Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Kétes állampolgárság

2010. május 30. - Harun al Rasid

A kettős állampolgárság egyben kétes állampolgárság is lehet. Most, hogy a kicsi ám annál agilisebb Szlovák állammal sikerült az Orbán kormánynak már a kezdeteknél tengelyt akasztani, érdemes végig gondolni a nyereséget és a veszteséget is.

A kettős állampolgárság egyben kétes állampolgárság is lehet. Most, hogy a kicsi ám annál agilisebb Szlovák állammal sikerült az Orbán kormánynak már a kezdeteknél tengelyt akasztani, érdemes végig gondolni a nyereséget és a veszteséget is.

Magának a kettős állampolgárságnak a megszavazása egyszerre jó és rossz hatásokkal is járt a magyarság egészére.

A törvény egy régi adósságot törleszt a hazától elszakítottaknak. Az anyaország a II. világháború befejezése óta a határokon kívül szakadt honfitársakért szinte semmit nem tett. A nagy szocialista egység nem tűrte a nemzetben gondolkodást, így magyarjainknak mindig a pofozó bábú szerepe jutott. A megalázás és a diszkrimináció a szocialista táboron belül mindennapossá vált és szomszédaink vélt és valós akkori és azt megelőző sérelmeiket mindig a kiszolgáltatottakon töltötték ki. Ezekről az esetekről az anyaország többnyire mélyen hallgatott és az ottani viszonyokkal az ember csak akkor szembesült, ha kiutazott a történelmi Magyarország hajdani határain belül, de már külföldre. A nyugaton élő diaszpóra nem küzdött ezekkel a problémákkal. Őket egyszerűen vagy nem engedték haza, vagy nagyon nem szívesen látott vendégek és „disszidensek” lettek. Megőrizték magyarság tudatukat, hiszen legtöbben politikai menekültek voltak, akik vagy a háború után közvetlenül szakadtak külföldön, vagy az 56-os forradalom után menniük kellett. A helyzetet még súlyosbította, hogy a háborúban a magyarok ellen elkövetett atrocitások elhallgatása és negligálása szinte kötelező volt, míg a magyar bűnök súlyát megsokszorozták. Így a nagy antifasiszta harcosok szerepkörében tetszelgő szomszédaink bőven beszéltek a zsidók kitelepítéséről és táborokba hurcolásukról meg sem említve azt a tényt, hogy hazánk volt az az ország, amely a németek által történő elfoglalásáig nem engedte deportálni a zsidóságot. A dicső antifasiszta szomszédok ekkora már leszámoltak az ottani zsidósággal, nem vacakolva a transzportokkal egyszerűen legyilkolták őket. Ezért történhetett meg, hogy Horthy kormányzó újratemetésén a zsidó szervezetek koszorúval emlékeztek meg az államférfiről! Nem szeretnénk, ha egyes kritikus hangú államok, akiket sötét történelmi tények terhelnek, a demokráciát tanítanák nekünk!

Súlyos teher ez, amelyet most a kettős állampolgársági törvénnyel enyhíteni próbál a nemzet. 1946 óta megtagadott honfitársaink részére ez a gesztus példa értékű. Tagadhatatlan tény viszont, hogy ennek az időzítése elég szerencsétlen módon a Szlovák választásokat megelőzte, így az ott dúló hungarofób erők ebből fegyvert kovácsoltak. Abból a szempontból, hogy Magyarország végre határozottságot és kiállást mutat igen örvendetes a törvény elfogadása. Tudatosítani kell a szomszédainkkal, hogy egy kultúrájában, történelmében gazdag néppel nem lehet tovább packázni, véget értek már azok az idők! Hozzá tenném, hogy Románia részéről semmiféle averzió nem tapasztalható, tehát a törvény megítélése nem egységesen elutasító!

Szlovákia álláspontját tekintve a volt szocialista kormányzás csak benzint locsolt a tűzre a nagy megbékélés és elvtelen hajbókolás ellenére is. Addig nácizták és fasisztázták saját állampolgáraikat, míg a szlovákok kapva ezen szintén harsogják Európa szerte. Nem is marad el az eredmény!

A törvény megalkotásával még egy negatívum merülhet fel. Bizonyos fokú nemzetbiztonsági kockázattal járhat az állampolgárság ilyetén kiterjesztése. A magyarság tudatukat megőrzött honfitársaink részéről ez fel sem merülhet, hiszen a trianoni állapotoknak csak elszenvedői voltak, míg a menekültek és a gazdasági megfontolásokból távozók szintén a haza részeinek tekintik magukat. Ez az aggodalom csak azokkal szemben merülhet fel, akik az Izraelbe történő kivándorlás mellett döntöttek. Ez az etnikai alapon létesült állam befogadta többek között a magyar zsidóságot, akik azzal a szándékkal érkeztek, hogy a sajátjaik körében legyenek. Ezzel kinyilvánítva azt, hogy elsősorban zsidónak és nem magyarnak vallják magukat. Tették ezt egy olyan államban, amelynek legmagasabb szintű vezetőit nemzetközi szinten háborús bűntettekkel vádolják, akik még ENSZ határozatot nem tartottak be és amelynek vezetője hazánkra nézve agresszív, terjeszkedő kijelentést tett. Olyan államban, amely háborús bűnösök állami szintű védelmével vádolható például Slomo Morel kapcsán!

Ezért a kettős állampolgárság kissé megkésve, viharok között, nagy örömünkre ugyan, de kétesen is értelmezhető!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása