Történt ez még annak idején, a választások előtt. X rádiónak készítettem (volna) interjút Y politikussal. Aki készített már interjút, az tudja, hogy vannak jó alanyok és kevésbé jók, hogy a pocsék szót ne használjam. Y a kevésbé jók hallgatásba menekülő típusa volt a megkérdezetteknek. Azon kívül, hogy amikor első mondataim között belemondtam a mikrofonba, hogy most éppen kivel készülök beszélgetni és csak a nevét és pártállását említettem, akkor hosszasan kiegészített az összes valós vagy vélt városi-, megyei- és országos címével, tisztségével pártján belül. Kicsit szégyenkezve kikapcsoltam a diktafont, majd elnézést kértem, újra kezdtük az egészet, ahol már úgy jelentettem be Y politikust az X rádió tervezett műsorába, mint ilyen-olyan képviselőt, kabinet-tagot, elnököt és egyebet, valamint nem utolsó sorban, mint országgyűlési képviselőjelöltet (akkor még). Pedig bejelenthettem volna Hallgatag Jancsiként is, de akkor még nem tudhattam, hogy egyetlen értelmes, ép, elfogadható válasza nem lesz, minden kérdésemre mellébeszél majd. Amikor a politikai ellenfeleik folyamatos alaptalan fikázásáról kérdeztem, akkor is csak hallgatott, illetve próbálta elterelni a szót azokról a megalapozatlan rémhíreiknek terjesztéséről, amikben éppen akkor nyakig benne voltak pártostól, kabinetestől, tagságostól, elnököstől. Tanultam, miként kell úgy kérdezni, hogy egyre elkerülhetetlenebb legyen a válasz, egyre kizártabb legyen a mellébeszélés lehetősége. Y-nak is szorult a hurok a nyakán. Hirtelen intett, hogy kapcsoljam ki a hangrögzítő készülékemet. Meggondolta magát. Nem járul hozzá, hogy a beszélgetés bármikor is adásba kerüljön. Mondjuk, ezen nem csodálkoztam, mert többnyire az én monológjaimat az Y hosszas hallgatásai követték. Azért hallgatott, mert nem engedte provokálni magát- állítása szerint.

Eltelt néhány óra. Ugyanazon a rendezvényen néhány pohár jó bor után Y feloldódott állapotban odajött mellém.

     -Mondok egy viccet! Ebből érteni fog mindent, ha akarja. - mondta.

    -Hallgatom!- válaszoltam és hozzátettem, hogy nem garantálom a „minden” megértését is.

    -„ Az öreg zsidó ügyvéd"- kezdődött a vicc már elég rosszul-  "átadja a szintén ügyvéd fiának a stafétabotot, hogy vezesse tovább ő az irodát, tárgyalja tovább ő irodájuk ügyfeleinek/védenceinek ügyeit. Egyik nap vidáman és önelégülten jön haza a fiú és örömmel újságolja apjának szakmai zsenialitását, mely szerint megoldotta és megnyerte Kovácsék perét, amivel az apa nem boldogult már harminc éve. Az apa csak annyit mondott: Te hülye vagy fiam, hiszen harminc éve ebből az ügyből éltünk…”

És megértettem Y politikust minden politikussal együtt. Nekik kötelező a rémítés, az ellenfeleik blamálása alaptalanul, vagy megalapozottan akár. Mert ők ebből élnek már több, mint húsz éve. És ez nem vicc.