Bástya elvtárs és hallgatag házelnök
Az elnök úr, az újdonsült házelnök úr büszke, kérem, végtelenül büszke, hogy ilyen magas hivatalt tölthet be, a legmagasabb közjogi méltóságok közé emelte őt a sors.
Bástya elvtárs és hallgatag házelnök
Az elnök úr, az újdonsült házelnök úr büszke, kérem, végtelenül büszke, hogy ilyen magas hivatalt tölthet be, a legmagasabb közjogi méltóságok közé emelte őt a sors.
Meg a szelek kiváló ismerete. Hiába, kérem, a széljárást ösmerni kell, egy részről okos ember nem pisál a széllel szembe, mert hugyos lesz mindene, és magas közjogi méltóságoknál kifejezetten előnytelen egy húgyfoltos pantalló. Aztán ott vannak a szagok. Ha az ember mindig a széljárásnak megfelelő irányból közelíti a dolgokat, akkor nyugodtan becserkészheti a célt, lett légyen bármilyen bűzös is, a szaga nem fog gyanút kelteni, idejekorán semmiképpen. És ugye a szél erejét, a széljárás ismeretében, akár kedvünkre is fordíthatjuk, csak bé kell fogni a (szánkat, no meg) a szelet a vitorlánkba, és ügyesen manőverezhetünk a megálmodott célunk felé.
Az újdonat házelnök, a hajdani sportember, a vívó, az olimpikon már harcos ellenzéki volt a Kádár rezsim végnapjaiban is, kérem. Egy hősi tettéről szeretnék e helyütt szólni, mielőtt az végképp - érdemtelenül - a feledés homályába veszne.
1984-ben Los Angeles-be készült a világ, a XXIII. nyári olimpiai játékokra. A négy évvel korábbi moszkvai olimpia bojkottja miatt várható volt, hogy a "szocialista" országok nem hagyják válasz nélkül Misa mackó csonka olimpiáját. Persze nyíltan nem lehetett revánsról beszélni, ürügyet kellett hát keresni. Los Angelesben a szovjet sportolók nem lettek volna biztonságban, eleve kizárták, hogy az olimpiai faluban lakjanak. Egy hajó lett volna a szálláshelyük... Az oroszok odáig mentek a provokációban, hogy egy leleplezett ügynököt akartak olimpiai attasénak delegálni, amibe az USA nem mehetett bele. Innentől beindult a gépezet, és május 8-án Moszkvában bejelentették, hogy a szovjet sportolók nem vesznek részt az olimpián, mondván, Amerikában a Szovjetunió – ezzel együtt a szocialista országok – ellen „uszító propaganda hadjáratot folytatnak, bizonyos szélsőséges körök a versenyek színhelyeit is a propaganda céljaira használják fel”, továbbá „nincs szavatolva a sportolók biztonsága és a versenyek zavartalan megtartása”.
Ekkor már sejteni lehetett, hogy ebből a gyalázatból Magyarország sem maradhat ki. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Politikai Bizottsága (PB) május 14-i ülésén ajánlásban fogalmazta meg, hogy a MOB – idézetek a jegyzőkönyvből – „nyilatkozatban tegye közzé, hogy a kialakult körülményeket figyelembe véve, a magyar sportolók nem vesznek részt a XXIII. nyári olimpiai játékokon”.
Gyakorlatilag nyílt titok volt, hogy szovjet nyomásra született politikai döntésről van szó: reváns az 1980-as moszkvai játékok bojkottjáért. A sportvezetés és a határozatot formálisan meghozó MOB felelőssége azonban ettől még megkérdőjelezhetetlen, hiszen részt vettek a színjátékban, nevüket adták a magyar olimpiai mozgalom leggyalázatosabb döntéséhez, amivel sportolók százait fosztották meg életük nagy lehetőségétől. És bár az ürügy az volt, hogy a szervezők nem tudják garantálni a sportolók biztonságát, a rettenthetetlen magyar sportdiplomaták halálmegvető bátorságról tettek tanúbizonyságot, amikor a rájuk leselkedő veszéllyel dacolva legalább ők kiutaztak a versenyekre. A sajtó szűkszavú tudósításokban, kissé fanyalogva számolt be az eseményekről.
Az olimpikonoknak „kárpótlásul” barátságversenyeket szerveztek, amelyekről a média sportértéküktől függetlenül politikai jelentőségüknek megfelelő módon számolt be és nagy szenzációként tálalta, ha egy versenyszámban jobb eredmény született, mint az olimpián.
A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárát 1984-ben bizonyos Schmitt Pálnak hívták. Az ülés napján Schmitt éppen Szófiában tartózkodott, így közvetlenül nem vett részt a döntésben. Az olimpiai bajnok igen népszerű volt akkoriban. Egyrészt komoly és eredményes sportolói múlttal került az avítt öreg kommunisták által uralt sportvezetésbe. Másrészt gyakran feltűnt olimpiai érmes felesége és három gyermekük társaságában az esti Tévétornában, ami nagyobb népszerűséget biztosított a családnak, mint amiről a mai celebek álmodozhatnak.
Schmitt Pál hazaérkezését kitűntetett figyelem kísérte. Az illegális hírforrások, így a Szabad Európa Rádió tudósított arról, hogy titkos aláírásgyűjtés zajlik az olimpiai részvétel mellett, és a végtelenül csalódott sportolók valamiféle utolsó mentsvárnak tekintették a MOB hazatérő főtitkárát. Kétségtelen, ha Schmitt - ahogy sokan várták tőle - tiltakozásul lemondott volna főtitkári tisztségéről, igen kellemetlen helyzetbe hozta volna az oroszok által Moszkvából zsinórom rángatott magyar kommunista pártvezetést.
A várakozás azonban alaptalan volt. Schmitt akkor már a NOB tagja is volt, és nem kockáztatta szépen ívelő pályafutását egy látványos szembeszegüléssel, esetleges lemondással; ehelyett – társaival egyetemben – feláldozta a szovjet politikai érdekeknek az életüket a sportnak szentelő olimpikonok karrierjét.
Az igazságnak annyival tartozunk, hogy egy tisztességes ember nevét megörökítsük: Jacsó István, a kézilabda-szövetség elnökségi tagja ugyanis nem szavazta meg a távolmaradást.
Az újdonat házelnök politikai pályára lépése óta a mai napig nem tartja fontosnak, hogy életútjának erről a sötét foltjáról nyilvánosan megszólaljon. Pedig feloldhatatlan ellentmondás mutatkozik személyében: az elmúlt rendszer politikai vezetését gátlástalanul kiszolgáló sportdiplomata politikai karrierjét éppen a pártállami vezetést rendre kíméletlenül ostorozó Fidesz egyengeti.
Emlékeztetőül, Schmitt Pál úgy fogalmazott a jelöléséről: "Ennél nagyobb megtiszteltetés nem érhetett", majd azt hangsúlyozta, hogy szolgálva szeretné vezetni az Országgyűlést, törekedni fog arra, hogy minden politikai erő érdekeit méltón képviselje, ajtaja pedig mindig nyitva áll majd.
Schmitt Pál azonban 26 éve adós egy magyarázattal a magyar népnek és egy bocsánatkéréssel a 84-es olimpikonoknak. Több mint negyedszázada hallgat. Személyében az eddigi legméltatlanabb ember kelült a Magyar Köztársaság legmagasabb közjogi méltóságai közé.
Bástya et.
