Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Átgondolni sohasem késő

2011. január 07. - Harun al Rasid

Úgy tűnik, hogy a magyar hatalom késznek mutatkozik módosítani a médiára vonatkozó törvény szabályain, ha azt az Európai Unió kéri. Ez így nagyjából rendben van, persze csak nagyjából van rendben, hiszen indokolt lenne feltenni a kérdést, hogy a hatalom néhány valódi ura,  akik pont húsz éve működnek törvényhozói munkakörben, hogyan nem tudják, hogy egy olyan alapjogi kérdésben, mint a sajtószabadság, miféle törvényeket nem lehetséges Európában elfogadni.

Azt a kérdést is fel lehet tenni, hogy ezzel a leginkább vállrándításos, " akkor majd módosítjuk " tétellel mire lehetséges jutni,ha pl.a 3000 milliárdos magánnyugdíj vagyon vonatkozásában kerekedik - esetleg sok év múlva - egy uniós,mondjuk bírói, elmarasztaló döntés, de ne rohanjunk ennyire előre, annak el sem képzelhető drámai következményeivel egyébként sem ez a kormány lesz kénytelen szembesülni. A dráma persze előbb is elénk állhat, ha a magyar alkotmánybírók lesznek olyan bátrak, hogy alkotmányellenesnek nyilvánítsák a törvényt, esetleg egyéb új törvényekkel együtt. Meglátjuk.

Már január van azonban, mindjárt február meg március, és hipp és hopp, a magyar parlament pont úgy,mint ezt a média törvényt, simán megszavazza majd az új alkotmányt is, a köztársasági elnök úr pedig pont úgy írja alá,mint minden felkészült és rendes motoros -  motorikus reflexekkel. Valaki meg csak szól majd, hogy juhhé !, van új alkotmányunk.

Előre sejthető, hogy miféle nemzetközi visszhangja lesz az új alkotmánynak. A megismert szöveg, amelyről most igen nagy a csönd, okkal gondolható tehát, hogy az  maga a végső szöveg is ( Mit lehet még kitalálni ennyire rövid idő alatt ?), szóval a megismert szöveg miatt várható, hogy Brüsszel mellett egy másik nyugati nagyváros, New York neve is igen gyakran kerül majd elő. Ott található az Egyesült Nemzetek Szervezete, amely szervezetnek van egy,azt lehet mondani, igen széles körben elfogadott emberi jogi alapokmánya.

Abban bízhatunk, hogy a magyar hatalom fordítói ügyesen megpróbálják majd az alkotmány 8.pontját valahogyan kihagyni a lefordított szövegből. Róna Péter,a Magyar Nemzeti Bank frissen megválasztott felügyelő bizottsági tagja erről a minap egy tévébeszélgetésben úgy fogalmazott, hogy valamikor az 1700-as évek elején még el lehetett volna adni az ötletet, hogy emberi alapjogok a politikai hatalom által önkényesen megállapítható kötelezettségek teljesítése esetében legyenek csak érvényesek. De ma ?

Leírandó az ország jelen politikai-hatalmi berendezkedését, Kornai János friss írásában a demokrácia helyett az autokrácia szót használta. Kíváncsi vagyok,hogy az autokrácia helyett miféle szó jut majd eszébe,ha hatályba lép az új alkotmány. Vagy bármi eszébe juthat, tudni sem fogunk róla, mert egy szerkesztő csendben és udvariasan azt mondja neki : "Professzor úr, ez nem tud lemenni. " ?

Aztán lehet írni a fióknak ? Mint azt Bibó (is) tette a kommunista párt hatalomra jutását követően egészen haláláig ?  A nyolcvanas évek elején Svájcban és a szabad Németországban mégis került kiadója Bibó István műveinek. Kornai vagy mások írásaival talán nem kell majd addig menni, nyugatnak megteszi egy kolozsvári vagy pozsonyi könyvkiadó is. Aztán valamikor a messzi jövőben, Kornai mostani véleményeiről egy fiatal olvasó pont úgy fog  elcsodálkozni, mint azt most Bibó gondolatairól teheti bárki, ha tőle Horthy Miklós rendőr-államáról, vagy a kommunista párt proletár diktatúrájának államáról olvasna. " Jé, mennyire tökre olyan volt ! "

Néztem a minap azt az ország-imázs videót, teli nagy magyar nevekkel. Aznap este Bibót lapozgattam :  " ….a legtöbb közép- és kelet-európai nép nemzeti eszmevilága a sorozatos történeti katasztrófák és zsákutcák hatására mindjobban összeszűkült, és súlyos közösségi hisztériákba bonyolódott. Így azután nemzeti materializmusuk is a legnagyobb mértékben értékpusztítónak bizonyult. A nemzeti élet minden megnyilvánulása a legádázabb nemzeti célszerűség alá rendelődött, s mind reális, mind képzelt teljesítményük – a Nobel-díjtól kezdve az olimpiai rekordokig – elvesztette spontán, öncélú jellegét, és belekerült a nemzeti öndokumentáció szolgálatába. "

Török Gábor egy Karácsony előtti posztjában szép szavakkal arra figyelmeztette a parlamenti többség képviselőit, hogy az ünnepek alatt akadhat idő átgondolni, milyen törvényekhez is nyomkodják az igen gombot. Sohasem késő átgondolni az ilyet.

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr748309056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

13003 2011.01.07. 14:54:24

Szalai Anomáliát felfüggesztették, vagy csak Jul. 01.ig jegelve van? Kinek a pénzén? Mi van a feügyelőbizottsági tagok fizetésével? Azok Fideszes fizetések? Szóval nem változott semmi. Beszopta az EU. Cumi, cumi, 3000 milliárdbó jut egy kis kenőanyagra is. Szopikáljatok szépe.

34417 2011.01.07. 21:44:40

átgondolni? mivel is? mert a gondolkodáshoz némi szürkeállomány is kellene. ilyen pártfegyelem mellett EZEKNEK az bizony, használaton kívül van helyezve. 2/3 motorikus reflex. egy gomb felismerésére még elég.

11875 2011.01.07. 23:03:40

3. harunalrasid (szerkesztő) 2011. 01. 07. 21:44 EZEKNEK az bizony, használaton kívül van helyezve. Jegelve van az is s talán mire virágba borulnak az almafák,a vezér homlokáról kisimulnak a ráncok de viszont felolvad a jég....hm..hm

professzor 2011.01.08. 12:19:59

Ideje ,valóban ,hogy átgondoljátok mikor hagytok fel a nemzetárulással tálibok

11244 2011.01.08. 12:33:49

Nincs szükség módosításra... és szerintem őfelsége nem is fog módosítani, a komcsik túllőttek a célon...

veni 2011.01.08. 12:34:56

kiemelt 6 komment:))))

11244 2011.01.08. 12:35:04

valamikor áprilisban lép hatályba, addig lehet vágni a gittet..

34417 2011.01.08. 13:18:08

pontosabban julius 1-én. ha már komcsizol, péterke, akkor komcsizz pontosan:-)

185414 2011.01.08. 13:19:31

A szerzőt miért érdekli az mnyp amikor sosem adózott Magyarországon és mnyp-je sincs. Érdekes. Miért érdekli a sajtószabadság amikor azt írle büntetlenül amit csak akar? És miért nincs saját , önálló véleménye , miért csak a sértettek szövegeit ismételgeti?

34417 2011.01.08. 13:20:49

hát, gubkaferi, valóban nemzetet árulnak azok a tálibok. meg kábítószert. meg leánygyermeket. ideje lenne már szétcsapni köztük. de valahogy ez nem sikerült se a szu-nak, se az usa-nak. szomorú, nemdebár?

34417 2011.01.08. 13:21:42

ja, péterke, a gittet rágják, a centit vágják. még a komcsik is:-)))

prozax 2011.01.08. 14:09:10

SAJTÓSZABADSÁG prozax TILTVA

ejmiakő 2011.01.08. 14:15:59

prozax TILTVA - na végre.

12392 2011.01.08. 15:44:21

Karinthy írja valahol (emlékeim szerint az Így írtok ti –ben) Hitler békevágya ékes bizonyítékaként, hogy gyermekkorában többször is mondta: Lass mich Ruhe!
süti beállítások módosítása