Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Fucked communication

2011. január 08. - Harun al Rasid

Ebben Fellegi miniszter úrnak igaza van. Ez bezony merőben egy "fucked" cucc volt, a média szabályozás, ahogyan előállt, egy darab elk..ás. ( Kissé féltem is Fellegi Tamást, hogy hétfőn nem landol-e a keresztény ifjak feljelentése Szalai Annamária asztalán, mert a magyar kormány minisztere, állami fogadáson, külföldi újságírónak - Tokaji ide vagy oda - tán mégse kéne, hogy ocsmányul beszéljen. Mindenesetre azt tudjuk,hogy Fellegi úr jól beszél angolul, itt ez sem kis dolog.)

A miniszter úr azonban szerintem valódi alapkérdésben nyilvánult meg : a kommunikáció - mint tudjuk - tömegdemokráciákban és különösen az internet korában, el sem választható magától a politikai cselekvéstől, így akár egy törvénytől se. Nincsen tehát az a helyzet, amelyet a miniszter úr jótékonyan föltételez, hogy ugyanis a médiatörvény jó - az arról szóló kommunikáció pedig el van ba..va. (Legyünk persze kellően megengedőek Fellegi Tamást illetően,elvégre ő eddig nem volt csinálója a kormányzati elitek kommunikációs erőterének.) Így működhetett talán a politika sok-sok évtizeddel ezelőtt bárhol a világon, de hogy a XXI. században nem képes így működni, az biztos. Magyarországon meg valami különös és kissé már pikáns okból aztán végképp nem.

Nem lehetséges tehát külön választani a kormányzati döntést, eseményt, a törvényhozói aktust stb., és az ezekről szóló politikai kommunikációt, azok minden esetben egyben értékelhetőek és értékelendőek.

A Fidesz hatalomra jutásának és hatalom gyakorlásának egyébként is központi eleme a kormányzati aktusok politikai kommunikációja, és ebben a körben nagyon nem szabad elmulasztanunk felhívni a figyelmet arra, amit a Fidesz az elmúlt nyolc évben, mint parlamenti ellenzék csinált. A kormányzás politikai kommunikációjáról szóló napi feladatok megoldásában a Fidesz az elmúlt nyolc évben olyan művészi szintre ért, amelyre alig találunk példát.

Ezen kommunikációs színvonal tette lehetővé, hogy most olyan kérdésekben is politikai és talán más számonkérésekre is sor tud kerülni, mint például az állami eladósodás (egyszer talán az önkormányzati eladósodás), amely folyamathoz szükséges parlamenti döntések  esetében a Fidesz az elmúlt években egyszer sem mulasztotta el támogatni az akkor kormányzó pártokat, sőt, ő maga is noszogatott rendesen, elég csak a 14.havi nyugdíj ügyére gondolni. Félreértés ne essék, valóban nem a Fidesz kormányzott, ő hiába akarta rettentő erővel a 13. havi nyugdíj után a 14. havit is - amely nyilván további eladósodáshoz vezetett volna - mégsem ő kormányzott. Számára a 14.havi nyugdíj ötlete nem mint kormányzati vagy nemzeti felelősség merült fel, hanem mint a modern tömegdemokráciák politikai kommunikációs föladata.

Az MSZP is, tulajdonképpen egy ügyes kommunikációval győzte le a Fideszt a 2006-os választásokon, akkor az államháztartási adatokat illetően vitt ügyes és hatékony politikai kommunikációt a Fidesz ellenfele, ügyesebbet és hatékonyabbat, mint a Fidesz akkori kommunikációja volt. Hasonlóan ügyes kommunikációs lépés volt, hogy a választások után az új parlament szinte azonnal "visszatette" a gyurcsányi idők szintjére a pótköltségvetés készítés minimum kötelező esetét - ez a kommunikációs döntés is az államháztartási adatokat érinti. Nagyon hatékony és ügyes lépés volt.

A Fidesz által eddig hibátlanul folytatott kommunikáció tette lehetővé azt is, hogy a magyar miniszterelnök gond nélkül hivatkozhasson azon megszorító intézkedések komoly makrogazdasági eredményeire, amelyeket viszont a pártja véletlenül se szavazott meg. A hibátlanul folytatott tömegkommunikáció tette a kormányzó erő számára lehetővé, hogy belföldön súlyosan elutasítandónak állítsa be a megszorító Bajnai-kormányt, külföldön pedig nemzeti eredményként hivatkozhasson ugyanezen kormányzat döntéseire.

Én tehát nem nagyon örülök,ha annak a pártnak a miniszterétől hallom,hogy "fucked" a kommunikáció, amely pártot a kommunikációja - és nem például az állami szerkezeti  reformokkal kapcsolatos programja, azt ugyanis még ma sem ismerjük - emelte az autokratikus,szinte teljhatalom közelébe.

Ha nincsen szerkezeti reformprogram, akkor nincsen. Ne feledjük azonban,hogy nem létező programban hibák sem lehetnek, ennek megfelelően a magyar politikai elitek kommunikációja erről nyugodt lélekkel állíthatja, hogy a  reformprogram hibamentes. This is a fucked OK communication in this country. De mi van,ha ez egyszer elromlik ?

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr18309062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

10306 2011.01.08. 20:28:52

„OK, we fucked it up”. - mondta szó szerint

53922 2011.01.08. 21:35:03

Toppon bukni csúcs!.... avagy, mint 0 mondta: most kezdödik a tánc....

ejmiakő 2011.01.08. 21:35:52

No igen, a történelem az, ami az agyakban létezik róla. Úgy olvasom, hogy eléggé változik. Ez persze nem meglepö.

14055 2011.01.08. 22:09:54

KériSzépen , valóban nem értem, annyi bajunk van, tényleg azzal kell tölteni az értékes időnket, hogy azon rágódunk, hogy mit mondtak a percemberkék?

45691 2011.01.08. 22:12:46

4. Mi a manó, holnap parlamenti választás ? Milyen percemberkék Zsuzsa ? Évekig ők viszik az állam ügyeit.

14055 2011.01.08. 22:52:09

KériSzépen, neked ugyan csak kb 70 év jut, de komoly esélyei vannak vannak, hogy 2500 év múlva azt írják a történelemkönyvek, hogy.. A föld meg több milliárd éves, és jelenlegi tudásunk szerint még van neki néhány milliárd. Mi az a pár év? Ha meg azt a pár évet, ami neked jut, azzal töltöd, hogy másokat szapulsz, akkor neked nem marad időd arra, hogy valami hasznosat csinálj. Az kevés, nagyon kevés Kériszépen, hogy nézzetek, azt milyen rosszul csinálja, ha nem tudod megmondani, hogy miért, és hogy kéne inkább, akkor minek? Hogy teljen az időd? Telik az anélkül is :)

45691 2011.01.08. 23:06:31

6. Legyek miniszterelnök ? Erre még nem gondoltam,de ha támogatsz... Egyébként pontosan tudom,hogy mit csinálnék, ellenkező esetben nem venném a bátorságot,hogy bírálok. A fenti írás egyébként nem annyira bírálat,mint inkább egy leírás arról,amit látok.

14055 2011.01.08. 23:41:38

Hát konkrétan nem erre gondoltam :) De az nem egy szint azt mondani hogy valami vacak, azt bárki tudja, azt, hogy hogy lenne jó, és miért, az valami. Mint ahogy az is valami, hogy ez ilyen, és én azt gondolom, hogy ezért és ezért ez nem jó, hanem így és így jobb lenne ezért és ezért. Azt gondolom, hogy az ellenszék is csak akkor ér/ne valamit, ha nem csak bírál, hanem alternatívát is kínál. Anélkül csak olyanok vagyunk mint a többi- tépjük a szánkat..

115729 2011.01.08. 23:52:01

Zsuzsa! Az Ellenszék egy része bírál, míg a másik irányt mutat. Így van ez rendjén....

45691 2011.01.09. 00:12:42

8. Egy blogban kellene tudni kormányprogramokat közzé tenni ? nem hinném. Pártalapítás, hát az már más tészta. természetesen arra lesz szükség, így is, úgy is. De,tán jöjjenek a fiatalok...

11244 2011.01.09. 05:48:20

Fuck kommunist.. Ha én lennék a miniszterelnök, összefognám azokat akik leamortizálták az országot, és a lábuknál fogva kiráznám belőlük a lóvét... ...akik meg a komcsikra szavaztak azoknak zárolnám a folyószámlájukat...

34417 2011.01.09. 09:15:31

fuck stpeter:-) basszus, ez inkább móricka...mindenről ugyan az jut az eszébe:-)))

45691 2011.01.09. 13:34:15

11. Tökös, úgy tűnik a kormány majd 3mill komcsit már talált - hamarosan viszi is a folyószámlájukat. :-)))
süti beállítások módosítása