...amire rendesen rátervezett a Fidesz.

...amire rendesen rátervezett a Fidesz.

Fleck Zoltán, a Galamusban, a mai napon írt egy érdekes elemzést „Miért sikeres a Fidesz demokrácia rombolása” címmel.

Anélkül, hogy vitatnám e tényt – mert sikeres, nem kétséges – fűznék egy-két megjegyzést az alapcikkhez. Mivel hódolóim a copy/paste bajnokának tartanak, lehetőséget adok nekik az élvezkedésre. A helyzet az, hogy gondolatok, errefelé, valahogy csak a baloldal részéről születnek. Erre reagáló jobboldali kommentet, már engedtessék meg, hadd ne vegyek önálló gondolatnak. Így hát, kedves hódolóim, kénytelen vagytok elviselni a gondolat szülte gondolatot. Megértem, nem könnyű. De törődjetek bele, hogy van, aki gondolkozik.

Tehát:

„Miért sikeres a Fidesz demokrácia rombolása?

Ezt a kérdést sokan sokféleképpen válaszolják meg, és azt gyanítom, még sokáig vitatkozhatunk az okokon. Talán az egyik legegyszerűbb, bár összetett elemzéseket igénylő válasz az lehetne, hogy a magyar társadalom demokrácia iránti elkötelezettsége igen gyenge, gyengébb mint a kommunizmus alól szabadult más társadalmaké. Mielőtt azzal vádolnának, hogy ismét feleslegesen festem túl borúsra az ország helyzetét, vagy – ami szintén előfordul olyanokkal, akik képesek kritikus gondolatokra – nemzetárulónak neveznének, jelzem, hogy ezt a szomorú megállapítást számos nemzetközi kutatás támasztja alá. Értékrendszerünk, normákhoz való viszonyunk éppen megfelel egy kelet-európai despotikus rendszernek. Sok évtizedes nem demokratikus nevelést, tapasztalatot nem írt felül a rendszerváltás utáni két évtized.”

Miért is nem? Nos, szüleink, és a negyvenes, ötvenes években születettek neveltetése okán. Nem kellenek ide hangzatos brossura szövegek – nem rés, de erős bástya vagyunk mi a szocializmus frontján – hanem elég a karrier. Nomeg, a gondoskodó állam, a legvidámabb barakk. Csakhogy, közben elment mellettünk a világ – rendszerváltás ide, rendszerváltás oda – de maradt az igény. Jaj, istenem, csak gondolkozni ne kelljen…

…

„A mai magyar politikai válság értelmezésének egyik legsúlyosabb problémája, hogy mi a „létező szocializmus” történeti öröksége. Valószínűnek látszik, hogy a diktatúra puhasága kapcsolatban áll az autoriter állam iránti mai nosztalgiával, a szocialista gazdaság irányításának normatív zavarai a társadalmi normák mai zavaraival. Az állami szabályok megkerülését, figyelmen kívül hagyását lehetővé tévő hatalmi működés, az engedékeny félrenézésre épülő, ezért kiszámíthatatlan gazdasági reform, a relatív szabadságok, amelyek a magyar szocializmus viszonylagos élhetőségét adták, ma súlyos tehertételnek tűnnek.”

Na ja. Ezt a viszonylagos élhetőséget elég sokan visszasírják. Még sehol sem volt semmi, amikor a nagymamát már bezsúfoltuk a hátsó ülésre, és Gorenjétől rogyadozott a csomagtartó, a jónép nagy részénél még szovjet típusú hűtőszekrény zakatolt a sarokban, őrületbe kergetve a villanyórát. Anno ez volt a jövő. Most megkapsz itthon mindent, amit a Bécsi út túlsó végén, csak éppen a jövődet veszik el.

…

„…a magyar baloldal a kádári világ örököse, de a jobboldal jobban érti és használja azt a világot.”

Ez nem kérdéses. Régi mániám, hogy látom az egyazon akolból kitódulókat: ugyanazt tanulták, ugyanott. Csak a sarkon az egyik jobbra fordult, a másik balra. Gond, hogy az eszmei paneljeik nem különböznek. A jobbra fordultak, persze, megvilágosodtak. Csak éppen fogalmuk sem volt, hogy mennyire. Aztán ebből lett, hogy egy Pozsgay alkotmányt farigcsálhat, egy Szűrös észt oszthat.

„Nem lehet olyan közjogi abszurditást elképzelni, amely kiváltaná a társadalom ellenkezését. A központi állami hatalom kiterjesztése, magánvagyonok államosítása, a szabadságjogok megkurtítása, az autonómiák visszanyesése, az öngondoskodás helyett a paternalizmus ígérete – mindez nem veszélyezteti a hatalom elfogadottságát. Mert a rend, biztonság, a zavaró választási kényszerektől, felelősségtől való megszabadulás ismerős világába vezet vissza.”

Ezen nincs mit csodálkozni. Beidegződés, neveltetés, iskolai mantrák, karrierfüggvény, a rossebet, üljünk csak a langyos vízben, ami ugyan a szánkig ér, de az isten szerelmére, ne mozogjunk, mert hullámzik! (by Hofi)

Na most, itt, az eredeti cikkben jön egy jó pár hivatkozás, különböző kutatási forrásokra. Ezek közül egy a leginkább lényeges:

„Az Eurostat élethosszig tartó tanulási arányokat közlő adataira a magyar gazdaság alacsony innovációs képességeit elemző közgazdasági tanulmány hívta fel a figyelmet.  Az EU tagállamaiban a felnőtt korú (25 és 64 év közötti) aktív lakosság 42 százaléka vesz részt valamilyen szervezett vagy informális képzési, tanulási folyamatban. Az országok közötti különbségek számottevőek: Ausztriában és Szlovéniában, hogy csak a hozzánk közeli kultúrákat említsem, 80 százalék fölötti, míg Magyarországon 12 százalék. Mire számíthatunk ilyen körülmények között? A tudásra, tanulásra való nyitottság és általában a világhoz való nyitott viszony a demokrácia egyik jelentős társadalmi feltétele, különösen azokban az államokban, amelyekben most tanulják a demokratikus működésmódokat. Ha hajlandóak rá egyáltalán.”

Na, ez bájos. Különösen annak tekintetében, hogy valamelyik új törvényben – közmunka kiváltása valami zavaros koncepcióval – kijelentik, hogy akár a diplomás/többdiplomás delikvens is kutya köteles elfogadni a felajánlott munkát, aminek ugyan semmi köze a képzettségéhez, meg a szakmájához, mert ha nem, akkor… mit mondjak, kurvára inspiráló a tanulásra. Annak idején volt egy ÁDOB. Na, nem a mostanira gondolok…

Persze, nem rossz a tanulás. Csak önmagáért, kissé értelmetlen. Mert, ha nincs munkahely, ahol hasznosítani tudná, akkor csak egy jó érzés marad utána: kint hull a hó, fúj a szél (Dimitrij Lénáról mesél) de legalább melegben vagyok, és élethosszig tanulok. Csak minek?