Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Balternatívák

2010. május 04. - Harun al Rasid

 

A baloldal hihetetlen mértékű veresége után most az a kérdés, milyen irányt fognak venni, hogy kikerüljenek a kátyúból. Az eddigi út járhatatlan, ebben az irányban csak a vereség vár és folyamatos hitelvesztés.

 

A baloldal hihetetlen mértékű veresége után most az a kérdés, milyen irányt fognak venni, hogy kikerüljenek a kátyúból. Az eddigi út járhatatlan, ebben az irányban csak a vereség vár és folyamatos hitelvesztés.

Több igen komoly hibát vétett az MSZP, amelyért most fizetett. Kezdődik azzal a sor, hogy a klasszikus baloldali értékrendhez csak a szavak szintjén kapcsolódik a vezetés. Természetes, hogy nem hitelesek, hiszen az ország milliárdosai vezetik a pártot, akik épp az értékrenddel ellentétesen érdekeltek. Folytathatom azzal, hogy a lejáratott személyek és a régi kövületek ugyan úgy megmaradtak, megújulás ide vagy oda, így a párt vezetése tekintetében mindig visszaköszönnek ugyan azok az arcok. A korrupciós ügyek hihetetlenül aláásták a tekintélyüket, annyira, hogy ebből már nincs visszaút a kompromittálódott személyeknek, akik az egész pártot rántották magukkal. Nem tett jót a megítélésüknek az elmúlt nyolc év csődsorozatai, éppen úgy, mint a kiderült hazudozási trend sem. A magyarság és a nemzeti érzés elleni idegenkedésük pedig elfordította a szimpatizánsok egy részét, akik már nem is akarnak visszatérni. Az pedig, hogy a liberálisokkal fogtak össze, katasztrofális hatású rájuk nézve. Mind ez még kezelhető is lenne, de a legmarkánsabb a szimpatizánsok és a tagság elöregedése.

Jelenleg a nyugdíja réteg az, akiket még meg tudtak tartani, némi befolyásolással és persze a régi rendszerben történt szocializációjuk okán. Ez a massza minden nappal kopik és fogy, ami önmagában még nem tragédia, hiszen ez az élet rendje. Az viszont már csapás, hogy a fiatalokhoz nem találták meg az utat, elapadt az utánpótlás.

A fiataloknak nem alternatíva az MSZP, pontosabban ez az MSZP! Egy kommunikációjában és tetteiben eltérő csoportosulás, amely minden újtól idegenkedik, soha nem fog tetszeni a lázadó fiatalságnak. A fiatalok dolga a berzenkedés, a konformizmus elleni fellépés mindig meg tudta őket mozdítani. Ez a megújulási deficit és a biztonságra törekvés viszont nincs kapcsolatban a lázadó hangulattal és nem is lesz.

Hiányoznak azok a kellékek, jelszavak, eszmék, amelyek mentén valami új alakulhatna ki és kiszolgálná a fiatalság igényeit! Nincs egy markáns baloldali rock együttes, egy fiataloknak alternatívát nyújtó baloldali megmozdulás, program. Az antifa szoborpucolások, a gyertyás felvonulások erre nem alkalmasak.

Ezzel szemben a Fidesz és a Jobbik komoly kínálattal dicsekedhet. A fiatalok jelenleg ennek a két pártnak az égisze alatt gyülekeznek és ez katasztrófa az MSZP-nek. Akik már egyszer fiatalon elkötelezték magukat egy irányba nehezen fognak váltani. Ők már úgy tűnik, ott maradnak és ez bizony csapás a szocialistákra nézve. Még mindig nem kaptak észbe, hogy ebből a helyzetből csak ez az irány a járható. Még két ciklus és nem lesznek támogatóik, mint a gyertyaláng fogynak el. Ráadásul ebből a helyzetből, már ha most elkezdenék a változtatást, akkor is évek múlva profitálhatnának csak, mert felépíteni egy vonzó rendszert, komoly választási lehetőséget adni nem máról holnapra fog menni! A vezetés még mindig foggal, körömmel kapaszkodik a székébe és az általuk nyújtott lehetőségről kiderült, csak délibáb.

Innen vagy egy drasztikus lépéssorral lehet megszabadulni és átszabva az egész arculatot konstruktívan fellépni, vagy el kell viselni a lassú leépülés minden fájdalmát, tudomásul véve, hogy nincs tovább! A jelenlegi állapot szerint egy leépülő, egyre gyengébb, megújulni képtelen baloldal foglalja ezt a politikai teret és a nagy lózungokon kívül határozottan rugalmatlan felépítése és vezetése miatt csak toporog egy helyben. Aki pedig áll a futópályán, azt lekörözik!

Lehetséges, hogy a tagság már eljutott ezeknek a jelenségeknek a végiggondolásáig, de a vezetés részéről ennek nem mutatkoznak jelei. Az idő fogy és nem nekik dolgozik!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása