Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

A megállíthatattlan

2010. július 04. - Harun al Rasid

Veszély, rossz út, és még sorolhatnám azokat a jelzőket, amikkel Mesterházy Attila illette a mi Viktorunkat. Rossz út? Mit vártunk, hogy majd az az út, amire rávezeti az országunkat teljes elégedettséget fog teremteni az emberek között? Nem hiszem! Veszélyben lennénk, és nincs párbeszéd az ellenzékkel? Minek az? Hiszen nincsen szükség senkire sem, az országnak nincsen szüksége baloldalra. Sem rám, sem rád, sem a civil mozgalmakra. Forradalmat korbácsoltak egy elégedetlen országban, és most a veszélyétől óvjuk picinyke lelkünket. Félünk, hogy kisemmizettek leszünk, hogy semmi beleszólásunk sem lesz az irányításba, és olyan gyorsan veszünk felejtőbe, hogy emléknapot sem tartanak? Nem vágynak a társaságunkra! Lesz helyettünk együttműködési nyilatkozat, és pár lógatnivalót irat, aminek jobb ha már most megkeressük a megfelelő helyet a közintézmények falain.

Eltévedtünk, de bolyongásunk forrását mindenki másképpen értelmezi. Kellett volna jobban csinálni, és most nem lennénk ilyen kellemetlen helyzetbe - hangzik az agyonkoptatott mondás, amit már akkor késő volt a szánkra venni, mikor megfogalmazódott a satnya agyakban eme nagyszerű gondolat. Újabb mondásokat kell gyártani, mert ezekkel nem megyünk semmire. Miközben az elvesztegetett nyolc évünket siratjuk, addig szépen lassan diktatúrába sodródik az ország. Olyan mélységre süllyed a demokrácia, ahol még egy gyertyalángnyi remény sem képes életben tartani az álmokat.

A demokrácia hazánkban ezer sebből csörgedezik. Így volt ez ezelőtt, és talán így marad még egy jó darabig, ha nem teszünk időben azonnal valamit. Lépjünk hát ki a fényességbe, vessük le rongyosra hordott, téveszméktől foltos ruházatunkat, és hangosan kiáltsuk az embereknek: baloldalinak lenni nem szégyen! Szégyen az, amit ezen identitás nevében alkottak, de mi régóta tudjuk, hogy nagyon sok embert becsaptak. Hazudtak, de ezen már senki sem kapja fel a fejét. Lassan olyan jelentőséggel bír a valótlanság álítása, hogy nélküle képtelenek vagyunk gondolkodni. Ott lapul mindennapjainkban, és életünk szerves részét alkotja.

A Fidesz politikai gépezete halad  eltervezett úticélja felé. Olyan sebességgel robog, hogy időközben elfelejti: elődei is hasonló hibákat vétettek. Nemzeti együttműködést hirdet, miközben megnyilvánulásaival egy szakadékot ás a saját népe közé. Akkorát, ami kettéosztja országunkat. A szavazófülkében született döntés milliók akaratának a megnyilvánulása. A megosztottság ellen szavaztak, és mit kaptak: egy sokkal osztottabb társadalmat, amiben boldoguljanak úgy, ahogyan akarnak.

Senki sem megállíthatatlan, csak tudni kell időben cselekedni. Időben meghúzni a vészféket, és elmesélni ennek a nemzedéknek: létezik valós alapokon nyugvó baloldali politika.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása