat" bárki blogszerzőnek természetesen minden további nélkül jogában és lehetőségében áll korlátozni. Ez sem nem kirekesztés, sem nem cenzúra.

relatív 2011.01.24. 01:31:13

Na ne már ! Hol vannak kizárva az olyan hozzászólók ? Olvasod a "kirekesztő" blogok hozzászólásait IS ? Tele vannak a legaljasabb, gyűlölettel teli beírásokkal !!!

26732 2011.01.24. 11:23:54

KériSzépen, az alkotmányról majd akkor érdemes vitatkozni, ha lesz elfogadott tervezet. Ami pedig az AB-t illeti. Svédországban pl. - ahogy hallom - most döntött a parlament a megszüntetéséről. Akkor most Svédország többé nem demokrácia?

45691 2011.01.24. 11:34:44

8. Sőt, az USA-ban sose volt. Ergo, mi tiszta Amerika leszünk. Sőt, az angoloknak írott alkotmánya sincsen, akkor mi tisztára olyanok leszünk,mint ők. Tök mindegy,hogy van AB vagy nincsen,az a kérdés, hogy a törvényhozás akármilyen többségű akármilyen tárgyú törvényeit bíró vagy bírói testület megsemmisítheti-e. Bocs,de ez a kommented a legsüketebb jobbos érvek közé tartozik.

45691 2011.01.24. 11:35:41

8. Azt már csak mellékesen kérdezném, hogy mondjuk egy-két hónappal az új alkotmány elfogadása előtt lehetséges arról beszélgetni,hogy van vagy nincsen tervezett szöveg ? Ez meg milyen ?

188852 2011.01.24. 11:45:02

nagyon pörög

11256 2011.01.24. 12:08:17

cselcsabi, ha már van elfogadott szöveg, akkor nincs miről beszélni. akkor az lesz a magyar jogrend alapja. ezért kellene az elfogadás előtt vitára bocsátani, különben Orbán könnyen transzponálja az alkotmánnyal kapcsolatos hozzáállását a magyarok döntő többségére: tiszteletben tartják, de nem tisztelik. az milyen lesz, mondd?

188852 2011.01.24. 15:19:01

12. nagyon rossz hireket kapok felőled. Bizalmi ranglétrán hallom rohamosan lépdelsz lefele evianna,. Azt sem tudod miről beszélsz!

34417 2011.01.24. 16:30:42

12. evianna 2011. 01. 24. 12:08 bocs, de az orbáni álláspont a jelenlegi alkotmánnyal az, hogy elfogadja - mi mást tehetne? - de nem tiszteli. persze, ha megszületik az orbáni alkotmány - mert ugyebár, az nem kétséges, hogy nem a magyar nép, hanem orbán és a fidesz alkotmánya lesz - akkor valóban transzponálható lesz a magyarok döntő többségének az állásfoglalása: elfogadjuk - mert mi mást tehetnénk - de nem tiszteljük.
süti beállítások módosítása