Heller Ágnes egy hadjárat első áldozatának érezheti magát. Egy nagyon kemény hadjárat szenvedőjének, amely csak az elmúlt napokban váltott intenzívebb formára, de már is olyan nagy port kavar a közéletben, amely több évre is kihatással lehet filozófusok megítélésére.
Tavasz óta sok minden meg változott: egy kormány távozott, majd egy másik kétharmaddal a helyébe lépett, és szinte azonnal elindult az elődök kivesézése, hogy ki mennyit is lopott el abból a pénzből, amely valójában a most hatalmon lévőket illetné meg. Ezzel gyakorlatilag nincs is semmilyen probléma, hiszen az teljesen rendjén van, hogy erős kontroll alatt kell tartani az állam, netán az EU pénzéből támogatott legális, vagy félig legális pályázatokat. Hiszen ahogyan Pálinkás úr is fogalmazott: " Én sokszor elmondtam, hogy az egész magyar pályázati rendszert hazugnak tartom abban az értelemben, hogy egy pályázati dzsungel, amiben mindenki megtalálja a kiskapukat."
A Magyar Nemzet szerint "Hellerék" meg is találták ezeket a kiskapukat, és filozófia kutatások címszóval hatalmas pénzeket vettek fel jogosulatlanul az államkasszából, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. A baj csak ott kezdődik, hogy ezt a lap semmivel sem tudja bizonyítani. Sem azt nem tudja bizonyítani, hogy miért volt jogosulatlan a kifizetés, sem pedig azt, hogy ezt az állítólagos elherdált közpénzt aztán ki rakta végül a nadrágzsebébe. Nagy kár érte, mert azt gondolom, hogy mi botrányszagú szalagcímre éhes olvasók igen nagy élvezettel olvastuk volna végig az erről szóló dokumentumokat, de ehelyett csak fikciókat kaptunk, valamiféle "Hellerék" szócskába összezsugorítva.
Aztán következett a Magyar Fórum, amely egészen addig merészkedett, hogy Heller Ágnest egyenesen Zuschlaghoz hasonlította. Csurka szerint az ügyben érintett filozófusok(Vajda Mihály,Heller Ágnes, Radnóti Sándor) csak azért nem lettek még bekasztlizva, mert védett személyek, akik csak a pénzlopáshoz értenek, és különben is: túl sok itt a felesleges filozófus.
A történet igen érdekes fordulatot vett, hiszen a kezdeti gyanúsítgatásból lassan bűnszövetkezetben elkövetett valamiféle sületlenség lett. Ki a volt MSZP-s bácskai svábgyerekhez hasonlítja "Helleréket", míg mások igyekeznek a lényegre szorítkozni, hogy filozófiai hozzáértés nélkül megállapítsák: mire fordították azt a hatalmas összegeket, amiket a (jobb)médiai mostanság igen gyakran emleget.
Ahogyan a fenti videó is bizonyítja, Heller Ágnes láthatóan nincs hozzászokva ahhoz, hogy az őt faggató riporter nem néz egyenesen a szemébe, hanem egyfolytában az asztalon lévő, valószínűleg az előre meghatározott kérdéseket tartalmazó papírlapot nézegeti, és közben igyekszik hozzáértőként megérteni mindazt, amihez egyébként filozófiai jártasság szükséges:
Szöllősi Györgyi(műsorvezető):"Ez a vizsgálat, vagy a feljelentés, ami született, ez nem azért született, hanem azért, hogy a pályázatok során kifizetett összegek mögött valóban létezik-e valós teljesítmény, ugye hallottuk Budai Gyulát. Ha én kimondom, hogy 450 millió Ft filozófiai kutatásra majdnem félmilliárd Ft. akkor azért tudja, hogy mit gondolnak a nézők."
A Heller sztori minden bizonnyal tovább folytatódik. Az is valószínűsíthető, hogy újabb szereplők bevonásával még mélyebbre fognak ásni annak érdekében, hogy még jobban besározzák a liberális filozófusok hírnevét, és ezáltal ismételten az keringjen a köztudatban: "a politikai vonal is bejön azért, mert a liberális ember lop, csal és hazudik. Ez van , ezt sugallta a Magyar Nemzetnek a négy napon keresztül álló kampánya."
Ez nagyon nincs összhangban az igazsággal....
Jardello Zoltán, Budapest
2011
Az utolsó 100 komment: