Kossuth-tér, csütörtök, déltájban
Kossuth-tér, csütörtök, déltájban
Ezt az időt ebédidőnek mondják, jelen esetben azonban ez több, mint kétséges. Maradjunk annyiban: déltájban.
Reggel gondoltam egyet, és nekieredtem a nagyfalunak, puszta úri passzióból. Megtehettem, ingyé van. A mocit kikötöttem a parkolóban, és vártam a HÉV-et. Idő volt bőven, mert erre felénk fél óránként közlekedik, és éppen az orrom előtt húzott el. így hát lépteimet beegyengettem a kisboltba, vettem két zsömlét, 20 dkg. olasz felvágottat, egy doboz sört, meg egy Népszabadságot, hogy mind testi, mind szellemi éhségemet csillapítsam. Nagy hedonizmusra nem is gondoltam, mert mégiscsak éhségsztrájkolókat készültem meglátogatni.
Az időjárás csepergős, kedvrombolóan nyúlós, egyszóval, szar, de így talán még jobb is. A Kossuth-téren, körbe-körbe feltűnés nélkül párosan őgyelgő készültségiek, úgy egy szakasznyi. Nem tudni, kit biztosítanak, ki ellen, minden esetre, ott vannak: jobb a békesség. A füvön iglu sátrak, két "baldachin" a szimpatizánsoknak az eső ellen, színpad, folyamatos háttérzenével - hát, nem éppen Orbánt dicsőítő himnuszok szólnak, inkább olyan jó kis provo-dalok. Mobil WC és egy VIP-sátor (nevezzük annak) három műanyag kerti székkel, vízforralóval, kávéfőzővel és rengeteg vizes palackkal.
Keresem Gyurcsányt, mégis, hogy' lehet a közelébe férni, hát, nem könnyű. Fáradhatatlanul oszcillál fel-alá, itt egy mosoly, ott egy kézfogás, amott egy vállveregetés, pár kedves mondat, szóval, Gyurcsányt, az embert látni. Jó, jó, tudom, hogy a politikus is ember - bár az utóbbi időben ezt a 2/3-ból egyen-ketten kétségessé tették - de Gyurcsány ott, a téren, inkább ember, mint politikus. Folyamatosan megszólítják, kezét szorítják, autogrammot, fotódedikációt , együtt fotózást kérnek tőle, és Feri, a "mi Ferink", ahogy ezt az őt körülvevők arcáról le lehet olvasni, igyekszik minden kérésnek eleget tenni. Ami persze, fárasztó, különösen éhgyomorra. Én, ha üres a gyomrom, meglehetősen ritkán mosolygok. Feri pedig mosolyog, rendületlenül, és még csak nem is görcsösen.
Lépnék hozzá, de sűrű a népesség, különben is, elindul a VIP-sátor felé. Basszus. Szerencsémre nem messze ott beszélget Niedermüller Péter, megkérem, ugyan, hozna össze egy rövid beszélgetésre Gyurcsánnyal, nem interjú, csak amolyan hangulatkép erejéig. Péter el, kisvártatva felbukkan, és int: gyere! Megyek. Mivel még nem találkoztam Gyurcsánnyal, meglep, hogy milyen magas: lehet úgy 184-185 cm, minden esetre a szemünk egy magasságban van (tkp. már értem is Orbánt: elég frusztráló ez a fölény). Bemutatkozom: kézfogása határozott, de nem akarja összetörni az ujjaimat. Megkérdi, tegeződhetünk-e, elvégre én vagyok az idősebb. Részemről a megtiszteltetés, lévén, hogy miniszterelnökkel még nem igazán voltam eddig pertuban.
Hellyel kínál, leül mellém, kap egy gőzölgő teát, és megkérdezi, kérek-e én is egyet? Majd rögtön hozzá teszi, gyógyfüvekből kevert, ionizáló izé, irtó pocsék, úgyhogy nem sértődik meg, ha visszautasítom. Hallgattam rá. Röviden bemutattam az Ellenszéket - ő, sajnos, még nem találkozott vele, de a sajtófőnöke már igen, nem véletlen, hogy tudott rám időt szakítani - majd un. kötetlen beszélgetés következett, úgy 10-15 percnyi. Nem kívántam interjút készíteni - ezt az elején mindjárt tisztáztuk is - csak némi civil feelinget szerettem volna szerezni, amit az igazi interjú elé tehetünk.
Beszélgettünk a DK szimpatizánsainak korosztályi összetételéről - meglepően sok a 20-30 éves - bár a mai fiatalok sokkal radikálisabbak, ami a jobboldalra húzza őket. Kérdeztem, szerinte mi ez a feneketlen gyűlölet Orbánban, ami személye ellen szól? Megkaptam a választ, de mivel ez nem interjú volt, megtartom magamnak. Kérdeztem Orbán félelmének gyökereiről - mégiscsak jobban ismeri őt, mint én - ami a Cinege utca lezárásához vezetett (érdekes, de az ő miniszterelnöksége során ilyesmire nem volt szükség, a csőcselék a háza előtt kiabálhatott, sőt, Kádár villáját a zuglói Czázár András utcában se kellett anno bevédeni). Paranoia, volt a nem meglepő válasz (magam is ezt mondtam volna, nem is tudom, miért kérdeztem rá nyilván való dologra), ami azért nem valami biztató az orbáni jövőt tekintve az országra nézve. Kérdeztem, hogy éli meg az "elmúltnyócévezést". a "gyurcsányahibásozást", de ezt a választ is megtartom magamnak. Én akkor és ott Gyurcsány Ferenccel beszéltem, az emberrel, és nem a politikussal.
Megígérte, hogy egy szerzőtársunknak, aki már szerdán bejelentkezett, csak éppen a sűrű program miatt nem jutott rá idő, ma reggel interjút fog adni. Meg is történt, az interjú szövege előre láthatóan a következő hét elején fog megjelenni az Ellenszékben (tudjátok, protokoll is van a világon, megküldöm jóváhagyásra az alanyhoz, csak azután mehet ki, ez mindenhol így van).
Feri ezek után ismét elvegyült a tömegben. Nem láttam, hogy a kezét megcsókolták volna - ez Orbánnak jár ki, Gyurcsány el se tűrné - de csinos cserepes virágot kapott egy szimpatizánstól, kedves szavak kíséretében. Ameddig én ott voltam, a Jobbik B-közepe nem fordult elő, csak egy 60-as öregúr, hajtókáján az '56-os, kivágott címerű nemzeti zászlót formázó kitűzővel acsarkodott a járdán, olyan hátulról bátor módon, nem túl hangosan, de azzal az össznemzeti büszkeséggel, hogy ő azután most jól megmondta! Egy hangyányit még a rendőröket is provokálta, de azok okosan hátat fordítottak neki, és kivonták magukat a hallótávolságból.
Az idő továbbra sem volt jó, de az embereket ez nem tartotta vissza attól, hogy kinyilvánítsák személyes megjelenésükkel Gyurcsány Ferenc iránt érzett szimpátiájukat. Talán a DK programja is közre játszott ebben, de szerintem nem ez volt a lényeg. Mert Gyurcsány, ott a téren, nem mint politikus, hanem mint ember volt jelen. Egy éhes ember.
