Elolvastam a miniszterelnöki interjút, amely a Dow Jones / Wall Street Journal hasábjain jelent meg. A rendkívül kicsi állami újraelosztásért örökké rajongó szívem dobbant egy döbbenest ! Ez igen, végre egyenes és tisztán érthető szavak, semmi kamuzás : az álláskeresési (munkanélküli) támogatások átalakítása és csökkentése; a gyógyszerár támogatások csökkentése; a tömegközlekedés állami dotációjának csökkentése; annak kimondása, hogy az állami kirovó-felosztó rendszerben csak annyi nyugdíj fizethető ki,amennyi éppen befolyik - első, meg másodikra olvasatra is elképesztő elhatározások. Ha van politikus itthon, akitől gond nélkül elfogad a társadalom egy újabb politikai pálfordulást, az pont Orbán miniszterelnök úr, ráadásul erre neki már van egy pozitív tapasztalata a kilencvenes évek elejéről.
Visszatérni látszik a ráció minimuma az Orbán-kormány államháztartással kapcsolatos gondolkodásába ? Belátta a kormány, hogy a magyar állam pénzügyi mérete a hagyományos, érthető és mindenhol rendben elfogadott adókkal egészen egyszerűen nem finanszírozható ? Reméljük a legjobbakat, mert valóban, ennek józan belátása az egyetlen esély, amely előbb-utóbb elindíthatja a polgári fejlődést ebben az országban.
Nos, az MSZOSZ elnöke nem is késlekedett kommentálni a lehetséges társadalmi következményeket, ki is mondta az egyik legsúlyosabbat, az éhség lázadást. Bizony, itt a szomszédságunkban történt ilyen, amikor az ottani kormány anno, Orbán miniszterelnök úr most megfogalmazott elképzeléseit illetően nem csak elszánta magát, de meg is valósította azokat. Hogy mennyire eltalálta az MSZOSZ elnöke az éhség lázadás kifejezést, arra Kálmán Olga műsorában az őt követő Parragh László világított rá, aki nem is tétovázott, hogy megnevezze azt az országot, ahol bátor politikusok egyszer rászánták magukat hasonló, durva lépésekre : a kamarai elnök a szlovákiai drasztikus kiadás csökkentésekkel példálózott.
A remélhetőleg tényleg kisebb állami újraelosztás irányába ható reform-csomag - amelyre nem kell sokat várni, pár hét és elénk kell álljon - hitelessége valójában azokon az intézkedéseken múlik, amelyek nem egyszerűen a kiadások lefaragását jelentik, de az ezen kiadásokkal működő állami rendszerek gyökeres átalakítását is, sőt, elsősorban inkább azt, hiszen a lefaragás, a fűnyírás átmeneti megoldás - ha a rossz, nem hatékony működés ugyanaz marad, akkor az örökös plusz forrás igény nem tud elmúlni. A válságadónak nevezett sarcok, a magán nyugdíj megtakarítások állami besöprése is csak átmenetileg segíthetnek, világos, hogy a Költségvetési Tanács (és) elemzéseinek eltüntetésétől függetlenül, azokban a székekben,ahol kettőig államháztartási ügyekben elszámolni képes szakértők ülnek, pontosan tudják, hogy vagy érdemben elindul lefele az állami újraelosztás GDP arányos mértéke, megalapozott és értelmes átalakítások mentén, vagy bóvli a magyar állampapír.
Szlovákiára visszatérve, érdemes nem elfelejteni, hogy amikor Dzurinda kormánya nekilátott azoknak a bizony kemény intézkedéseknek, az érintett állami rendszereket át is alakította, így azok azóta sem kérnek-követelnek mindig több és több pénzt. Ezáltal vált lehetővé, hogy sikerült ott egy valóban kisebb - a magyarnál ezermilliárdokkal kisebb - bevételi oldalt is elérni. Ennek a rációja olyan fokon járta át a politikai elitet Szlovákiában,hogy a riasztóan sötét és buta Meciar és Fico kormányok sem mertek érdemben evvel szembe menni.
Azt kell értenünk, hogy miniszterelnöki interjúban elhangzottak egyedül azok, amelyek okszerűen kell hozzanak végre tényleg brutális közteher csökkenést. Na, nem olyat, mint az SZJA esetében történt, hanem például azt, hogy csökkenteni lehet az ÁFA világcsúcs mértékén és persze csökkenteni lehet a magyar munkabéreket sújtó, szintén világcsúcs mértékű bérterheken, annak elsőként, halaszthatatlanul és radikális mértékben azon részét, amelyet szemfényvesztő módon "munkaadói" tehernek nevez a politika, mintha az nem a munkavállalók terhe lenne. Ez lehet egyedül a munkahelyek számának növekedését tartósan biztosító döntés, nem pedig a tőkés piacot infantilizáló, inkább csak egy, az államon csüngő, új párt-nomenklatúra kiépítésére alkalmas Széchenyi-terv.
Szlovákiában az állami bevételek és kiadások csökkenése valósult meg. Ez alapvetően fontos. Értelmetlen és érthetetlen lenne, ha a bevételi oldal nem csökkenne, annál is inkább, mert a magyar kormánynak hihetetlen nagy mozgástere van ezen kiadáscsökkentések nélkül is, hiszen hónapok kérdése csak, és a GDP hihetetlen, 10%-át is meghaladó ingyen pénzhez jut, sokmillió magyar állampolgár nyugdíj megtakarításának besöprésével. Nincsen tehát további ok a közterhek valódi és nagyarányú csökkentésének halogatására - itt az igazi esély a söralátét méretű adóeljárásokra, itt a valódi esély a hazai kereslet szinte teljes társadalmat ( nem csak a szűk elitet ) átfogó lassú, de határozott növelésére, és egyáltalán, egy tényleg nem az állam csecseire kényszerített nemzeti lét elérésére. A valóban szabad nemzet Európában az államtól szabad leginkább, persze pénzügyileg is, ehhez kell a kisebb állam.
A kisebb állami újraelosztás érdekében való reform "diktatúra" helyes, kívánatos és támogatható törekvés. Egyetértek Bokros Lajossal, hogy csak egyszer kell átjutnunk a reformok kritikus tömegén, és onnantól minden könnyebb lesz. Nálam kaphat is a kormány akár egy pluszt erre, de azt azért szigorúan fenntartom, hogy a kormányt támogató tömegben sajnos látható "igény" ellenére a "diktatúra" nem törhet ki az idézőjelek közül. Még véletlenül se.
Szlovákiában nem is történt ilyen. Az állam radikális szerkezeti reformjai nem követelnek se cenzúrára alkalmas média törvényt, se a köztársasági elnök kedve szerint bármikor feloszlatható parlamentet, se állami önkényhez kötött emberi alapjogokat. A szlovák példa ráadásul még a tanulmányutakat illetően is praktikus,mert mennyivel olcsóbb Pozsonyig utazni tapasztalatokért, mint Caracas-i retúr repjegyeket venni, sőt, szinte a teljes tolmács költség is megúszható : Pozsony teli van jó szándékú magyarokkal. Meg kell őket kérdezni, szerintem segíteni fognak.
